Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1922-10-21 / 43. szám

2 1922 október 21. <* TOLNAMEGYEI ÜJSAG_____________ ___ am ire Brüller János oktatta őket, felirnak a nemzetgyűléshez és a kor­mányhoz, hogy a községek autonó­miáját a közigazgatási reform kap­csán nemhogy megszüntessék, hanem kiszélesítsék. Török József terjesztette elő a pénztári jelentést, Hegedős Mátyás pedig a jövő évi költségvetést. Mind­kettőt elfogadták és a hátralékos tag­dijak erélyes beszedésével a pénztárost megbízták. A magánmunkálatokról szóló sza­bályrendelet megalkotásáért alispán­nak és az egyesületi elnöknek kö­szönetét szavaztak. Ezután elfogadta a közgyűlés a községi jegyzői nyugdíj szabályren­delet módosítására vonatkozó javas­latát a Forray Aladár dörypatlani jegyző által indítványozott azzal a kiegészítéssel, hogy a jegyző özve­gye a férj halálától számitott fél esz­tendőn át lakásában meghagyandó lenne. A községjegyzői nyugdijsza- bályrendeletnek a jegyzőegyesület által ajánlott módosításával már a törvényhatóság október 31-iki köz gyűlése foglalkozni fog. Elhatározta továbbá a közgyűlés, hogy a közsé- ségeket a Községi Közlöny megren­delésére felkéri. Az országos jegyző­egyesület leirata kapcsán kimondot­ták, hogy minden községi jegyző a propaganda alap javára 200 koronát fizessen. Az országos jegyzőegyesület másik, a jegyzők előtt a VII. fize­tési osztály megnyitására vonatkozó leiratát a közgyűlés érdemben nem tárgyalta, mivel e tárgyban már a törvényhatóság az aug. 8-iki köz­gyűléséből a kormányhoz már felirt. Az országos egyesület negyedik le- irata folytán a közgyűlés a tagsági dijat 50 koronáról 200 koronára emelte fel. A somogy megyei jegyző- egyesület átiratára elhatározták, hogy a kormányt felkérik, hogy a statiszti­kai lapok kiállításáért járó dijakat a jegyzői árvaháznak folyósítsa, az orsz. egyesületet pedig felkérik, hogy ezek­nek a dijaknak a jelenlegiek száz­szorosára való felemelése iránt tegyen lépéseket. A Jegyzők Országos Ár­vaházának megkeresésére járási tudó­sítókul kijelölték a következőket: a dombóvári járásból Baumann Béla gyulaji községi főjegyzőt, a duná- földvári járásból Bernáth Ferenc faddi harmadjegyzőt, a központi já rásból Parragh Iván vár dombi köz­ségi vezető jegyzőt, a simontornyai járásból Somogyi Béla murgai jegy­zőt, a tamási járásból Hegedűs Má­tyás pincehelyi főjegyzőt, végül a völgy ségi járásból Forray Aladár dörypatlani községi főjegyzőt. Majd a’jegyzők szépen fejlődő humánus 0 intézménye, a jegyzői árvaház támo­gatásáról határoztak. Komoróczy fő­titkár inditványára felkéri az egye­sület az összes jegyzőket, hogy az árvaházegy esül etet a legmelegebben támogassák s oda tagokul valameny- nyien lépjenek be. A hevesmegyei jegyzőegyletnek jegyzői kamarák lé­tesítésére vonatkozó indítványát az­zal a hozzáadással fogadta el a köz­gyűlés, hogy a jegyzők jogai tör­vényhozási utón biztosíttassanak és a kamaráknak hatáskört adjanak, ne csupán véleményadási jogot. A si­montornyai járási jegyzőegyesület inditványára a korán elhunyt kiváló tolnanémedi i főjegyző, Oravszky László emlékére dr. Éri Márton al ispán, akkori *vm. főjegyző kezde­ményezéséből gyűjtött összeget, ami­hez az alispán újabb 500 koronás adománnyal járult hozzá, 2500 ko­ronára kiegészítik s a jegyzői árva­háznál Oravszky László nevére ala­pítványt létesítenek. Illés Gyula dombóvári főjegyző inditványára ki­mondotta a közgyűlés, hogy a tör­vényhatóságot a körjegyzőségekben adóügyi jegyzői állások szervezésére vonatkozó szabályrendelet sürgős megalkotására felkéri. Végül a köz­gyűlés az Országos Jegyzői Egyesü­let közgyűlésére Parth Adolf egye­sületi elnök, Várkonyi Imre egye­sületi főjegyző, Bereczk István si­montornyai, Cholnoky Lajos ozorai és Niefergall Nándor dunaföldvári községi főjegyzők személyében a ki­küldötteket megválasztotta. Miután indítványa senkinek sem vqlt, Purt Adolf elnök a főispán, az alispán, a budapesti központi ki­küldöttek és Brüller János somogy - megyei jegyzőegyesületi kiküldött, valamint a nagy számmal összejött tagok megjelenését megköszönve, a mindvégig nyugodt mederben lefolyt nívós és tanulságos közgyűlést bere­kesztette. Á közgyűlés befejeztével a vendé­gek és az egyesület tagjai a Szék- szárd Szálló éttermében gyűltek össze társasebédre. Purt Adolf lelkes tetszéssel foga­dott beszéddel Horthy Miklós kor­mányzót köszöntötte, Cholnoky Lajos, a magyar jegyzők nesztora, dr. Éri Márton alispánt, Purth Adói dr. Koncz Jánost, a jegyzők ügyeinek bátor és lelkes harcosát éltette. Dr. Éri Már­ton az egységre ürített poharat. Vár­konyi Imre Brüller Jánost, a somogy - megyei jegyzőegyesüset érdemes el­nökét, az árvaház kiküldötteit, Mur- gács Kálmánt, a dalköltő zeneművészt és a jegyzőkkel együttérző lapszer­kesztő Schneider Jánost éltette. Brüller János hatalmas beszédben kérte kartársait, hogy szeressék min­den erényével és bűnével a falu népét és ne engedjék át annak vezetését olyanoknak, akik a nép naiv hiszé­kenységét saját önző és sokszor go­nosz céljaikra akarják felhasználni. A jegyzőkre nagy nemzeti feladat megoldása vár, ennek a feladatnak minél sikeresebb megoldására emeli poharát. Dr. Koncz János az össze­tartásra buzdított rövid beszédében, Brogli József a megyei jegyzőegylet lelkes vezérét, Purth Adolfot éltette. Ezután Murgács Kálmán néhány gyö­nyörű nótáját énekelte el és kisérte művészi hegedüjátékkal. óriási taps zúgott fel, amikor a fiatal, rokon­szenves művész befejezte igazi mű­élvezetet nyújtó dalait. A lelkesedést ügyesen felhasználta az egyesület pénztárosa, Hegedős Mátyás és a jelenlevőket a műélvezetért a Klimes Antal nevére tett alapítványra való* adakozásra hívta fel. Csakhamar a kis árvák nevelési céljaira 5000 ko­rona gyűlt össze. Komoróczy Péter, Erdély szülötte költői ihletű beszéd­ben emlékezett Erdély bérceiről, havasi gyopárjáról, amelyet móc bocskor tapos most. Arra kérte az Istent, hogy hadd láthassa meg még egyszer a gyönyörű napfelkeltét, hadd csókolhassa, hadd öntözhesse könnyeivel a havasi gyopárt, mint Erdélynek szabad magyarja. Könny csordult a vigadók poharába, a vég­telen fájdalom, a düh keserű, véres könnye. A gyönyörű beszéd hatása alatt állt fel Schneider János és arra kérte a jegyzőket, hogy véssék szi­vükbe, amiket ma hallottak, vigyék haza faiujokba. Ha azzal a haza­szeretettel, amit Komoróczy megfes­tett, ha azzal a lelkesedéssé], amire az alispán kérte, azzal a bölcseséggel, veszik kezükbe falujok, népük ügyeit, akkor közel van Komoróczy álma, magyarok örömtől hulló könnye üdíti fel Erdély bércein a havasi gyopárt. Régi nagy Magyarország megterem tésének legbiztosabb fegyvere a jó közigazgatás, ennek munkásaira emeli poharát. Végül Brüller János szólalt ismét fel és a sajtó előtte szóló kép­viselőjére ürített poharat. A vonatok indulásáig szórakoztak még együtt a jegyzők Béli' Lajos muzsikája mellett. A jó kedélyhan­gulat fokozásához hozzájárult Bérdi József jó konyhája, borai és a kifogás­talan kiszolgálás. hírek! Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország. CSILLAGOK. Hol járok: idegen a táj, Nézése bánt, látása fáj. Az emberek oly ridegek, Lelkem közöttük didereg. Itt bujdosó, honnélküli vagyok Ragyogjatok rám, kedves csillagok. Ti elkísértek mindenütt. S ha keserűség szivén üt És nektek panaszolhatom: Bár szomorúan szól dalom, De társtalanul mégse ballagok — Ragyogjatok reám, hű csillagok. Sugáritok, mint hiv szemek, Mindenfelé tekintenek S csókom viszik a távolon Azokhoz, kikről álmodom, Kiket feledni sose bírhatok — Ragyogjatok rám, fénylő csillagok. Oly csúf, csalékony a világ, Minden szépet kimar, kirág. [ön egy vad, átkos zivatar S támad nyomán sok sir hamar. De örök a ti arany szirmatok — Ragyogjatok reám, szép csillagok, Zajló éltemben szenvedés Elég volt s örömem kevés; S közeleg már az alkonyat, Mely beámyazza hantomat. Ha meghalok majd, ó ne sírjatok — Ragyogjatok rám, csendes csillagok. SZAMOLÁNYI GYULA. — Személyi hír. Száváid Oszkár vármegyei főjegyző szabadságáról, Balatonfüredről hazaérkezett és hiva­talát f. hó 19-én ismét elfoglalta. — Orvosi kinevezés. Forster Zoltán főispán a szekszárdi vármegyei Fe- rencz közkórházhoz dr. Handlovits Tibor budapesti lakost alorvossá ki­nevezte. — Szekszárdi festőművész a tár­laton. A fővárosban a hó végével a Műcsarnokban megnyíló őszi tárlat vezetősége kiállításra elfogadta a tár­latokon ismételten szép sikerrel sze­repelt jeles földinknek, Szabó Dezső­nek „Női akt“ c. festményét. — Elmarad a szekszárdi újságírók napja. A szekszárdi bortermelés régi jó hírnevének visszaállitása érdeké­ben a szőlősgazdák elhatározták, hogy a szürettel kapcsolatosan újság­író napot tartanak, amelyre meghív­ják a budapesti újságírókat. Tekin­tettel azonban arra, hogy a rossz időjárás miatt a megállapított program » — Kereskedelmi iskolai tanár könyvviteltanból, kereskedelmi szám­tanból és kereskedelmi levelezésből magánórákat ad. Gimnáziumi tanuló­kat (esetleg többet együtt) mennyiség- tanból állandó oktatásban részesít. Válaszbélyeget kérek! Eladő. Házak (Szekszárdon) s A város központján gazdálkodásra alkal­mas nagy ház. Ára 2Va millió kor. 71. sz, A kórháthoz közel gazdálkodásra nem alkalmas 4 szobás ház circa 3 hónap múlva beköltözhető, 78. sz. Folds Jobbparásztai 4500 öles szőlő teljes fel­szereléssel, 2 tanyával. Bencze-völgyben 1808 Q öl á 80 K és 1045 öl á 60 K szőlő és szőlőföld eladó. 23. sz. 6b0 D-öl szántó, jobbremetei hegytetőn Ára 80 kor. D-ölenként. 63. sz. Malomoldalon 759 □ öl parlag. 86 Malomoldalon 2200 □ öl részben par­lag, részben szántó. 36 Paskumban 401 Dől házhelynek való telek. / 86 Gesztenyésben 500 Q öl szőlő. 86 Birtok: 30 hold homokbirtok tanyával 3 millió­88 23 hold homokbirtok 6 hold szőlővel, 2 millió 800 ezer K. 42 hold homokbirtok tanyával 7 millió. 32 kát. hold homokbirtok 10 méhcsalád­dal, 4 millió. 92 kát, hold homokbirtok tanyával, 7 millió. 25 hold homokbirtok tanyával, 3 millió. Házak (vidéken): Sióagárdon üzletnek és gazdálkodásra is alkalmas uj cseréptetős épület. 73 sz. Várdombon lakásnak is átalakitható cse­réptetős tanya 1 szobával, 300 hl. befogadó képességű pincével. 49 sz. 16 szobás szálloda a Balaton mellett, 1800 □ öl szőlővel, teljes felszereléssel, 9.000.000 K. Keresek megvételre: Mellékutcában fekvő 2 szobás-konyhás házat cserébe ráfizetéssel, — ugyancsak 2—3 szobás házat Duna-útca környékén. B. sz. Keresek Szekszárdtól Bátáig korcs­mát vételre. Malmot 8 millióig. Könnyű gazdasági hajtókocsit. Vételre keresek megbízóim részére Szekszárdon, öcsényben, Deesen, Pilisen, Bátaszéken földeket, szőlőket. Vidéki megbízóim részére keresek Szék- szárdon házat, lehet örökös lakással is, vagy az eladó 1—2 évig lakhatja az eladott házat. 52. sz. Házat megvételre 4—500.000 koronáig Bátaszéken, Tolnán, Bonyhádon vagy másutt Tolnamegyében, ahol vasútállomás van. 2—3 lóerejü gőzgépet. Ingóságok: 2 villamos kályha eladó. Pénz: Keresek magántőkét, jövedel­mező elhelyezésre, nagy haszon- részesedéssel. VESZ BORKÖVET, gereznákat, (nyúl, róka, vidra, nyest, görény, borz). Fischhof Sándor ingatlan és áruforgalmi irodája mot nem valósíthatják meg, az újság­író napot bizonytalan időre elhalasz­tották. 'Szekszárd br. Augusz lmre-u. 628. Telefon: 101. MOLifAP textil-, Kelme-, főnül-, szőrmefestő a vegyészen ruhatisztító Ipartelepe SzeKM, g1 .Lzi*-utca. 26.

Next

/
Thumbnails
Contents