Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-09-29 / 39. szám
V. évfolyam. Szekszárd, 1923 szeptember 29. 39. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 350 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 3000 korona. Előfizetni csak egy negyedévre lebet. Utólagos fizetés esetére a kiadóhivatal fentartja magának a jogot, hogy a fizetés napján érvényes előfizetési árakat számíthassa fel. ______ Sz erkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1500 korona. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milliméter soronként 250 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb- hirdetések 400 korona. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési hír, családi hír, valamint a nyüttér soronként 1500 koronába kerül. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni őrök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen. Szobrot a hősiknek. Valamikor Németországban járván, minden városban megragadta lelke- met egy egy hatalmas emlékmű, ame lyet az 1870-iki nagy győzelmeknél elesetteknek emelt a német nép hálája és kegyelete. Ezek mellett a szobrok mellett kicsinnyé tői pültek a Vilmos és Bismarck szobrok, az elesett hősöké volt a hódolat nagyobb része, nem az élő hatalmasságoké. A világháború rettenetes és győzelmes csatái sok százezer hősi halottat adtak nekünk is, habár a mártírok véréből nem is fakadt fel a végső győzelem. És mert a nsgy világégésből, a hősök vérének patakokban való ontásából ezer éves nemzetünk meg- gyalázása, szótdarabolása fakadt, szükségünk van, hogy minél több, minél kiáltóbb emlékoszlop hirdesse megmaradt kis földünkön, hogy nem azért haltak, meg a szerb, orosz, az olasz, a francia és belga földeken véreink, hogy mi meg tudjunk nym godni csonka Ságunkban és meghunyászkodó gyávasággal meg tudjak csókolni a kezet és korbácsot, amely oly igaztalan durvasággal csapott le reánk. Szükség van ezekre, az emlékművekre, hogy legyen minden kis faluban egy bucsujáró hely, ahol megtisztíthassuk lelkünket a mai önző élet salakjától és meggynjthas- suk a bonszeretet mindennél fenségesebb érzésének mécsesét, hogy az az ezer és ezer halvány lángocska összefonódásából megteremjen az az egyetértő imádságos nagy gondolat, amely az uj, de a régi nagyságú Magyarországhoz vezet. Egy ily emlékművet állított fel a kegyelet és a hazafias áldozatkészség Bátaszéken a múlt vasárnap. Álljon ez a méreteiben és művésziességben a németországi szobrokkal szem ben eltörpülő emlékmű, de épen egyszerűségével és azon kegyeletes érzésnél fogva, amellyel emeltetett, legyen mindennél ékesebb hirdetője a múlt dicsőségének és a jövő kötelességeinek. * Kegyeletes, lélekemelő ünnepség volt f. hó 23-án Bátaszéken. Ezen & napon leplezték le és szentelték fel a kétszáznál több bátaszéki hősi halott emlékezetére felállított emlékművet, amelybe Bodnár István, megyénk neves poétájának következő versét vésték: Hőseink, mégsem volt: hasztalan a ti háláltok, ö*sze, itt ez hozta: egy dobogásra szivünk! Éltek itt — bennünk mind, áldjuk szép hősi [erénytek S tudjuk, ha — követünk: nagy lesz a haza [meginti Bátaszék fel volt lobogózva, a község minden vonatkczásában meglátszott, hogy ezen a napon mindenkinek ünnepe van. Tiz óra felé gyülekeztek a templomtéren. Felvonult a bajai katonaság diszszakasza, azután díszes öltözékükben zenével, katonás tartással a Polgári Lövészegyesület tagjai, agyaccsak zenével és zászlóval a tűzoltóság, a különféle egyesületek, az iskolák, a vidéki vendégek és a képviselőtestület tagjai. Tiz óra előtt pár perccel megtelt teljesen a hatalmas tér. A felharsanó kürt jelezte Soés Károly altábornagy- cák, a Kormányzó Őfőméltósága képviselőjének érkezését. Az altábornagy szolgálattevő tisztjével, báró Orczy Elemérrel jött és kíséretében voitak dr. Késmárky István egyetemi tanár, Bajó Pál főszolgabiró, Tihanyi Szilárd a vitézi szék kapitánya és több díszbe öltözött tényleges és nyugállományú tiszt. A kormányzó képviselőjét Pnrth Adolf főjegyző üdvözölte lendületes szavakkal, többek közt a következőket mondván : „Sötét az éj, itt-ott mécses pislog a maga gyér világosságával, csak a nagy messzeségben a világitótoionyból sugárzik a 4 világtáj felé fény és meleg, életet és lelket lehelvén a száraz csontokba, hitet és Temen yt—öntvén az «Ifásult és kétségbeesett szivekbe. És a hit és a remény kezd terjedni, gyökeret ver a szivekben, megerősödik és első hajtása, első gyümölcse a kegyelet és a hála azok iránt, akik miértünk harcoltak, szenvedttk és meghaltak. A kegyelet és a hálaérzetböl fakadt nemes áldozatkészségnek köszöni létrejövetelét ez az em’ékmű is. És milyen varázserő rejlik ebben az emlékműben, olyan, melynek hatása alul senki ki nem vonhatja magát. Egy kép rögződik meg képzeletünk ben, mely onnét többé el nem távo litható, abból ki nem törölhető, az t. i., hogy a bátaszéki elesett hősüknek a négy harcmezőn szétszórt csontjait összeszedtük és hazahoztuk, hazai földben megszentelt közös sírba helyeztük azokat, amely közös sir felett emelkedik ez az emlékoszlop a kettős kereszt jelképében hirdetvén a szivekben élő és az elesett hősök és velük együtt a magyar nemzet feltámadásába vetett törhetetlen hitet és reményt. Vagy van e ember, aki, ha közeledik ez emlékműhöz, meg ne érezze az elesett hősök lelkének, szellemének leheletét, meg ne hallja azoknak susogó szavát. Az emlékműbe vésett nevek arany- betűi mindmegannyi tüznyelvekkó válnak, ostorozván hibáinkat, vétkeinket, bűneinket, elismervén és dicsérvén erényeinket, kijelölvén és megmutatván a megerősödés, a haladás, a boldogulás útját. Az elesett hősök szelleme ma is beszélni, szólani fog hozzánk, hallgassuk meg szavát és kövessük tanácsát, hisz nem kevesebbről van szó, mint bonmentésről. Ezekkel az érzelmekkel üdvözlöm újra Kegyel- mességedet, Őfőméltósága a Kor-1 mányzó ur képviseletében, továbbá üdvözlöm Méltóságos Fő- és Alispán urat, valamint a kíséretükben levő I többi urakat, azzal a meleg óhajjal és kívánsággal, bogy a mai ünnep nemes érzésre, nemes gondolkodásra és nemes tettekre tegye a sziveket fogékonnyá és termékennyé.*4 Az üdvözlésre Sóós altábornagy, akinek Boros Erzsiké szép csokrot nyújtott át, röviden válaszolt, majd megkezdődött a díszes templomelőtti téren felállított oltárnál a tábori mise, amelyet Hradek Károly plébános mondott. A mise alatt a dalárda Janczer Pál kántor vezetékével gyönyörű összhangban egyházi dalokat adott elő zenekisérettel. A mise után dr. Késmárky István, a pécsi egyetem tanára lépett a szó székre és rendkívül hatásos, magas szárnyalása beszédet mondott, amely alatt felszakadt az özvegyek, az árvák, a gyámoltalanul maradt szülők szivetrázó zokogása. Sirt mindenki, akiben szív és szivében csak parányi érzés is volt. A szónok beszédének tartalma a következő: „A háborúban elesett bősök emlékoszlopának hatása alatt elvonni a szónok lelki ezemei előtt nemzetünk szomorú, de dicső története. Nagy vonásokban végig megy az egész magyar történeten, amely csupa köny és véráldozat. —Majd a következőket mondja: De mi ez ahhoz a véráldozathoz, melyet a világháború kéoyszeritett reánk. Mennyi munkaerő, mennyi értékes élet esett áldozatul a reánk kényszeritett világháborúban. Van e ma Magyarországban család, melynek asztalánál nem maradna üresen egy teríték ? Hány el- aggott szülő keserves zokogása tölti meg a levegőt, kik minden réménekét, agg kornk támaszát siratják elesett fiaikban ? Hány fiatal édes anya szorítja fájda'omtól sajgó kebelére elárvult gyermekét, az ajkairól felsikoltó fájdalom elesett férjének, a homlokát összeszorité goadrédő elárvult gyermeke jövőjének szól. És mégis nem az elesett bősök a leginkább sajnálatra méltók, mert ők egy diadalmas bábomban idegen földön előnyomulva azt hitték, hogy Magyarország nagyságáért áldozzák fel életüket. De hol keressünk vigasztalást mi, akik látjuk, hogy áldozatunk eredménytelen volt, Hunnia arcát gyászfátyol borítja,4 Csonka- Magyarország ezer sebtől vérzik. Mi ’ csak a kegyeletben kereshetünk vi gasztalást, azéit helyesen tette Bátaszék község, amikor emléket emelt nekik, hisz sírjukhoz úgy sem zarándokolhatunk el. Ehhez az emlékműhöz zarándokoljon el mindenki vallási, felekezeti, foglalkozási és politikai különbség nélkül. De ez még mind nem elég, még mással is tartozunk hőseinknek. Az ő halálukat az a tudat könnyítette meg, hogy Nagymagyarországért hoznak áldozatot. Ezt a vigasztalásukat I mi teljesithetlenül nem hagyhatjuk, | az ő álmukat nekünk valóra kell váltanunk, kttzdenünk, dolgoznunk kell mindaddig, míg újból három bércet és négy folyót nem ural a ma ezer sebből vérző Magyarország. Ti hősök pedig nyugodjatok békésen, a ti küzdelmetek nem volt hiába való, valabányan elmegyünk emlékosz'opotok előtt, szivünkben ki gyűl a kegyelet, lelkűnkben megérlelődik az erős elhatározás, hogy álmotokat va'óra váltjuk és így lett ez emlékoszlop aminek lennie kell, Bátaszék disze, az elesett hősök méltó emléke és a jövendő Nagymagyar- ország szimbóluma.“ A mély hatást keltő beszéd után Berta Lajos tábori lelkész az emlékművet megáldotta. Petőfi csatadalát énekelte hatásosan & bátaszéki dalárda, amelynek hangjai után Pongri.cz Lajos mondotta el költő gondolatokkal tele beszédjét a következőkben: „Zarándokoljunk el mi is jeltelen sírokhoz, magyar katonák, magyar hősök nyugvó poraihoz, ahová senki sem visz virágot, amelyre senki sem ejthet könnyet messzi idegen földön. Távol, idegen országokban, amerre régen győzelmes kardunkat sokszor meghordoztnEriSrBidr'iegtö'ob volt az ellenség, ahol legádázabb volt a háború tivornyája, ott mindenütt a mi nyel vünkön zúgott az — előre ! Harangszavuk az ágyú moraja volt, imádság helyett rohanó csapatok harci zaja zngott el felettük, temetői gyertyács- kák helyett gránátok lobbantak fel a hideg göröngyökön. S mégis a letaposott, szétszórt, elhagyott síroké a történelem minden aranybetüje, övék a dicsőség minden cseráoszoruja. Azok, akik élnek a védett, tűzhelyek mellett, mindannyian az ő ön- feláldozásuk védelmében élnek. Nyers, idegen hordák eltaposták volna hazánk földjét, meggyalázták volna házainkat, templomainkat, de ércfalként álltak elibük azok a szent sírok. S mégis, hogy történhetett, hogy ezen emberfeletti és győzedelmes küzdelemnek nem volt meg a gyümölcse, nem volt meg a kívánt eredménye, hogy ma oly időket vágjunk kénytelenek élni, amidőn látszólag minden elveszett, amidőn Magyarország teste darabokra tépve, a magyar levegőt árvák, özvegyek és bénák jajszava tölti be, amidőn látszólag megingott az Istenben való hit, amikor mindenki félve gondol a holnapra, a legközelebbi jövőre. Megmondom ! Mert elfordultunk Istentől, letértünk arról az útról, amely népét nagy- gyá, hatalmassá, gazdaggá teheti: a nemzeti alapról. Mert eltértünk attól az útmutatástól, amit ezek a szent sírok nekünk kijelöltek. Ellenségeink országunk kétharmad részét elvették, a megmaradt harmadrészen pedig céltudatos tevékenységük arra irányul, hogy egyenetlenséget i szítva közöttünk, megmaradt csonka országunkat a belső civódások révén döntsék romlásba. Ily körülmények között szükséges,
