Tolnamegyei Közlöny, 1917 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-20 / 20. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1917. május- 20. — Jegymegváltás. Az újvárosi róm. kath. Társaskör műkedvelői előadására jegyeiket utólag megváltották: Nagy György gazdasági tanácsos és Csallány Lajos. • • ^ — Halálozások. Mayer György mecseksza- bolcsi esperes-plébános 51 éves korában a pécsi kórházban meghalt. Holttestét MeCsekszabolcsra 'szállították, ahol folyó ho^2-én temették el. — A temetési szertartást Wajdits Gynla püspöki' belynök, prelátus-kanonok végezte. Greksa Antal rácegresi nyng. tanitó rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogult 42 évig működött a tanitói rögös pályán. ...Borsody Iván, a szekszárdi állami főgimnázium Vili. osztályú tanulója hosszas sorvasztó betegség után folyó hó 12-én Faddon el- hnnyt. Temetése folyó hó 14-én nagy részvét mellett ment végbe, melyen a tanári testület részéről dr. Piliván Mihály hittanár és Zelenka Gyula osztály tanár jelentek meg. — Dr. Piliván’ Mihály a simái megható gyászbeszédet tartott, az ifjúság részéről pedig Pesthy Ernő VII. o. tanuló búcsúztatta el a korán sirba szállt kedves tanulótársat. — Halálos szeszrobbanás. Pincehelyen a hadbavonult Schiller Jakab űzi elét felesége és anyósa vezetik. Hétfőn délután az anyós a pincében pálinkát készített és amint a hordóból a szeszt kieresztette, égő gyertyája beleesett az edénybe, amitől a szesz meggyuladt. Az öregasz- szony sikoltására a háznép a pincébe szaladt, de ebben a pillanatban a hordó szesz hatalmas robbanással explodált s a légnyomás a pincéből kidobta az öreg asszonyt, aki teljesen összeégett és nyomban meghalt. Leábya, Schillerné, szintén olyan égési sebeket szenvedett, néhány óra múlva meghalt. A robbanás következtébe!} súlyosan megégett még Schiller két gyermeke, az inas, a cselédleány és a kocsis. Valószinü, hogy ezek közül is néhányan áldozatul esnek a robbanásnak. ü>< — Eladó ház. Szekszárdim, a Széchenyi-utcában 10 szobából álló ház, szabad kézből eladó. Cím: a kiadóban. — Műkedvelő. Az újvárosi róm. kath. Társaskör műkedvelői immár három Ízben adták elő „Borzáné Harcsája“ cimti népszínművet. Még ki sem pihenték a fáradságos munkát, — de kiváltkép figyelemmel arra a nagy érdeklődésre, mely a darab iránt megnyilvánult, — elhatározták, hogy közkívánatra negyedszer is előadják, — Mindhárom előadást telt ház nézte végig és számos tapsot aratott a kedves, mulattató hangulatos előadás. — Minden egyes szereplőről külön- külön az elismerés és dicséret ^hangján kell szó- lanunk, mely nem fog elmaradni, ha befejezték kitűzött céljukat. Az előadás, a mint halljuk, pünkösd Il-od napján, d. u. 4 órai kezdettel lesz előadva. •• . _ •• KÖ ZÖNSÉG KORÉ. Tekintetes Szerkesztőség! Becses lapja 19-ik számában, a Különfélék rovatában,. „József-puszta bérlete“ cim alatt, egy közlemény jelent meg. Mint a Szekszárdi Kisgazdák Egyesületének ügyvezetője, társam pedig elnöke, talán e címen is megillet bennünket az illetékesség, egy két megjegyzésre. Hogy ha a bérlet jó volna, a helybeli pénzintézetek is vállalták volna a pénzügyi rendezését, azt felelem, hogy tessék meggyőződni a nevezett intézeteknél, hogy igen is vállalták volna. Nem dicsekvéskép mondom, inkább a leghálásabb köszönetem nyilvánítom a támogatásukért. Az alakuló közgyűlés jegyzőkönyvileg örökítette meg. És ezt kivonatban el is fogja az illetékes helyre juttatni. Hogy az Országos Központi Hitelszövetkezettel léptünk összeköttetésbe, ezt mi nem kerestük. Ez a minisztérium részéről volt kívánatos. Hogy a bérlet drága, ezt mi sem vonjuk kétségbe. Azonban erre is válaszolok. \Számitanunk kellett arra, hogy a minisztérium a régi dogmá< tói nem igen'akar eltérni. Eddig ő szabott feltételeket, itt meg mi. Én tudom, hogy mily nehéz volt kijárálni, hogy ez alapon adhassunk be ajánlatot. Mig végre azt mondták, jó, majd meglátják, hogy érdemes lesz-e velünk vesződni. Ugyan én sem voltam, de nem a kegyelem folytán, de ha az igen tisztelt cikkező lett volna a lövészárokban, tudná, hogy ha egy frontot át akarnak törni, megduplázzák az erőt. Azonban mégis azt mondoA, ha megkapjuk (mikor e sorokat írom, nem biztos), hozzávetőleg nem leszünk drágábbak, mint az utánnunk legnagyobb ajánlatot tevő nagybérlő. ■íme, itt van egy kis számítás. Évente tízezer koronával ajánltunk többet. Először: szabad gazdálkodást folytathatunk. Mi magunk műveljük. Nájunk életkérdés. A nagybérlő mással müJ _ ____———————— 1 ■■■ ........ ve heti, tehát haszonkérdés. Nyolcszáz hold földet a mai munkásviszonyok között. Ellenőrző közegeket, adminisztrációt és munkáltatást a 10,000 koronából nem tud előállítani. Eddig fizetett a bérlő 4800 korona adót,.ami a jövőben biztsán megduplázódnék. Ezt neki fizetni kellett volna, mi nem fizetjük. Továbbá mi milliomosok sem akarunk lenni. Azonban a közérdeknek is sokkal nagyobb hasznára lesz. A nagybérlő terménye piacot nem lát. Szekszárdon úgy is az a baj, nincs vidéke. Ha kisgazdáké lesz,, ide terelődik. Soraim közlését, előre is megköszönve, vagyok kiváló tisztelettel Szekszárd, 1917 május 18. Szuliman György. IRODALOM. — Az „Ország-Világ“ 1917. évi 20-ik száma a következő igen érdekes tartalommal jelent meg. Szöveg: Tavastatjerna C. A. :* A fin tenger- öböl titka (regény, fordította Moly Tamás), Aage Madalung: Á kárpátokon innen és túl, Szabó Irma: Anyám, Bicsérdy Tibor: A testi és szellemi vegetárizmus; Sass Irén: Csendélet, Szabó István: A zászló, Rozsonday Győző: Én májusom. *|Kemény Gyula : Éljen a jólét, Bende János: A Nemzeti. Szalon tavaszi tárlata, stb. — Állandó rovatok: Színház, Zene, Irodalom, Művészet, Sport, Lóverseny, stb. — Képek : Az északi harctérről (négy kép), Károly király* és Zita királyné látogatásai Bozenben (két kép), Budai udvar-részlet, Besztercei havasok (Schindler Valér festményei), Az albán hódoló küldöttség látogatása Bécsben Miksa főhercegnél, királyunk öccsénél: A bakfis-ünnepély szereplői (csoportkép). A mi hősenk (tiz arckép), Galambok (szobormű), stb. — Az Ország-Világ pályázatot hirdet ex librisre (könyv jegy), melynek feltételeit ebben a számban ismerteti részletesen. — Az „Ország-Világ“ előfizetési ára egész évre 20 korona, évre 10 koron, negyedévre 5 korona. Egyes szám ára 50 fillér. — Kiadóhivatal : Budapest, V. kerület Hold utca 7. szm. ____ ' ~~ ' _______ '•__________;_____4 Ki adótulajdonosok: MOLNÁR MÓR és HORVÁTH IGNÁC. Nakulatur-papir csak * métermázsánként mis a készlet fart, t” beszerezhető a Molnár-féle nyomdai Intézet rf.-nál Szekszárd 64° C. LIPIK 64° C. GYÓGYFÜRDŐ : 6LAV0NIA vasút, posta, távírda és Interurban telefon-állomás Egyedülálló aikalikus jódtartalmú ter-<* mészetes “radioaktiv hőforrásai biztosan gyógyítják: *csúz, köszvény, Ischias, gyermek-betegségek, valamint alkati és gyomor-bajokat. Egész éven át nyitva. Enyhe kiima. Eredményes tavaszi és őszi. kúrák, moderr kényelem. - Fürdő és lakás a házban Vízvezeték. Csatornázás. Villanyvilágítás. Fürdő- V szórakozás, Prospekts! díjmentesen Sport Prospektust díjmentesen küld a fürdőigaz jatáság Lipin y küld a fdrdOlgazgatóság Llpik ■ ■■■■■■ ■■■■ ■■■■■■■■■■ ■■■■ ■■■■■■■ Kakasd községben, az országút mentén lévő Beer-félé házamat, korcsma üzlettel „ eladni szándékozom. Érdeklődni lehet Fűzi Jánosnál, Zomba, Tolna m. A földmivelésügyi minisztérium által körlevélben „Raffia“ helyett ajánlott SZÖlŐKÖtÖZŐ-foaal 100 százalékos natron celluloseból, elismerten megbízható minőségben, bármily mennyiségben legjutányosabban megrendelhető S?l*á és László cégnél, Budapest, V-, Nádor-u 20. Mechanikai szövődé. Zsák-, ponyva- és impregnáló- ♦ gyár. Gyár Óbudán. Telefon: 160-82. és 163-16. SÜRGÖNYÖM: MAXALGÓ BUDAPEST. Szekszárdon megrendelhető: Schlesinger Ignác és Taussig Ignác cégeknél. I Fogorvos Kovács J. Specialista fog-és szájbetegségeknél. Készít arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement- és email-töméseket, Arany, platina és porcellán koronákat és hidakat. * Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nélkülifog akat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás: a gimnáziummal szemben. RézgáEic és I szőlőkötöző előnyös árban beszerezhető I I Mezőgazdasági 8 Kereskedelmi rt. | eladási irodájában Fischhof Jakab I kereskedésében Szekszárdon. Eladó gozeséplö-garnitura. 3V2 HP- gozcséplő-garnitura teljasen javítva, minden hozzávalóval együtt el&dé. Detnilay Imre, Szekszárd. Szekszárd, 1917. Molnár-féleNyomdai Műintézet és Szab. Iróalzatgyár Részvénytársaság nyomása.