Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-02-21 / 8. szám
IL évfolyam. Szekszárd, 1920 február 21 8. szám TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 40 K, félévre 22 K, negyedévre 12 K. Vidéken 5, illetve 2—2 K-val több. — Egyes szám ára 1 K. A jövő közoktatása. (Folytatás.) Első cikkemet azzal fejeztem be, hogy erre a tárgyra bővebben vissza fogok térni. Ezt most teszem azon okból, mert annyira közérdekű, hogy szükségesnek tartom, hogy szélesebb körben is közismert legyeD, annyival is inkább, mivel hazánk és nemzetünk bármi néven nevezhető újraépítő munkájából minden egyes igaz magyarnak hazafias kötelessége a régi magyar tiszta erköl- esök szilárd alapján tántorithatlan hűséggel megállva, a reá háramló munkarészt kivenni. Mert hogy óriási és sürgős munka vár kormány és államférfiaktól kezdve lefelé hazáját és nemzetét igazán szerető minden rendű és rangú egyénre szóval, Írással és cselekedettel, azt felesleges szó- szaporitás lenne fejtegetnem. óriási és sürgős munka vár reánk iskolában, társadalomban és katonaságban. E három közül a legutolsónak munkáját mindenesetre legjobban el fogja végezni a nemzeti hadsereg fővezére s a körije tömörült magyar tisztikar. Az iskolában ▼aló munka legelsősorban és legnagyobb részben ugyan a tanárok és tanítók dolga, ámde itt már a társadalomnak is van sok és felette fontos tennivalója s igen fontos társadalmi kívánni valók fűződnek az iskolához. Harmadikul pedig a társadalomban való munka a társadalom minden egyes tagjára nézve egyenesen kötelező. A múlt esztendő két jelszónak beléje vitt erkölcstelen tartalmával támadta meg a magyar ifjú nemzedéknek és a magyar társadalomnak lel- ktiletót, gondolkozását. Ez a két jelszó volt a „rombolás“ és „átképzés“. — A múlt esztendő ▼ad őrjöngéssel igyekezett lerombolni és kiirtani a magyar lelkekből még azt a csekély régi — mondhatjuk — ősi erkölcsi érzést is, melyet az évtizedeken át (1867 óta) külföldről sok mindenféle utón,és módon beszivárgott, itthon alattomosan ugyanazon utakon és módokkal terjesztett, közhatósági és társadalmi közönyösséggel szabadon tenyészni engedett sz nnypiBZok lélekölő mérge még úgy ahogy meghagyott. Ez a romboló munka — sajnos — a magyar társadalomban, ennek leginkább alsó és legalsóbb, részben még a közép rétegében is, igen nagyrészben sikerült. Látjuk és érezzük utóhatásaiban. Hasonló módon igyekezett Idegenben. Holdvilágos este elgyötörve bolygok, Úgy sajog a szivem ... sohsem leszek boldog! Hiába panaszlom búm a csillagoknak, Füzek árnyán futó, csobogó haboknak, Panaszom nem értik .., Fájdalmam nem érzik . .. Mert idegen nékik 1 Mert idegen nékik ! Elkapja a szellő fájó sóhajtásom S megrezdül a levél megannyi faágon, S a méla hold bája, fénye, csalfasága Elragadja lelkem egy boldog hazába — Nagy Magyarországba! Hol panaszom értik, Fájdalmamat érzik, nem idegen nékik! Néma merengéssel járok rónát, bércet, Lelkemnek mélyébe zárva az egészet S a hazai szellő édes suttogása Rátalál szivemnek rezdülő húrjára ... S csendről, nyugalomról egy dalt zokog nékem, Olyan fájdalmasan, olyan ... olyan szépen Egy dalt suttog nékem!... Csendesül a szivem, hiszen boldog leszek, Magyar füzek árnyán majd ha pihenhetek S altató daluknál szövöm azt az álmot, Mely után oly régen s oly hiába vágyott Szegény beteg lelkem, Szegény beteg lelkem! PRUZS1NSZKY ISTVÁN. A bujdosó. Tolnamegyei történet a kommün idejéből. Esteledik. A* erdő szélén álló öreg kápolnának nyitva az ajtaja, mert a* Isten anyja éjjel nappal kész a megszórultakat meghallgatni és segíteni. Borús az ég és a körvonalak mindinkább sötétednek. As srdőből jön ogy férfi és Megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét • illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. a múlt esztendő az ifjú nemzedék még romlatlan lelkületét a tanítóság utján átképezni arra a szennypiszok lelkületre, mellyel a felnőttek társadalmát olyan szives volt eléggé szomorú eredménnyel beoltani. Hála az isteni Gondviselésnek, ez mar Dem sikerült, legalább is nem ngy, amint tervezték. Nos, tartsak csak meg a múlt esztendőnek ezt a két jelszavát, mint fogalomszókat, mert amint a világegyetemben az öröktől fogva működő teremtés alaptörvénye a rombolással karöltve járó átváltozás, azonképen az emberi épitőmunka sem kezdődhet és folyhat tovább ezek nélkül. Meg kell tehát tartani feltétlenül ezt a két fogalomszót hazánk és nemzetünk jövendőjének újra átalakitó munkájához, de összehasonlíthatatlanul szebb és nemesebb tartalom beléjük vitelével. Le kell tehát rombolni, ki kell irtani gyökerestől a magyar lelkekből mindazon indító okokat, s a rajtuk könnyelműen átsikló mindazon közönyöket, a melyek hatásával s amelyek miatt ütötte fel a múlt esztendő szomorú romboló munkája haza és nemzetölő hydrafejeit. Vissza tehát Vörösmarty, Petőfi, Arany János, Széchenyi, Kossuth és Deák hazafias, nemzeti tiszta erkölcsű korszakára, mint kiinduló alapra, melyen szilárd hűséggel vetve meg lábainkat, kezdjük meg és törhetlen kitartással folytassuk azt az átképző munkát, mellyel hazánk, nemzetünk és fajunk széttörhetetlen, megtámad- hatatlan egységének uj ezredévét megalapozhatjuk. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a „Középiskola reformjának előkészítése“ tárgyában kiadott rendeletében a reformokra vonatkozólag, mint már előző cikkemben is emlitettem, több kérdést állított fel, melyekre h középiskolai tanárok véleményeit és javaslatait kérte fel. Ezek a kérdések épen nem közönyösek a társadalomra nézve s ügynek kivételével jóformán .valamennyi egyetlen kérdésbe foglalható össze. A kiindulási alap az, hogy a nemzetnek egyyánt szüksége van tudományos pályára előkészítő és általános jellegű, semmiféle pályára nem irányitó intézetre vagy iskolára. Már most a kérdések összefoglalása ez : Lehet-e, hogy ezt a két feladatot egyugyanazon iskola teljesítse és pedig a gimnázium s hogy a 9—13 éves gyermekek közül elkülönítessenek azok, kik tudományos pályára készülnek, illetve már ebben az életkorban kezdődjön-e meg a tudó I mányos pályára való előkészítés, végül helyes-e, I egyenesen belép a sötét kápolnába. Oda megy az oltár elé, letérdel és halkan imádkozik: — Szent Anyám, eljöttem Hozzád segítségedet kérni. Hallgass meg kérlek és járj közben isteni Fiadnál, hogy mentsen meg a bajból. Védje meg ártatlan négy gyermekemet és feleségemet és engedje meg, hogy szegény árva Hazám a vörösök nagy veszedelmétől mielőbb megszabaduljon. Adjon erőt és leleményességet, hogy életemet megmenthessem, hogy kicsiny családomnak gondozója , lehessek. Óh hallgasd meg szűz Anyám imámat j és légy velem mindörökké 1 Ámen! A férfi felkelt. Kilépett a kápolna ajtaján. Körülnézett, bogy nem látja e valaki, majd elindult a réteken, szántókon és vetéseken keresztül, j Éjfél után járhatott az idő, mert a göncölszekér rudja már megfordult és kelet felé mutatott, amikor messziről malomkattogás ütötte meg a fülét. Megállt és hallgatódzott. Mély, siri csend, semmi hang, semmi nesz, az egész természet alszik, csak I e malompatak kereke zug. Itt lakik tehát az a molnár, kinek ő megmentette az életét és aki megfogadta, hogy hacsak lehet, meghálálja az ő orvosi gondoskodását. Most három éve csak, hagy veszélyes baleset érte a molnárt, de az ő tudománya és a íáradhatlansága megtartotta az életnek és a családjának. Éjnek idején azonban nem akart bemenni hozzá, majd csak akkor, ha virrad. Úgy tett tehát, mint Jákob: követ tett a feje ala, betaka- ródzott a csillagos égbolttal és övéire gondolt, a kik otthon érette aggódnak. Aludni azonban nem birl. Ébren is látta azokat a szerencsétleneket, akiket a vörösek azért akasztottak fel, mert haragosaik alaptalanul feljelentették őket. Folyton a fülébe harsog a meg- kiniottak kétségbeesett jajkiáltása. Szomszédjának Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Szerkesztő: SCHNEIDER*JÁNOS. ha a serdülő ifjúság olyan ismereteket, melyekre minden polgárnak szüksége van, küiönfélekép és különféle iskolákban tanulja ? A társadalom szempontjából hamarosan meg lehet ezekre a kérdésekre felelni. Nézzük csak, hogy mi az egyik legfőbb és mondjuk meg, mélyreható oka annak, hogy iparos, kereskedő, közép- osztályú hivatalnok és tudományos képzettségű egyén egymással való társadalmi érintkezése sok tekintetben eleddig vagy rideg, csupán az elkerülhetetlen szükségesekre szorítkozó, vagy teljesen lehetetlen ? Egyik legfőbb oka ennek nyilvánvalóan az ugyanazon általános ismeretekben való tudás nak legkülönbözőbb foka vagy teljes tudatlansága. A társadalmi érintkezésekhez okvetlenül szükséges közös ismeretek tudásának különböző foka a tudományos és nem tudományos pályákon levők ‘ közt még a fővárosban is többé-kevésbé észrevehető, jóllehet ott elég sok olyan intézmény van, ahol az utóbbiak közül a kevésbé iskolázottak ismereteiket, tudásukat magánszorgalommal kibővit- hetik, magukat tovább képezhetik. Annál szembeötlői!) ez a külömbözőség, a silány iskolázottság, sőt vastag tudatlanság a vidéken, ahol igen kevés vagy egyáltalán semmiféle olyan komoly intézmény sincs, ahol a nem tudományos pályákon levők magukat tovább képezhetnék. Az ilyen csekély iskolázottsággal és csekély tudással elég gyakran még a társadalmi érintkezés módjának esetlensége és faragatlansága is karöltve szokott járni. Arra senki sem kényszeritbető, de fizikai lehetetlenség is, bogy bárki is az összes létező ipari munkák készítési módjából legalább is annyit elsajátíthasson, bogy a majd százféle különböző ipart Űzők mindegyikével tudjon mégis valamikép társadalmilag is érintkezni, mert hiszen más egyéb társalgási téma alig akád, ami pedig volna, ahhoz az illetőnek rgen hézagos, vagy semmi fogalma sincs. Ép igy van a kereskedőkkel szemben is, jóllehet itt mégis valamivel magasabb képzettséggel és jóval csiszoltabb társadalmi érintkezési móddal találkozunk. Ez a lépten-nyomon előbukkanó különbözőség egyik oka annak a gyűlöletnek, mellyel as egyik osztálybeliek a másik iránt visel.etoek, döly- föseknek tekintvén emezeket, akik velük átalfanak társadalmilag* érintkezni s ez a gyüiölség bizony éppen nem tetszetős azok előtt, akik ellen irányul a padlásáról látta az ártatlanok akasztását és a szive mindig hevesebben vert, ha eszébe jutott, 'hogy neki is az akasítófa lett volna a vége, ha önfeláldozó, jóemberek meg nem mentik, el nem rejtik. És most itt fekszik éjnek idején, mint az üldözött vad, távol övéitől, szabad ég alatt csak azért, mert nem tudott, nem akart a vörös tébolynak behódolni, Pirkadni kezd. Fölkel és a malom felé indul. Megáll egy pillanatra és elgondolkozik. Mi less, ba a molnár nem akar rája emlékezni, vagy ha ő is vörös? Körülnéz. Az egész szemhatáron nem látszik semmi gyanús. Ismét megindul és leballag a malom felé. Mikor a malom komondorjai mtgneszel ték, csaholva rontottak neki, mintha föl akartak volna falni és csak nagy nehezen tudta botjával őket magától tovább tartani. A zajra kijött a molnár. — Jó reggelt Ferkó bácsi — szólította meg őt a bujdosó, A molnár elkergeti a kutyákat és örömmel ismeri meg az idegenben a debrői doktort. — Jézus Mária! csakugyan maga az doktor ur ? B'zony a hajnali szürkületben alig ismertem meg. Hát mi járatban van olyan korán ? Hol a kocsija? Mivel szolgálhatok? Tessék beljebb kerülni ! — Kedves Ferkó bácsi — bajban vagyok és arra kérem, segítsen. — Ha tudok doktor ur, igen szivesen. Da tessék besétálni! — Nem Ferkó bácsi, előbb itt kint beszél jük meg a dolgot. Halálra keresnek a vörösök. Meg kellett hazairól szöknöm. Azt gondoliatn, hoi.-y magához, mint becsületes emberhez megyek és itt, mint molnárlegény, vagy tehene» elbujdo*
