Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-12-22 / 51. szám
Ara 500 korona. V. évfolyam. Szekszárd, 1923 december 22 51. szám. TOLNÄMEGVEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 500 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 4500 korona. Előfizetni csak egy negyedévre lehet. Utólagos fizetés esetére a kiadóhivatal fentartja magénak a Jogot, hogy a fizetés napján érvényes előfizetési árakat számíthassa fel. _________________ Sz erkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 3000 korona. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milliméter soronként 350 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb. hirdetések 600 korona. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési hír, családi hír, valamint a ny litt ér soronként 2500 koronába kerül. Irta: Dr. MAGYARÁSZ FERENC. Van nagyobb sötétség is annál» mely holdvilág nélkül és csillagtala- nul borul a decemberi tájra. Van sűrűbb köd is annál, melytől zúzmarává fagy a fának lehellete. Van feketébb árnyék is annál, mely imbo- lyogva, ijesztően jár idestova a havon. Van dermesztőbb hideg is annál, melytől még a madárka is holtan fordul le a leveletlen ágról. Az az igazi sötétség, az a legnyomasztóbb köd, az a legrémesebb árnyék, az a legnagyobb tél, ha nincsen szeretet. A sötét éjjel után hajnal pirkad, a köd fátyolén áttör a diadalmas napsugár, a világosság nőttével fogyatkozik az árnyék s a telet tavasz, kikelet, virágfakadás váltja föl. De ha szeretet nincs, mitől múljék el mindaz, ami oly súlyosan üli meg rableikét az embernek ? Ha szeretet nincs, vájjon minő erők tartják össze az emberi társa dalmat ? Hisz a szeretet az egyetlen erő, mely az emberi társadalom centrifugális egyedeit össze tudja tartani. £ szó „társadalom“ relativ fogalom. Legyen bár a társadalom kis család vagy nagy világbirodalom: mindig embereknek egymáshoz való viszonyát fejezi ki, mindig bizonyos ellentétet jelent az egyéni emberrel. Tehát annak az erőnek, annak a foncsornak is, mely a társadalmat összetartja, áltruisziikusnak kell lennie, az embernek szociális vonatkozásaiban kell rejtenie, embertársainkra éppúgy kell vonatkoznia, mint sajátmagunkra, nem szabad csupán a saját egyéniségünk korlátái között maradnia. Ilyen erő pedig csak egy van: a szeretet. Tépd el ezt a szálat, szüntesd meg ezt a köteléket és legottan tombolni fog az önzés, egy csapásra érdek- szövetség lesz a ,társadalomból s az egymás vesztére törő embernek ököljog lesz a Corpus Jurisa, féktelen élvezet az evangéliuma. így volt ez mindig, igy van ez most is. Akkor is igy yolt ez, a legelső boldog karácsonyi éjszakán, amikor a legideálisabb földi szeretet, az anyai szeretet, pólyába takarta és jászolyba fektette a megtestesült isteni szeretetet. Akkor egy pogány társadalom szabadította rá a legembertelenebb önzésnek özönvizét az emberiségre. Ne gondoljunk másra, csak a pogány társadalom tipikus berendezésére, a rabszolgaságra. És most? Tud-e fölmutatni a régiek közmondásos kegyetlensége, tud e fölmutatni a legszörnyebb zsarnokság olyan tényeket, melyek most folynak le szemünk előtt ? A történelem borzalmainak méretei foghatók e ahhoz az embertelenséghez, amely például Oroszországban tombolt, vagy amely szinte éhhalálra ítélte Németországot? Néró fölgyujtotta Rómát és dalolva nézte égését; de amit Néró a cézári őrületnek egyetlen pillanatában müveit, vájjon nem törpül e el amellett a kiszámított kegyetlenség mellett, mellyel Poincaré századokra akarja tönkretenni a legyőzött Németországnak nemcsak katonai erejét, nemcsak gazdasági lábraállását, hanem a szó legteljesebb értelmében fizikai életét is ? És nálunk ? Lehet e szó igazi társadalmi békéről ottan, hol „a lelkek forradalmo- sitása“ politikai elv és cél, hol egy politikai párt — nyíltan ugyan csak elszólásban, de burkoltan annál következetesebben — azt hangoztatja, hogy neki nem kellenek megelégedett tömegek, mert ezek nem állanak az ő programmja mellé ? Lehet e szó igazi békességről ottan, hol az, kinek rosszabb a gúnyája, ellenségét látja mindenkiben, akinek jobb a ruhája, s arra tanítják is, hogy ellenségét lássa benne csak ezért és semmiért se másért? Lehet e szó békéről ottan, hol örökké nyugtalan, szüntelenül lázadó kezek állandóan bontogatják azokat a szálakat, melyek embert emberhez fűzhetnének ? Mikor lesz igazi béke a világon? Ha több szeretet lesz a szivekben. Ha ember és ember, egyén és egyén, nemzet és nemzet, állam és állam úgy tudja majd szeretni egymást, ahogy az isteni kisded szerette őket, egyenként és összesen. Ha a túltengő egyéniségre törekvő, önzésének káprázatától elvakult,. féktelenül gőgös ember társadalmibb erkölcsöket tud majd fölvenni, vagyis haladni igyekszik az igazi, kölcsönös felebaráti szeretetben. Mikor lesz ez? Ha az emberiség belátja mindannak csődjét, ami pusztán emberi, s keresni fogja saját szivében az isteni elemet. Ha az ember annyi hasztalan bolyongás után végre odatalál a betlehemi jászolyhoz és leborul a megtestesült szeretet előtt. Ha végre rügyezni kezd az ember szivében az az igazi jóakarat, melynek mennyei ajándéka az angyalajkak által hirdetett békesség. KÉPESKÖNYV. Hol az Inóc kék kúpja ormól, — Ó, messzi, tündérlakta táj í — Reám ragyog régmúlt napokból Terólad száz kép, tarka báj. Csodás színekkel van kifestve Ott ház, erdő, tó vize, rét, — Ahogy a gyermekszem kileste, Mikor szive még hisz mesét. Mint égy képeskönyv, mit karácsony Tett asztalomra vajmi rég, Oly szép — lélekben újra látom — S oly változatlan a vidék. A régi szép s a régi furcsa: Hegyoldal, partomlás, berek, A zsúp te tők, felvégi utca, Öreg zsidók, kondásgyerek, ösvényre, fára rátalálok, Az Ungon átvisz a ladik; Túl a patak, kínálva rákot — S tudom még, hogy ki hol lakik: Itt nyájas, ott mogorva bácsik, Itt sánta suszter, ott kovács ; Az orgonista orgonázik, A tanító úr oskoláz. Egy-egy pajtásom is kibukkan, — Ördögfiuk, lányangyalok — S van játék udvaron, kapukban, Ez kacag, amaz fanyalog. S felém mosolyg mély, tiszta szemmel A kis forrás a rét felett: Meggyógyult testben itt az ember És fölfrissült a képzelet. Apám fedezte föl a forrást S környékén csinosítgatott. Ide sétáltunk ki mi folyvást, Csináltunk is sok víg napot. Órákon át hevertem itten Csendes vasárnap délután S a vágyamat egekbe vittem Szálló felhők, fecskék után. Ó, aranyfényű, enyhe ünnep A kedves jávorfa tövén I Ó, szent forrása gyermeküdvuek, Hol első álmaim szövém 1 A sorsnak ittam sok vizébül Édes, keserű kortyokat; Jártam, hol életünk kiszépül S amerre átkot osztogat: E táj mindig lelkembe fénylett, Szerettem őt, mint hajdanán — S most vén szivemnek elmesélget, Mintha Andersent hallanám. Szamolányi Gyula. Karácsony ünnepén. Minden nagy ünnepnek van valami hatásaa telkekre. Az ünnepi érzés vagy hangulat, vagy a keblünkben élő láng komoly, fokozott fellángolása. A hangulat nem sokat érő. Üres külsőséghez, csillogó színekhez kapcsolódik. A hangulat embere szemmel, füllel, érzékeivel ünnepel. Lelke szunnyadó erői meg nem mozdulnak; mint bérctető, mely felett hiába sir el zúgva, zokogva a fergeteg, vagy nyugoszik meg rajta az arany napsugár, meg nem inog, meg nem hajlik, nem érez, nem sejt, nem hall, nem lát, csak a színek táncolnak rajta. Ilyen az, aki karácsony ünnepét hangulat szerint ünnepeli. Ilyen az, aki boldog, megelégedett. Se búja, se gondja. Él a mának és fogadja a mát úgy, amint van. Mit néki más? Mit néki szomorúság, haza, vallás ? Mit néki föld, ég ? őmaga a minden, a fő, az egyetlen 1 Színes látványosság ezeknek az, hogy valahol valamikor a betlehemi kisded az Ég evangéliumát hozta le. Ez a piros- betűs nap: karácsony, az önámitás alkalma nekik. Kicsiny hazám határán tul^ mennyi milliója él az ilyennek 1 És óh, hány száza, sőt ezre kicsiny hazám határán belül! Az igazi ünnep azoké, akik megértik és átélik az angyal misztériális szavait: „Hirdetek néktek nagy örömet, amely az egész népnek öröme lészen: ma született a Megváltó.“ Tehát, azoké, __ akik lelki kapcsolatban vannak az Éggel. Akiknek a föld nem jelent olyan túlságos sokat, hogy pora táplálja, éltesse őket. Van hely szivökben nagy, nemes, Istentől való dolgok befogadására. Éreznek, sejtenek, vágynak, remélnek. Minden dolguk, gondolatuk annak akarata szerint igazodik, akinek szent neve: Szeretet. Örök elégedetlenséggel szemlélik a földi dolgokat, felismerik azok helytelen és éppen ezért Isten ellen való voltát s jobbá akarják tenni mágukat és a környező világot. „Lelik házzá“ akarnak épülni. A hétköznap százezer baján, akadályán át bízó hittel zarándokolnak arra, amerre a betlehemi csillag fénye ragyog. Ezek a főidnek, az életnek és Istennek igazi erősségei. Ezek azok, akiknek árnyként eltűnő életéből egy jobb jövendő ároni vesszeje sarjad. Élnek, hogy éltessenek, elmúlnak, hogy halhatatlanok legyenek Isten előtt. Szedjük csokorba ezeket egy általánosító kifejezéssel, hogy senki ki ne maradjon, akinek helye ott van. Ezek azok, akik hazánk sorsának osztályrészesei. Részletezzük talán ? Hallgassuk meg, mit beszél a köztisztviselő ser- cegő tolla? Kezdve fent, fent a . . . le egészen az írnokig ? Jó! Lépjünk be ebbe a kopott amfiteátrumba. Törmelékei ők egy szent haza ösz- szeomlásának. Csillogó törmelékei 1 Munka, nyomeey szegénység, nélkülözés hamuján át ragyog felénk róluk a honszeretet és a könny. Két drága ragyogás I — Karácsony öröme legyen rajtad, te rongyaidban is dicső gárda! Most a föld népe ajtaján kopogjunk. Lassan olvadt fel önzése; de már nem a régi, rideg önzés. Már a munka és szivdobbanás nem a tévelygésé. Már .érzi, hogy a töviskoszoru az ő homlokát is vérzi. Már tudja, hogy a haza szabadulásának ábc je a rend és fegyelem. Már sejti, hogy ő az alapja és fala a magyar nemzetnek. Már kész minden áldozatra s csak parancsra vár. Az ajkán irredenta dal, a szivében becsületes magyar érzés! — Karácsony öröme legyen a tied, szabadságharcok hőse, földnek népe! Végül az iparososztály otthonában nézzünk szét. Sajátságos, hogy a haza iránti érzés végleteit itt találtuk meg ezelőtt 4 évvel: rajongó honszeretetet és bárgyú internacionálizmust. Kiforrta önmagát. Jövendőnk igen nagy része van kezükbe téve és reméljük, hogy ők ezt nemcsak tudják, de ősi becsülettel meg is felelnek a beléjük helyezett bizalomnak, sőt a hazáért dolgozni kitüntetésnek tartják. Tudjuk, hogy igen sok iparos át van hatva e meggyőződéstől. — Karácsony öröme legyen a tied, dolgozó sereg! Es most térjünk vissza oda, ahova az ünnep szárnya visz: Isten elé. És ezen a napon kérjük a szabaditás Urát, hogy az ő Fiában adjon ne künk honszerető szivet, tűrni tudó lelket, szorgalmat, állhatatosságot, szeretetéből, a hazáért . . . És — óh én Istenem, hallgasd meg, — adj szabad magyar hazát. Jánosi György.
