Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1923-10-20 / 42. szám

1923. október 20. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG I — Eljegyzés. Haudinger Gyula eljegyezte Csankő Mancikát és Csankó Imre eljegyezte Szabó Man cikát. — Üzletrésztőkét emel a.szekszárdi Hangya. A szekszárdi Hangya, amely­nek két nagy üzlete és hatalmas áru­raktára van és igén élénken vesz részt városunk kereskedelmi forgal­mában, üzletrésztőkét emel, mert a rendelkezésére álló erőforrások nem elegendők nagyban kiterjedt üzletei- nek lebonyolítására. Amint értesülünk, az üzletrész tőkeemelés igen előnyös lesz a Szövetkezet eddigi tagjaira, akik előreláthatólag nagyobb tőkét visznek szövetkezetükbe, hogy ezzel annak minden tekintetben előnyös mű­ködését elősegítsék. — A közalkalmazottak figyelmébe* A kedvezményes cipőkiosztás okt. hó 20-ától november hó 30-áig szü­netel. Azon közalkalmazottak, kik cipőjegyeiket még nem váltották be, tartoznak a jegyek felmutatása mel­lett a szekszárdi fiókárudában jelent­kezni és a cipő nagyságát bemon­dani. A jelentkezések csak novem­ber hó 15-ig fogadtatnak el. Be nem jelentés esetén — sem cipőre, sem pedig cipőutalványra igényt nem tarthatnak. „PYRAMIS“ Magyar Föld hirtolsosok és Földbérlők Kereskedelmi R.-T. Tolna- megyei Fiókja, a ,,Weiss Manfréd“ acél és fémmű­vek r.-t- mezőgazdasági gépgyárainak kizárólagos képviselete Szekszárdi, Pirnitzer-ház. Telefon sz. 71. Findeison igazgató la­kása 63. Sürgönyeim: Pyramis. Gabona, gyapjú, műtrágya, mezőgazdasági gép, műszaki, erőtakar­mány osztályok és vető­mag tisztító üzem, bank- osztály. Központ: Buda­pest, Teréz-körút 86. Be­fizetett alaptőke ötszáz millió korona. — Jönnek a színészek. Kmetty Kát oly szinigazgató Szekszárd város polgármestere által á napokban a város területére 3 hónapi időtartamra helyhatósági engedélyt kapott, amely­nek alapján az uj szini kerületet nyert direktor 24 tagból álló társu­latával a Szekszárd Szálló nagyter­mében folyó hó 25-én este 8 órai kezdettel a szini előadásokat meg­kezdi. A színtársulat, amely tudo­más szerint egyike a legjobban fel­szerelt vidéki szintársulatoknak, tel­jesen uj színházi díszletekkel ren­delkezik abban a helyzetben van, hogy klasszikus darabokat is képes megfelelő dekorációval előadni. Az uj színtársulat működése iránt város szerte élénk érdeklődés nyilvánul. — Neugebauer Béla Bőrgyár r.-t. folyó hó 16 án rendkívüli közgyűlé­sén az alaptőkét 150 millió koronáról 300 millió koronára emelte. Minden régi részvényre egy uj részvényt bo­csátanak ki 1000 koronás árban — 100 korona költség. — Ily módon a részvénytársaság alaptőkéje 300 millió korona, tartaléktőkéje 600 millió ko rónára emelkedik. A közgyűlésen dr. Héjj Imre nemzetgyűlési képviselő lelkes ováció közben a részvényesek nevében bizalmukról és törhetetlen ragaszkodásukról biztosította Hefty Richárd elnököt. Az elővételi jog október hó 16 tói 24-ig gyakorolható a Duna Lloyd r.-t. bankosztályánál, Budapest, Vigadó-tér 3. A papírok jelenlegi árfolyama 4000—4500 K. Különleges beton- és vasbetonépltkezést, terv és költségvetés készítését vállalja, mSszhomoktégláf, cementcserepet9 téglát, cementet, betODgömbvasat, faragott fát, palát v&gontételben ÍS szállít Haidekker János oki. mérnök, vállalkozó irodája, Szekszárd Séd-utca. Telefon 121. — Nyilvános könyvtár Szekszárdon. A közoktatásügyi miniszter Szekszár dón nyilvános könyvtár felállítását tervezi, amivel a vármegye székhelyén a mai időkben, amikor a könyv és folyóirat csupán kevesek által vásá rolható meg, — valódi kultursaükség- let kielégítésére hivatott. A miniszter az alispánhoz intézett leirata szerint, a könyvtárnak szépirodalmi és tudo­mányokat népszerűsítő könyvekkel való gyarapítását s a könyvtárkezelő díjazását tárcája terhére vállalja és kellő fedezetet ad a-z összes szép- irodalmi és tudományos folyóiratok megrendelésére. A könyvtárhoz egy tágas olvasóterem tartozna, amely dél utánonkint 4—7 ig, vagy 5—8 ig a közönség rendelkezésére állana. Leg­célszerűbbnek vélné a miniszter a könyvtárnak a múzeummal kapcso­latos elhelyezését úgy, hogy a mostani képtárterem lenne az olvasó és elő­adóterem, a mellette levő szoba pedig a könyvtár. Az itteni köröknek tehát az elhelyezésről, a könyvtárnak áll­ványokkal való felszereléséről, fűtési és világítási költségeinek fedezéséről kell gondoskodniok. Ezek a mai vi­szonyok között tetemes költséget je­lentenek, de amiker egy annyira szükséges kultúrintézmény felállttá sánál a minisztérium ekkora előzé­kenységet tanúsít, bún volna két kéz zel meg nem ragadni a város kultu rális érdekeit előmozdító tervet, sőt mindent el kell követni, hogy a könyv­tár minél előbb a város és környéke közönségének rendelkezésére állhas­son. — Rálőtt a feleségére. Póta Já­nosáé bogyiszlói lakost, akinek comb­ján lőfegyvertől eredő seb van, be­szállították a szekszárdi kórházba. Az asszony előadása szerint az ura re­volverből rálőtt és ez okozta a sérülést. — Nem akasztják fel a halálra­ítélt bölcskei gyujtogatókat. Ifj. Szili Mihály bölcskei legény ifj Kosa Jó­zsef és Bors János ottani lakosok felbujtására felgyújtott egy szérűt, amely teljesen elhamvadt. A tettese­ket letartóztatták és a törvényszék rögtönitélő bírósága elé állították. A statáriális tanács Fejős Imre kir. tör­vényszéki tanácselnök vezetése alatt angusztns 19 én kiszállott Bölcskére és a helyszínén két napig tartó tár­gyalás után kötél általi halálra Ítélte őket. A bíróság az ítélethirdetés után kegyelmi tanáccsá alakult át és mind hármukat kegyelemre ajánlotta. Szilit, Késát és Borsot Bölcskéről vissza­szállították a szekszárdi fogházba, hogy itt várják be ügyük elintézését. E bó 17 én érkezett Szekszárdra a kormányzó kegyelme, amely Szili büntetését 10 évi, a felbujtó Kósa és Bors halálos Ítéletét 15 évi fegy házra változtatta át. Szerdán délelőtt 11 órakor három szuronyos börtön őr kísérte az elitélteket Fejős Imre tanács elnök szobájába, ahol a kormányzó döntésének a kikirdetési aktusára megjelentek dr. Wandl Rudolf és dr. Kalencsik Kálmán törvényszéki bírák, mint a rögtönitélő tanács tagjai, to vábbá dr. Szarvas János kir. ügyész és dr. Dulin Jenő védőügyvéd. Halál­• sáppadtan állottak a gyujtogatók I biráik elé és a megkönnyebbülés nehéz sóhaja szakadt fel a mellükből, mi kor Fejős tanácselnök felolvasta a megkegyelmezós tényéról szóló ügy­iratot. Megköszönték a kormányzó kegyelmét, mire viaszavitték őket a fogházba, ahonnan büntetésük kitöl­tése végett valószínűleg valamennyié két a váci fegyházba szállítják. — „FUTURA“ a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részv.-Társ. Tolnavármegyei Kirendelt­sége Szekszárd. Telefon: 20. szám. Távirati cim: Futura. Vesz és elad mező- gazdasági termékeket és szállit rézgálieot stb. x A moziközönség legújabb ked­vencei : Zoro és Huru dán filmmüvé szék frappáns jelenetekben mutat­koznak be szombaton és vasárnap a Világ moziban „Szökjünk meg, tanár ur!“ cimü 6 felvonásos darab fő­szerepeiben. Budapest moziközönsége e két szereplőnek rövid idő alatt oly népszerű nevet adott, hogy az egész főváros Zoro és Huru nagyszerű és zseniális ügyességéről beszél. A darab teljesen uj, ünnepi szüzsét hoz vá­szonra oly érdekesen, hogy a közön­ség már az első pillanatokban is rabja lesz nemcsak a darabnak, de Zoro és Huru művészi játékának is. Fatty és Chaplin a ringben 2 fel vonáson keresztül érdekes mókával szórakoztat. — Kedden „Az álarcos táncosnő“, a filmvilág egyik legis­mertebb művésznőjével, Ossi Oawal- dával kerül bemutatásra. A darabot nemcsak rendezése, hanem Ossy Os waldának és partnereinek művészi játéka a filmévad legszenzációsabb mesterfilmjévé emelte. — Csütörtö­kön Fern Andrát látjuk „A halott titka“ cimü 5 felvonásos drámában. A német filmgyár ezzel a hatalmas, drámai jelenetekben gazdag darabban oly gyönyörű szerepet adott Fern Andrának, a szekszárdi Wallenstein Róza leányának, hegy a fővárosi lapok hasábos hírekben emlékeztek meg hatásos, művészi játékáról. „Ö“, a tenniszbajnok cimü érdekes búr ieszk egészíti ki az előadást. Szom­bat vasárnap Egy bűnös, aki meg- dicsőül, vagy az aranyszívű fegyenc kerül vászonra. Előkészületen „Az országút“ Conrad Veidttal. — Nagy raktár állandóan mindennemű zseb-9 inga- és ébresztő-órákban, mo­dern ékszerekben. Pon­tos óra- és ékszerjavitó műhely. Tóth János órás és ékszerész, Szekszárd, Kaszinó-bazár. — A Tolnamegyei Általános Tanító­egyesület közgyűlése. A tolnam?gyei tanítói kar október 8-án Dombóváron tartotta rendes évi közgyűlését. Ké­pet adott ez a gyűlés abból az óriási munkateljesítményből, amit a tanítói kar csendben, mindenkitől elfelejtve, becsülettel, lelkiismeretességgel vé­gez. A több, mint száz tagbél álló közgyűlésen megjelent dr. Berze Nagy János tolnavármegyei királyi tanfel­ügyelő és Simon Lajos az Országos Tanító Szövetség főtitkára is. A Him­nusz eléneklése után Horváth Ignác elnök, szekszárdi igazgató tanitó meg nyitotta a gyűlést, majd Károlyi Ká­roly jegyzőkönyvvezető felolvasta a múlt évi rendes gyűlés és a legutóbbi választmányi gyűlés jegyzőkönyveit. Tóth Dániel dombóvári áll. tanitó napirend előtt tudomására adta a közgyűlésnek, hogy a kartársak kö­zül Váczi Ferenc dombóvári, Tán- ezos Gyula szekszárdi és Tóth Már­ton bőgyéBzi' tanítókat a kormányzó vitézzé avatta. Elnök indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy mind­hármuk hazafias érdemeit jegyző­könyvileg megörökíti. Simon Lajos, az Orsz. Tanitó-Szövetség főtitkára sok égető kérdést tárt a gyűlés elé, egyben beszámolt konkrét eredmé­nyekről, kivívott sikerekről is. Je­lentette, hogy a tanítók részére meg­nyílt a VII. fiz. oszt. Elmondta a fele­kezeti tanítóság sok sérelmét, jogos kí­vánságait. Legtöbb helyen a kántori javak túl vannak értékelve s igy sok kántor jóformán ingyen végzi a tanítás-nevelés önfeláldozó munkáját. Követelte a felekezeti tanítók részére is az átmeneti hadipótlékot, a nyu­galmazottak részére a vasúti ked­vezményt, tisztviselői gyógykezelést, igazgatói pótlékot. Következett Hor- váthné Horváth Gizella dombóvári áll. tanitónő gyakorlati tanítása. Az érdekes előadáshoz hozzászólt Brun­ner András tanitó, majd dr. Berze Nagy János kir. tanfelügyelő, aki elismeréssel adózott az előadónőnek. Következett Vinekker János állami tanitó „Az iskolán kívüli népoktatás és a nemzeti újjászületés“ cimü fel­olvasása, melyet feszült figyelemmel hallgatott mindenki. A közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét szavazott az előadónak. Ezután még Pártos Fe­renc áll. iskolai igazgató referált a dombóvári járási kör megalakulásá­ról. A tanfelügyelő indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy Dombó­váron a tanítói és jegyzői árvák ja­vára Katalin-bált fog rendezni, mely-' nek előkészítésére bizottságot válasz­tott, majd a tisztujitás következett. Győry Gyula őcsényi tanitó kor­elnöksége alatt újból megválasztot­ták elnökké Horváth Ignác szek­szárdi igazgató-tanítót, majd pedig közfelkiáltással a következőképpen alakult meg a tisztikar: alelnökök lettek: Pártos Ferenc és Szám Jó­zsef, főjegyző: Károlyi Károly, jegy­zők : Treer Ilona és Bauer Henrik, pánztárnok: Reitzi Péter, könyvtá­ros : Rácz Gyula, számvizsgálók: Hága Ferenc, Perler Ádám és Tarlós János. — Küszöbön az olcsóbbodás. A Magyarországnak engedélyezett kül­földi kölcsön hírére megszűnt az a tartózkodás és a drágaság, amely egész gazdasági életünkön végig vo­nult. A nagykereskedők ób gyárosok ráültek a portékájukra és alig voltak hajlandók a kiskereskedőknek eladni. Még kevésbé adtak árut hitelre. Na­pok óta tapasztaljuk, hogy a keres­kedelmi utazók rajokban lepik el a vidéket és igen kedvező fizetési fel­tételekkel, hitelre is szívesen kötnek üzleteket. A gabonatőzsdén a búza ára napok óta folyton esik, úgy, hogy például a búzának a szekszárdi paritása ma már 85,000 koronán alul v*n. Nagy a kínálat a budapesti állatpiacokon is, ahol a sertés- és marhavásáron naponta 3—400 koro nával esnek az árak. — Első tolnamegyei mér» leggyár, gépjaviftó-műhely és villamossági vállalat Szekszárd, Petőfi-u. 534. Telefon 91. szám. HAUTHER GYULA Miene SZEKSZÁRD, Szekszárteil mellett. Telefoni 107

Next

/
Thumbnails
Contents