Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-10-20 / 42. szám
Ára 350 korona. V. évfolyam. Szekszárd, 1923 október 20. 42. szám. TOLNAMEGYEI DJSAG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 350 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 3000 korona. Előfizetni csak egy negyedévre lebet. Utólagos fizetés esetére a kiadó- hivatal fen tartja magénak a jogot, bogy a fizetés _ napján érvényes elöflzy a fizetés zetési árakat számíthassa fel. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1500 korona. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milliméter soronként 250 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb- hirdetések 400 korona. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzést hír, családi hír, valamint a nyilttér soronként 1500 koronába kerül. Magyar nyelvoktatás a németajkú népiskolákban. 1908. érben adta ki a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a magyar nyelv tanításának részletes tervét a nem magyar tannyelvű elemi népiskolák 'részére, pontosan megállapítva a tanítás anyagát, az óraszámot hetenként és osztályonként. Amennyire én ismerem a viszonyokat, a németségnek erre a tan- tervre sehol az országban szüksége nem volt, (Tolnában, Baranyában egész határozottan nem) mert a tannyelv a magyar volt, ami azt jelenti, hogy az összes tantárgyakat — a hittan kivételével — úgyis magyar nyelven tanították. A német nyelv csak mint tantárgy szerepelt és az olvasás, Írásból állt. Tanitóválasztás- nál eszébe sem jutott valakinek aziránt is érdeklődni: „Aztán németül tud-e az uj tanító ?“ Nálunk az osztály.tanitók jelentékeny része csak magyarul tudott s csak a hittan tanítása kapcsán tanulgatott németül. Volt éppen azért néhány olyan községünk is, ahol a hittant is részben, vagy tisztán magyar nyelven tani tották. Eddigi tizenhét évi tanítói működésem a tolnai sváhság között folyt le. Élénk figyelemmel kísérem e népnek gazdasági, szociális és kulturális életjelenségeit és ismerem egész lényében, gondolkozásában. Ez a józan, takarékos, munkás és rendszerető nép azelőtt sohasem politizált, nem izgult; neki csak egy célja volt: hogy becsületes mnnkával boldoguljon és gyarapodjék. Hazafiasság tekintetében egy a magyarral; vére mindenütt összeforrt a magyarral a haza védelmében és a történelem nem emlékezik meg egy sváb hazaárulóról sem. Kultúra tekintetében pedig elsőrendű nép. Tanulni vágyó és éppen ezért iskoláira és tanítóira sok gondot fordított. Belátta, hogy neki a hazával szemben, melynek soha nem remélt jólétét köszönheti, szent kötelessége : megtanulni az édes haza hivatalos nyelvét, a magyart. Ezen józan belátás eredménye volt azután, hogy iskoláiban a tannyelv a magyar volt. Nemzetiségi kérdés e hazában sohasem lett volna, ha azt külföldről nem szítják. A németség meg pláne sohasem törődött és foglalkozott politikai és nemzetiségi problémákkal. Hanem igenis ingerelték kívülről. Amikor a szomszéd németség, Ausztria és Németország látta, hogy itteni nyelvrokonaik milyen élvezettel és lelkesedéssel tanulnak magyarul és milyen rohamosan terjed ez a „ragály“, kétségbeesve tördelték kezüket az „Alldeutsch“ egyesületek s uccu neki, jöttek az agitátorok szóval és röpiratokkal, „felébresztvén“ áz itteni i,testvérek et“. Dacára, hogy az állam idejekorán sok ilyen röpiratot ártalmatlanná tett, a csirája ennek a lelketlen izgatásnak el volt hintve. A nyugati, határmenti községeket pedig állandóan irritálták úgy, hogy kezdett nekünk az iskolákban nem egészen „jól menni“. A szülők mind gyakrabban azt dtinnyögték, hogy ... a gyermekek már nem tanulnak annyit, mint valamikor ők, persze, mert minden magyarul megy ... a gyermekek ezt nem értik .. . s mire kimaradnak az iskolából, sem magyarul, sem németül nem tudnak, stb. Tudva azonban, hogy az iskola tannyelve szoros kapcsolatban áll a ládafiával, mert az államsegély fel tételekhez kötött jószág, (a pénzt pedig a német nagyon szereti ám !) hát ez a dünnyögés csak a hátunk mögött folyt. Igaz, hogy ez a dolog a növendékeinket a magyar nyelvvel szemben lassan-lassan demoralizálta. Ilyen levegőben ért bennünket a háború. A táborból való levélváltás alkalmat adott az olvasás és irás bizonyos biányosságaioak a megismerésére (ami azonban a magyar nyel- vüeknél is többé kevésbbé tapasztalható volt) és még jobban felizgatta a kedélyeket. Ez a felgyülemlett anyag robbant ki a forradalom után, amikor a rendelet megengedte, hogy „Minden iskolafenntartó maga álla pitja meg a tanítás nyelvét“. A fé kezhetetlen tömeg úgyszólván kivé tel nélkül megfordította az eddig állapotot: a tannyelv a német lett s a magyar csak tantárgy maradt irás és olvasás. Sok helyen a be szédtől is eltiltották az iskolát, mond ván: „Aki gyermekét magyarul be szélűi akarja taníttatni, majd odaadja valahová cserébe“. Azóta eltelt öt óv. A kedélyek e téren kezdenek csillapodni, az állapotok lassan lassan türhetőbbek lesznek, de nem látok sehol megnyug tatóan egyforma rendszert. Vannak olyan községek, ahol sikerült újra bevezetni a magyar tannyelvet, tehát a régi állapotot. Egyik-másik helyen vegyesen folyik a tanítás: magyarul is, németül is tanítják az összes tárgyakat. Vannak olyan községek, ahol egyes tárgyakat magyarul, egyeseket pedig németül tanítanak. Végül: vannak olyanok, ahol szigorúan ragaszkodnak a kisebbségi jogokhoz és minden németül folyik, csak magyar írás-olvasás van. Ez igy rendszertelen és nem is maradhat igy! Az állam jogosan megkövetelheti minden polgárától, • hogy az édes haza nyelvét elsajá- I titsa. De amilyen joga ez az államnak, épen olyan kötelessége is, hogy gondoskodjék amaz alkalmas módról és feltételekről, melyek azt lehetővé teszik. Mi nem akarjuk, hogy a németség elfelejtse az ő anyanyelvét, mert hiszen mint élő világnyelvet a műveltség szempontjából még a középiskolákban is knltiváljnk. De igenis azt akarjuk és épen elsősorban az ő szempontjából, hogy tanuljon meg magyarul beszélni, mert erre lépten - nyomon kényszerítik gazdasági, szociális és kulturális igényei. Aki figyeli a mi német népünket, észreveszi, hogy erre mindig megvolt s ma is megvan a készsége. Igenis, meg akar tanulni magyarul beszélni. Az a tény, hogy a forradalom után a tannyelvet megváltoztatta, nem a magyar nyelv iránti antipátiát, hanem azt bizonyítja, hogy nem elégítettük ki az ő nyelvi igényeit és hogy az a módszer, amellyel meg akartuk tanítani magyarul, nem volt alkalmas, nem volt elég eredményes és épen ezért nem is szimpatikus. S . ha beleéljük magunkat a gyermekek és szülők helyzetébe, aminthogy bele kell, hogy éljük magunkat, hogy oyjektive Ítélhessünk, megértjük azt is, hogy miért. Németnyelvű iskoláink túlnyomóan osztatlanok, a legjobb esetben két tanítóval osztottak. Rendesen együtt az I. Ii. III. vegyes és a IV. V. VI. vegyes osztály. Az alsó három osztályban tűrhető az állapot, mert az irás, olvasás és számoláson kívül csak egy tantárgy v.an: a földrajz, amely azonban szintén a beszéd- értelem-gyakorlat keretébe van vonva. Egy tárgy.keretében elbeszélgetni nagyon előnyös és szép eredményre jogosító munka. A felsőbb osztályokban azonban a népiskolának körülbelül tiz olyan tantárgya van, amelynek mindegyikének megvan a maga különleges szókincse, stílusa. Itt azután a sokféle tantárggyal kapcsolatban naponként és óránként az uj szavaknak és fogalmaknak hirtelen oly töm kelege lép fel, amellyel sem a tanuló, sem a tanító megbirkózói nem képes. Mivel pedig minden tanítónak szigorúan megszabott marsrutája van a tantervben, melynek elvégzését a tanfelügyelőség szigorúan ellenőrzi, egyszerűen átalakultak az ilyen iskolák szajkózó műhelyekké, ahonnan az értelem ki volt kiszöbölve s a növendékek csak addig tudtak felelni, amig a saját mesterök kérdezett. Ez a lélekölő szótanulás volt a szülő anyja annak az állapotnak, amelyben ma is vergődünk. Egy-két tanitós iskolában erre visszatérni a mai tantárgy és tananyaghalmaz mellett, egyenesen veszedelmes lenne a kedélyekre. Ugyancsak eredménytelennek és céltalannak tartom az úgynevezett vegyes tannyelv bevezetését, 'hogy t. i. az összes tárgyak németül is, magyarul is taníttassanak. Ez rettenetes túlterhelése tanítónak és tanulónak egyaránt. Hogy tadnánk elvégezni azt az anyagot két nyelven, amit egy nyelven nem sikerült ? Vájjon képes volna e arra a sokkal magasabb értelmi nívón álló középiskolai tanuló, hogy az összes tantárgyakat latinul is elvégezze ? Azt hiszem, nem lenne szükség numerus claususra, a tanulók létszáma ugyancsak leapadna! Ha tehát tannyelv tekintetében reális megoldáshoz óhajtunk jutni, ki kell tűznünk az elemi népoktatás célját az idegenajka községekben. Ez pedig kettős: 1. értelmes, hithü. hazafias szellemű és 2. magyarul is beszélni tudó honpolgárokat nevelni. Hogy pedig e kettős eélt elérhessük, mindenekelőtt és mindenekfelett megfelelő időről kell gondoskodnunk. A magyar nyelv elsajátításához pedig különösen sok időt kell keresnünk. Ezt a szükséges időt pedig csak lényeges tananyagredukcióval fogjuk nyerni. Ilyen helyeken még a tantárgyakat is meg kellene rostálni a nagy cél érdekében. Állapítsuk meg aztán azt az időt, mely a német írás, olvasás és számolás minél tökéletesebb elsajátításához szükséges, hogy a szülőket minden tekintetben kielégítsük. Ha aztán a földrajz kivételével minden más tárgyat olvasmánytárgyalás alakjában és csak nagyon röviden veszünk, azt hiszem, bőven marad időnk arra, hogy a hétköznapi magyar nyelvet erőltetés nélkül a gyermekek tulajdonává tegyük. Ne akarjunk egyszerre mindent. Mi magyar irodalmi nyelven beszélő tudósokat szerettünk volna egy évtized alatt elővarázsolni. Tantervűnk és tankönyveink erre voltak berendezve. Azt mondják, bogy a magyar nyelv hétköznapi használatához mindössze néhány száz szó szükséges. Ezt a pár száz szót keressük, gyűjtsük hangyaszorgalommal s ezeket egykét alkalmas tantárgy kapcsán beszéd- értelemgyakorlat alakjában emésztés- sük meg lassan, óvatosan, céltudatosan, hogy se a szülők, se pedig a gyermekek csömört ne kapjanak. Ennek a nagy célnak megfelelően szükségünk volna különleges tan- tervre, praktikus tankönyvekre és végül — amit még mindezek fölé helyezek — minden német községbe egy kitűnő állami ovódára! Ez elsőrendű tőkebefektetés volna! A tanterv átdolgozásánál a legnagyobb tisztelettel ajánljuk ezeket az illetékes faktorok kegyes jóindulatéba és j figyelmébe. Grieszhaber Endre Henrik majosi er. kántortanitó. ■ Rettenetes nyomor van a Szekszárdi „Ferenc“ Közkórházban! ■ • Adakozzunk, hogy megmenthessük a szenvedő és nélkülöző betegeket! •
