Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-06-10 / 24. szám
1922 junius 10. — lanusek mérleggyár Szekszápd, Pásztor - utca $06- sz. Telefone 95. sz. ; — Veszett kutyák garázdálkodása. Kisdorogon, ahol márcias 1. óta eb- zárlat van, özv. Michl Jánosne kutyája elszabadult és Hirt János 14 éves szolgagyereket, Michl Mária 8 éves és Neumann Katalin 8 éves kislányokat megmarta. Valamennyien a budapesti Pasteur-intézetbe szállíttattak, a veszett ebet pedig kiirtották. Ugyancsak Miszla községben is egy kóbor eb Balog Jánost megmarta, akit rögtön felszállitottak a Pasteur intézetbe, azonban a veszett ebnek Udvari felé sikerült elmenekülnie. — Olajos takarmányfélék a gazdáknak. A földmivelésügyi miniszter értesítése szérint az Olajipar részvénytársaság (Budapest, Andrássy-ut 12.) az Olaj müvek (Budapest, Báthory utca 5 ) valamint az Olajgyár Győr, olajpogácsát, olajmaglisztet 300 vagonnal bocsájtottak rendelkezésére és pedig olajpogácsát métermázsán kint 1300 korona, olaimaglisztet 800 koronáért'. A megrendelést a gazdaközönség úgy eszközölheti, hogy a Vármegyei Gazdasági felügyelőség által láttamozott igazolványok alapján állatonként és naponkint pogácsából fél kgr., olajmaglisztből 2 kgr.-ot 3 hónapra beszerezhetik, közvetlenül fenti cégeknél, mig a készlet tart. Így 1 drb állat részére: pogácsából 45 kgr., olajmaglisztből 180 klg. rendelhető meg. — Kifogott hulla. Pakson tegnap egy 3Q—40 év körüli nő hulláját fogták ki a Dunából. Külerőszak nyomai nem voltak rajta észlelhetők. Lefényképezték és a hatósági hullaboncolás után eltemetik. — Főldbirtokreform. Ez a címe azon most. megjelent érdekes tanulmánynak, mely Wenninger Mátyás, ismert nevű közgazdasági iró, oki. gazda és uradalmi gazdasági tanácsos, tollából most jelent meg. Negyven évet meghaladó tapasztalatai alapján szigorú tárgyilagossággal és elfogulatlansággal foglalkozik a szerző ezen létérdekünkbe vágó fontos kérdéssel és sok olyan körülményt megvilágít, amelyekre senki sem gondolt, tehát annak végzetes következményeivel senki számot nem vetett. Igen fontos tudnivalókat tartalmaz Házi áldás minden családban a valódi DIAMA8ÓSB0RSZESZ. Kis üveg ára 44.— kor. Közép ,| n 120.— „ Nagy „ n 240.— „ KAPHATÓ MINDENÜTT! Gyárija: a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 30. Legolcsóbb butorbeszerzési forrás TÖRŐ JÓZSEF mOasztalos bútorüzletében SZEKSZÁRDIAM Mater is Woslnszkg Hor-utca sarkon Hálószobák 15.000 K-tól feljebb a legfinomabb kivitelig. — Kaphatók mindenféle bu* torok, egyenkénti darabok is. Ablakok és ajtók minden minőségben és méretben.' Telefon 93Mfibeijf Rákóczi-ut 974- sz. Állandó butorvétel és eladás. TOLNAMEGYEi ÚJSÁG o nemcsak a kormány, hanem a kis gazdák és földigénylők számára is. A tanulmányt logikus előadása, világos meggyőző okfejtése tanulságos olvasmánnyá teszik a közgazdasági politikai irodalomnak. Ára 33 kor. Megrendelhető a „Pátria*' irodalmi vállalat és ^nyomdai r.-t.-nál, Budapest, IX., Üllői-ut 25. szám. — Kutyaharapás. Groszbauer Lajos szekszárdi, Szluha György u. 678. sz. alatti lakos 5 éves gyermekét játszás közben egy kis kutya megharapta és rajta könnyebb sérülést okozott. A kutyát megfigyelés alá helyezték. — 36 koronáért uj nyakkendőt készit elhasznált, gyűrött, kopott, sőt elrongyolódott nyakkendőiből a fehérvári Waltner nyakkendőkészitő vállalat, ha naponta d. u. 2—6 óra között átadja a „Piac“ közvetítő és kereskedelmi vállalat tolnamegyei üzletvezetőségének irodájában, S^ek- szárd, Bezerédj-utca 15. sz. Vidékiek — esetleg többen összebeszélve — postán, vagy alkalmilag szintén ide küldjék. — Ingyen rendezheti be könyvtárát, ha előfizet a Milotay István dr. szerkesztésében megjelenő „Magyarság“ cimü napilapra, mely minden uj előfizetőnek lU éves előfizetés esetén 1, féléves előfizetésnél 2, egész éves előfizetőnek 4 regényt ad teljesen ingyen. Előfizetőknek számtalan kedvezményt nyújt a „Magyarság“ kiadóhivatala Budapest, VII., Miksa utca 8, ahova az előfizetés és megrendelés beküldendő. — Dr. Kállay Zoltán jogi. szemináriuma Budapest, Andrássy-ut 8. és Szeged, Pallavicini-u. 3., felelősséggel és biztos sikerrel készit elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzet, bérlet, rekapitu- láeiő ! Minden felvilágosítást szóval, vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. — Lábtörés. Ohn Péter szekszárdi 73 éves, benedekvölgyi lakos f. évi május hó 28 án reggel szénahordás közben a padlásról leesett és a lábát eltörte. Sérülésével a helybeli Perenc- közkórházba szállították. — A ,,Színházi Élet1' pünkösdi száma gazdag tartalommal a szokottnál is nagyobb terjedelemben jelent meg. A 84 oldalas lap 3 pramierről hoz beszámolót, azonkívül a mikófalvai passiójátékokról közöl szenzáziós képeket. 2 kotta mellékletet ad, regényt, sok cikket, riportot. Aki junius elsejével előfizet a Színházi Életre, az ingyen kapja meg az ez évben megjelent összes számokat, egy szám ára 20 korona, negyedévi előfizetés 150 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körút 29. — A Pesti Tőzsde uj számának vezércikkét Sándor Pál irta. Nagy- érdekű cikkek számolnak be a mezőhegyes! cukorgyár sorsáról, a Spó- diumgyár és a Klotild harcáról, a márka jövőjéről, a nagymalmok kar- teltárgyalásairól, Ruzsó Illés londoni tárgyalásairól, a pozsonyi árutőzsde megnyitásáról, a budapesti árumintavásárról, valamint a legújabb tőzsdei eseményekről és a vidéki hitelélet legújabb mozzanatairól. Szerkesztő ség és kiadóhivatal Budapest VI., Izabella utca 43. Mindennemű sorsjegy és értekpapirügyben szívesen ad felvilágosítást a szerkesztőség. Mutatványszámot készséggel küld a ki- adóhivatal. Előfizetési ár egész évre 500 K, félévre 250 K. Példányonként kapható az itteni lapárusoknál. Egyes szám ára 10 K. SPORT. Ferencvárosi Vasutasok—Törekvés komb. 3:1. Pünkösd vasárnapján a Ferencvárosi Vasutasok jóképességü csapata játszott a következőképen összeállított kombinált csapat ellen: Posta— Joó, Ferenc—Mihájyfi, Dora, Mire— Pettrits, Debulay, Benács, Deutsch, Túri. Ferencvárosi Vasutasok: Kom- lósi—Fogl F., Csapó—Tanner L., Fog! I., Kiss—Tanner N., Bánky, Schneider, Varga, Molnár. A mérkőzést a Ferencvárosiak támadása nyitja meg s fedezetsoruk hathatós támogatása mellett a csatársor sokszor hozza veszélybe a szekszárdiak kapuját. Bár a mieink is többször próbálkoznak, e félidőben azonban szemmel látható a pestiek fejlettebb technikai tudása. Az első goalt a 15-ik percben éri el a vendégcsapat, melyet nemsokára egy második követ. A 35 ik percben komorhoz jutnak a pestiek, melyből Fogl I. gyönyörű, védhetetlen goalt fejel. A félidő eredménye 3:0; A második félidőben a szekszárdi csapat erős lendületbe jön és most már gyakori támadásokkal j tartja sakkban a pestiek védelmét. { A 32-ik percben a Ferencvárosi véLAKÓ es GAZDASÁGI ÉPÜLETEK építésé előtt, kérjen díjtalan tájékoztató költségvetést-—a szabadalmazott ----------------egyszerű tartós síkos-rendszerű, Öreges betohfalakről száraz olcsó 1000 drb. tégláfpótló ily betonkőnél 2000—2500 korona a megtakarítás, ^ tehát egy közepes nagyságú lakóháznál kb. 100,000 korona takarítható meg. — Községenkinf közös építkezésre tömörült — házhelyjogosultak részére díjtalan típustervek és összehasonlítható költségvetések. E betonkövek kölcsön modelljeinkkel a helyszínén is önthetők, de úgy ezek, mint az, ugyancsak saját gyártmányú tetőcserép és cementlapok, ------------------------raktárról is szállíthatók. -------------------------------fl PÜTI CENENTHÖVER BR. FIÁTH ÉS SÍKOS SÍKOS GYULA építész Telefon: 84. SZEKSZÁRD Széchenyi-utca 1081. sz. (a posta mellett) Telefon: 84. delem handse miatt 11-eshez jutnak a szekszárdiak, melyet Deutsch goallá, értékesít. Ezen az eredményen azután már egyik csapat sem tud változtatni s így a végeredmény 3:1 maradt. A mérkőzést, mely mindvégig szép és fair keretek közt mozgott, a borongós, esős idő dacára is szépszámú közönség nézte végig. — Biró: Sztaszinó László volt. — Footballmérkőzós. Folyó hó 11 én látja vendégül a Szekszárdi Tarul Sportegylet a Simontornyai BTC csapatát. Már előre is nagy az érdeklődés ezen mérkőzés iránt, mert a jé formában levő Turul csapatnak a Simontornyai BTC a legkomolyabb ellenfele. Kezdete d. u. fél 5-órakor. A Turul szimpatikus csapata ezúttal uj, ízléses felszerelésben mutatkozik be a sportkedvelő közönségnek. — Sporthírek. Tolnai Move SC— Szekszárdi Törekvés SE 2:1 (0:0). Mérkőzés május 21-én Tolnán volt megtartva. Bíró: Scbneringer Tolna. — Tolnai Move SC—Bajai MTE 4:1 (0:1). Mérkőzés junius 4-én Tolnán volt megtartva. Bíró: Scbneringer Tolna. — A Tolnamegyei Test- nevelési Bizottság addig, mig a Tolnai Levente Egyesület meg nem alakul, 2 drb football labdát, 1 drb füles- labdát, 2 drb diskost, 2 drb súlyt, 2 drb gerelyt, 4 drb ütőlabdát és 1 drb teljes magasugró felszerelést bocsájtott a Tolnai Testnevelési Bizottság rendelkezésére. Úgy halljuk, Tolnán a danaparti fürdőház előtt atlétikai pályát fognak építeni. Kiadó a »Tolnamegyei Újság« hírlapkiadó rt> Rella N. és Unokaöccse cég az építkezésnél fenmaradt anyagokat és pedig: deszkái, lécei, Semmit hipHt diMknM olcsó áron eladja. Koppányszántó nagyközség elöljáróságától. 739—1922. sz. Hirdetmény. Koppányszántó község elöljárósága közhírré teszi, bogy a község tulajdonát képező kétkerekű viziUtalom a hozzátartozó földekkel, valamint lakással Koppányszántó községházánál 1922. évi junius hó 29 én délután 2 Órakor megtartandó árverésen 1923 január 1-től kezdődő 6, azaz hat egymásután következő évre haszonbérbe fog adatni. — Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a jegyzői irodában megtekinthetők. Koppányszántó, 1922 május 25. Rozsó ízre bíró. Hirdetmény. Az Első Mőzsi Gőzmalom Rt. igazgatósága az 1921 április 24-én tartott közgyűlés felhatalmazása alapján a részvénytőkét 4,000.000 koronáról 6,000.000 koronára emeli fel 2000 drb 1000 korona névértékű részvény kibocsájtása utján. Minden öt régi részvény után .egy uj részvényre 1000 korona névérték és 50 korona kamat s költség lefizetése ellenében 1922 junius 25-ig gyakorolható az elővételi jog a vállalat irodájában. Az uj részvények a folyó üzletévre osztalékjogOBultsággal bírnak. Á régi részvényesek által nem jegyzett uj részvényeket az igazgatóság a névértéknél magasabb árfolyamon helyezi el.