Tolnamegyei Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1921-09-10 / 38. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1921 szeptember 10. —. A magyar Caruso Szekszárdon. Azokban az európai székvárosokban, Berlinben, Hamburgban, Stockholmban, Bécsben, ahol Pogány György, a berlini császári és a budapesti kir. operaházak volt tagja szerepelt, mindenütt, mint a világ egyik legértékesebb tenoristáját ünnepelték és magyar Caruso néven emlegették. Pogány György, aki ma kétségtelenül egyike a legelső Wagner éneke seknek, jelenleg Szekszhdon időzik a sógoránál, Horváth postafelügyelőnél és amerikai hangversen^körutja ] előtt Szekszárdon is énekel e hó 10 én este a Világ mozgóban, ahol Dienzl Oszkár, a szinte világhíres zongoraművész fogja kísérni. A szekszárdi hangversenyre, mint legeslegelső rendű művészi eseményre felhivjuk .a szekszárdi és környékbeli müértő közönség figyelmét, mert Pogány, akinek a budapesti zeneakadémia nagytermében nemrég rendezett hangversenyéről pgy a budapesti, mint a bécsi lapok a leghizelgőbb módon nyilatkoztak, részben ugyanazzal a műsorral lép a szekszáidi közönség, elé is és előadja a következő darabo kát: 1. Wagner: Rienzi operából „Az ima“. 2 Losonczi: Este van. ■3. Bizet: Carmen operából a „Virágária“. 4. Schubert: Der Erlkönig. 5. Leoncavallo: Bajazzo nagyária. 6. Schubert: S’äcdchen. 7. Verdi; La forza del destino operából „Nagyária “ 8. Schumann.: Die beiden Grenadiere. 9. Thomas : Mignon operából a „Románc.“ 10. Hildbach: D er Lenz. 11. Wagner : Lohengrin búcsúja. Jegyek erre a pompás hangversenyre előre vál hatók a Molnár- féle ff. könyvkereskedésében. — Munkabéremelések. A nap-nap után fokozódó megélhetési viszonyok következtében az országos Grafikai JFőnökegyesület és a munkások vezetősége között történt megállapodások folytán e héttől kezdve úgy a nyom-# dai, mint a könyvkötői, munkálok körülbelül Í5 százalékos béremelésben részesülnek. így tehát a nyomfiai és könyvkötői munkák á munka- bérjavilások arányában is emelkedni fognak. — Meglőtték az orvvadászok. Süveg János* máza-szászvári születésű szekszárdi .vasuű pályamunkás Kisasszony napjára haza akart menni a rokonaihoz. Csütörtökön hajnalban ment át a grábóczi erdőn, ahol az orvvadá- ■szok belelőttek a lábába. A járókelők figyelmesek lettek a kiabálására és a segítségére siettek. Az erősen vérző embert kocsira tették és behozták Szekszárdra. Előbb a rendőrségre vitték, majd beszállították a kórházba. — A vörös lakásrekvlráló. Szer fián tárgyalta a szekszárdi törvényszék gyorsított eljárás szerint mü ködő tanácsa Kemény Sándornak, a kommün alatt Szekszárd rettegett lakásrekvirálójának a perét. A bíróság az egyéb kommunista bűncselekményekért 10 évi fegyházra ítélt Kemény büntetését *ég 4 évvel megtoldotta. — Mezőgazdasági képviseíetünk Berlinben. A m. kir. földmivelesügyi miniszter a magyar gazdaközönség tájékoztatása, valamint a magyar— német kapcsolat megszilárdítására Berlinben (W- 15. LudwigkirchstraBse 2) áruforgalmi és tudósitó irodát lé tesitett, mély mindennemű gazdasági kérdésben teljesen díjtalanul nyújt felvilágositá t a gazdaközönségnek. MMsi tilrdpunény. Szekszárd r. t. város alulirott h. polgármestere közhirré teszem, hogy a közgyűlés határozatából kifolyóan •2 drb. használt állapotban levő féde- res kocsi eiadó. A kocsik megtekinthetők a városháza udvarán, az árajánlatok pedig -folyó hó 20 ig a polgármesteri hivatalban benyújtandók. Szekszárd, 1920 szeptember 9-én. Vendl István sk. — Áthelyezés. Dr. Zsögön Géza kapitány, a m. kir. államrendőrség dombóvári kapitányságának vezetője áthelyeztetett Pécsre, a rendőrkerület központjába. — Tejelőverseny Kisdorogon. E hó 3 án tartották meg a kisdorogi tejelő- versenyt, ahol az 1000 koronás első dijat, az oklevelet és a Döry László által ajándékozott tenyészmalacot Putschli Mihály nyerte el. Tehene 17 liternyi 4 3°/0 ob zsírtartalmú tejet adott, A két 500—500 koronás' dij Eckert ^Eihálynak (18 V* liter, 3 5°/o zBirtartalom) és Kresz Jánosnak, (Iß1/* liter, 4*4% zsírtartalom) jutott. Ezek azonban megelégedtek az erkölcsi sikerrel és a pénzt gavallér módon felajánlották hasonló gazdasági mozgalom céljaira. Oklevelet nyertek : Bea Gábor, Keller Jakab, Stölkler János, Keller Márton, Schäfer Ádám, Bea Mihály, Götz József. Maximális tejmennyiség volt 181/* liter és maximális zsirtartalom volt 4 4°/0. — Svédtorna tanfolyam. A főgimnázium tornacsarnokában gyermekek és nők részére svédtorna tanfolyamét rendez Haypál Benő főgimnáziumi tornatanár. Havi tandij 50 kor. Beiratkozás naponta délelőtt 10—1-ig a főgimnázium tornacsarnokában. — Szüreti mulatság. A belvárosi Róm. Kath. Olvasókör f. hó 8 án d. u. tánccal egybekötött szüreti mulatságot rendezett. — Az amnesztia rendelet, amelyet Horthy kormányzó őfőméltósága nemrégiben kiadott, hírül ment Belgrádba is, ahol már két év óta tartózkodott Ribling József kőműves, a kommun bukása után Szekszárdról megszökött forradalmi törvényszéki elnök és biró, aki az ellenforradalom leverésében is tevékeny részt vett és alaposan gyanúsítható Majsai István meggyilkolásával is. Ribling az amnesztia-ren- deletet úgy értelmezte, hogy most már minden bűnét megbocsájtották és hazajött Jugoszláviából. Bátaszé- ken elfogták és bekísérték a szekszárdi kir. ügyészség fogházába. — Halálozás. Tóth Pál bogyiszlói református lelkész 44 éves korában meghalt. — Emelkedik a selyemtermelés. »A Nép« egyik számában a következőket közli a fötdmivelésügyi kormánytól szerzett információi alapján": „A selyemgubók országszerte folyó beváltása befejeződött. Kivételesen jó termésünk lett volna, ha a nyáreleji hűvös idők be nem. következnek. Az összesített eredmények még igy is elég szép számot adnak : a beváltott nyers selyemgubók súlya háromszáz - ezer kilogramm, vagyis háromezer métermázsa. Volt olyan termelőnk is, aki 10—12 ezer koronát kapott gu hóiért. Gubóbeváltásra a kormány eddig mintegy harminc millió koro nát folyósított. Tájékoztatásul kell itt megemlileni, hogy 1920 ban csupán 1370 métermázsát eredményezett a gubóbeVáltás. — Az átvett gubót nyomban továbbítják a három feldolgozóhely — Győr, Tolna, Békéscsaba — valamelyikére, ahol fojtó - kemencébe kerül a gubó, hogy a benne lévő lárva elpusztuljon. Sokat támadták a közelmúltban, a kormányt, hogy a gubók beváltási árát 140 koronáról 75 re szállította le. Ez az intézkedés azonban kívül álló okok következése. A selyem világpiaci ára. általában még nagyobb arányú sü- lyedést mutatott és a milánói selyem? börze szinte rákényszeritette a magyar selyemre az ármérséklést. Tu- lontul sok sző esett mostaniban az országos felügyelőváltozással kapcsolatban. Olyan hangok is hallatszottak, hogy a selyem fonókat húsz éves bérletben tartó Agrárbank a taváíyi selyemgyártáson 300 millió koronát nyert volna. Az első szóbeszédre annyit jegyzett meg informátorunk, hogy Huszár Andorineval, a felmentett országos felügyelővel szemben, távo zása alkalniAbál a kormány azért, fyelMzkeifett UdjiäEiäi mert nem akarta az elválást olyan kellemetlenné tenni, mint azt a körülmények talán indokolttá tették volna. Az Agrárbank pedig már csak azért sem nyerhetett egyetlen esztendei bérlősködésévél háromszáz milliót, mert hiszen először is a részvénytársaság igazgatósága úgyszólván tisztára minisztériumi főtisztviselőkből áll, akik — élükön Szomjas államtitkárral — a legszigorúbb állandó ellenőrzés, alatt tartják az egész üzletmenetet. Da másrészt e feltevés azért is lehetetlen, — állapította meg előkelő tájékoztatónk — mert szerződésileg az állam számára kell leadni az összes nyereségnek mintegy hatvan százalékát. Ha ilyenformán a sokat emlegetett háromszáz millióból indulnánk ki a nyereség kiszámítására, — hétszáz millió korona körüli — tiszta nyereséget mutathatnánk ki a magyar selyem fonók egy esztendei jövedelme gyanánt, ami sajnos, utópisztikus összeg. Az ország területét most osztották be ötven selyemtenyésztósi felügyelőségre, bogy a termelést ezen a téren is rendszeresebbé, alaposabbá és szélesebbé tegyék. A termelők száma örvendetesen szaporodik — értünk a beszélgetés végére. Az állandó termelőket 10—12 ezer főre tehetjük, A selyemtenyésztésnek tapasztalatokkal, kutatással való támogatását kívánja szolgálni a tervbevett selyemtenyésztési kísérleti intézet felállítása. Ilyen intézet eddig csupán külföldön volt,' főképp Olaszországban (Udiné- ben és Milánóban).“ — A dombóvári főgymnázium sorsa. A fiatal dombóvári főgymnázium létét nemrégiben az a veszedelem fenyegette, hogy beszüntetik, vagy másboza helyezik át. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium már el is rendelte, hogy ennek a nagy jövővel kecsegtető intézetnek az első osztályába a folyó tanévben már ne is vegyenek fel senkit, mert a ka- tasztofális dombóvári lakáshiány miatt a tanárok elhelyezéséről kellően gondoskodni nem lehet: Dombóvár község elöljárósága most közbenjárt a miniszternél, aki eredeti rendelkezését visszavonta és megengedte, hogy az igazgatóság az első osztályba a növendékeket ismét felvehesse. —r Halálos bicskázás. A közismert szekszárdi virtus, a bicskázás ismét emberéletet követelt áldozatul. Vasárnap este Szabópál János és Má tyás István civakodni kezdtek Szabó Sándor és Taksonyi István legényekkel, akiket összeszurkáltak. Szabó Sándornak a koponyájába bökték a bicskát, amelynek a pengéje benn is törött. A szerencsétlen legény sérülésébe csütörtökön meg is balt a szekszárdi kórházban, ahol Taksonyit is ápolják súlyos sebeivel. A hatósági boncolás pénteken délután 3 órakor volt. — A paksi Müve könyv- és sajtóosztályában Kozma nővéreknél, a kalocsai „Árpád“-nyomda nagyszabású lerakatot létesített iskola- könyvekből. Naplók és községi irodai ügyiratok nagy választékban kaphatók. Kéri a környékbeli jegyző urak pártfogását. Irodalom. „Viharfiúk“ i címen irt egy 3 felvonásos, zenés ifjúsági színmüvet Pelle László -paksi tanár. A darabot Pakson és Duna-' földváron fényes sikerrel elő is adták. A szerző most nyomtatásban is közre óhajtja bocsátani müvét, ezt az izzó magyarsággal, a hazaszeretet meg szentelt fájdalmával megirt, gyöpyörü zenei számokkal ékes cserkészdrámát. Szükebb körben terjesztett előfiizetéai felhívásában megírja, hogy a nyomtatás olyán súlyos nehézségek elé ájjitja az írót, amellyel önerejéből megbirkózni nem képes. Ezért ap- pellál a közönség áldozatkészségére. A színműben Erdély bércei között a látjuk a cserkészek, a „Vtharfiúk“ bátor csapatát, küzdve, bátorítva, lelkesedve. A darab zenei részeiről elég annyit mondanunk, hogy ezek a vármegyében eddig, személy szerint sajnos, csak Pakson és Danaföldváron ismert virtouz zongoraművész és zeneszerző: Pelle László ideális lelkének mélyéből fakadtak. A bécsi zeneakadémiának ez a volt jeles növendéke bejárta a külföldi egyetemeket és önerejéből a nyelvek egész sorozatát elsajátította. A fiatal tanárnak nem ez az első önállóan megjelent zenei müve. Budapesten most is kapósak a pár év előtt kiadott Pelle-keringők. Nagyon megérdemli a pártfogást a Viharfiúk“. Egy égy 16 rétü, circa 70 oldalas példány ára 25 korona lesz. Előfizetések Paksra, dr. Vadász Lajos címére, küldendők. Cserkészek!! Tirólatok van szó ebben a színműben. A ti bátorságotoknak és erényeiteknek gyönyörű apotheozisa ez. Szerezzétek meg, okuljatok belőle és szeressétek úgy ezt a hazát, mint a „Viharfiúk.“ ... p. n. s. Zsoldostanintézet Budapest, VU.,Dohány-u. 84. Telefon 124-47 a legjobban készít éld magánvizsgikra. Vidékieknek levelező oktatás speciális, magánhasználatra Irt tankönyvek alapján. Tanügy. A szekszárdi városi felsőkereskedelmi iskola növendékeit felvételi vizsgának vetik alá. A fiuk vizsgája 12-én reggel fél 8 órakor, a leányoké délután fél 3 órakor kezdődik. A vizsgálat tárgyai: magyar helyesirás, számtani alapmiveletek, szépírás. A tanuló vigyen magával papirost, sorvezetőt, tollat és itatóspapirost. Sikeres felvételi vizsgálat esetén a fiútanulókat ugyanazon a napon délntán 5 órakor, a leánytanulókat délután 6 órakor írják be az I, évfolyamba. A felvételi vizsgálatra bocsájtás a IV. oszt. középiskolai, vagy polgári iskolai bizonyítvány, a születési és ujraoltási bizonyítvány és 50 korona vizsgálati dij lefizetése ellenében történik. A beiratkozásnál 100 korona felvételi dijat kell befizetni. A tan- dijat előre kell lefizetni egy összegben-. Az igazgatóság méltánylást ét- demlő esetekben a negyedévi részletekben való befizetés kedvezményének engedélyezését kieszközölheti a városi tanácstól. A fiútanulók évi tandija 1000 korona, a leánytanulóké 1500 korona. A felsőkereskedelmi iskolai tankönyvek jegyzéke .a könyvkereskedésekben látható- Ajánlatos a tankönyveknek és az előirt füzeteknek azonnal vajó megreude ése, hogy a tanítás skadálytaíanul megkezdhető legyen. Az iskola ób a tanév ünnepélyes megnyitása szeptember 14-én délelőtt 9 órakor lesz. A rendes tanítás szeptember 15 én reggel 8 órakor kezdődik.' A fiuk osztály^b* még 10, a leányodéba még 20 tanulót vesznek fel, ha a felvételi vizsgálatra a fentemlitett napon a kellő "okmányokkal ellátva jelentkeznek- Az uj intézet" igazgatói teendőit egyelőre _ dr. Rescb Aurél főgimnáziumi igazgató végzi. Az igazgató helyettese Gedeon Béla, a kolozsvári kereskedelmi akadémia volt szaktanára, á&i onnan az oláh megszállás elől volt kénytelen menekülni. Gedeon igazgató már meg is érkezett Szekszárdra, ahol — egyelőre — a vagonlakók szomorú sorában osztozkodik. FOQQRVOS Specialist* foe-és VOUAP6 1: szájbetegségeknél. nUfHUu J. Értesíti a n. é. közönséget, hogy minden a fogorvost szakmába tartozó műtétet eszközöl Fogtömések a legjobb anyagokból. Készít: fogsorokat, aranykoronákat, hidakat. Fog- tisztítás, foghúzás. — Rendel: reggel 8-tfl esté" Ó ig. — Lakása: Arany iánoMftCa W*. A gimnáziummal szemben. M Wl t T / |f te