Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1924-05-31 / 22. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1924 május 31. TÓTH JAHOS órái (i ékiseréiz Szekszárd, Kaszinó-bazár. Elvállalok minden, a szakmába vágó munkát, átalakításokat és javításokat, pontosan, jutányos árakon.*- Állandóan raktáron tartok mindennemű ékszereket, zseb- és ingaórákat. Legolcsóbb' üveg, porcellán és képkeret bevásárlási forrás Belasiis István Szekszárd, Garay-tér, Schulz féle ház. Elvállalok mindennemű üveg- és porcetlán- tárgy ragasztását — Veszek mindenféle régiségi tárgyakat. (s) Ha elegáns ruhát akar viselni, siessen SAPSZKY ANDOR urídivatszabóhoz, hol a legfinomabb angol szövetekből szolid árakkal készülnek a legdivatosabb öltönyök és raglanfelöltők. SZEKSZÁRD, Kossuth Lajos-utca 3. Ugyanitt egy fiú tanoncnak felvétetik. Első Tolnamegyei Mérleggyár, Gépjavító SÄ Title Testvérek Szekszárd. Telefon: 91. Mindennemű mérlegek gyártása és szakszerű javítása, hitelesítve. — Villanyvilágitási és erőátviteli berendezések készítése. Gazdasági gépek javítása. VlllamoMágl «zak üzlet a Kaszinó-bazárban. Mindennemű villamossági anyag és égők raktára. sem reszket. S az elbusult magyar lélek minden fájó .emlékét felvonultatják igazolásául annak, hogy ez a nap a vigasztalan siralomnak napja. E község népe 115 hű fiát tette a haza oltárára véres áldozat gyanánt. Mindegyik ennek a kalásztermő gazdag földnek a rögeit öntözte egykor a verejtékével. Szörnyű veszteségünkből hiányzik az a megnyugtató mozzanat, az a fájó vigasztalás, hogy meghozva a nagy áldozatot, mindegyik a szülőföld temetőjében, apáik hamvai közelében válik eggyé szétomló 'poraiban a magyar földdel, s sírjuk felett kedveseik kegyelete áll őrt. Nem, nagyrészt a kékvizü Isonsó gördülő kavicsai őrlik temetetlen csontjaikat. A Kárpátok suttogó fenyvesei takarják ieltelen sírjukat. Tirol bércei között a hó terít hamvaikra jégpelyhekből meleg takarót; Lengyel- ország síkjain kiömlött vérüktől, porladó testüktől nő gazdagabban a vetés. Én nem beszélek elölted Decs község népe, hős fiaid vérének céltalan hullásáról, kárbaveszett áldozatokról, s nem mondom, hogy véres küzdelmünk külső sikertelensége s áldozataink nagysága feletti fájdalom szilaj kitörésével az emlékezésnek ezen a napján szaggasd meg a ruháidat s hangos sírással sirasd elvesztett fiaidat, kik meghaltak, s nem tudod: miért I ? Mert nekem szent meggyőződésem, hogy a te hőseid vére hullása sem volt hiábavaló. Nem hiába hullatja el levelét ősszel a fa, mert rothadó leveleiből él és táplálkozik. Nem hiába tépett le a magyar nemzet ezer éves fájáról titeket sem, elesett hőseink, a világvihar; az ezeréves tölgy, véres áldozatotokból táplálkozva indul majd virágzásnak. Az áldozatnak csodás, buzdító, unszoló, kényszerítő, megbüvűlő, ellenálhatatlan suggestiv ereje van. A keresztényüldözések alatt egy alkalommal a római circus maximusba egy sereg összefogdosott keresztényt tereltek be s a nép pokoli gyönyörűségére kiéheztetett vadállatokat bocsátottak rájuk. A hitvallók heróikus halálmegvetéssel vérzettek el egymás után a circus véres porondján; a közönség feszült figyelemmel szemlélte az irtóztató látványt, mikor egyszer a császár f iáholya mellől egy sápadt arcú férfi pattant el, s messze csengő hangon ezt kiáltotta: «én is keresztény vagyok I» — s a császár intésére a liktorok öt is a porondra vetették. Ne tűnjék fel hiú kérkedésnek, ha az áldozat suggestiv erejének igazolására a saját életemből veszem a bizonyító példát. A háború elején volt, de az orosz áradat már a magyar Kárpátok gerincére is' át-átcsapott. Hős fiaink nagyszerű önfeláldozásáról, hőskölteménybe illő hírek, melyek az én telkemet rabul ejtették, annyira, hogy egyszer csak éreztem, le kell egy időre tennem váltamról a papi palástot, ott kell hagynom a békés parochia csendjét, fegyverrel kell felcserélnem kezemben a bibliát, mert egy hang szólalt meg lelkemben, ellentmondást nem tűrve, sürgetve, parancsolótag, s ez a hang azt mondta : «én is magyar vagyok, s nekem is ott a helyem azon a véres porondon 1» Az ezer éves múlt százezernyi vértanúinak példája, kiknek seregébe bevonultak a ti elesett hőseitek is, ezek fogják önfeláldozásuk megbüvölő erejével oda vinni a jövő nemzedékeket a véres porondra. Ezekre tekintve fognak ők egykor szólni: «megyek, hogy visszaváltsam — ha kell véremen — apám sirhalmát, magyarok temetőjét, Kárpátok bérceit, a kincses Erdélyt, kenyértermő Bácskát, mert mártírok maradéka, vértanuk unokája, mert én is,... — magyar vagyokI»... Nem hiába hullott hát véretek, elesett hőseink, mert igaz, amit a szobor bevésett felírása hirdet: «szent örökség példátok, mely ösztönözve él, hat* — Decs község népe 115 hősöd kiomlott vérével lett drágább rád nézve a haza földje, elesettjeid emléke sürget, hogy áldozataik arányában növekedjék áldozatkészségben, hűségben, odaadásban a te hazaszereteted, hogy légy még igazabb, lelkesebb, magyarabb magyarrá I Ha te és az egész nemzet e szent köte- leztetés tudatára eszmél, a hősök véréből uj élet fakad, az ezer éves tölgy dicső virágzásnak indul s elhullott hőseid áldozata szebb jövendő zálogává lesz. Az ünDepi beszéd után a dalárda énekelt, majd Lukácsi János a volt baj társak nevében szólott. Leg többet közületek, derék bajtársaink, 1914 julius 28-án láttunk utoljára, akkor hullott ki sziveteknek drága vére. Hálával és kegyelettel gondolunk reálok, áldozatkészségtek örökké halhatatlanná tette neveteket. Pörnyi István hadiárva mondott el egy megható verset, ezután Fehérváry Fereno plébános a következő gondolatmenetü lelkes ünnepi beszédet mondotta: Egy évtized múlt el azóta, hogy elhangzott a kiáltás: Veszélyben a haza I Élénk emlékezetünkben él, hogy mint sietett ifjú és öreg dalolva, virágosán csillogó szemmel a haza védelmére. Ekevasból kard lett, kósök lettek akikről azt hittük, hogy gyenge szivüek. Elmentek sokan, viruló életben, dobogó meleg szívvel, hogy megvédjék az otthont, a hazát. Hősiességük, mint legenda szállt szerte a világon, a magyar fiuk lábától dobbant meg az ellenséges föld mindenfelé. De a hir szárnya nemcsak a dicsőséget, a gyászt is hozta, mind több lett itthon az özvegy és árva, egyetlen fiát sirató szülő. És mi lett ennek a sok szent áldozatnak a vége? A háború vihara nem tudta kidönteni a magyar tölgyet, de a belső széthúzás szúja ledöntötte azt. A kegyelet érzése vezérelt bennünket e helyre ma. Ez az érzés nemcsak az özvegyekben és árvákban él, de él az egész magyar nemzetben. Decs község népe sietve- sietett lehetővé tenni, hogy álljon az emlékezés szobra. Ezek után köszönetét mond mindazoknak, akik lehetővé tették a szobor létesítését és mint a szoborbizottság egyik elnöke átadta azt Dees községének megőrzésre. „Legyen példa és vigasztalás e szobor, erős a hitem, hogy az elesett hősök fiai, unokái visszaszerezik nagy Magyarországot.a Kommandinger Kálmán a község főjegyzője a képviselőtestület nevében a következő beszéddel vette át megőrzésre az emlékművet: Úgy érzem, mintha a csendes halálországban pihenő hőseink szelleme lebegne felettünk. Úgy érzem, mintha a levegő is tele volna az örök halál és az örök élet ellentétes gondolatával. Azt tanultuk, hogy a halál az örök nyugalom, az örök megsemmisülés, az alkotás örök pihenés. És mégis azt kell éreznünk, hogy e hősök halálából fog újjászületni a mi nemzeti örök életünk. Hisz az emberiség legnagyobb ajándékát, a keresztény szeretet nemes gondolatát az Isten fiának halála pecsételte meg; az ember lelkének legmagasztosabb érzése a hazaszeretet, mely a hősöknek mártírhalálából fakad és virul ki. Most egy éve, amikor 24 óra alatt rendelkezésünkre bocaájtatott az a tőke, amelyből a szoborbizottság e szép emlékművet felállította, azt mondottam: Lessz egy megszentelt hely, ahova a szülők, az özvegyek, az árvák elhozzák az ő könnyeiket és megvigasztalódnak, ahova az utókor elhozza az ő szeretetét, s ahova letehetjük az emlékezés egy szál virágát. S most itt áll a szobor I Ez a szobor, a 115 mártirhősnek a szelleme intő példánk lessz arra, hogy eddig nem jó utón halad* tunk. A hősök halálára való megemlékezés a szivünkbe markol és arra kényszerít bennünket, hogy jobban tudjunk szeretni, mint gyűlölni, hogy ne marja a magyar a magyart. Majd ha idehozzuk unokáinkat, hogy letegyék virágáldozatukat, akkor már e gyermekek lelkei megfogják érteni a halottak szavát, azok már itt fogják megtanulni, hogyan kell a hazát úgy szeretni, hogy érte áldozatot is tudjunk hozni. Az itt pihenő hősök a tanításukkal fizetik vissza a szeretetet. Ezzel szolgálják ők még haláluk után is hazájukat, az ő emlékezetük hozza vissza az. uj, a boldog nagy Magyar- országot. A főjegyző hatásos beszédét a dalárda éneke követte, amely után Vögt Valdemár tábornok, a kormányzó képviselője lépett az emelvényre és a következő lelkesítő beszédet mondotta: Magyarok ! Testvéreim ! E meghatóan szép ünnepélyen nekem jutott a kitüntető szerencse, hogy Decs község hazafias lakosságának elhozzam Magyarország“főméltóaágu Kormányzójának üdvözletét és meghajtsam a honvédség zászlaját a község hőseinek emléke előtt. Kitüntetés és szerencse ez nekem, mert jelenlegi állásom első ténykedése ez az ünnepély. Orom és büszkeség tölt el, mert hiszen az ezen vidékről származó katonák parancsnokságát vettem át, azon katonákét, akiknek testvérei, rokonai azon hősök, akiknek neveit ezen szép emlékművön arany betűkkel örökítette meg a kegyelet. Bár könnyek lepik el szemeinket, bár mindnyájunknak fáj ennek a 115 életnek a kilobbanása, mégis jól esik látnom, hogy nem gyászünnetott tehetségének itt, a mi szerény kis városkánkban és a mi kisszerű viszonyaink között, sohasem nyílhatnak olyan lehetőségek, hogy művészete teljes pompájában ób ragyogásában kihontakozhassék és nagyszabású kompozíciók alkotása által meg felelően érvényesülhessen. És ez nem az ő hibája és nem is teljesen a mi bününk, hanem egyszerűen az adott helyzet folyománya. Épen ezért bármennyire örüljünk is azon, hogy Miklósi körünkben tartózkodik, minden lehetőt el kell követnünk, hogy őt mielőbb művészetének megfelelőbb körülmények közé juttassuk. Közönségünk Miklósit leginkább mint jeles portrait-festőt ismeri. Bevallom, hogy a legutóbbi napokban műtermében tett látogatásomig, magam is abban a tévhitben éltem, hogy jeles mesterünknek a portrait-festés az erősebb oldala. Kovách Aladár nr karakterisztikus tanulmányfeje, Pn- lyné úrasszony artisztikns, finom pro ülje, Zöldné úrasszony bájos, beszédes tekintetű pasztellképe, Simontsits Elemér őnagymóltóságának elegáns, életteljes képmása valóban nagybecsű darabjai a műteremnek. De egy tekintet a jeles ifjú mester njabb alko fásaira, azonnal meggyőzött róla, hogy tudása és művészete a genre- és tájképfestés terén is kibírja az összehasonlítást a legkiválóbbakkal s hogy itt egy igazán ritka tehetségű, teljes vórtezetü a „plein air" ben is kimagasló művészi élek kel állunk szemben. — A „Bograoldali utrészletu messzehangzó harangkondu'áshoz hasonló mélysége és tiszta levegője, a „Szántáskoru cimü tájkép kitűnő térhatása és pompás tidesége, — a „ Vasárnap a mezőnu cimü kép verőfényes, kedvet derítő hangulata és sziDpompája, az elsőrangú anatómiai ismeretekre és kitűnő formaérzékre valló „Bátaszéki lányu plasztikus megjelenése, csodás fényeffek tusa és sugárzó kék levegője olyan lenyűgöző hatással és ellenvetést nem tűrő erővel hirdetik Miklósi művészetének magasröptű szárnyalását, sokoldalúságát, színgazdagságát és brilliáns rajztudását, hogy fényes jövőjében és nagyrabivatottságában csak az irigyek vagy a rosszmájnak kételkedhetnek. Külön kell megemlékeznem jeles mesterünk egyik legújabb alkotásáról és műtermének jelenlegi büszkeségéről: „A merengő juhász" ról. A tüzes napsütésben ezernyi szinválto- zatban szikrázó mezőn nyugodt mél tósággal áll a napbarnított, markáns vonásu juhász. Alakjáról és arc ról csak úgy sugárzik felénk az élet és erő. Az ázsiai puszták viszontagságai gyúrták ily acélos keménnyé a magyart, mint amilyennek Miklósi ezt a juhászt megfestette. Ez volt az a j típus, mely nem lett szárnyaszegett sem a Doberdó kietlen sziklasivatag ján, sem a rokitnói mocsarak gyilkos levegőjében, s ilyennek képzelem azt az öreg magyar népfelkelőt, akiről feljegyezte a háborns krónika, hogy a leggyilkosabb pergőtűz közepette, nyngodtan pipázgatva, azzal vigasztalja a szomszédját: „Nó, komám, úgy lőhet, tavaszra almú szagujjuk az ibolát!“ A magánosán álló juhász szimbóluma Iehätne a testvériden magyar nemzetnek, mert a lényéből sugárzó életerő, nyugalom, méltóság és önbizalom valóban megerősíteni képes a magyar faj életképességében való hitünket. Ezek után azt a tiszteletteljes nyilt ■kérelmet bátorkodom intézni a mi nemes és széplelkü főispán urunk hoz, Jankó Ágoston Öméltóságához, aki a festőművészet terén maga is komoly és szép művészi sikereket mutathat fel s aki ennélfogva Miklósi művészétét teljes szaktudással, ko- mo'yan értékelni is tudja, hasonló képen a hőnszeretett vármegyéjének minden anyagi és szellemi érdekét mindenkor teljes odaadással felkaroló dr. Éri Márton alispán ur Öméltóságához, a tudományokért és művészet ért rajongó, hoBszn munkás életét azok ápolásában és pártfogásában töltő, melegszívű és gazdaglelkü Apponyi Sándor gróf Őkegyelmességéhez, nemkülönben a vármegyénkből országos ügyék vitelére elszólitott nemes lelkű, harmonikus, derűs* szivtt dr. Pesthy Pál 'igazságügyminiszter ur őnagy- méitóságához és városnnk minden jóért és nemesért lelkesülő, tettrekész képviselőjéhez : dr. őrffy Imre Öméltóságához, vármegyénk főnraihoz és műpártoló közönségéhez, — vegyék Miklósi Ödönt szeretetteljes pártfogásukba, teremtsék meg a lehetőségét annak, hogy egy, a .művészi követelményeknek megfelelő műteremben, teljes anyagi és technikai felkészültséggel megvalósíthassa, mindnyájunk örömére és a magyar kultúra dicsőségére, azokat a nagyszabású, művészi terveket, melyek ott rajzanak lázas, teremtő agyában. Ne feledjük, hogy a festőművészet világhirességei sem teremthették volna meg soha dicső alkotásaikat, ha pártfogókra nem akadnak, mert az életküzdés és a kicsinyes milieu porbarántj a a leg- szárnyalóbb lángelmét is. Ne engedjük tehát megbénulva, öotüzében megsemmisülni magyar művészetünk deleiére törekvő csillagát, a mi kiforrott tehetségű, az alkotnivágyásnak férfias teljében levő piktorunkat: Miklósi M. Ödönt! Se őt, se soha, egyet se, a magyar tehetségek közül! Schultheisz Rezső tb. várni, főjegyző. HAUTHER GYULA fogműterme szekszárd; SzeRszűm-szűllű mellett. Telefon: 107
