Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-11-20 / 49. szám
U. évfolyam. Szekszárdi 1920 november 20. 49. szám. 8*erkMztőséfl és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Etfflzetési ár: egész évre 60 K,félévre 32 K, negyedévre 17 K. Vidéken: 65 K, 35 K, 19 K. — Egyes szám ára 1 ’50 K. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. | Hirdetések érái: A legkisebb hirdeti» dija 35 koron. A hirdeti, u atolió I oldalon egy bOnlüméler síéles kisábon mili»eter soronként 1 körösébe, I e uövegoldeloe I koron. 50 miérbe, e htrroveiben elhelyeteH reklámhír veiimict a nyiltlér 2 koronába kerül. Culédl hírek és Tálleletl hír- detések külön árszabás a érint. Elvégeztetett!... Beteljesedett az, amire ádáz eile— aeink esküdtek, kiürittették velünk az utolsó cseppig a keserűség poharát. 1920 november tizenharmadika, a trianoni békeszerződés ratifikálásának aapja, gyászos emlékezetű maradsz te mindaddig, mig a kerek világon magyar szó hangzik, magyar szív dobog. Jól illett hozzá a borongós, kódos novemberi nap. Ködbe veszett hát a Tátra büszke bérce, a Hargita orma, a Bánát, a Bácska, aranykalásszal ékes rónasága. Akik ott éltek, ezer esztendő dicsőségében és gyászában veltnk együtt osztozó magyar testvérek, tőletek is elszakadjunk ? ! Nem, nem soha! Ugylátszik a magyar béke mindig ■agyar gyászt jelent. Több, mint kétszáz évvel ezelőtt is, amikor a „nagymajtényi síkon letörött a zászló“, bujdosóvá lettek a „nagyságos vezérlő fejedelmünk“ és hűséges kuruc vitézei, ■a pedig idegen járom alá került ■illió és millió testvérünk szenvedéséről susognak a kárpáti fenyvesek, a székelyek .kiáltó panaszát zúgja a Nemere s könyet hordanak a Tisza habjai. És ebben a „nagy magyar téliben, itt a «sonkára szabott haza szűk teriietén kevesen maradtunk, szegé- ayen, kifosztva, árván, elhagyottan. Azt hitték, elég, ha elveszik a hegyek kincsét, a források bűvös erejét, Dél Magyarország gazdag éléstárát, ha gúzsba kötik lábunk és kezünk s a magyart kitörlik a nagy nemzetek serából. Igaz, ránk szakadt a múlt minden böne, a széthúzás, a pártoskodás, az anyagias önzés, a hamis bálványok knádása ; nem voltunk jó magyarok, hűtlenül kezeltük Árpád Örökségét. De inegbünbödtünk érte! Egyet azonban nem vehettek el a | kárörvendő győzök: a magyar lel- ) két, amely a nehéz csapások alatt mindig rugalmasabbá, mindig acélosabbá válik s amely akkor mutatkozik a legnagyobbnak, amikor a reá mért megpróbáltatások legsnlyosabb I napjait éii át. Higyjük, hogy e szomorú jelennek gyászos napjaiban is igy lesz. A magyar jövő most „nehéz homályba kúszik“, mint rengeteg ölén az ut s hogy el ne tévedjünk „kitett, apátián, anyátlan árvák, magyarok“, j fogjuk hát jól meg egymás kezét í ! Szűnjön meg köztünk a gyülölség, j az egyéni érdek hajszolása, szeres- , sük egymást s legyünk egyek a szét- i darabolt hazánk újra naggyá tételében. Ha a magyarok Istene egy uj Petőfivel áldaná meg a snlyos érákat élő nemzetet, az újra azt harsogná : Talpra magyar, hí a Hazai És a Haza, a szétszakgatott szegény magyar Haza hivó szózatát vakon kell követnünk. Mert itt belül a lélek mélyéről, ahol most tengernyi bánat és keserűség gyűlt össze, elemi erővel tör ki belőlünk e szó: nem békét, de élet halál harcot, harcot iktatunk most törvénybe. Aláírjuk azzal a görcsös vonaglással, amint-a kínpadra feszített áldozat tenné, de bele nem nyugszunk. Hiszen rajtunk, kiket kegyelemből meghagytak magyaroknak, van ma az elszakított millió testvérünk figyelő szeme, esdeklő tekintete és bennünk j minden bízó reménysége. Tanuljunk hazaszeretetei azoktól a véreinktől, akiket nem felemlít meg a könnyű győzelmüktől elvakult elleneink szuronyerdeje, sötét börtönei s akik nyomorúságot, megaláztatást szenvedve büszkén valják magukat Árpád ivadékainak. Gyűljön fel itt is égig érő lánggal a hazaszeretet szent tüze, amely ott csillog körül az őrálló Kárpátok oldalán, a délvidéki rónaaágon s ha azoknak a kis tüzeknek lángja egyre nő, mig nem össze ér egy hatalmas áldozati máglyalánggá, akkor itt belül a Kárpátok alján minden idegen rongy benne fog égni. S ettől az áldozatos hazaszeretettől áthatva kell munkálnunk a magyar jövendőt. Feszüljenek hát munkára a kemény magyar izmok, tegyen uj csodákat a teremtő és tudással vértezett magyar ész, - dolgozzunk jobban és többet, mint azelőtt, kiki a maga helyén a régi, a nagy Magyarország visszaszerzésére irányuló szent akarással. Mert kemény munkát kell .végeznünk, gyarapitanunk kell anyagi és szellemi értékeinket, mágnessé kell tennünk ezt a kis Csonkáin agy arorszá- got, bogy az a gazdasági és kulturális kapcsolatok erejével ide vonzza és összetartsa a haza elszakított részeit, nmig üt a megszabadítás, a szabadulás órája. Addig pedig legyen erős a mi bitünk, szilárd a mi bizodalmánk, a mi igazságunkban, a mi szép hazánknak, Magyarországnak feltámadásában. 8 akkor meglássátok véreim, hogy „lesz még magyar nyár, lesz még kikelet“ a a diadalmasan szállongd magyar Turul vijjongva Űzi el szent határainkról a hollók és keselyük hadát. P. UörösKeresztes Nővér! I. Elnémulnak a fegyverek. -— Csak néha-néha hallani még néhány lövést az égő Kreml tájékáról, de utóbb ez ia megszűnik. Imént még teljes erővel dühöngött Moszkva utcáin a forradalmak legádázabbja. Minden ut' cáért, minden épületért harcoltak. ; Mindenütt szólt a fegyver, miodenütt folyt a vér. Es most, mintegy varázsütésre minden csendes. A kapuk alól kettős őrszemek lépnek ki óvatosan. Jámbor polgárok, kik család- , jukat védték fegyverrel. Az egyik házban ez a házőrség egy református papból és egy előkelő megjelenésű, magas, szikár, a vöröskeresztes nővérek viseletébe öltözött hölgyből állott. Lassacskán kisebb csoportok képződnek. Beszélgetnek, lé- iekzetet vesznek a kiállóit szörnyű izgalmak utáo. De mi történt, miért némultak el ily hirtelen a fegyver rekV Arra jövők újságolják, hogy I fegyverszünetet kötöttek a küzdő | pártok. Talán megegyeznek, talán | megszűnik ez a rémes, pokoli tusa, j megszűnik a testvérgyilkolás. De mi van a távolabbi utcákban, mi történt rokonaikkal, jó barátaikkal? Mindenkit ez a kérdés foglalkoztatja, i A református papnak különösen nagy nyugtalanságot okozhat egy távoli városrészben lakó rokonainak sorsa. Szeretne oda menni, de a kiállott rémségek megfélemlítették. Erről beszél őrségen volt társával, a magyar vöröskeresztes hölggyel. Nyilván nem rokona, sőt nem is köselebbi ismerőse, ez * bessélgetés menotóből világos. — De igen, aram — erőaitgeti nyugodtan mosolyogva a hölgy — ez a mi hivatásunk, nem törődünk saját énünkkel, a veszéllyel, ott iparkodunk segiteni, a hol erre legnagyobb a szükség. — Nem, asszonyom, ily nagy áldozatot nem fogadhatok el — szólt a pap — ön teljesen idegen, messzi ellenséges ország kiküldöttje, az én rokonaimért nem veszélyeztetheti életét. Rövid párbeszéd után azonban mégis csak együtt indulnak el. Sietve _Tárca. Ha ngulatfoszlányok Tolnamegye ünnepéről. — Pesti levél. — Szürke, ködös, borongós őszi napok . . . Mintha egész további életűnk során ez jutna már csak osz- tályrésztil nekünk, szomorú időket élő, lesújtott magyaroknak. A tavasz ■elege, verőfénye, óh, beh messze tőlünk ; helyébe időelőtt ránkszakadt a tél mindent elpusztító hidege. Az érzelmek fölött alig, hogy úrrá tud lenni az értelem. A bölcs belátás, a ■inden nehézség leküzdéséhez hozzásegítő remény, mintha kihalt volna. Itt állunk megdöbbenve, mintegy negdermedten, tétovázván a szörnyűséges bizonytalanságban : Ursm Isten, ■i lesz a magyar 1 . . . Az egész nemzet érzi; a társadalom minden rétege tépelődik: hova, j ■erre, hogy hozzásegítsen, hogy e borzalmas helyzetből kijuthassunk. És a gyászában, a megaláztatásban is büszkén öntudatos nefnzet egyik ' legrettenetesebb emlékűvé váló históriai napjának, a szörnyűséges „béke“ kényszerült törvénybe iktatásának előestéjén magába száll, elmélkedvén a múltról, a múlt bűneiről, fölkészülik a jövőre, a nagy holnapra, a ■elyben régi dicsőségünk újra ragyog, a melyben — a múltakkal ellentétben — fi visszavonás és széthúzás helyébe egymás megértését keresve, összevetve erőnket, fogunk mindnyájonk kötelességében álló nagy ország épitő. nemzetfejlesató munkánkhoz . . . Ilyenféle gondolatokkal eltelten, ezeknek megértésével és átérzésével szállottunk a miniszteri külön vonatra szombatou éjjel, bogy jelenlehessünk a szekszárdi és mözsi Falu Szövetség-ünnepen, a mely jelentőségében, hatásában egyaránt messze till nőtte a lokális ünnepségek keretét. Fagyos regg’ fogadott Tolnában. Küldöttségek, lovas-legények, bundába behúzódott szép asszonyok néz- ték-lesték a tiszta ragyogása külön vonatot, amelynek szemei lehunyva, ablakai lefüggönyözötten, mivel sen- kisem tudta, hogy már a megye határán egy kis népgyülésre való tömeg sereglett egybe. A vonaton az étet a tolna—mözsi állomáson kezdődött. A Kegyelmes nagy termes kocsijában nagy sürgés-forgás. Felkészülődés, mert menten Szekszárdon leszünk. És máris,ott voltunk; tengernyi nép, polgárság és katonaság. A büszke trikolor folvirágozva. A katonazenekar a magyarság Wiatyánkjának fenséges Himnuszát játszotta. Feszes vi- gyász-állásban a katonák, csákóhoz emelt kézzel tisztelegvén. A polgári közönség levett kalappal. Az ég tiszta kékjéről leragyogott a nap és glória» I val vonta be azt a parázs tüntetést, amit az a kép mutatott. Az elnémított, fájdalmában vonagló, az élethez göresössen ragaszkodó dicső magyar m-pet a maga teljes fenségében. Egy körré, középen a polgár mester. Érces hangján köszönti a minisztert, a vendégeket. £ hely minden apraja-nagyja hisz egy Istenben, hiszünk egy hazában . . . Magyar- ország feltámadásában — harsogja e a sok száz főnyi közönség esküszik erre lélekben: úgy lesz, igy kell lennie! A tömeg megindul. Nagymise. — Egyszerű, magas szárnyalása kálvinista prédikáció . . . Szeressétek egymást! Áldd meg Isten az anyaszent- egyház minden felekezetét . . . Magyar beszéd, magyar szív sugalata, magyar ész elgondolása! Minden, minden magyart áldjon meg az Isten ! Hisz oly kevesen vagyunk és oly sokat áskálódtunk már egymás ellen ! Ne üssünk hát éket egymásunk közé, legyünk már végre egyre! . . . j Ezt szolgálta a nagy népgyülés is. Hatalmas emelvény. Körülötte ember-ember hátán. A nagy tér telve emberekkel. És felcsendül a kiváló polgári főispán szava. Éles ész, erős judicium, mélységes emberszeretet. Izzó magyar érzés, rendíthetetlen bizalom a jobb jövő iránt! „Lesz még j ünnep e hazán!“ ! Azután a miniszter és a többiek. | Az egyszerű paraszt származású jeles Haypál István képviselő : „Higyjetek, bízzatok magatokba és a nagy Istenbe!“ óraszám tartott; hideg is volt, mégis mindenki ottmaradt végig. Az arcokon a lelkesedés rózsája, a szemek ragyogtak! Áidassék as Isten, hogy magyarnak születtünk! Szitáló zusmorás eső kisért bennünket az állomásra. De Mözsre érve véget ért a szitálás. Itt is esernyi- ezer nép. Lelkes, jó magyar érzésű német testvérek. Micsoda ünnep volt a miniszteijárás e derék népnek! Késő utódoknak is fognak róla mesélni, hogy amikor az 6 kiváló népbarát papink, Balog esperes, lelkes szóval magyarázta, hogy mily fontos az egyetértés, az egymás megbecsü lése: átértettek az ő beszédét, ssi- vükbe plántálódott az ő mindent átfogó lelkesítése — és nem bánják ezt meg Boha! Akkor helyezett el esokrot a Kegyelmes az ő dicső hősi halált halt unokáik emléktáblájánál, akkor beszélt Rákóczi szabadságharcáról egy méltóságos ur tót nyelven és akkor tette (ha ez ugyan iehető volt még) még izzóbbá az ő magyar érzésüket egy államtitkár, aki németnyelven szólott hoszájuk s azt mondotta, hogy ő sváb származásúidé nincs, nem lehet magyar anyanyelvű testvér sem, aki jobban szeretnéje szép hazát, mint ő. £s a ragyogó - fehérre meszelt há. rak! A nagy tisztaság, az ablaktáb
