Tolnamegyei Közlöny, 1918 (46. évfolyam, 1-50. szám)

1918-08-18 / 33. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1918. augusztus 18. — Dr. Wekerle Sándor miniszterelnök elismerése. Most nyílt meg Budapesten^a Keleti-vásár a szakkörök rendkívüli érdek­lődése mellett. A Keleti-vásáron részt vett a'szekszárdi Molnár-féle nyomdai műinté- z.et is remek készítményeivel,' melyek ál­talános feltűnést feltettek. Az ünnepélyes , megnyitáson maga dr. Wekerle Sárfdor miniszterelnök is megjelent kíséretével és hosszabban időzött a Molnár-féle műintézet kiállításánál. Molnár Mór igazgatá előtt tetszését és- elismerését nyilvánította, hogy a háború alatt is . elsőrendű kifogástalan művészies iparcikkeket állítottak ki. — Kinevezés. Gróf Apponyi Sándorv. b.t.t., Forrai Bélát, a lengyeli erdőgazdaság uradalmi főerdészévé nevezte ki. — Uj doktor. Erdős László szigorlóorvost, néhai Erdős Gábor volt bátaszéki főjegyző fiát, ki a háború kezdete óta katonáskodik, folyó hó 9-én a budapesti m. kir. tudományegyetemen az orvostudományok doktorává avatták. — Nagy értekezlet élelmezési ügyben. *Dr. Apponyi Rezső gróf főispán elnöklésével folyó hó, 17-én délelőtt 10 órakor a vármegye székhá­zában igen fontos értekezletet tartottak közélel­mezési ügyben, melyen a járási főszolgabirák,- dr. Szentkirályi Mihály szekszárdi polgármester és a községi jegyzők vettek részt. — Katonai kitüntetés. A király, 'a vasúti hadiforgalom terén teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül Schijfkorn Kornél ujdombóvári máv.- hivatalnoknak az arany érdemkeresztet a vitéz- ségi érem szalagján adományozta. — Kanonoki kinevezés. A király gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök, v. b. t. tanácsos elő­terjesztésére dr. Rézbányái József tiszteletbeli kanonoknak, a pécsi hittudományi főiskola taná­rának, a pécsi székesegyházi káptalan ifjabb mesterkanonokságát adományozta. — Az uj dunántúli közélelmezési kormány- biztos. A hivatalos lap közli gróf Széchenyi Alá, dár somogymegyei főispánnak a Baranya, Fejér Somogy és Tolna vármegyék, valamint Pécs és Székesfehérvár Városok területére szervezett közélelmezési kormánybiztosi | állásától való fel mentését; a kormánybiztosság teendőinek ellátá sával a miniszterelnök Ivády Béla miniszteri osztálytanácsost, kormánybiztost bízta meg. * — Egyházmegyei közgyűlés. A tolnai református egyházmegye folyó hó 21 én Szekszárdbq, a vár­megye székháziban tartja meg, Kátai Endre esperes és Szilassy Aladár v. b. t. t. gondnok társas elnöklésével szokásos, évi rendes közgyű­lését. Délután 4 órakor pedig bírósági ülés lesz.j — Előléptetés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Pelle László paksi áll. polgári iskolai tanárt a IX. fizetési osztályba léptette elő. — Káplánküldés. A dunántúli ref. püspök Paksi Sándort Cecére, Mező Benőt Madocsára, Mészöly Győzőt Decsre és Dávid Lajost Babarcra küldötte segédlelkészeknek. — Kinevezés. A hadvezetőség Nepp János szekszárdi többszörösen kitüntetett katonai gyógy­kovácsot II. osztályú patkolómesterré nevezte ki.. — Uj takarékpénztári elnök. A Pécsi Taka­rékpénztár igazgatósága az elhunyt Csarsch Jenő halálával megüresedett elnöki tisztségre Zsolnay Miklós gyárost, főrendiházi tagot választotta meg. — TanitÓ-választás. A siklósi róm. kath. hitközség a megüresedett tanítói állásra Forrai István magyarszéki' tántortanitót hívta meg *s egyben felkérte, hogy a Kiss B. István gyüdi kántortanitó által ideiglenesen szerkesztett ,,Sik- lós és Vidéke“, felelős szerkesztését is állás el- foglálása után vegye át. — A hős 44 esek megérkeztek Kaposvárra. Nagy lelkesedéssel fogadta Kaposvár közönsége a Reichenbergből visszatért 44 es vitéif gyalog­ezredét, melynek kötelékében a mi tolnavárme­gyei fiaink annyi véres csatában küzdöttek. Múlt vasárnap szentmise után a kaposvári templom­téren üdvözölték a 44 eséket. Először ScheidI Károly kiegészítő parancsnok moddott beszédet, utána pedig szép beszéddel üdvözölte a derék katonákat Széchenyi Aladár gróf főispán. Tallián Andorom, főjegyző a megye és Sipos Géza városi főjegyző a város nevében üdvözölték a 44 esek. A lelkes, fogadtatást az ezred nevében Reicbardt Béla százados, pótzászlóaljparancsnok köszönte meg. —- Iskolai beiratás. A szekszárdi polgári fiúiskolában az 1918—19 tanévre szóló felvéte­lek és beiratások szeptember hó 1, 2, 3 és 4 napjain délelőtt 9 órától déli 12 óráig fognák megtartatni. — Magyar és német nyélvü képesitéssel biró okleveles tanítónő különórákat ad. • * — Goszíonyi Jenő faddi róm. kath. nép­szerű plébánost hívei folyó hó 5-én papi műkö­désének 25. évfordulója alkalmából meleg ová­cióban részesítették. Áz ezüstmt&és plébánost az Ünneplő közönség a papiakban felkereste és sze- retetéDek nyilvánításával halmozta el. A hölgyek nevében Vargha Ilona tanítónő kedves beszéddel üdvözölte az ünnepeltet, aki meghatva köszönte meg a - megtiszteltetést. GosZtonyi Jenő rövid két év alatt teljesen meghódította hiveit. — Halálozás.. A bátaszéki községi tanítói' testületnek gyásza van. Egyik érdemes, ügybuzgó tagja: Bátor Bálint, hosszas szenvedés után éle­tének 52, évében elhunyt, aki 30 évet töltött a tanítói rögös pályán. Bátaszék közönségének óriási részvétele mellett folyó hó 7-én temették el. —- 'pápay Géza igazgazgató tani tó meghatóan szép gyászbeszédet tartott a temetőben a derék kar­társ koporsója felett. ' A gyászbaborult özvegyén kívül gyermekei,és rokonai gyászolják. —.A vasúton uj rend lesz. Akik utaznak, azok tudják, hogy mily rendetlenség uralkodott eddig a vasúton. Ezt a tarthatatlan helyzetet fogja megszüntetni a möst megjelent kereskede­lemügyi miniszter rendelete. A rendelet szerint.a vasút megbünteti, ha valaki jegy nélkül utazik és eltiltja, hogy magasabb kocsiosztályba lehessen beülni, ha nincs hely. Ebben az esetben .vagy. alacsonyabb kocsiosztályban utazhatik az utas, vagy ha ez nem tetszik neki, visszakérheti a pénzét. Az az utas, aki nem tud érvényes jegyet felmutatni, tartozik az általa megtett útvonalra, há pedig a felszálló állomás kétségtelenül be nem igazoltatik, a vonat által megtett egész útvonalra eső menetdij kétszeresét, de legalább 10 koronát kell fizetnie. Ez utóbbi összeget kell fizetnie ak­kor is, ha a vonat még el nem indult. Aki az állomás elzárt .részébe igazolvány nélkül lép be, két koronát tartozik fizetni. Az utasnak csak akkor van * ama kocsiosztályban való utazásra igénye, amelyre menetjegye érvényes, ha abban részére helyet lehet kijelölni. Ha az utas abban a kocsiosztályban, amelyre a menetjegye éjyé- nyes ülőhelyet nem kaphat, kívánhatja, hogy ab­ban az alacsonyabb kocsiosztályba szállíttassák, amelyben még üres ülőhelyek vannak, vagy abba- hagyja az utazást és a menetdijat és a podgyász- viteldijat visszakövetelheti. Kártérítésre igénye nincs. Ez a rendelet 1918 szeptember 1-én lép életbe. *— A nemtermelők s részben termelők el­látása. Nem csekély megnyugvást keltett a' köz- élelmezési .miniszternek azon rendelete, hogy a nemtermelők és a részben termelők búzában szerezhetik ber évi szükségletüket. A rendelet, szerint a nemtermelők és azok a termelők, akik- nak házi és gazdasági szükségletét saját termé­sük teljesen nem fedezi, jogosítva vannak áz 1918 okt. Írtől 1919. évi augusztus 15 ig ter­jedő időre házi szükségletüket a község terü­letén termelt .és még ott járuló készletekből továbbra is gabonában beszerezni. E beszerzés csakis a község, város, elöljáróság utján történ­hetik. Ehhez képest házi szükségletét mindenki okt. 1-től 1919. évi augusztus 15-ig a Hadi Ter­mény Részvénytársaságtól megvásárolhatja. Köz­tudomású azonban, hogy az idei termés sok he­lyen, igy nálunk is Szekszárdon oly silány volt, hogy abból a lakosság egész évi szükségletét fe­dezni nem leket, az elöljáróságnak -és a városi tanácsnak sürgős felterjesztést kell intézniük, hogy engedtessék meg Szekszárdnak és a többi köz­ségeknek, hogy a szükségletüket a járás más községéből is beszerezhessék. Az előljáróságóknak, Szekszárd Város tanácsának meg kell mindent tenniök, hogy minden lakos akár lisztben, akár búzában évi szükségletét megkaphassa. — Gyűjtés a templomokban a hadiárváknak. A kath, egyházmegyék püspökei az Országos Katholikus Szövetség hadiözvegy: ps árvabizottság felkérésére elrendelték, hogy Szent István napján a templomokban .a hadiárvák részére szeretetado- mányt gyűjtsenek. — Erik a szőlő. A hosszú szárazság után végre kiadós eső öntöszte meg a szomjas földet mely a szőlő fejlődésére igen kedvező hatással volt. A korai csemegefajták már érésnek indul­tak, a kádárka pedig szépen tarkul. A liszthar­mat itt ott fellépett, de most már erőre nem emelkedhetik. A peronoszpora az idén megkímélte szőleinket. Kétszer, háromszor, ritka helyen négy­szer permeteztek. A hazai szőlők szénkéneghiány miatt általában visszaestek, egy részök el is pusztult, az oltványszőlők ellenben jól állanak és jó termést Ígérnek. A borkereskedelem lanyha az óborok ára némileg esett, de azért biztosra vehetik a szőlősgazdák, hogy az uj boroknak nagy keresletük lesz és tisztességes árt fognak érte kapni. A hordók ára igen magas, a régi hordókért 200—250 koronát kérnek hektóliteren- kint Nagy baj, hogy a kádárok nágy része hadba vonult es tgy nincsen, aki a régi hordók javítá­sát végezné. Ezért kérelmet intéztek a hadü cry. miniszterhez, hogy a kádárokat a .szüreti idényre szabadságolja. A földmivelésügyi miniszter kii. lönben rendeletét is adott ki, hogy az brszág- szerte mutatkozó hordóhj^nyra tekinteftel a m<j. göttet országrészekben szolgálatod teljesítő kádár iparosok és kádársegedek az erdekelt szőlóbirto- . kősók egyesülete, valamint hordókészitéssel fog. Jalkozó iparosok- áltapa legsürgősebben káréi- mezhetők. A felhientési kerelmet az ©gyének személyi adatainak bemondása és a felmentési névjegyzék megszerkesztése céljából a polgármes-' téri hivataloknál kell jelentkezni. — Uj joggyakornok. A pécsi kir. Ítélőtábla elnöke Cservényi Gyula dr. szekszárdi lakost, a pécsi kh\ ítélőtábla területére joggyakornokká nevezte ki. — Adomány. Az Egyesült Szekszárd Tolna- megyei Nőegylet 1918 évi április hó 1-én tartott estély jövedelméből az Országos Vöröskereszt a hazatérő Hadifoglyokat gyámolitó bizottságá­nak, 250 koronát küldött. — Piros bugyelláris. A szekszárd belv. r. kath. Olvasókör műkedvelői a julius 14 és 21-én előadott „Piros bugyelláris“ c. népszínmű­vet augusztus 15-én közkívánatra harmadszor is előadták. A főszerepet (Zsófi), mint majdnem mindig, ezúttal is a szekszárdi publikumnak ked­vence: Vesztergömbi Jqliska játszotta, őt nézni a színpadon igasán 'élvezet. A virágcsokrok és a tömegesen -jövő gratulációk minden szónál szeb­ben dicsérik őt. Kitűnő alakítást nyújtottak a többiek között is : Nopper Mariska’ (cigány- aszony), Posta Ferenc (huszáfőrmester), Mayer Lajos (biró), Csontos Lajos (káplár), Pajor Já­nos (kósza legény) stb. A többi dicséretre méltó szereplők, kik nagyban hozzájárultak a darab sikeréhez s akiket külön-külön megdicsérni a helyszűke nem engedi, a következők voltak: Kusztus Erzsiké, Honorics Kató, Hevesi Jucika, Illés Tériké, Ferkelt’Imre és József, Zambó Jó­zsef, Csehi József, Portás Gábor, Falusi Lajos és Szabó János. A darab nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is jól sikerült. — Szoknyahösök. (Beküldetett.) Tekintetes Szerkesztőség !• B. lapjának egyik nemrégi pél­dányában nagy figyelemmel és szeretettel bön­gészvén a hadsereg számára gyűjtött fehérnemüek adakozóinak névsorát, az egyik kimutatásban azt olvasom, hogy egy mözsi asszonyság a hazafias célra egyebek közt két szoknyát is adományo­zott. Micsoda — mondok — a mi vitéz katoná­inknak szoknyát? .•. . Canis mater, meg nem foghatom Azaz, hogy csak egy pillanatra nem foghatom föl, —- némi tűnődés után rájöt­tem bizony a dolog nyitjára, .pégen elnézem ugyanis — m nt ahogy az elöljáróság és csend­őrség is régen elnézi — hogy pl. itt, a mi községünkben is vagy fél tucat fiatal, piros pozs­gás, erőtől duzzadó cserepár folyton-folyvást itt- hol lebzsel. V&a, amelyik hónapokon át itthon, a másik heteket, a harmadik szombattól hétfőig ruccan haza, de mindig ugyanazok. Az egyik a. mamáját nem nélkülözheti, valószínűleg cucliz még szegény, a másik a dráda nejét nem hagy­hatja nélkülözni, a harmadik állandóan ameny asszo­nyát silbákolj.a, a negyedik szerint a dulcineájá- nak nem jó egyedül lenni, stb., de abban ezek az anyámasszonykatonák mind megegyeznek, hogy a kellemest összekötik a hasznossal, az idyllt prózával garnirozzák, amennyiben mind­annyian hátizsákkal jönnek mennek, azt iparcik­kekkel tömve hozzák és élelmiszerekkel megrakva viszik vissza, tetézvén ezzel, is az áruzsorás zsi- ványságot. Amint elgondolkoztam ezeknek a szoknyavitózeknek a dolgán, Hogy a fölmentések mellett mellett mennyi hátrányos visszaélés tör­ténik a szabadságolások terén is, mert hát láttam itt olyan szegény ördögöt is, aki két esztendei távoliét után a frontról csak egyszer jöhetett haza, a felesége temetésére, hogy kis árváit a koporsó után vezethesse: eszembe ötlöttek a mözsi sváb menyecske szoknyái, mert holt bizo­nyos, hogy saját fatornyos hazájában is csak ha­sonló látványosságok adhattak egyszerű elméjé­nek inspirációt és a szoknyák ajándékozása nem volt egy éb pokoli maliciánál. Nyilvánvalóan a hadvezetőséget akarta■ ezzel nyélbeütni, hogy ezeket a front mögötti hadfiakat e'zentul szok­nyába miformurozza ! Tisztelettel alázatos szolgája Simontornyai. — Két és fel milliárd német vagyont fog­laltaidé Amerikában. A Timemak jelentik Newyo- rkból : Ritcheü Planer, az Egyesült Államokban lévő idegen vagyonok kezelője, elmondta Detroit­ban tartott beszédében, hogy Amerikában körül­belül 2 és fél milliárd értékű német vagyont fog- lajtait le, Körülbelül 200 rendkívül nagy szerve­zetet alakítottak, hogy Amerikát gazdasági és politikai tekintetben dominálják. Attnerika a há­ború befejezése után semmit sem adhat vissza Németországnak az elért előnyökből.

Next

/
Thumbnails
Contents