Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1924-11-08 / 45. szám
4 TÓLNAMEGYEI ÚJSÁG 1924 november 8. Ha elegáns ruhát akar viselni, siessen SAPSZKY ANDOR urídivatszabóhoz, hol a legfinomabb angol szövetekből szolid árakkal készülnek a legdivatosabb öltönyök és raglanfelöltők. SZEKSZÁRD, Kossuth Lajos-utca 3; Ugyanitt egy fiú tanoncnak felvétetik. — A Szekszárdi Turul utolsó baj nokí mérkőzése. A Szekszárdi Tural november 9 én, vasárnap délután 2 órakor a vásártéri pályán tartja a bajnokság ősei fordulójában utolsó bajnoki mérkőzését a Bajai Sport Egylet csapatával. A Bajai Sport ‘ Egylet csapata a bajnokság őszi fordulójában eddig az első helyen áll a utána a Szekszárdi Turul csapata következik. Az erős bajai együttes kemény munkát fog adni a szekszárdi csapatnak és összecsapásuk élvezetes., szép sportot igér a megye székhely sportkedvelő közönségének. — Halálozás. Szitányi Szitányi Károly földbirtokos 33 éves korában október 29-én meghalt. Temetése Dunaföldváron folyó hó 4-én délután 3 órakor volt. — A Pe8ti Tőzsde legújabb számá ban Erney Károly a Pesti Hazai uj vezérigazgatója nyilatkozik a tőzsdei és értékpapírok helyzetéről. A lap közli Eüscber Viktor és dr. Urba novich Zoltán nyilatkozatát. Szenzációs cikk' k számolnak be a Szalámi ügyről, a Nova részvényekről, a Fu túráról, a Magyar-Német Bank és Amerikai Bank fúziójáról, a Klotild Vegyiparról, a Győri Olajról, az Auer részvényekről, az exotapiacról, a Király SerfőzőrŐI. Gazdag árupiac, autótőzsde és vidéki hitelelet rovat egészíti ki a lapot, melynek előfize tési ára égész évre 250.000 korona, félévre 125.000 korona, negyedévre 65.000 korona. Egyes szám ára hely ben és vidéken 5000 korona. Szer kesztőség és kiadóhivatal Budapest, Vili., Rökk Szilárd-ülci 9 — Események képekben. Ma már a kulturélet elengedhetetlen szükség lete, bogy az eseményeket képekben is lássuk és a mai drága könyvárak mellett se nélkülözzük a szépirodalmat és ismeretterjesztő cikkeket. Ezt a problémát oldja meg a Képes Kró nika heti folyóirat, amely művészi kivitelű képeiről és kedves szépirodalmáról közismert. A Képes Krónika Magyarország hercegprímásának ötven éves jubileuma alkalmából egyik Bzámát e nagyfontosságu évforduló nak szenteli. Ä jubileumi szám való szinüleg kis album lesz tele képek kel. E szám iránt már is nagy az érdeklődés s az ország minden ré széről már előre rendelnek belőle, hogy biztosíthassák maguknak a szép jubileumi meglepetést. — Bútort vásároljon az ország egyik legnagyobb bútorgyárában Poliak Józsefnél, Baján. — Ugyanott asztalos segédek felvétetnek. — Fogorvos. Kovács J. spe cialista fog és szájbetegségben, lakása Szekszárd, Arany János-utca 3. gimnáziummal szemben. — Elveszett pénztárca. Egy környékbeli jegyző a múlt hó 30-án két és fél millió koronát és fontos ok mányokat tartalmazó pénztárcáját Szekázárdon elveszítette. Az államrendőrség kapitánysága felhívja a megtalálót, hogy azt szolgáltassa be. — Megszökött napszámos. Károlyi Adám napszámos, nagykónyii lakos lakásáról összes ruhájával együtt is meretjen helyre távozott, illetve megszökött és eltűnése óta magáról élet jelt nem adott. A tamásii járás fő- szolgabirája az eltűnt napszámos nyo- moztatása érdekében megkereste az összes hazai rendőrhatóságokat. Örömet szerez feleségének, menyasszonyának, ha meglepi egy Najád 1 garnitúrával: ízléses dobozban Brázay Najád krém, púder, szappan, kölnivíz. — EltOnt kisfiú. Valter Péter 11 I éves. fiú Bölcske községhez tartozó Szentandrás-pusztán lakó szüleitől I szeptember 28 án eltávozott és azóta nem tért vissza. Eltávozásakor fekete csíkos fehér inget, kék sapkát és szürke nadrágot viselt és mezítláb volt. A paksi főszolgabírói hivatal köröző levelet adott ki a fiú feltalálása érdekében. — A Világ-moziban, amely hétről hétre meghozza a moziévad szenzációit, most is egész sora következik a premier-újdonságok nak. Szombaton „Egy magányos sir“ cimü 5 felvoná sós színjáték megy, amelyet filmre írt: Joe May, rendezte: Robert Di- nesen. Főszereplők: Mia May, Conrad Veidt és Albert Steinrüch. Nem marad szem szárazon ezen az előadáson, amelyen a megható jelenetek egész sorában jeleskednek igazi művészetükkel Mia May, Conrad Veidt és Albert) Steinrüch Mind a három művész Szekszárd moziközönségének dédelgetett kedvence, reméljük, hogy ezen a napon telt ház fog gyönyörködni művészi játékukban. Yasár- nap a „Tigrisvór“ cimü 8 felvonásos dráma kerül bemutatásra. Főszereplők I Leone Ulric, T. v. Eltz és Sam di Grasse. Kedden: „Meghalt, mert szeretett“ cimü dráma a művészek világából, 7 felvonásban. A főszerepben Bebe Daniels és Lewis Stonne. Csütörtökön: „Csalj meg édes!“ c. 8 felvonásos Vígjáték, a házasélet rejtelmeiből. A főszerepben: Mary Cor, Helen Chadwick és L<-wis Stonne. Szombaton Constance Talmadge, a közönség kedvence jön egy napra le Szekszárdra, hogy néhány derűs percet szerezzen számunkra és a „Zsuzsikám, drága...“ cimü 7 felvonásos vígjáték főszerepét fogja alakítani. Constance Talmadge — nemcsak a legszebb mozistarok egyike, de művészi játékával is oly hatást ért már el, hogy nem kell a közönségnek sok újat irui róla. — Egészen Uj, magasszáru, fekete női cipő eladó. Megtekinthető a mozi pénztáránál. Nyilttér. E lovat alatt közlöttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Nyílt levél Dr. Koncz János urnák, az Országos Jegyzőegyesület Elnökének. Tudomásomra jutott, hogy főjegyző ur, mint az Országos Jegyzőegyesület elnöke, meleg érdeklődéssel viseltetik kartársai iránt, s igy a gindli- családi községi jegyző: Zsigmond Elemér iránt is. En, aki őt a helyszínén közvetlen közelről ismerem, az alábbiakban szolgálhatok felvilágosítással személyéről. Zsigmond Elemér Tolnanémedin született, 2—3 gimnáziumot végzett, jegyzői gyakoruokoskodása után Harcra került, mint önálló hatáskörű jegyző, hol tudomásom szerint egy olvasókört alakított. Onnan Gindli- családra jött hasonló minőségben, hol a mai napig működik. Állásának elfoglalásakor a települő községben a lakossággal, mikor azok tele voltak adóssággal, egy nagy községházat építtetett, magának benne 6 szobás lakással, mig jegyzőtársainak 15 éven keresztül a kisbiró szobában tudott egy kis férőhelyet szorítani. Később szükség szerint iskolát, majd a templomra tornyot és orvoBlakást építtetett a. község áldozatkészsége révén. Hazafias ünnepeken annak szellemében próbált beszédeket tartani, de ilyenkor hiúságát, mint cselekedeteinek rugóit nem Bírván leplezni, miután azok tele voltak öndicsérettel, igy erkölcsi értékben természetesen a megfelelő nívóra sülyedtek, pedig elbizakodottságában és csekély iskolai képzettségével párosult nagyfokú önteltségében lehet, bogy azt képzelte, hogy ezekért talán szobrot is emelhetnének neki. Forradalmak alatti magatartását valami rendkívüli érdemnek nem tekinthetjük, mert bár az irodáját be zárták, amit más jegyzővel is meg tettek, opportunista természete alapján — úgy látszik — a kommunistákkal nem akart rossz viszonyba kerülni, mert a községi tanítókat privátim, sőt hivatalosan is felszólította, hogy a felnőtteket a rendes tanórák után Marx elveire tanítsák. A községi ellenforradalom, miután az elég rosszul volt szervezve, sikertelen volt, emberáldozattal is járt; — arra szavakkal buzdította barátait, de akkor, amikor azok abban tettekkel résztvettek, jól ápolt egészségét kisebb kockázatnak kitéve — közülük hiányzott. Az ellenforradalom leverése után azonban ő is Szegedre menekült. Hazajövet első teendője volt, hogy egy nőt, ki őt felesége előtt kompromittálta, azon a címen, hogy kommunista (de nem bizonyult annak), a községháza irodájában meg pofozott, ki azután félholtra veretve, még eddig be nem igazolt módon kútba került, megőrült s még ma is az őrültek házában van. Erről az 1919 : IV—1314 kir. ügyészség éa a Szekszárdi kir. Törvényszé/r B. 5355—1922. sz. iratai tanúskodnak. Egyéb atrocitási ügyben is szerepel az 1919 : IV—900. kir, ügyészség és a Szekszárdi kir. Törvényszék B. 5355—1922. sz. iratai Bzerint (Akasztás). Ezekért bírói ítélet alól csupán a közben kapott amnesztiával menekült. Jellemző, hogy mikor a kommun után ő is megkapta behívóját katonai szolgálatra, beteget jelentett s a táv irati körözés után ágyba feküdt s csak akkor kelt fel, mikor a szolgálat alól mint „nélkülözhetetlent“ felmentették. Általában, mikor hibájából kifolyólag kellemetlenség éri, átmene tileg az elintézésig meg szokott betegedni. Legutóbb, a fegyelmi vizsgálat kilátásba helyezésekor is ágynak dűlt s a lábadozás alatt a szó szoros értelmében az állát kötötte fel. (Leesett talán a csodálkozástól ?) Egyébként ez a nagy, erős, egészséges ember a világháborúban nem vett részt s mig más velem együtt a harctereken szenvedett, addig neki itthon „jól ment dolga“. Társaságban igyekezett maga köré a közéletben számottevő és befolyásos embereket gyűjteni, s felfelé szemben mindig hízelgő modorával igazi valóját előttük soha fel nem fedve, önmagasztalásával akart másoknál mindig értékesebbnek, nagyobbnak látszani. Sikerült is magának ezek közül egy időre jóhiszemű barátokat szerezni, akikre később, mindannyiszor, ha önhibájából kifolyólag bajba került, — szüksége is volt, hogy pártfogolják. Felépültek a községi középületek, tárt kapukkal várták, hogy békés j otthont nyújtsanak azoknak, kiknek i • működésére a községnek szüksége I volt. S midőn ezek ide beköltöztek I I és Zsigmond Elemér hiúságát nem [ TÓTH JÁHOS órá* él ékszerész Szekszárd, Kaszinó-bazár. Elvállalok minden, a szakmába vágó munkát, átalakításokat és javításokat, pontosan, jutányos árakon. Állandóan raktáron tartok mindennemű ékszereket, zseb- és ingaórákat. szolgálták, úgy következetesen valósággal kiüldözte őket a községből. Nem volt községi tisztviselő, akit támadásaitól megkímélt volna, úgy- annyira, hogy annak családi életébe számtalanszor, mintegy rendelkező kritikát gyakorolt s azt ezzel feldúlta. Az ntóbbi divatos eszköze pedig az volt, ha valakit lehetetlenné akart tenni, azt kommunistának vádolta, így jómagámat is. Tény az, hogy 15 esztendei itt- tartózkodása alatt oly sikeresen működött, hogy a faluban összehozott társadalmi élet tőle eredően 1—2 hónap múlva mindig felborult s amiről ón 5 éve tudok, több tanító, 3 orvos, sok jegyző, pap és mások úgy hagyták el a községet, hogy Zsigmond Elemérnek azt sem mondták, hogy befellegzett. Vájjon elhihető e, hogy mindig másban volt a hiba ? Minthogy vele lehetetlen magatartásánál fogva az ellentéteket elintézni megfelelő társadalmi szabályok szerint sohasem lehetett, azért számtalanszor adott munkát a bíróságnak, hol őt legtöbbször elitélték. Ha az igazságot szemébe vágták, válasza kiDos kacajba fulladt. Máskor egyeseket annyira kihozott sodrukból, hogy ezek felpofozták. Három ilyen utóbbi esetről tudok. (Ezekkel nem dicsekszik ?) Mégsem lehet mindennapi ember, mert akkor, midőn az általa másfél éven keresztül agyonzaklatott egyén az Isten szabad ege alatt elkeseredésében inzultálja, a varázsütésre úgy látszik, abban a pillanatban átváltozik hatósággá. Mert hatóság elleni erőszak miatt adja be ellene a keresetet, de ha lovagiasságának nem nagy dicsőségére a községházán védtelen asszonyokat megver, akkor nem mondja, hogy mint hatóság tette ezt. — Mjközben a községi reprezentációt hangoztatja, megtörtént az, hogy a községi írnok felett a felügyeletet nem gyakorolta, s az írnok kb. 10 milliót sikkasztott, amire akkor jött rá, mikor vele személyes ellentétbe került. Igen tisztelt Főjegyző url A község áldozatkészsége építtetett ugyan iskolát, de ha a község jegyzője békétlenségével zaklatja annak tanítóját, nem lebet működése eredményes; építtetett orvoslakást is, de ugyanakkor Zsigmond Elemér köztudomású kellemetlenkedő természete miatt eltávozott orvosok helyett a község hosz- szabb időn keresztül nem kapott orvost. Hiába építtetett a templomra tornyot, hogy az a falu lakóinak a békét hirdesse, ha ő a falu vezetőivel állandóan békétlenkedik. Hiába a nagy áldozattal megépített községháza, ha annak emeletéről a békétFULLER ás BOROS „Kühne“ mezőgazdasági gépgyár rt. tolna- és bácsmegyei képviselete raktáron tart: cséplőgarriitu- rákat, szívó-, gáz- és benzinmotorokat, szabadalmazott páros és páratlan sorú „Vera Drill“ kanalas sorvetőgépeket és minden egyéb mezőgazdasági (11) gépet. Főraktár: Szekszárdon,a Kaszinóbazár épületében. — Telefon 49. <>