Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-06-24 / 26. szám
ÍV. évfolyam. Szekszárdi 1922 junius 24. 2y szám. TOLNANEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETBLAP lierkdfirtöség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszim 85 és 102. EiMzetéstár: Helyben és vidéken: egész évre 120 K, félévre 65 K, negyedévre 35 K. — Egyes szám ára 4 K. Szerkeszt«: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illet« közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai > A legkisebb hirdetés dija 50 korona A hirdetés a* utóba» oldalon egy 60 mlllméter szélei keiébon milliméter soronként 2 korona, a ssBvesoldeloi 3 korosé, e hírrovatban elhelyezett reklémhfar valamnal a nyllttér soronként 30 koronába kerül. Családi hírek és villa UH hirdetések külön énzabéi azarinL Wisse* egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. Jegyzetek. A nemzetgyűlés megnyitására felvonult a vörös szin, amely három júniussal ezelőtt őrjöngve tombolt a magyar csonkon. A vörös szin, amely a szabadságot, a jogok kiterjesztését, az egyenlőséget és ‘a legnemesebb eszmék megvalósítását hirdette, terrorral jött és terrorral dolgozott. Szabadság helyett béklyókat rakott az embereknek nemcsak a karjára, hanem a lelkére, gondolataira is. Soha nagyobb zsarnokság, soha több szenvedés és nélkülözés nem volt ebben az országban, mint amikor a vörös ember „kiterjesztette a jogokat“ és soha az egyenlőség elvét jobban fel nem rúgták, mint azokban a borzalmas időkben. Sohase adtak emberi életet olyan könnyen hóhérkézre, mint akkor, amikor a megmaradt Magyar- országot vörös színűre mázolták. A kommunizmus szülőanyjától, a Marxizmustól teljesen megundorodtak az emberek, mert az akkori események teljesen diszkreditálták azokat az eszméket is, amelyeket az emberi társadalom hasznára és fejlődésére a szocializmus eddig kitermelt. A szocialista munkásság gondolkozó része maga is visszariadt az események döbbenetes rémségeitől és agy látszott, mintha más utakon, más csapásokon kívánnának haladni. Úgy látszott, mintha letennék a szociális forradalom végcélját, a terrort jelképező vörös szimbólumot, hogy mást, eszményibbet, nemesebbet válasszanak helyette. Most, hogy a választások alkalmával mód adódott arra, hogy a munkásság képviselői nagy számban kerüljenek be a nemzetgyűlésbe, azt várta az ország egész társadalma, hogy & bevonulás nem az emlékezetes és gyászossá lett vörös szin, hanem a termelő és a szociális munka jegyében fog megtörténni. Hisz a társadalmi fejlődésnek nem a harc, hanem & szeretet és a béke jegyében kell indulnia. Reméljük, hogy a szó- ciáliata képviselők szimbólumuktól eltérően a nemzetgyűlésnek a békés munkájába, a hazát szeretettel naggyá tevő fáradozásaiba fognak belekap* caolódni és nem kergetik tovább a kultúrát és jólétet egyaránt leromboló vörös ábrándokat. $ A nemzetgyűlés első ülése botránnyal kezdődött. Nagy Ernő, a Rassay—Drozdy párt egyik képviselője, akinek a forradalom és a cseh megszállás alatti működését nem a legbizelgőbb módon emlegetik, úgy válaszolt a képviselőtársának, báró Kaas Albertnak, ahogy a részeg uton- állók szoktak egymással enyelegni. .Nagy Ernő, akit a túlhajtott demagógia és a könnyén hivő, becsületes nép elbolonditása juttatott mandátumhoz, úgy látszik, kifelé beszél. De amikor első szereplésével azt akarja megmutatni a választóinak, hogy ő nemcsak a kerületében, hanem az ország házában is fenegyerek: akkor a jobb ízlésű és jobb érzésű polgárságnak meg kell állapítani, hogy a képviselő csak a neveletlenségéről, a durvaságáról tett tanúságot. Az elmúlt két évtizedben sok ízlés télén és durva eseménynek volt a színhelye a magyar parlament, amely jó ideig meg tudta őrizni a törvény- hozás templomának a nemes hangját és külsőségeit. Azonban arra még alig volt példa, hogy valaki olyan durván sértse meg az összeülő Ház szertartásos áhítatát, mint ahogy azt Nagy Ernő tette. Mikor látjuk, hogy pártjának, a demagóg Rassay— Drozdy-pártnak egy elítélő szava sincsen ez ellen az ízléstelenség ellen, csak örülni tudunk, hogy Tolnavármegye egy kerülete sem kért magának abból a kétes dicsőségből, hogy mandátumot adjon ilyen uraknak. A dombóvári főgimnázium u] elnevezése. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium, a dombóvári főgimnázium tanári karának a javaslata alapján elrendelte, hogy az intézet az 1922/23. iskolai tanévtől kezdve „Dombóvári kir. kath. Esterházy Miklós nádor főgimnázium“ néven neveztessék el. Az elnevezés igazán nagyon szerencsés, mert az a férfiú, akinek a nevét a fiatal intézet viseli, az egységes Magyarország eszméjének a legbuzgóbb harcosa volt. Tudjuk, hogy a török hódítás által három részre szakadt Magyarország egyesítésének eszméjét a XVII. század első felének nagy férfiai közül senki hivebben nem szolgálta, mint Esterházy Miklós nádor. Mint az ország első embere, mindent elkövetett, hogy a különálló Erdély és a magyarországi részek egy esi tett erejével a törököt kiverjék és az ország területi épsége újra visszaállíttassák. E magasztos cél megvalósítása érdekében intette türelemre az egymás között üiszálgkodó keresztény felekezeteket. Kora nem tudta eléggé értékelni nagyságát, az utókor azonban annál szebb elégtételt szolgáltatott neki, amikor Pázmány Péter és Bethlen Gábor mellé állitja, mint egyedüli férfiút, aki az egységes Magyarország legkiválóbb harcosa volt. Ha párhuzamot vonunk hazánk jelenlegi helyzete és Esterházy Miklós nádor kora között, ha azt keressük, hogy a múlt és a jelen között egy összekötő kapocs, egy nagy férfiú kiváló neve ékesítse a dombóvári főgimnázium homlokzatát:' méltóbbra nem gondolhattak volna az illetékesek, mint Eszterházy Miklós nádorra. Megtart mii minket n mi istenünk! Hajónk hánykódik, csapkodja az orkán, S dacos ökölbe szorul a kezünk; Majd meg imánk száll, eget ostromolván: Uram, tarts meg minket, mert elveszünk 1 Lennénk-e'a balsors hajótöröttje? Elnyelnének-e a habok örökre? Isten, Isten! végóránk ütne már ? Nem! nem ilyen >a nagyszerű halál !« Nézz nemzetem nagy múltad tükörébe, S meríts belőle hitet és erőt 1 Fényben tündöklik ott az «sök képe, Borulj le a dics« ősök előtt! Felhőoszlopok ők a napsugárban,' Tűzoszlopok a sötét éjszakában, Vezérletük alatt nyomukba lép A dolgozó, hű Istenadta né(L Még zúg a tenger, messze még a révpart, Még zajló habra zajló hab tolul, A gond és kétség éjszakája még tart, De halld: onnét felülről szól az Ur, S biztat: mit féltek, óh kicsinyhitfiek? Legyetek,hozzám s magatokhoz hívek! Veletek Én uj évezredeken át, Csak szeressétek híven a hazát. Minden embert tud a magyar szeretni, Az ellennek is szívből megbocsát; De gazságát meg fogja emlegetni Mindaz, ki bántja ősi szent jogát. Mienk ez a föld, Árpád karja óvja, Mienk a hármas bérce s négy folyója, Vagyunk csonkán is egész magyarok, Szent koronánk az éjben is ragyog. Jön az Igazság! Mennydörgő szavával Megdorgálja a tengert és vihart, S lesz nagy csendesség s győző zászlajával Halad hajónk, nincs messze már a part. Tegyük kezünket imádságra össze, Derűs arcunkat örömköny fürössze, Mi gyáva félelmet nem ismerünk — Megtart még minket a mi Istenünk! Sántha Károly. A selyemtenyésztés n felsőbb mezőgazdaság! oktatásban. Vonatunk zakatolva száguld a Balaton somogyi partján. A fülkében elég hangosan bugyborékoló politikai vita elől kimenekülök a folyosóra és nézem a túlsó részt, de a még alig pirkadó hűvös hajnalban a zalai hegyek szürke ködbe temetkezett elmosódó körvonalait látom csupán. Szétajtgatom hát a képzelet könnyű lelkiszárnyait és csak úgy rávitatom, hogy ez a ködóriás itt szembeh velem bizonyára Tomaj, az amodébb Szigliget, ott messze bent pedig az egyik ködfolt a vén Csobánc, ahol hajdanában az árpádvérü Gyulafiak rezideáltak. Dicső hegylánc, te magyar Helikon, drága minden göröngyöd, mert dallal van tele; Csobáncvár agg regéjét te inspiráltad és Himfy szerelmeinek a magyarság szivébe annyira befészkelt strófái a te öledben születtek! íme utam oda vezet, ahol még mostoha időkben is áldoztak a múzsáknak, két berkenyeág ültetésével tisztelvén meg évenként azoknak az emlékét, akik ihletett lantjukkal a nemzeti érzés és a nemzeti műveltség ébresztői s fejlesztői voltak. • De. itt is vagyunk inár Keszthelyen, a kis magyar Athénben. Keszthely falai között nemcsak a magyar mázsa talált hajlékot, de nemzetgazdasági előrehaladásunk szövéfc- nekei is itt világlottak. Gróf Fea- tetich György itt csíráztatta a magyar mezőgazdaság alapvető eszméit és az okszerű gazdálkodással előhívott uj nemzeti létünk alapját az első magyar gazdasági iskolának, a Georgikonnak a felállításával sietett lerakni. A még ma ia meglevő ódon Geor- gikon épület küszöbén áthaladva egy szersmind közel másfél évszázad történeti távlatába lépünk. Az ország nem értette meg Festeticb eszméit, törekvéseit és magabizó hitét az emberi haladásban. Hiszen Vas Gereben egyik korrajzában feljegyzi, hogy „a Georgikon gondolatáért tizenkét esztendeig három vármegyének a többsége azt kiáltá, hogy bolond1*. Csak semmi eltérés az ősi megszokottól, csak semmi njitás — volt a jelszó — és bizony a Georgikon eleinte annyira népszerűtlen, akárcsak & Festetich által behozott, akkor földialmának nevezett burgonya, melynek már a puszta gondolata is megfeküdte a magyar gyomrokat. Az áttörés mindazonáltal áldásossá vált s a Georgikon csakhamar az egész országra sugároztatta uj életet fakasztó fényét. Megilletődve hagyjak el a most cselédlakásokká átalakított, de még régi külsejét hordozó első magyar gazdasági intézet falait, hogy a gazdasági tudományhirdetés mai modern pantheonjába, a m. kir. gazdasági akadémiába ellátogassunk. Itt nagy a sürgés-forgás, most tartják az év- végi kollokviumokat, hát nem is háborgatunk senkit. Ám mint megszemlélésre érdemes uj dolgot, figyelmünkbe ajánlják, hogy a külső majorban az akadémia mintaselyem- tenyésztését tekintsük meg. Aki tudja, hogy éppen a selyemtenyésztés mennyi idegenkedéssel találkozik nálunk még olyan körökben is, amelyeknél pedig ezen termelési ág közgazdasági jelentőségének a felismerésére elegendő érzéket kell feltételezni, — az mindenesetre meg fogja érteni kíváncsiságunkat, mellyel lépteinket az uj major felé irányítottuk. Odaérve csakhamar eligazítottak a selyemtenyésztő helyiségbe, ahol éppen a 20 széleB, nagy rácson elhelyezett selyemhernyóknak az etetésével foglalatoskodtak. A hossza, nagy helyiségben meglepő a tisztaság és rend. A szekérszám idehordott friss eperfalevél illata balzsamossá teszi a levegőt és úgy érezzük, mintha a kis aelymérek rágcsá- lásának halk zizegésében egy fölsá- ges magyar melódia szólna hozzánk: a magyar munkáratermettségnek, tetterőnek és a magyar akarásnak nagyszerű szimfóniája. A világgazdaság távlatából ugyan még csekély jelentőségű a magyar selyemtenyésztés, ám ha ilyen ok-
