Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-05-22 / 22. szám
1920 május 22. — Hetyraig&zrias. Lapunk múlt heti száma szerint nyugtatott, a „Dunaföldvári Járási Takarékpénztár“ földes: gazdasága által adományozott 450 korona nem. mint ott jeleztetett, aDunaszent- györgyi tüzkárosultakat illeti, hanem ezen összeget adományozó a szibériai hadifoglyok hazaszállítást költségeire szánta — Szoborszent8lés Szászváron. A kommunizmus idején Szászváron 4 vörös katona összetörte és a patakba vetette Nép. Szt. János szobrát. Esen aljas merénylet kiengeszteiésetil Szászvár községe uj díszbe öltöztette Szt. János kis kápolnáját, Dicenty Gyula szászvári káplán pedig 1400 korona értékű művészi kivitelű uj szoborral ajándékozta meg a kápolnát. Május 16 án, Szt. János ünnepén a hívek ünnepélyes körmenetben vonultak ki a kis kápolna és uj szobor megszenteléséhez, melyet Szabó Gésa esperes plébános végzett hazafias, lelkesítő szent beszéd kíséretében. — Köszönetnyilvánítás. A Szekszárdi Takarékpénztár 80 koronát juttatott hozzám elemiiskolás tanulók jutalmazására. A kegyes adományért ezúton hálás köszönetét mondok. Szekszárd, 1920 május 20. Rubinstein Mátyás rabbi. — Jegymegváltás. A szociális missziótársulat szekszárdi szervezete -által rendezett felolvasás alkalmából Szilágyi Ferenc százados jegymegváltás cimén 60 koronát adományozott. — Népkonyhára adakoztak. Takler István Budafok 500 és Fekete Hugó 100 koronát. — Alaptőke felemelés. A Bonyhádi Takarékpénztár rt. f. hó 16 ra egybehívott rendkívüli közgyűlésén Apponyi Antal gróf elnöklete alatt elhatározta, hogy az intézet 800 000 K alaptőkéiét 1,600.000 koronára emeli fel. Az elővételi jog f. é. junius 5-ig gyakorolható. A régi részvényesek minden 200 K névértékű régi részvényre egy uj részvényt kapnak 530 K kibocsátási árfolyamon. Az esetleg fenmaradó részvényeket szindikátus veszi át. — Az áilamrendórsóg elhelyezése. A lakáshiány nemcsak a családok elhelyezésénél okoz nagy gondot, hanem nehézséggel jár a rendőrség elhelyezése is. A rendőrlaktanya ideiglenesen részben a Garay téren levő Spitzer féle házban, részben pedig a városházán van berendezve. Felállítanak azonkívül egy őrszobát az újvárosban, egyet pedig a Béri Balogh Adám-ntcában. — Krammer Zsófi Mária-Nosztrán A kommunizmus hullámai magukkal sodorták Krammer Zsófia szekszárdi származású budapesti leány- középiskolai tanárnőt is. A saját sorsával is elégedetlen, szerencsétlen leányt teljesen megbolondította a kommunizmus mételye és perverz gyönyörrel igyekezett megrontani a reá bizott kis leányok lelkét. Pirulás nélkül nem lehetne leírni Krammer Zsófi viselt dolgait, amelyek miatt a budapesti törvényszék 3 évi fegyházra ítélte. — Aratási szalonnát biztosított az Országos Magyar Gazdasági Egyesület minden gazdának, aki arra reá szorul. A sózott szalonua kilogrammonkénti ára 110 korona és junius 1-ig kell érte jelentkezni. Bővebb felvilágosítás Tolnavármegye Gazdasági Egyesületénél (Szekszárd vármegyeház) nyerhető. — A szibériai hadifoglyokért. Újabban beérkezett felülfizetések és jegymegváltások : Strasser Lajos (Bp.), Hirsch Imre 200—200, Lamm Mór 110, Potzer Lajos, Bernáth Béla, Takács József, Gőzsy Tibor 100—100, Tóth Zsigmondné 40, Oszlányi Kornél 20 K. — Eladott nagyvendéglő. Hógyész község emeletes nagyvendóglőjét és bérházát nyilvános árverésen eladta 1.205,000 koronáért Milos János gyulaji polgárnak. A községet az eladásra a háború és kommün alatt felszaporodott adósság késztette. — Iskolai kirándulás. A paksi állami polg. fiúiskola folyó hó 13-án 16 kocsin Balassa igazgató, Ignáczy, Mártha, Székely és Theiszer tanárok felügyelete alatt Németkérre kirándult. Odaérkezve a tanulósereg szentmisét hallgatott, utána a községháza elé vonult, ahol az egész lakossággal együtt elénekelte a Himnuszt, majd Németh Zoltán szavalata után Balassa igazgató az ifjúság nevelését, a szülők feladatait, a lesújtó jelent, de a reméryteli jövőt ecsetelte. Bálint Gyula szavalata és a Szózat eléneklése után a diákság az iskola udvarára ment, ahol kitűnő ebéd várta őket. Délután a község melletti erdőben különféle tornagyakorlatokat és játékokat mutattak be, ahol Németkér apraja-nagyja megjelent. A lekötelező figyelmesség és nagyszerű ellátás fényes bizonyi téka annak az örvendetes jelenségnek, hogy Németkér németajkú, de igazi magyarérzelmü lakossága az iskolát és annak munkálkodását úgy tudja ér tékelni, amint kell Ez az örvendetes jelenség főleg Frost Péter rk. plébános, Stollár József főjegyző, Velsch Károly és Polgár József tanítók, Slosser János egyházgondnok érdeme, kiket nemes törekvésükben a jóérzésü németkéri polgárok szívesen támogatnak. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG — A Move könyv- és sajtóvállalata Kaszinó - l bazár épületben (Landauer mellett) levó üzletébe nagymennyiségű kőnyvujdooság érkezett. Ugyanott szerezhetők be az összes irodai és iskolai szükségletek a legolcsóbb árban. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan eszközöltetnek. Az összes keresztény és nemzeti iránya lapok egyedeláru- sitása. — Peronoszpora veszély. Szekszárdon és vidékén a peronoszpora óriási módon fellépett, különösen a lapi szőlőkben. Ha a gazdák a legerélyesebben nem védekeznek a peronoszpora terjedése ellen, úgy az 1915. évi siralmas pusztulás elé néznek igen szép fejlődésben lévő szőlőink. Általános védekezésre van szükség, mert csak egyesek védekezése nem alkalmas a reggeli harmatok következtében fellépett veszedelmes szőlőbetegség elfojtására. — A paksi Anya és Csscsemövódö Egyesület szép sikerű estélyt rendezett május hó 15-én az Erzsébet Szálló nagytermében. Neuwirt Rezső be számoló beszéde után Polgár Margit (Szekszárd) Liszt Rhapsodie hongroisc és Chopin Polonaise c. darabjait zongorázta a nála már megszokott művészi tökéletességgel. Bátkori Katinka szavalta ezután Végvárinak „Eredj, ha tudsz !* és Rártkay- nak „Fel a szivekkel!“ cimü költeményeit. A „Vallomás“ cimü párjelenetben Cservény Aíajosné, Neuwirt Rezső, Menyhért Zsiga és Székely tanár jeleskedtek. Utosó szám gyanánt szerepeltek Ta- risznyásné kedves dalai. — Adományok. Az Egyesült Szekszárd— Tolnamegyei Nőegylet szegényei részére a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank 200, a Szekszárdi Takarékpénztár 100 K t adományozott, mely adományokért az egylet elnöksége hálás köszönetét mond. — A Tolnamegyei Takarék és Hitelbank a szekszárdi polgári fiúiskola jó msgaviseletü és szorgalmú tanulók jutalmazására 150 K-t, a Szekszárdi Takarékpénztár ugyanezen célra 80 K-t adományozott, mely adományokért hálás köszönetét mond az iskola igazgatója. — Szibériai hadifoglyok részére : Dunaföldvári Járási Takarékpénztár földesi gazdasága 450, Almássy-cukrászda 100, Dani János (Decs) 100, Kaszás Sándorné 100 K. — Danaszentgyörgyi tüzkárosultak javára: Mözs község 2184 K. — Menekültek segélyezésére : Almássy cukrászda 100 K — Menekültek jelentkezése. Az Országos Menekültügyi Hivatal (Budapest, VI, Andrássy-ut 19. sz. III. em.) közzéteszi, hogy az ország ellenséges megszállás alatt levő területeiről kiutasított, illetve menekült lakosság nyilváatartásbavétel céljából személyesen, vagy írásban mielőbb jelentkezzék a jelenlegi letelepedési helyéhez legközelebb eső m. kir. menekültügyi kirendeltségnél. írásbeli jelentkezéseknél a név, életkor, eredeti lakhely, a menekülés ideje, a jelenlegi lakhely és foglalkozás, valamint a családi állapot is feltüntetendő. . — Hógyész a hadifoglyokért. Hőgyész község az oroszorazági hadifoglyok hazaszállitási költségeire megszavazott 100 százalékos pótadó fejében 25.555 K-t fizetett be a szekszárdi állam- pénztárba. — Adományok. Az erdélyi menekültek részére adományoztak : Szekszárd város rendőrkapi- táoyi hivatala 164 kor. 64 fill., Szekszárdi református olvasókör 350 kor. — A szekszárdi menekültek részére: Almássy cukrász 100 kor.. Takács János 20 kor., ifj. Leopold Lajos ur hetenként 100 tej salátát és spenótot küld. Báró Schell József nr havonta 75 liter tejet ktüd, — mely adományokért a csoport háiás köszönetét mond. Fejes Bertalan gépgyár Székesfehérvár Szállít raktárról azonnal: teljes jjöz-, benzin- és jirgáayu cseplókészteteket, fűkaszálókat, azéeagyiijtóket. egyetemes lókapákat 3 szitás, rovátkolt hengeré kézi őrlőmalmokat és egyéb mezőgazdasági gépeket gyári áron. — Qépminta- raktár: Deák Ferenc-u. 17. ítélethirdetés a szekszárdi nagy perben. Csütörtökön délelőtt 9 órakor hirdette ki a szekszárdi kir. törvényszék Fejős Imre elnöklete alatt működő ötös tanácsa a tuszfogás és az ellen- forradalom leverése bünperének vádlottai előtt az április hó 15 én megkezdett tárgyalás alapján az Ítéletet. Az indokolás. A kir. törvényszék — miként az ítélet indokolása mondja — nem tette magáévá a vádnak azt az álláspontját, hogy a tuszfogásban részes vádlottak lázadás bűntettében vagy vétségében lennének bűnösök, mert tettük nem a társadalom valamely osztálya, hanem egyesek ellen irányult és épen ezért magánlaksértés bűntettében vagy vétségében, valamint személyes szabadság megsértésének bűntettében, illetve vétségében mondta ki őket bűnösöknek. Azoknál, akik több túsz letartóztatásában vettek részt, e tetteket nem vették külön-külön, hanem egységes cselekménynek és az, hogy egyesek több személy szabadságát is megsértették, az Ítélethozatalnál csupán súlyosbító körülményül szolgált. Ugyancsak súlyosabban büntette a bíróság azokat, akik ezekben az esetekben, mint vezetők szerepeltek. Az ellenforradalom leverésénél közreműködött vádlottak terhére a bíróság megállapította a lázadás bűntettének, illetve vétségének tényálladékát, szigorúbban bírálva itt is a vezetőket. Életfogytiglani fegyház. A bünper fővádlottját, Kövendy Sándort a biróaág az előre megfontoltság megállapításával a Majsai József terhére elkövetett gyilkosság bűntettében is vétkesnek mondotta ki és életfogytiglani fegyházra Ítélte. Súlyosabb büntetések. Dürr Béla 10 évi fegyházat, Kemény Sándor 10 évi börtönt, Ullrich Antal pedig 10 évi fegyházat kapott, A többi vádlottak. Klein Kálmán 2 évi, Hevesi Pál 1 évi és 6 havi, Horváth József vendéglős 8 havi, Balogh Imre 2 havi, Haas Jakab 4 havi, Posta Ferenc 2 havi, Mayer Lajos 6 havi, Traubert Imre 2 évi, Dezső Jakab (többrendbeli hatóság elleni erőszak bűntettéért) 2 évi, Virág Zoltán 6 havi, Pozsgay Gyula 6 havi, Obernig Henrik 6 havi, Dürr Imre 6 havi, Ferner Vilmos 1 évi és 6 havi, Lendvai Ferenc 1 évi és 6 havi, Goaz- tonyi JánoB 1 évi és 6 havi, Bajusz József 1 évi és 6 havi, Rebek János 1 évi és 6 havi, Geisz- hauer András 2 évi, Strasser Jenő 4 havi, Singer Sándor 6 havi, Krucsay József 2 évi, Brinke Ferenc 8 havi, Schnepf István 9 havi, Portás Gábor 5 havi, Landauer Pál 8 havi, Nagy-Dénes Aladár 8 havi, Heiszler József 1 évi és 10 havi, Pogány István 10 havi, Bencze József 6 havi, ifj. Gazsó látván 6 havi, Gerstl Béla 8 havi, Gál István 8 havi, Gáli László 8 havi, Ribling Lajos 1 évi, Ribling Ferenc 1 évi, Hejczmann Mihály 6 havi, A Szekszárdi Népbank mint önsegélyzési szövetkezet és a Mezőgazdasági—Kereskedel mi részvénytársaság igazgatósága, felügyelő-bizottsága és tisztikara őszinte fájdalommal tudatja WALLACHER N. LAJOS urnák az intézetek cégvezető főkönyvelőjének hosszas szenvedés után, munkás életének 52-ik évében, folyó évi május hó 16-án Budapesten történt elhunytét. A megboldogultat f. hó 20-án kisérjük ki a vasútállomásról a szekszárdi alsóvárosi sirkertbe, örök nyugvóhelyére. Szekszárd. 1920 május hó 18-án. Adjon Neki csendes pihenést az Úr! Az intézeteihez a megpróbáltatások napjaiban is hűséggel ragaszkodó, becsületes és derék munkatárs emlékét kegyelettel őrizzük.