Tolnamegyei Közlöny, 1917 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-27 / 21. szám

3 % I.. * 1917. május* 27. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY — Társulati közgyűlés. A Szekszárd—bátai ármentesitő és belvizszabályozó társulat május hó 9-én tartotta meg Szekszárdon rendes köz­gyűlését. A megjelenésben akadályozva levő Szabó Nándor miniszteri megbizott helyett a közgyűlésen Yincze Andor kir. mérnök volt je­len. A társulat tisztikara részéről jelen voltak: Dietzl Lajos elnök, Tóth Károly igazgató fő­mérnök, Molnár Sándor szakaszmérnök s dr. Orffy Gyula titkár. Jelen volt a közgyűlésen 26 ártéri képviselő 309 szavazati joggal. Ennek alap­ján az elnök a közgyűlés határozatképességét kimondva, a közgyűlést megnyitotta és a jegyző­könyv hitelesítésére Szabó Jenő és dr. Szent- királyi Mihály ártéri képviselőket kéri fel. A közgyűlés az 1916. évi pénztári és leltári felül­vizsgált számadásokat elfogadta és a leltári szám adásokat irattárba helyezi, a pénztári számadást pedig a földmivelésügyi miniszterhez terjeszti fel. Tudomásul Vétték a társulati igazgató-főmérnök és a társulati pénztárnok jelentését. Az igazgató­főmérnök előterjesztette a választmánynak a ma­gyar földhitelintézettől felvett 1,125.000 koronás törlesztéses kölcsön elszámolásáról szóló jelen­tését. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette és jóváhagyta elnök azon intézkedését, hogy a tár­sulat függő kölcsöneinek kifizetése után fent- maradt p67436 korona 44 fillért gyümölcsözés céljából a Szekszárdi Takarékpénztárnál helyezte el. Miután pedig a földhitelintézet -a kölcsönt dacára annak — hogy a kölcsön felvételét ki­mondó közgyűlési határozat meghozatala napján a 4 százalékos talajjavítási és szabályozási zálog­levelek árfolyama 91 korona volt s azóta ezen árfolyam soha sem volt alacsonyabb, — mégis csak 87 "koronás árfolyamon számolta el, elhatá­rozza ^ közgyűlés, hogy a 87 koronás és 91 koronás árfolyam közötti különbség erejéig a társulat a# magyar földhitelintézet ellen pert in­ait s megbízza társulati elnökölj hogy ezen per megindithatása céljából adjon társulati ügyésznek meghatalmazást. Ezután a közgyűlés megválasz­totta a választmány, a számvizsgálóbizottság, a vízvédelmi bizottság és a "nyugdijválasztmány tagjait. — Évzárás. A szekszárdi polg. leányiskolá­ban folyó hó 25 én, a szekszárdi áll. főgimná­ziumban pedig folyó hó 26 án zárták be a tan­évet, mely alkalommal Te Deum volt a bel­városi róm. kath. templomban. — A bukott kormány a tisztviselőknek. Létfenntartásukért küzdő tisztviselőinek az Ígére­tekben Hs fukarkodó, időközben lemondott kormány, sürgős segély gyanánt jár százkoronát ígért bukása előtt. Mint gróf Tisza a munkapárt csütörtöki, esti értekezletén önmaga fölött tartott búcsúztató beszédében^ nyilatkozott: „Hálás a kormány a tisztviselők iránt és ezért az Ígért segélyt azonnal kiutalja ' a tisztviselőknek, de hát mivel most már megbukott, csak előlegül.“ Hasonlatos ez ahoz a néni épen gavallér utas el­járásához, aki jó borravalót igér a vasúti ven­déglő ugra-bugráló pincérjének, de mikor vonat­indulásra csöngetnek; a már kitett koronát szépen vissza csempészi a zsebébe, mert hisz minek tartson igéretatt, úgy sem jön többé vissza, elutazik. - ' r'-:~ — — A tengeri liszt és a kenyér ára. A ten­geri-liszt ára az eddigi 70 fillérről 62 fillérre, a a hatósági lisztből előállított kenyér ára az ed­digi 72 fillérről 68 fillérre szállították, le kilo- grammonkint. — Elutazáskor a lisztet magunkkal kell vinni. Mivel állandó lakóhelyén van mindenki lisztszük séglptére felvéve, vidéken való tartózkodás, für­dőzés stb. esetében a lisztjárandóságot minden­kinek magával kell vinni, mivel a lakóhelyén ki-- vüli helységben senki nem részesülhet kenyér­ellátásban. Épp úgy a vidékről Szekszárdra érkezők sem kaphatnak nálunk liszté vagy ke­nyér utalványt. A'szállításra’a közigazgatási ha­tóságok adnak szállítási igazolványt. ‘ — M. kir. állami házasságközvetitő hivatal. Nékám Lajos dr. orvosprofesszor, a Nemzetvédő Szövetség elnöke megbízásából Budai Dezső dr. egyetemi magántanár dolgozta ki ennek az uj hivatalnak a felállítására vonatkozó törvényjavas­latot. Hazánk egyébként is találékony a külön­féle hivatalok felállításában, de ez az állami házasságközvetitő hivatal bizonyára azon egyetlen ? hivatala lesz az.országnak, ahová szívesen járnak az ügyfelek. Meg akarja könnyíteni ez a hivatal a házasságok összeboroDálását, kiküszöbölni az üzletszerű házasságközvetitést és kiegyenlíteni a „kereslet és kínálat“ közti különbséget. A férjhez meüni óhajtó leányok és nők, (és melyik nem lenne hajlandó) bejelentik ennél a hivatalnál a szükséges tudnivalókat (fénykép, vagyon, jó egészség), a feleséget kereső férfiak pedig mind­járt az anyákönyvvezetőnél kénytelenek'elkezdeni, ott adják be a születési, orvosi bizonyítványaikat e bejelentik a szükséges adatokat. Az anyakönyv­vezető ezt a nála bejelentett komoly keresetet ioyáhbitja á közvetitői.hivatalhoz, ahová a férfit megidézik, megmutatják neki a kínálati törzs­lapokat, hol a név megjelölése nélkül a férjhez- menni óhajtók adatai és fényképei megtekint­hetők. A kiválasztott hölgyngk aztán a hivatal közvetiti a megkérési ajánlatot, amit 8 nap alatt köteles elfogadni vagy elutasítani a nő. Ha el­fogadja, felfedik a neveket és a többit már az anyakönyvvezető végzi el, meg az összehozott házasfelek. Ha nem fogadja el, anélkül, hogy egymás nevét is tudnák, — tovább állanak. Valami nagyszerű lenne az a házasságközvetitő hivatal, úgy, amint tervezve van, csak kérdés, hogy férfi kliensei akadnak-e kellő számban majd a háború után ? — Németországi diákok nyaralása Magyar- ' Országon. Krassószörény vármegye 300 német diákot vállalt el a nyári szünidőre dijmentes élelmezéssel való elhelyezésre ottani megyebeli családoknál és hasonló nemes szivü és a nagy Németország iránti rokjjnszenv kifejezésre alkal­mas eljárás érdekében Tolnavármegyét is meg­kereste. Azonban mi aligha vagyunk abban a helyzetben, hogy németországi diákokat vendégül láthassunk, mert npi a mi diákjainkat is nyaralás helyett mezei k^pnkára szervezzük egyrészt, más­részt épen most fő a feje vármegyépk alispánjá­nak, hogy miképen tudná a vármegye ellátatlan lakossága kenyérszükségletét az ellátott résznek készleteiből kipréselni.' — Modern három, esetleg több szobás lakást keresek azonnalra Lehetőleg kerttel körülvett, villaszerű modern épületben, ahol villanyvilágítás, fürdő- és cselédszoba van s a szobák parkettások. — Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. — Arany János ünnepélyek. Arany János halhatatlan nagy költőnk születésének 100-ik évfordulója alkalmából az egész országban, úgy Szekszárdon is a tantestületék szép ünnepélyeket rendeztek május hó 20-án, — A belvárosi és a Béri Balogh Adám-utcai rk. iskolák tanulói dél- előtt 11 órakor a Kath. Kör nagytermében jöt­tek összej ahol az ünnepi beszédet Horváth Ignác igazgató tartotta, Kálmán Károly tanító pedig a gyermekek felfogásáhozmérten, igen vonzó alakban magyarázta meg Aranynak a „Családi kör“ cimü remek versét. — A tanulók Arany-verseket szavaltak és elénekelték a Him­nuszt és a Szózatot. — Az ünnepélyen dr, Fent Ferenc 'apát-plébános, kér. esperes-plébános és több szülő is megjelenti Ugyanekkor a fő­gimnáziumban is volt Arany-ünnepély, a szülők nagy érdeklődése mellett, melynek jelentőségét és a költő gazdag irodalmi működését Wigand János igazgatd ismertette. Itt is a HymnusszgJ kezdették és a Szózattal fejezték be az ünnepélyt,, amint azt a miniszter elrendelte. —A polgári fiúiskolában Pol­gár József tanár méltatta Arany Jánosnak életét és érdemeit.-Ér tény ben május hó 20-án az elemi nép­iskolán lengő nemzetiszinü lobogó hirdette az ünnepély megtartását. A vasárnapi szentmise után, d. e. 11 órakor vette kezdétét az ünnepély az iskolában az iskolaszéki tagok és" a szülők szép számú jelenlétében. A Himnusz eléneklése után Fgtter Gyula plébános, igazgató pár szóval megnyitotta az ünnepélyt s .felhívta Pingitzér Róza tanítónőt, hogy ismertesse az ünnepély je­lentőségét. Nevezett tanítónő ezután a szülők, úgy a gyermekek szemeiből könnyeket kicsaló ked­ves szép beszédben méltatta és ismertette Arany János életét, gyermek és ifjúkorát,- vallásos jel­lemét és tőről metszett igazi -zamatos magyar népköltészetét. A*Szózat eléneklésével a szép kis ünnepély véget ért. — „A gyimesi vadvirág“ negyedszer. A min­den oldalról jövő« unszolásnak és biztatásnak engedve, a belvárosi kath. olvasókör műkedvelői pünkösd-hétfőn, május 28 án, közkívánatra ne­gyedszer is előadják „A gyimesi vadvirág“ cimü népszínművet. Az előadás kezdete délután 4 óra­kor lesz. — A paksi takarékpénztár bukása-A csődbe jutott paksi takarékpénztár bukásából kifolyólag a bukásba sodort pénzintézet igazgatósági és fel­ügyelőbizottsági tagjai ellen megindított bűnügy­ben a szekszárdi kir. törvényszék által a múlt év őszén hozott Ítélet felebbezés folytán a pécsi kir. ítélőtábla elé került, ahol a folyó évi május hó 23 án kezdődött meg a bünpör tárgyalása, ítélethirdetésre valószínűleg a jövő hét első nap­ján kerül a ^or. — Regr fiirdöháznál egy burorozott szoba azonnal kiadó. Cím: ozv- Kresz Jánosné. —; Az 51—52 éves népfelkelők bazabocsáj- tása. Ő Felsége hadseregparancsot adott ki, melyben elrendeli, hogy a katonai szolgálatot tel­jesítő 51—52 éves népfelkelőket azonnal, de leg­később junius végére bocsássák haza. Az ekképen szabadságolt öreg népfelkelőket csak a legvégső, ma még nem is látható körülmények között hív­nák újra be. — Esküvő. Dr. Horváth Gyula debreceni máv. fogalmazó, örök hűséget esküdött Tanner Emmának. — Fák és madarak napja. A Szekszárdi belvárosi és a béri Balogh Adám-utcai r. k. népiskolák tanulói folyó hó 25-én tartották meg a Kath. Körben a madarak és a fák napját. A lélekemelő ünnepélyt szentmise előzte meg reg­geli fél 8 órakor. Horváth Ignác igazgató-tanító nyitotta meg beszéddel az ünnepélyt, Sebestyén Paula tanítónő pedig remek felolvasás keretében szólott a tanulókhoz a madarak és fák védelmé­ről. A tanulók közül számosán alkalmi költemé­nyeket szavaltak és együtt elénekelték a Hymnuszt és a Szózatot. —• A Szekszárd-ujvárosi róm. kath. iskolában is szép ünnepéllyel ülték meg folyó hó 25-ón a madarak Ó3 fák napját. ’ Az ünnepélyt kedves alkalmi ének nyitotta meg, mely aztán „Május királynője“ cimü allegorikus játék következett. A darab és ének betanításán Paulies Gézáué tani tónő és Malomjai Elemér tanitó fáradoztak. Ezt követte az összes osztályok növendékeinek szavalatai. Ezután" Mosgai Sán­dor plébános intézett buzdító szavakat a gyer­mekekhez. Majd a Hymnus eléneklésével, az ünnepély véget §rt. Eladó ház. Szekszár dim, a Széchenyi-uteában 10 szobából; álló ház, szabad kézből eladó. Cim: a kiadóban. — Uj zenedarab. Link János budapesti patronáge tanitó, zeneszerzőnek most jelent meg a „Melódia“ cimü zongoradarabja. A szép zene- tehetségű fiatal szerző darabját melegen ajánljak. Megjelent Bárd Ferenc és Testvére kiadásában Budapesten (Kossuth Lajos-u. 4.) Kapható a kiadóknál, zenemükereskedésekben és a szerző­nél. Ára 2 korona, — Halálozások. A pécsi róm.-kath, egy­háznak gyásza van. Streicher József pécsi kanonok, volt paksi apátplébáno3 életének 67 ik évében f. hó 17-én Pécseit hirtelen elhunyt. A nemeslelkü kanonok halála előtt temetést végzett, a halott beszentelése után rosszul let _ és haza szálitották, ahol szivszálhüdés érte és meghalt. Temetését gróf Zichy Gyula gróf megyés püspök végezte, melyen óriási részvét nyilvánult meg. Holttestét Hőgyészre szállították és ott helyezték el a családi sírboltban örök nyugalomra. Streicher József apátkan#nok halála Paksnn is mély rész­vétet keltett, ahol plébános volt. Múlt hétfőn Virág Ferenc tb. pápai kamarás esperes-plébános ünnepélyes rekviemet tartott a megboldogult lelki üdvéért Kelemen Andor dr. és Fényes Antal káplánok * segédletével. A szent misén többen áldozásukat a drága halott lelkieüdvösségért ajánlották fel. Az ő buzgólkadása és irányelvei szerint épült gyönyörű szent Sziv-templomon, az általa újra építtetett leányiskolán, úgy szintén a fiúiskolán, valamint a kath. körön fekete zászló hirdette azt a mélyságes* gyászt, mely Streicher József halálával borait a paksi hitbuzgó hívek szivére, kik soha el nem múló hálával szivükbe írták a Jézus szive szerinti papnak az emlékét. — A pécsi megyéspüspök és székaskápta- tálán hadikölcsön jegyzései. A pécsi megyéspüs­pök és a székeskáptalan a VI. magyar hadi- kölcsönből is alaposan kivették a részüket. Je­gyeztek : Gróf Zjchy öyula megyóspök 200.000 kor., Káptalan és Alapítványi Hivatal 1,500.000 ezenkívül külön külön Szeifricz Istváa nagypré­post- 15.000 kor., Hanny Gábor práel. kanonok 4200 kor., Wurster József dr. prael kanonok 5000 kor., Wajdics. Gyula prael. kanonok 16.000 kor., Döbrössy Alajos kanonok 4500 kor., Szil­vek Lajos dr. kanonok 15.000., Igaz Bála dr. 10.0000 kor. Streicher József kanonok hagyaték 15.000 kor. Mosonyi. Dénes dr. kanonok 5000 koronát. — Egy 17 éves, erőstestalkatu főgimn. VJI« o. tanuló nyári dél­szakra gazdasághoz kisegitőüt ajánlkozik. — Szives megkere­séseket lapunk kiadóhivatalá­ban kérjük intézni. Kiadótulajdonosok: MOLNÁR MÓR és HORVÁTH IGNÁC. Mindenféle gőzgépekről jó bizo­nyítványokkal rendelkező gépész uradalomba akár évi, akár e nyári csépi ésre állást keres. Cim a kiadóhivatalban.

Next

/
Thumbnails
Contents