Tolnamegyei Ujság, 1919 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1919-11-08 / 9. szám

If 19 november 8 3 — Kraamer Sándor — §róf Tisza István egyik gyilkosa Nánásay György Pozsonyba szökött kommunista ott röpiratot adott ki, melyben Károlyi Mihályt vádo'ja a kommunista rendszer gasságaiért. Gróf Tisza Istvánt meggyilkoló terrorista csoportot is Károlyi tartotta szerinte fenn. Ebben a terror­csoportban volt megyénk hóhéra: Krammer Sándor is, erről a népbiztosok egy részének is tudomása volt. — Hősök napja Tolnán. Folyó hó 1 én dél «tán 2 órakor a tolnai temetőben levő világháború hőseinek sírjánál nagy ünnepség volt, melyen részt vett az T. aemzeti gyalogezred 3. zászlóalja, az egész ezred tisztikarával, az összes polgári hatósá­gok, az iskolák és nagyszámú közönség. Fekete Ágoston prépost-plébános tartott emlékbeszédet, melyben méltatta a bősök érdemeit az elmúlt nagy háborúban s különösen meghatóan emlékezett meg a meaaze idegesben piheni magyar véreinkről. A Himnusz elénekléte ntán Ribiczcy alezredes, az 1. nemzeti gyalegezred parancsnoka helyezte al az ezred koazoroját a bajtársak sírjára. — Ezután az egybegytlt közönség átvonult a temeti árka malié elföldelt Baranyai) László bogyiszlói orvos sír­jához, hol ugyancsak Fekete Ágoston prápeat- plébáuos amiékezett meg ifjú mártírunkról, akinek életét a vörös terrorista hordák oltották ki nagy kegyetlenséggel a jumusi eilenferradalomlsan. A könnyekig megható beszéd után a közönség a Szózattal zárta be az ünnepséget. — Szénszünet. Mint értesülünk, november .Váz a tolnai iakolákbau — szénhiány miatt — beszüntették a tanítást, mert a gyermekek hordta tüzelővel nem veltak képeaek a tantertemekat fűteni. — Ksresztány eajtópropaganda. Levelek men­nek, bizottságok aiakulnnk megyénk minden járá sában, lövideaon lesz nagyszámú propaganda bi­zottságunk, melyek a keresztény sajtók terjesztését tüaik ki célul az összes községekben. Hisszük, hogy végre elérkezett a tettek kora. Igasi erőnk ezután is az egyesek önálló meggyőződése lesz, ámde ez a szervezkedéssel aokszorozódni fog. Így aztán hatalmas eredményeket is fogunk elérni. Örömmel fogjuk látni, hogy miként fog lassanként leválni a szennyasjtó a keresztény vidék testéről és elpusztulni ott, ahonnét jött : Pest miaztnás mo­csaraiban. Érzi is már kikerülheti«» sorsát ez a sajtó. Keresi a legnépszerűbb, legkonzervatívabb témákat — Király választást hangoztatja éz a ke­resztény Magyarország felépítenének szükségét, nagy plakátpulyázatokat hirdet és igy tovább. — Mindhiába! Megmozdultunk s„a teljes eredményig megállni nem fogunk ! Lapunkban keresztény sajtó- propsgaDÜa eim alatt uj rovatot nyitnak, melyben * megye minden részén megindult mozgalomról híven befogunk számolni. Értesülésünk szerint Bartyhn páter e hó végén megyénkbe érkezik, hogy több, nagyobb községünkben a keresztény szel­lemű — lehűt nemcsak a katholikns irányú — sajtó érdekében nagyszabású beszédeket tartson. — Városunk tüzífaszükségletének biztosítása. Törvényhatósági kormánybiztosunk a téli tüzelő­anyag biztosításához fűződő fontos érdekek tu­datúban a tüzifakészletek feletti rendelkezés jogát a hatóság jogkörébe utalta. Lehetővé téve ezáltal egyfelől azt, hogy a szegényebb néposz­tály is könnyű szerrel juthasson tüzelőanyag­hoz, másfelől pedig megakadályozza, hogy a lánc­kereskedelem ennek a nelkülözhetetlen szükség­leti cikk beszerzési árát a végletekig fokozza. Örömmel üdözöljük a rendeletet s reméljük, ha hatóságaink a rendelet szellemében és megfelelő eréliyel járnak el, úgy meg fogunk szabadulni attój a félelemtől,, amely, mindenikünket eltölt, ha a téli napok hidegére és a fanelküliség bor­zalmára gondolunk. — Bünbödós. A kommun alatti haaafiatlan «• vailáserkölesollenes magaviseletül? miatt a vár- megye közigazgatási bizottsága Kreakay Jáne* bólénkéi, Köllőa Andrán, Tamásyné Rutmana Joláu dombóvári, Horváth Boldizsár aimouternyai, Székely Ferenc mössi, Bokányi Lászjó telnai és Tóth Lajos kisteugelici állami tanítókat, továbbá Vörös István ócaeDyh-gyi községi tanítót, Schiffer Isidor bony­hádi és Kelemen Károly szekszárdi izr. feltkazsti elemi iakolui tanítókat állásuktól és fizetésüktől fel­függesztette s ellenük a fegyelmi vixagálatot el­rendelte. — Az egyházi főhatóság felfüggesztette az állasától LáBár Jóssal sütvónypusstai, Hiker Gyula szekszárdi és Krém Béla nagyvejkei tóm. kath. tanítót, valamint 48 megyénkbeli tanító ellen folyik még" a fegyelmit megelőző vizsgálat. — Halálozás. A folyó hó 3 án kísérték nyn govórá Koroknál) Józsefet, a sárpilisi ref. gyüle­kezet kántortanitéjut. Huizonhat éven keresztül volt egyházának tanítója és énekvezére és ez idő alatt Lflségessn munkálkodott gyülekezetének és községének haladására. Legyen nyugalma békés és emléke áldott. Dr. Szentkirályi Mihályné hosszas szenve­dés után f. hó 4 én este elhunyt. Temetése nagy részvéttel volt' e hó 6 án délután 3 érakor. As el­hunytban dr. Szentkirályi Mihály polgármester nejét, Mihálovits Ida férjezett Papp Jánoenó buda­pesti máv. h. üzletvezető neje és dr. Mihálovits látván budapssti orvos édesanyjukat gyászolják. Súlyos csapás érte Kenesey Vilmos szedresi jegyzőt és nejét, fia Kenesey János IV. osztályos gimnázirta, falyó hó 4 án hosszas szenvedés után elhunyt. — Nincs fa. Rég érezzük a fa lánnyá', de reménykedtünk, hogy hatósági utón sikerül tüzelő- fához jutni. Forster Zeitén alispánnak az alábbi rendelete etfcóf a reménytől is megfosztott bennün­ket. A rendelet a következő : „A Tolna vármegyei erdő- és fa termelő üzemek ben f. évi augusztus hó 21-én kelt 6627. ssárau rendeletemmel közszükség letek kielégítésére lefoglalt éa visszatariott tttzifa- készletek teljesen elfogytak. Ezen oknál fogva ér­tesítem a fára Utalt lakosságot, hivatalukat, fo­gyasztó gazdaságokat éa közüzemekéi, bogy a most folyamatos tüzifaterm-lísi készleteknek bejelentése idejéig, előreláthatólag f. évi december közepéig, tűzifát kiutalni nem átl módombaD. Tűzifa kiuta­lásra vonatkozó kéreimek tehát, a jelzett időig tárgy talanoi, addig minden rendű f«aziikséglet magánúton való beszerzés utján elégítendő ki.“ — Ha s törvény hatósigi kormány biztosunknak meg­indított és más helyütt közölt akciója sem vezet eredményre, úgy rövidesen sz iskolákban és hiva­talokban megszűnik a tanítás óh a munka. — Elégtétel egy orvosnak A koromun ura­lom alatt Schwaroz Osskár és egynéhány vezető „elvtára“ izgatására (írümvald E ek Dezső köz­ségi orvost lakásából kilskeilattak, orvosi gyakor Istától eltiltották es a júniusi ellenforradalom alkal­mával letartóztatták és Szekszávdra hurcolták. A Islkileg összetört orvos szabadságra ment és Dnna- szeutgyérgyöt el akarta hagyni. Á község képvi- soiőtsetuleu- a papokban tartott ülésen féoyes elég­tételt nyújtott a meghurcolt es közszeretetben álló orvosnak «is küldöltaégileg kr-rte fel. hogy köaségi orveei állásában maradjon továbbra is meg és ne távozzék a községből. Hisszük, hogy a lakosaiig ragaszkodása maradásra Mirj« ;i község gazdasági életében ia elénk tevékenységet kifejtő orvest. — kicsapott társulati főmérnök. A paksi ármenteaitő társulat valaastmáuye Dombomban, október hó 4-éu madi Kovács István elnöklete alatt ülést tartett, amely Uiéian Uihalik Géza fel­függesztett társulati igazgató-főmérnököt — aki­nek nejét a kommunizmus letörése utáu Pakson felükuaetették a vörös uralom alatt kifejtett átkos tevékenységéért, — Ugyancsak a koisevizwus alatti viselkedéséért hivatalvesztésre Ítélték. Ugyaneaeu ülésen kimondotta az ármenteaitő társulat választ­mánya, kegy a megüresedett igazgató főmérnöki állásra - Tóth B-:la szakaszniérnökőt lépteti elő — Református egyetemes zsinat. A múlt hónap 20-án tartatott meg a református egyete- mts zsinat Ugnteleá ülése, dr. Baltazár Dezső püspök éa gr. Dégctlfcld József főgondnok kettős elnöklete alatt. Az elnökség mély kegyelettel em­lékezett meg a jelenlegi zsinat legkimagaslóbb alakjáról, Tisza Istvánról, akinek U’igy hite és rendkívüli tudása a zsinat ülésszakaiban ve:tény nélküli vcsetó szerepet biztosított. Nngy melegség­gel parentálta el dr. Kiss Ernőt, a külsősomogyi egyházmegye gondnokát és a szekazáidi egyház főgondnokát, aki a maga buzgóaágáva! és példa­ként világító hiihüségcvqi előkelő helyet fog’alt el a zsinati atyák között. Az ülés egyébként a meg­jelenteknek a megszállás folytán való csekély «záros miatt nem volt határozatképes, igy oiuapoltaiott. — Színészet. Pénteken „Iglói diákok“-at adták. Az előadás igen jó volt, főbb szereplői: Gyulai Gizi, Beregi Aladár, Füredi Jenő, Bognár János, kisebbekben Csolnakossy Gyula, Erdélyi Kálmán, Bokor Viktor. — Vasárnap Martos Fe­renc „Tatárjárás“ c. gyönyöiü operettje került azinre. 'A főszerepekben Gyulai Gizi, Csoinakossy Gyula, F. Peéry Ilna voltak jók. — Hétfőn éa Kedden Arcühasev orosz Írónak nem épen fehér­nek mondható „Szenvedély“ c. darabját adták elő. A főszerepekben Gábriel Kornél« volt igen jó, meg Kallós József éa V. Molnár Kató. Kisebb szerepük­ben Bokor Viktor és Lásaló Irén igyekeztek jót nyújtani. A keddi előadásnál bosszantó volt, hogy igen sokat kihagytak és ezzel a darab hutásat tönkre tették. Kezdjék az előadást pontosan fél nyolckor, de azt ne gyakorolják, hogy Dem is a legnagyobb szakértelemmel eszközölt kihagyásokkal a darabot tönkre silányitsák és igy a kényesebb igéDyü közönséget a színházba járástól elidcgenit- sék. — Szerdán Nagy fehér kabaré volt, mely egy számot kivéve, fehér is volt és sikerültnek mondható. Minden szereplő, igy Beregi ia jól meg­állta a helyét, úgy látszik, neki a komikus szerepek jók, de a szerelemben, illetőleg a szerelmes szere­pekben nincs szerencséje. — Csütörtökön Farkas Imre „Túl a nagy Krivánon“ c szép daloajátéka. került színpadra. Igen jót mulatt v be F. Petvy Ilus, Gyulai Gizi, Böszörményi Benő. — Pint 'en B Mozgófényképek.“ bohózat i?erü- szitu e, sz°:nK ion a „Leány-Klub“ "adása ndü'* nem let ol i- Ív 3. __________TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Vasárnap d. u „Terikéi“, este „Tál a nagy Kii- vánon“-t adják. — A csehek Magyarországoi. A csthtk hely­zet* a Felvidéken mind tarthatatlanabb less. A ker*sstény papság nyiltsn a prágai kormány ellen fordult. El vannak tökélve, hogy Tálországtól Cseh­országot különválaaatják. A lakosság nyíltan ellen­szegül a cseh hatóságoknak, elűzik őket, lázonga- nak. A ka onuság vonakodik tót testvéreire tüzelni. A vasutasok a tótokkal karöltve «töködnek. A szervezkedés mindnagyobb arányú, a nsi Movenk szerepet ott as „Orol“ (magyarul: „aas“) tölti be, melynek kebelében egyesülnek az összes tót szer­vezetek. Nyiirán 172 tót poi tikost fogtak el, kö­zöttük a cseh propaganda egykori leglelkesebb hívét: Juriga Nándort is. — A MOVE javára. F. hó 8-án a bonyhádi ctendórtartaiék tisztikara Bonyhádon a Move ja­vára műsorral egybekötött táccestélyt rendez. Nagy előkészületek folynak a f. hé 23-án Szekazárdon tartandó More napra is. Az összes egyesületi helyi­ségben táneestély leaz ezen a napon. Ezt megelő­zőleg 22-én este 8 órakor a Mozi helyiségében műkedvelői előadás lesz. — A románok és a nemzeti hadsereg. A románoknak, akik a rendezetlen állapotok ürügye alatt tartják magazállva Magyarország nagy részét, nagyon kellemetlen a nemzeti hadsereg. Nagyon jól tudják, hogy ez a szervezet a legrövidebb idő alatt kép es konszolidálni a szétzüllött közállapo­tokat a igy kicsúszik a románok lába alól a mondva csinált, hazugságokban epitett talaj. Hogy megingassák az ország közhangulatában a nemzeti hadseregben vetett bitet, a legaljasabb eszközök­kel dolgoznak, így a tisztességes magyar irányú lapoknak egyáltalán nem szabad írni a nemzeti hadseregről, mert as éber román cenzúra azonnal kitörli. Egyik rendelőtök szerint Horthy nevét kiírni nem szabad. A kereszténytélen sajtó azon­ban szabadon gyakorolhatja és regal mázhatja ka­tonáinkat — a cenzúra jóakarata támogatása mel­lett, mi sem áll uijábau erkölcstelen munkájukban. Minthogy a nyomatott betűnek mindig meg van a hatása, nein csoda, ha Budapesten a jóhiszemű olvasók is megtántorodn k, hátha van mégis va­lami igazságba rágalmakban. Egyesek inár gyana- kodással néznek a Dunántúl felé s bizonyos aggó­dással várják a Nemzeti Hadsereg bevonulását. A budapesti közönségnek annak idnjén les« alkalma meggyősódni a hadsereg fegyelméről és erős ma­gyarságáról. Saját szemével fogja látni, hogy be- ettiletes embereknek nincs oka félni tőlük. — Alakulnak a fogyasztási szövetkezetek. „Hangya“ fogyasztási és értékesítő szövetkeaet alakult Dunaszentgyörgyön mintegy 50 000 koroua alaptőkével. A szövetkezet elnökévé dr. Grűnivald Elek Dezső községi orvost választatták meg. — Köszönetnyilvánítás. Dr. Leopold Kor- néiné, az EgyssU t Szekssárd-Tolnamagyei Nőügy­iét szegényei segélyezésére 200 K-t adományozott, mely adományáért az egylet elnöksége hálás kö­szönetét mend. — Arcképes vasúti igazolványok meghosszab­bítása. Értesítem a tanító urakat, hogy arcképes vasúti igazolványoknak 1920 évre leendő érvé­nyesítéséért 4 (négy) korona értékű postabélycg küldendő be 15 napon belül hivatalomhoz az arc­képes vasúti igazolvánnyal együtt. Dr. Berzc ŐJagy János s. k. állami tanfelügyelő. — Turkesztini hadifoglyaink hozzátartozói­nak figyelmébe! A hadügyminisztériumtól kiküldött megy a Fekete tenger keleti partjára sz ott össze­gyűjtött hadifoglyaink hazahozatalára. Ugyanekkor leveleket visz magával, melyek repülőgépen lesz­nek turkeszuni hadifoglyainknak továbbivá. A továbbításra szánt levelezőlapok folyó hó 15-éig a hadügyminisztérium 55« osztályába, Budapestre juttataodók. Pártügyek. Keresztény politikát I Sir George Clerk megbízatásának hírére új­ból megmozdult a vidék. Küldöttségek menuek, táviratok ösünlenek felije. A tiltakozás ereje egy­szer már megakasztotta a liberális intrikákat, most újból megakadályozza, hogy Budapest Magyaror­szág nevében egyedül határozzon. Megyénk vezérlő bizottsága is a szekszárdi választókerület az alábbi táviratokat intézték Sir Georgs Cierkhez : „A nemzeti akarat kétségtelen, teljesen fedi a mai kormány politikáját, iüs irányú politika ránk oktrojál»sót nemzeti önállóságunk megtáma­dásának tekintjük, a az ily politikát képviselő kor­mány által kötött béke ellen tiltakozunk. A meg­szállás kinytijtása nem magyar, idegen fajt érdek. A nemzetgyűlés legsürgősebb ossz hívását kérjük. Tu Inánál t‘C t keresztény-keresztijén nemzeti pártján. \ megyei vezérlő bizottsága*

Next

/
Thumbnails
Contents