Tolnamegyei Közlöny, 1918 (46. évfolyam, 1-50. szám)

1918-01-27 / 4. szám

I I % <• tolnajvIegyei közlöny 19 Í 8. január 27. őszinte, hamisítatlan, de égyuttal erős és intenzív érzelmeink főtisztelendőséged szivében is élénk visszhangot fognak találni és alkalmasak, ké­pesek lesznek a kölcsönös tisztelet, megbecsülés és megértésből ugyanolyan tiszta és szilárd alapot teremteni, amelyre ráállva, egymás iránti jóin­dulattal, vállvetett erővel, harmonikus munkáyal dolgazhatünk, bár hivatásunk szerint elkülönítve más-más eszközökkel, mégis ama egységes célnak tervszerű kiépítésén, mely cél • minden ióravaló magyar embernek ideálja, mely ideál mindenkor de különösen a mostani, és a még ezután ránk következő nehéz időben csak egyetértő, össze­tartó komoly férfimunkában el nem lankadó hivatásszerű hű. kötelességteljesités által közelít­hető meg. Isten hozta főtisztelendőségedet körünkbe és Isten áldása legyen nagyrabecsült személyén és munkáján, hogy annál több anyagi és erkölcsi jóban részesüljön nemcsak egyházának minden hive,, hanem községünknek minden fia, minden tagja is.“ A főjegyzőnek megszokott ékesszólásu üdvözletét hangos Isten hozott és éljen üdvözlés követte. Az ünnepeltet a nem várt megtiszteltetés mód­felett meglepte. Az elhangzott szép beszédnek rá nézve kötelező teljesítményeit, mint egyházi férfi H mint magyar honpolgár egész szívvel munkálni óhajtja. Szeretetet, békességet rebeg ma minden jóakaratu ember. De ezt egyedenként minden ember a maga körében kezdje, segítse, táplálja. Türelem belátás nélkül nincs boldogság, nincs győzelem. Köszöni szívből ezen dermesztő hidegben az érte megtett fáijgdozást. Ezután a béruradalom előzékenységéből előállt fogatokon, fáklyák világítása alatt a kül­döttség az uj plébánossal a papiak elé érve, le­szállt, körülvette az ünepeltet és az őt gyen­géden gondozó özv. Halász Dajosné Berta test- vérnénjét. A papiak lépcsőjén állva várta a hit­községi tanácstagok ólén Pongrácz Lajos gyógy­szerész. Messze az utcára elhallatszó hangon a következőkép üdvözölte az ünnepeltet. Főtisztelendő Plébános Ur! A bátaszéki r. kath. hitközség megbízásá­ból nekem jutott az a szerencse, hogy Főtiszte­lendő, plébános urat plébániája elfoglalása alkal­mával üdvözöljem, fogadjam. Eljöttünk, hogy a legelső alkalmat megragadjuk benső örömünk kifejezésére a fölött, hogy önt nevezték ki lelki­atyánknak s hogy biztosítsuk határtalan bizal­munkról, nem lankadó szeretetünk s ragaszko­dásunkról. Nem először történik meg, hogy e plébánia gazdát cserél, de azt joggal mondhatom, először történik, hogy a község hívei plébánosun­kat oly rajongó,. megértő szeretettel várta, mint plébános urat. , Breszt Litovszk felől ragyogó napfény ömlik át azon a széles ütőn, amit a Kárpátok ezerméteres hegyein a mi drága katonáink lábai vágtak. Talán ez a napfény életre kelti, maga után vonja végre valahára a békét, amit vágy­va óhajtva áhitoz ma minálunk is mindenki, s megkezdődhetik majd újból a münka, megkez­dődhetik a romok felett a szebb jövő felépítése. És mi úgy érezzük, hogy ebből a nagy nemzeti munkából, a nagy feladatok megoldásának ebből a szent munkájából fokozottabb mértékben vesszük ki és vehetjük ki részünket, hogy ha ' egy olyan ember szeretetteljes támogatására, kipróbált vezetésére számithatuilk, mint főtisz­telendő plébános ur, akinek rokonszenves egyé­nisége, bölcsessége, páratlan tudása, de legfőké- pen mindent megértő aranyos, jó szive teljes biztosíték nekünk arra, hogy mindazok a fela­datok, melyek? hitéletünkben a legközelebbi jövőben megoldásra várnak, a legteljesebb meg­elégedésünkre fognak elintéztetni. A mikor mi szeretetünk, bizalmunk és ragaszkodásunkról ez ünnepélyes pillanatban fogadalmat teszünk, igen kéijük legyen hozzánk szintén olyan bizalommal, egyengesse az utat bölcs belátással, türelemmel, szerétetteljes jóakarattal a megértés felé, ajnely minden együttműködésnek és eredményes mun­kának elengedhetetlen feltétele. Isten áldását kérjük, itteni működésére. Isten hozta! Az ünnepelt szólott azután, nem várta, úgy­mond, ezen fáradságpt igényelő kitüntető fogad­tatást. Nem talál sintvat hálájának kifejezésére. , Csak azt kéri, hogy amint ő bizalommal, szeretet- j tel jött régi káplání helyére, úgy a hitközségi f tanácsi üléseken minden tanácstag a mai háborgó világ szellemével ellentétben,- higgadtan és köl­csönös megbecsüléssel érvényesítse n^egbizói nevé­ben okos szavát. Az ő jöttét ünneplők mindegyikére Isten -áldását kérve, e nagy hidegben ő érte tanúsított tisatességadást -újból nagyon köszöni. ' Az ünnepeiők éljenzése között lépte át az ünnepelt plébános a papiak küszöbét. KÜLÖNFÉLÉK. n. — Személyi hir. Gróf Apponyi Rezső fő­ispánunk folyó hó 24 én pár napi tartózkodásiba Budapestre utazott. Miniszteri köszönetnyilvánítás. Gróf Apponyi Albert vallás || közoktatásügyi minisz­ter Wolf Henrik szekszárdi nagybirtokosnak, aki a szegény tanulók segélyezésére egyezer koronát és Ozv. Kunffy Károlyné simonmajori nagybirtokosnak, aki ugyancsak erre a célra négyszáz koronát adományozott, őszinte köszö­netét nyilvánította. — Miniszteri megbízás. A földmivelésügyi miniszter ,a' selyemrenyésztési ügyek ideiglenes vezetésével : Flettner Heinrik, Kórődy József és Zigler Frigyes főtisztviselőket bízta meg. —• Esküvő. Stern Imre jánosházi -földbir­tokos és kereskedő Dombóváron házasságot kötött Halmos Ilonkával, Halmos Henrik hercegi nagybérlő leányával. — Hősi Halál. Mély megilletődéssel érte­sültünk, hogy Erdős' Zsigmond, a Szekszárdi Takarékpénztár főpénztárnóka, a cs. és kir, 52. gy. e. főhadnagya, a harctéren szerzett be­tegségiében f. hó. 25-én Szekszárdon 34 éves korában elhunyt. Városunk társadalma egyik általános szeretetnek örvendő, munkás és hasz­nos tagját veszítette el benne. Temetése' 27-én d. u. 3 órakor lesz. . — Visszalépett főszerkesztő. Dr. Késmárky István pécsi jogakadémiai igazgató, & Dunántúl c. politikai napilapnál viselt főszerkesztői tisztétől visszalépett. — Áz uj keresztény sajtóvállalat. Már jeleztük, hogy nagyarányú mozgalom indult meg egy több milliós uj keresztény sajtóvállalat meg­indítása tárgyában. A mozgalom Budapesten indult meg és kiterjed vaz egész országra. Dr. Fent Ferenc szekszárdi apátplebános, kér. espe­res e tárgyban értekezletet hivott össze folyó hó 26-ára, d. u. 6 órára a Kath. Körbe. — Halálozások. Özv. Dőry Józsefné 72 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. A jótékonyságáról ismert nemesszivü matróna halála általános részvétet keltett mindazok szivé­ben, akik őt ismerjék; —[Pleininger Ferenc pécsi ügyvéd, a pécsi ügyvédi kamara 40 éven át volt titkára, Pécs város volt országgyűlési képviselője életének 70-ik évében Pécsett elhunyt. Folyó hó 23-án temették el a város által adományozott díszsírhelyre. — A kath. autonómia egyházi képviselőinek, mint bizalmas utón értesülünk, a következőket jelölték: Pécsről : dr. Késmárky Istvánt, dr. Siposs Istvánt. Baranyamegyéből: Kemény Bol­dizsár magyarszéki esp. plébánost és dr. Csiz­madia Alajos püspökbográdi plébánost, Tolna vármegyéből: Magyar Zsigmond s zántói esp. plébánost és Hradek Károly bátaszéki plébá­nost. — Mikor fizetik ki a felemelt hadisegélyeket? A kormánynak a hadisegélyek felemeléséré vonat­kozó rendelete ugyan paár megérkezett, de annak végrehajtásához nem foghatnak hlozzá a hatósá­gok mindaddig, mig a szükséges nyomtatványok meg nem érkeznek a honvédelmi minisztérium gazdasági hivatalától. Ilyenformán"' eltelhet feb­ruár hónap is, mire a felemelt hadisegély kifize­tésre kerülhet, — A szabadkai üzletvezetöség botrányos eljárása. Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott elhalálozása alkalmából, illetékes helyről meg­keresték Tolnay Kornélt, az államvasutak igaz­gatója*, hogy az ország nagy halottja iránti kegyeletnek adózva Szekszárdról Hídjára 3—4 órai használatra 3—4 kocsiból ''átló külön vonatot engedélyezne. Az elnök igazgató a kérelemnek nyomban készséggel eleget tett volna, azonbaj} a különvonatok engedélyezése a kereskedelemügyi minisztert illetvén meg, csak annak beleegyezése után értesítették újból a máv. igazgatóját a miniszter beleegyezéséről, ki nyomban utasította a szabadkai üzletvezetőséget, hogy a különvonat elindításáról intézkedjék. A szabadkai üzletveze­tőség'bölcs határozata azonban teljesen ellenkezett a felsőbb hatóság utasításával. Egyszerűen tudatta, hogy mozdony hiányában különvonatot nem állíthat a szekszárdiak rendelkezésére. Nem tud­juk megérteni a szabadkai üzletvezetőségnek a tényeknek teljesen ellenkező beállításával meg­indokolt eme csakis rosszakaraton alapulható eljárását. Nem tudjuk megérteni „ felettes hatósá­gával szemben tanúsított teljesen eltérő intéz­kedését sem. Tudomásunk szerint Bátaszéken állandóan vesztegel mozdony, sőt 2—3 személy­szállító kocsi is. Mondjuk azonban, hogy a szabadkai üzletvezetőség kifogásával éljünk, hogy nem volt mozdony, de akkor meg hiányzdtt az üzletvezetőség részéről a rég tapasztalt jóakarat. Bátaszékről indul ugyanis délfelé egy tehervonat Sárbogárdnak, mely 1 órakor van Szekszárdon.. Ennek mozdonya a 2-—3 ezemélykocsiból álló különvonatot Hidjáig elvihette volna és 5 $rára kényelmesen Szekszárdon lehetett volna a temetés­ről visszatérő közönséggel. Elvégre, ha a mai viszo­nyok mellett a személyvonatoknak lehet 3-^-4 órai késéssel megérkezniük, úgy nem' esett volna oly nagy - baj, ha az a tehervonat d. u ötkör indul tovább Sárbogárd felé. Ez esetben a szek­szárdi közönség, a város, a varmegye, de ,az ország nagy halottja irápt tartozó kötelességének, hogy kegyeletét leróhassa Bezerédj Pállal szem­ben, eleget tehetett volna és impozáns számban vehetett volna réézt temetésén. Vagy talán Ráner Ödön ur, a szabadkai üzletvezető Bezerédj Pálnak az országgal szemben tett nagy szolgálatait nem ismerte, vagy működéséről nem hallott ? Ha igen, akkor valóban szomorú szinben tűnik fel ama eljárása, hogy a legnagyobb közönnyel intéz el egy nem is helyi, de országos . jelentő­ségű dolgot. Különben az ügy elbírálását, — meg vagyunk róla győződve, —- a szabadkai üzlet­vezetőség felettes hatósága az, igazságnak , meg­felelően és Szekszárd város nagy közönségén ek elégtételére fogja elintézni. — Az első szent mise. Lélekemelő ünnep­ség folyt le Koppányszántó tolnamegyei község­ben. Erdős Jenő, -akit Zichy Gyula gróf pécsi püspök december 31 én szentelt fel áldozópappá, ezen a napon mutatta be első szent mis^j ét. A párját ritkító egyházi ünnepségen részt vett Koppányszántó község apraja-nagyja-, megjelen tek a szomszédos községek népei, ott voltak: Sörös József tamási fősfeolgabiró, Havas Béla uradalmi tiszttartó, Freyler Károly dr. megye tb. főorvos, Szabó Jteséf c. kanöfíok, törökkoppányi plébános, Vitkovits Ferenc szentszéki tanácsos, szakcsi plepános, Kämmerer Gusztáv földbirtokos, Patzka Ferenc festőművész (Berlin), továbbá az értényi esperesi kerület papjai. Az ujmisés manuduktora Magyar Zsigmond koppányszántói esperesplepá- nos volt, aki 12 é.v óta szerető gonddal párt­fogolta Erdős Jenőt, az apátlau-anyátlan árvát, ünnepi szónoka pedig Baracyi János tamási káplán. A szentmisénél Hortobágyi József ten­gődi plébános és Boros Ferenc m. kir. honvéd- segédlelkész segédkeztek. Az ujmisés pap tiszte­letére Magyar Zsigmond esperes plepános a meg­jelenteknek barátságos ünnepi ebédet adott. —- Adomány. Jfj. Leopold Lajos nagybér­lő, az ismert nemeslelkű emberbarát, 1000 ko­ronát adományozott az Egyesült Szekszárd Tol­namegyei Nőegyletnek a szegények segítésére. — Fehérnemügyűjtés a vidéken. A tolna­megyei Sióagárd község hazafias és áldozatkész lakossága fehérnemű gyűjtést rendezett a kato­nák részére. Ez alkalommal összegyűlt 310 ing, 254 alsó nadrág, 335 lepedő, 115 törülköző, 15 szoknya, 7 -pár harisnya, 8 méter barehet, 14 darab vászon és 22 drb folt. — Az Országos Sertésforgalmi Iroda (Bu­dapest, V. Bálvány u. 7- szám) ezennel hivata­losan közli, hogy Tolna vármegye területére, il­letve a vármegye dunaföldvári, központi (szek­szárdi), simontornyai völgységi járásaira a Stras- ser és társa budapesti (IX. Ráday u. 56.) a dombóvári és tamási járásokra a Dunántúli Agrár- bank' kaposvári céget az irodafőbizományosságáva 1, megbízta. Felkérjük a vármegye és a vármegye járásainak sertéstartó közönségét, hogy hízott sertéseinek átadása ügyében haladéktalanul lépjen érintkezésbe az Iroda fenti főbizományo­sával. Figyelmeztetjük a sertéstartókat, hogy szabad sertésforgalom nincs, a sertésszállitás csak engedéllyel történhetik s a hatósági enge­dély alapján közfogyasztásra hizlalt sertéseket kizárólag a m. kir. minisztérium 4782—1917. M E. számú rendeletével felállított Országos Sertésforgalmi Iroda jogosult átvenni. Amennyi­ben a sertéstartók a fennálló törvényes rendel­kezéseknek nem tesznek eleget, az Országos Sertésforgalmi Iroda kénytelen lesz a már elrendelt rekuirálás alapján a közellátás biztosítására szükséges sertéseket a legszigo­rúbb eszközökkel megszerezni. A házi és gazdasági szükségleten felül i zsir és szalonnakészletek az iroda fenti főbizo­mányosának illetve albizományosainak szintén haladéktalanul átvételre bejelentendők, ellenkező esetben az iroda e készletekre is foganatosí­tani fogja a már elrendelt rekoirálást. Min­den utólagos kellemetlenség elkerülése végett nyomatékosan figyelmeztetjük a sertéstulajdono- sokat, hogy sertéseiknek törvénytelen u.ton való értékesítésétől tartózkodjanak, sertéseiket az iroda megbízottjainak adják át, mert e rendelkezés megszegője ellen a legszigorúbb megtorló intézkedéseket lesz kénytelen az iroda foganatosítani. — Fokos estély. Óméltósága Gróf Apponyi Rezső dr. főispán ur védnöksége alatt a had- banálló 19. honvéd gyalogezred, karöltve Szek­szárd város^itünő műkedvelőivel Világmoz-

Next

/
Thumbnails
Contents