Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-02-24 / 8. szám
2 fogadta az előadói javaslatot és azt egyhangúlag elfogadták.' Az előleg fizetése alól azonban nem mentették fel a kórházat, hanem annak teljes kiegyenlítésére három havi haladékot ádtak. Egyhangúlag elutasították a Molnár-nyomda rt. és társainak az áramdij decemberi egységárának visz* szamenőleges megállapítása ellen beadott felebbezését azon indokból, hogy a képviselőtestület annak idején már alapos mérlegelés után határozott e kérdésben. Segély iránti kérelmek. A közgyűlés ezután a Br. Augusz Imre Arvaházban elhelyezett árva gyermekek ellátására havi 30.000 ko róna segélyt szavazott meg. A köz- segélyezésre szoruló szekszárdi illetőségű szegényeknek pedig, akik teljesen munkaképtelenek és elaggottak, havi 200—300 koronás segélyt állapítottak meg. Dr. Cs. Papp Jenő v. tanácsos ismertetéséből kitűnt, hogy ez a segélyezés havonta mintegy 16-600 korona megterhelést jelent a városi szegényalapnak, azonban a bűntetéspénzekből és a vigalmi adókból az alapnak ez az összeg megtérül. A város nehéz anyagi helyzete miatt és fedezet hiányában elutasították a Szekszárdi Törekvés Sport- Egyesület segély iránti kérelmét. A református lelkészi hivatal kérelmére a szabadoktató előadások céljaira kijelölt terem fűtésére 1 öl tűzifát, világítási költségekre pedig 2000 koronát szavaztak meg, mert a vármegyei szabályrendelet értelmében az e célra kijelölt terem fűtéséről és világításáról mindenkor a községeknek köte lességük gondoskodni. A város vesszfitermése bérbeadásának tárgyalásakor a képviselőtestület tagjai között élénk vita indult meg. A tanács ugyanis a pénzügyi szakosztály javaslata alapján a város tulajdonát képező Palánki-sziget fűzfavessző termését 1923. évre az ajánlattevők közül Kelemen József és társai szekszárdi lakosoknak akarta bérbeadói 10.000 korona bérösszegért. A képviselőtestület azonban — többek hozzászólása után — a tanácsjavaslatot elutasította és kimondta, hogy TOLNAMEQYEI ÚJSÁG 1923 február 24 a vessző termést árverés utján értékesíti, amely szerintük a városnak lényegesen nagyobb jövedelmet fog biztosítani. Simontsits Béláné emléknap. A szekszárdi róm. kath. óvoda és gyermekmenhelyet fentartó egyesület f. hó 21-én ünnepelte Simontsits Béláné halálának évfordulóját. A gyűlés előtt a tagok báró Schell Józsefné elnök vezetésével szentmisét hallgattak és utána az óvoda helyiségében gyűltek össze. A gyűlést báró Schell Józsefné elnök következő szavakkal nyitotta meg: • Ma tizenkettedszer jövünk össze e szomorú évfordulón s megnyugvással látom, hogy most is él sziveinkben a kegyeletes hála, mellyel felejthetetlen alapítónknak tartozunk. Sajnös megváltoztak az idők és körülmények, de mindig akadnak jószivü emberbarátok, kiknek bőkezűsége lehetővé teszi, hogy ezen emléknapot méltóan megülhessük. S ez történik ma is anélkül, hogy az alapítvány alaptőkéjéhez nyúlnánk. így évről- évre remélhetőleg nagyobb arányokban fogjuk a jótékonyságot gyako rolhatni s mindig többen áldják majd az ő nevét! Adja Isten, hogy igy legyen ! A mélyen átérzett elnöki megnyitó után Szévald Oszkárné a következő lendületes emlékbeszédet mondotta: Tisztelt Ünneplő Közönség 1 Emlékünnepet ülünk, — évfordulóját annak a szomorú napnak, amelyen egyletünk boldog emlékű alapítóját és első elnökét: Simontsits Bélánét elvesztettük. Tizenkétszer jöttünk azóta össze, amikor lelkesen elhatároztuk, hogy á mai évfordulót időtlen időkig megünnepeljük, nehogy az O elévülhetetlen érdemei feledésbe menjenek, másrészt hogy alapítónk nemes példáját követve, emlékeztessük és buzdítsuk az utódokat a jótékonysági, emberies cselekedetre és a magyar haza reményeinek a gyermeknek szeretetére ! Időközben egy világfelfordulást kellett átélnünk és kell a súlyos megpróbáltatások szenvedéseit elviselnünk. Ha tehát valamikor, úgy különösen most van szükségünk arra, hogy elénk idézzük nagyérdemű alapítónk szjvós, kitartó, erős lelkületét, igazi szeivező talentumát, mely a nemes célok elérésében a társadalom széthúzó erőit tapintatos okszerű vezetéssel mindenkor egyesíteni tudta. Ha valamikor, úgy most kötelességünk az ő példáját követni, felrázni fásultságából a szunnyadó erőket, az alkotási vágyat, törekvést az összetartásra, megértésre és jócselekedetekre, mikor a háború borzalmai után erkölcsi és anyagi javainkból kifosztva, magunkra hagyatva és a magunk erejére vagyunk utalva. A béke társadalma, melynek jelszava az összetartozás, a magyar egység jelöli meg az egységes és hatalmas gondolatot, amely egyesületünk vezetésében mindenkor nagyszerű visszhangra talált. A jótékonyság és humánus érzés gyakorlását nem szabad a mai sivár és önző élet szűk körében vizsgálnunk. A fejlődés örök törvényei e téren is irányadók és azokat megérteni, igazságosan elbírálni csak úgy lehet, ha a múltban keressük a jelent. A múlt világítja meg jelenünket és vet biztató fényt jövő munkálkodásunkra. Ma, a mikor a magyar láthatár oly vigasztalan és nyomasztó gondok fekete felhői csüggenek rajtunk, valósággal megenyhülünk, kibékülünk a kérlelhetetlen sorssal, ha szellemi életünknek e felhőkön is átragyogó csillagaira tekintünk, azokhoz a nagyokhoz menekülünk és tőlük kérünk, az ő munkáikból merítünk erőt és biztatást, vigasztalást és reménységet a jövőre. Sötét panaszok élnek bennünk és körülöttünk, nem tudunk megbékülni a jelennel, gyors fejlődésben alakul és változik előttünk minden. Alapítónktól tanult mérséklettel, bölcs előrelátással kell megállítanunk az idők rohanását, hogy megőrizzük, megtartsuk és fejlesszük az Eszményt, a melyet kis egyesületünk zászlajára kitörölhetetlenül örök időkre felírtunk. Habár komoly, fárasztó gondok gyötörnek is a jelenben s talán egyesületünk sem mutathat fél olyan eredményeket, mint a múltban, nem szabad kishitüeknek lennünk, dolgozzunk Istenbe vetett bizalommal, megalkuvás nélkül és őszinte egyetértéssel haladjunk a megkezdett utón, mélységes alázattal az Isten előtt és önérzettel az emberek előtt. És mi nem is fogunk kis óvodánk felvirágoztatására irányuló munkánkban csüggedni, mert Simontsits Béláné által a társadalomba emberszeretettet ültetett mag kikelt, virágzott és szeretettel ápoljuk ma is, midőn már csak a szelleme él közöttünk — és mert továbbra is tündöklő példaként fog előttünk ragyogni az O működésének emléke. Tisztelt Ünneplő Közönség! Ezt a mi kegyeletes ünnepünket jelenlétükkel a kicsinyek is emelik. Pedig Ti, édes kis gyermekeink, nem is tudjátok talán a mi ünnepünk jelentőségét ? S nem tudjátok miért jöttünk hozzátok ide? Én megmondom nekt-ék. g az összejövetelünk azt jelenti, hogy egy nagyon jószivü úrnő, aki mindig S2ein előtt tartotta Üdvözítőnk e szávait: iSzeresd felebarátodat, mint önmagadat« s aki nem feledte el a jó Jézuskának azt a nióndását sem: »engedjétek a kisdedeket hozzám jönni mert övék a mennyeknek országát, azért alapította ezt az óvodát, ahol a kicsinyek megtanuljanak imádkozni és dolgozni, mert amikor ti játszva tanulgattok, akkor dolgoztok és munkáitokkal dicséritek az Istent, aki — amig jók vagytok — szeret titeket. Engedelmeskedjetek a veletek fáradó kedves Test- véreknek, véssétek lelketekbe tanításaikat amelyeknek, ha felnőttök, hasznát fogjátok úgy ti, mint édes hazánk venni. ImádkozZa. tok azért a jó néniért, aki nektek ezt a kedves otthont szervezte és amelyet — az á példáját követve — jó emberek fenntartanak és a jó „Isten segítségével fenn is fognak tartani. 0 most tatán az Égből néz lé szeretettel reátok s int, legyetek jók, hogy majdan derék polgárai lehessetek a szép Nagy- Magyarországnak! A mindenkit méljen megható beszéd után a felruházott 12 gyermekek egyike mondott hálás köszönetét a:j emléknapon kapott ruhákért, amelyek egy névtelen adakozó jószívűségéből és Triebler Ilma alelnöknő lelkeit gyűjtéséből az alap érintése nélkül szereztettek be és készíttettek el. Magyar tüzek. Isten csodálatos réndelése szerint a magyar éjszakák legsötétebbjében villant föl a csodás tűzzel lobogó lelkű magyar lantos: Petőfi, kinek izzó láng a lelke, lángoló rózsabo kor volt tnindenik dala... akkor: midőn világosságra és melegségre volt szüksége a szegény, de büszke, koldus, de dacos magyarnak. Ő világított bele a magyar éjszakába. 0, a legnagyobb magyar Meteor jut eszembe, midőn a szent hazaszeretet egyik hatalmas pillérének alátámasztásához, megerősítéséhez hi' vünk mindén magyarul, dobogó szivet és lelkes lelket. A magyar; anyák és csecsemők nyomorúságának enyhítésére, könnyei apasztására csatasorba hívunk mindenkit, akiré s gyászos mágyár ég ráborul ... Óh szent hazaszeretet, Mibe mártsam toliam? Hogy drága képedet Hiven lerajzoljam ... ? Valóban ... Mibe mártsam tollám? Szégyenünkben sirjunk-e ? vagy fájSzekszárdi látomás. Látomásom volt az éjjel: A keresztek szent jelével Ékesített Bartinára Szállt alá egy felhős pára; Szép, rubintös fényben égett S elborítá a hegységet S egyre jobban sürüsödvé Levonúlt egész a völgybe; Majd szétnyílott a középen — Menyországi kapúképfh — S megdicsőült öltözetben Kilebegtek rajta ketten: Mohamed a nagy próféta S égy királyi szép athléta. Utánnok hordót gurítnak S azon ülve — harmadiknak — Koszorúsán, szőlő-díszben Megjelenik Bacchus isten. Menydörög az Úr parancsa: „Békém’ senki meg he rontsa ! — Ésküdöztök a nevemre — Legyén hát helyszíni szemle; Az eredmény majd határoz, Kié — joggal — ez a város?“ Mohamed szól: „Oh nagy Allah, Kit uramnak büszkén vallak, Kit imádlak későn-korán, Tanúm nálad a szent Korán, Hogy e város Mohács után \— Mikor félhold fénylett Budán — Szolgád előtt porig hajolt S egy pasalik darabja volt; A híveim vitték rá’ a Józan élet italára, cítt az igaz hívők — ásák A tisztaság szent forrását; A t Csurgó-“ a „Bödő-U kútja S a „Remete“ bizohyítja; Mindahárom kristály bánya Török világ maradványa! Azt hiszem, ez elég érdem Elismerni, amit kértem, Mert e szép hely — mindent véve — Az enyém már — négyszáz éve I“ Most a délceg, szép levente Koronáját megbillentve A középre büszkén kiáll S szól: „Én, első Béla király Ném engedem ősi földem, Mit Árpádtól örököltem! Odalenn e hegy tövében Ott pihentem réges régen, Majdnem ötszáz éve porló S akkor jött csak e bitorló! En fontam a bűnnek ostort Építettem itt kolostort, Nagy, hatalmas apátságot, Hol a tudomány virágzott S művelődés verőfénye Áradt gazdag — és szegényre. Biztosítja ez a munka A jogomat városunkra!“ Ámde félbe szakad e szép Fejedelmi komoly beszéd S minden súlyát aláássa Bacchus isten kacagása: ;;Rossz úton vagy, ha ilyent jársz: Négy- meg ötszáz, csak kilencszáz— Kölyök idő, nincs ezer-év — Szúnyog az csak, enyém — veréb, Elnyeli a kilencszázat Mint tenger a csigaházat. Én vagyok úr e hegyfokon Jó kétezer éves jogon! A római sasok alatt Raktam már itt pincefalat, Jó kedvemben itt hevertem S megcsináltam szőlőskertem ; Azt soha ki nem pusztítja Sem a kelta, sem a szittya, Se a lisztharmat, filoxera, Semmiféle kultúr-aera! Ki a botnak ellensége Borba full’ itt reménysége Még pedig jó vörösborba — Hírünkön ne essék csorba! I Enyém ez a kedves város, Mely az éggel is határos: Oda nyúlik Bartinája Szőlőhegyek koronája; Onnét lopja nemes tüzét S a tőkékbe úgy küldi szét — Nem adom én — semmi áron Döntésedet Uram — várom!“ Méhydörög a döntő válasz: „Bacchus fiam, sajnos bár az Hogy pogány vagy a szavadban — Szó ami szó — igazad van! Te munkáltad ezt a földet Nincs itt régibb úr előtted, Mohamed és Béla joga A tiédhez csak — unoka ; E város hát tied marad Uralkodjék itt jogarad — A thyrsusód — ezen ódon Helyen, életvidám módon, De ne az a sunyi bicska, Duhaj lárma, pofon, fricska! Ihlesd meg a szép lelkeket Hisz’ alkotni — öröm neked! ? Hozd össze a fantáziái S a Tett józan, erős fiát S tüzeld azt, hogy ennek dőlve Gyermekeket szüljön tőle Kik legyőzzék a restséget! Végezetül Istenséged’ Még csak azon egyre intem, Hogy a bor — az mégse’ mindén: Legyen másra is hű gondod Különben a várost rontod. S a Bartinát tartsa szemmel ; Minden ember, ha már termel: Fenyegeti három kereszt Ha borába vizet ereszt! | MOilfAft textil-, Kelme-, fonni-, szőrmefesfó és nemzeti rnlintlsztltő Ipartelepe SMkwiHl, Végül több illetőségi, községi köte- I lékbe való felvételi és nyugdíj kérelem letárgyalása után a közgyűlés 6 óra | körül véget ért.
