Tolnamegyei Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1921-08-20 / 34. szám
IU. évfolyam, Szekszárdi 1921 augusztus 20. 34. szám. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank ipflletében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési ár: egész évre 80 K,félévre42 K, negyedévre24K. Vidéken: 88 K, 46 K, 26 K. — Egyes szám ára 2 K. Szerkesztfi: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 30 korona A hirdetés ex utolsó oldalon egy 60 műimet er széles hasábon mlllméter soronként 2 korona, e szövegoldalon 3 korona, a hírrovatban elhelyezett reklámbír valamint a nyllttér soronként 20 koronába kerül. Családi hírek és vállalati hirdetések külön árszabás szerint. Szent István jobbja. A legenda szerint Székesfehérvár márvány sírjában lelték fel, amikor a szentté avatott István királyunk 45 év éta pihenő holttestét Szent László király kiemeltette. Ä történelemből azt tndjnk meg, hogy ez a csodatevő jobb a török dulás al kaiméval Boszniába került pogány kézre, a honnan keresztény kereskedők váltották magnkhoz és a ra- guzai dominikánusok kolostorába vitték. Kétszáz évig őrizték ott a szerzetesek, amikor az arra járó néhány magyar főur véletlenül reá akadt és figyelmeztetésükre Mária Terézia királyné bazabozatta és Budán helyezte el. Ez a legenda és a történelem feljegyzése. Lelkemben, aki láttam a mait évben Szent István napján azt a több százezer embert és hallottam a bit tői áthatott éneket zúgni, a szent jobb legendája és története csodálatos fanatikus hitet, szivembe megingathatatlan reményt ébreszt most, amikor a szentereklye hazahozatala óta legnagyobb megpróbáltatásunk kétségbeejtő óráit éljük és amikor már ingadozik bennünk a bit, elszáll lelkűnkből a remény, eleped ajkunkon az imádság és a szitok egyaránt, kezünk nem szorul ökölbe, csak a bönyet morzsolja szét, amely megindul nemzetünk nagy temetésén. Mennyi csalódáson is mentünk keresztül egy éven át! A szent jobb körmenetén a harang zúgásából, a hivők ábitatos énekéből, Bangha, Buttykay izzó szónoklataiból, a nap sütéséből, a felhők járásából, a madárdalbó), mindenből azt éreztük, azt reméltük, bogy meg- vezeklettüDk bűneinkért, betelt a keserűség pohara, megelégelték az án- tántok megalázásunkat és mi, a turáni átokkal sújtott magyarok megértettük, megszerettük végre egymást. Egy év története mennyire bebizonyította, hogy reménység nélküli re mény volt mindez. Még a' bajai háromszögben, megyénk sarkán, Baranya szivében és Somogy alján a -csőcselékkel szövetkezve rabol a szerb és Nyugat- Magyarország, ha nyelvben nem is, de érzésbea teljesen magyar népét kultúrájával, városaival, fejlett iparával és' kereskedelmével a legigaztalanabb ítélet alapján el akarja vinni, le akarja tépni nemzetünk testérőb az osztrák. És amíg a megalázás tragikus, do talán utolsó felvonásai játszódnak le a külpolitika nagy színpadán, addig mi ahelyett, hogy magunkba száll- nánk, tudatára ébrednénk bűneinknek és lélekben-szivben összeforrnánk, kart karba téve mentenénk, ami menthető, takarítanánk a romokat, leraknánk az alapjait a szellemben és érzésben nj Magyarországnak és e munkánkkal biztosítanánk, reményt nyújtanánk a területben régi Magyarország visszaállítására, — a veszendő ember könnyelműségével tékozoljuk anyagi és erkölcsi javainkat. Lerontjuk a tekintélyeket, sárral dobáljuk meg eszmét, reménységet, feltámadást jelentő vezéreinket, versenyezünk ellenségeinkkel a sírásáéban, gyanúsítással, önzésből, sértett hiúságból fakadó támadásokkal gáncsot vetünk államgépezetünk vezetőinek, ádáz dühhel uszítunk egymás ellen fönt és lent egyaránt, ahelyett, hogy kezet kézbe, mindent feledve, csak egyet látva: a szenvedő, a darabokra tépett magyar hazát. — Csodálatos fanatizmussal hittem minden időben az előre rendeltetésben. Az isteni bölcsesség ngy rendezte be ezt a legfinomabb gépszerkezetet, a világot, hogy minden kis rovarnak, minden csillagnak, minden földi ese ménynek és égi tüneménynek megvan a rendeltetése. Amint olvasom Hartvik püspöknek legendáját és a szent jobb történetét, megdönthetetlen bittel él bennem a meggyőződés, hogy ennek a szent jobbnak történelmi hivatása van. Negyvenöt óv nem őrölte porrá ott a székesfehérvári sírboltban, a pogány- dulás nem zúzta össze, hanem megtartotta a maga épségében, hogy a keresztény kereskedők utján visszakerüljön ismét Baguzába, az Isten hajlékába, ott csodálatos módon feltalálták az arra vetődő főáraink, Mária Terézia királynénk visszaszerezte és a szent ereklye érintetlenül került ki a vörös vihar, a vörös őrület orgiájából is. Kilencszáz és néhány évvel ezelőtt ez a szent jobb megvetette a keresztény Magyarországnak az alapját oly bölcseD, oly előrelátással, hogy az átélhette a tatárdulást, a török hódoltságot, a hatszázéves osztrák jármot. A mai kor gyengeszemü, szűk látkörü gőgös emberei nem téphetik szét ezt a földrajzilag egységes, egy évezred államiságában összeforrott Szent István birodalmát egy hitvány, egy gaz szerződéssel. A szent jobb a pogányság vezér- ségekre oszlott részeiből a kereszténység egységes államát tudta megalkotni, a felkelőktől megvédelmezni, a szomszédokkal elismertetni. Ennek a szent jobbnak ma is hatalma van. A kereszténység bitével és megdönthetetlen hatalmával fel fogja | rázni kábultságából a magyar nem | zetet. Eltávolitja a szeretetet hirdető kereszt alól azokat, akik csak ajkukon hordják, de nem szivükben a kereszténység érzéseit. Csodatévő njjával megmutatja az utat, amely a megértés, a megbecsülés és az összetartáshoz vezet, az Isten- és haza- szeretet fenséges lángjában eggyé olvasztja, egybeforrasztja ismét * a magyart. Ha ez megtörtént, hiába a trianoni béke minden gazsága, hiába a mar- talócok örömmámora, Szent István birodalma újra felépül, nagy lesz, hatalmas lesz és keresztény, mint ezer évvel ezelőtt. És ekkor a magyar nép, mint ma, augusztus 20-án, ismét vallásos áhítattal, ellenségeink újra, mint annyiszor, félelemtől remegve borainak le a szent ... a kii'ályi jobb előtt. s. E$y utón. E hét keddjén, Szekszárdon uj újság jelent meg : a „Tolnamegyei Nemzedék“. —Pár.hétig távoliévén Szekszárdiéi, sok mindent hallottam ennek a lapnak a céljairól. Érdeklődéssel néztem tehát a megjelenése elé. A vidékre szálló* birek harcról szólották és egy erős irányzatról regéltek, amely irányról az eléggé in- tranzigens keresztény fővárosi újság az „Uj Nemzedék“ egy vezércikkében megírta elfogulatlan véleményét. Az első szám meggyőzött arról, hogy tudatlan, rosszindulatú, vagy görögtüzes illumináció volt a sok mendemonda. A „Tolnamegyei Nemzedék“ hajszálnyit sem tért el attól a ko* moly, békés, szenvedélymentes hang' tói, amelyet lapunk meghonosított mindjárt a vörös rém leverése után és megőrzött mostanig. Kartársi melegséggel üdvözöljük ARATÁS. Irta: BODNÁR ISTVÁN. Gyönyörű munka volt hajdan az aratás, Hulló verejtékét nem szánta a kaszás: ^ Minden maroknyi szem kis, drágagyöngy-rakás . .. A hajnal álmosan alig nyitott szemet, Nótás már a határ, a pittypalatty nevet S megriadt pacsirta szántja fenn az eget. J Gyűl a rend, a mező arany-csipke fodra — S szemedbe mosolyog mind, ki vágta, hordja. — Estére kereszt áll szép glédába, sorba. S jön a gazda, ispán, kezében a pálca, Minden nyolcadikra odabök és várja; Mig a részes,, részét gallyal bokrétázza . .. S ott már csép-hadaró dobolgat, tapsolva, Vagy kévéket nyejdes a falánk gép torka: Ömlik a búzaszem, mintha arany folyna. S viszi nagy örömmel haza, ki, mit szerzett, Fenn, a Kárpátokban úgy várták e percet: A sok szegény asszony, éhes, beteg gyermek... Nem jutott belőle szép, foszlós kalácsra. De lett egy kis kenyér, a tót, rutén házba S a szép magyar földet, ott mindenki áldta. .. így volt ez hajdanán *.. De ma máskép minden. Magunkat elhagytuk s elhagyott az Isten. Szomorú aratás I Hisz már nóta sincsen ;.. : v ■ ■ T " - - •, (■ Másoknak aratunk s kik nekünk arattak, Azok még nálunk is árvábbak maradtak, Tőlünk, a szivünktől oly messze szakadtak... Sóvárg is a lelkűk Duna, Tisza tájra, • Szomorún néznek le a nagy éléstárra S könnyük belecsordul a Tiszába, Vágba .. . S a lefutó habbal üzenget sok „részes“: „Édes magyar hazám, nem vagyok ón vétkes!“ — Óh, ide is láíom, szemük könnyes, véres... Arcukon zord felleg, a homlokuk ráncba, A harag szivükben nagy, elfojtott máglya, — Nép, amely nem élhet, elszánt a halálra... Vigyázzuk, figyeljük odafenn az eget: Vihar zúg ott már is: kenyeret, kenyeret! — Millió csont-ököl északra fenyeget... H a sok görbe kasza fenn, épp csak azt várja; Mikor lesz. egyenes ... a nagy aratásra, A végszámadásra... *
