Tolnamegyei Közlöny, 1917 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-01 / 13. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1917. április 1. előadásokat,vagy rendeljenek ki a városi adóhivatalhoz egy olyan pénzügyi szakközeget, aki a vaüomási ivek kitöltésében a feleknek rendelkezésére áll. —Aztán hadd jöjjenek azok az adók, mert hisz igen sokan érzik és tudják, hogy a három hadi évben megszaporodott jövedelmükből tekintélyes adóösszegekkel kell az állam háborús háztartásához hozzájárulniok. Sajtóról. Irta: p. Borsányi Balázs. IX. Azonban nem minden iró hódol be a de- sruktiv irányoknak. Erkölcsi érzékük s helyes ^öntudatuk hangosan kiáltja a „vétót“. Nem adják oda tollúkat a nemtelen iránynak, mert nem adhatják oda. Tiltakozik az ellen egész egyéniségük. De mit is tehetnek ók: „A korrektség szoros határait megtartó hirlapirót — ha csak nem bir valamely különös kiválósággal — a lap- vállalatok egy része nem képes használni. Ezek a kitűnő elemek tehát a sajtóból lassankint kiszorulnak . . .“ Az igy kiszorult irók azután vándorolnak egyik laptól a másikig, mig végre megtalálják a biztos révpartot, a nekik való működési teret, mint Kaas Ivor báró. Vagy pedig, ha tőkével rendelkeznek, alapítanak egy uj lapot. Egy ehhez hasonló esetnek köszöni létét a „Budapesti Hírlap“. (Ezelőtt 37 évvel, a „Pesti Hírlap“ szerkesztőségének több tagja ott hagyta ezt a lapot és Csukási, Rákosi és Zilahi vezetésével életbehivták a „Budapesti Hírlapot“.) íme, ez a tényállás. Manapság az irók tá vozása nem sokat nyom a latban az egyes sajtótermékeknél, mert ha otthagyják a lapot, helyüket akár tucat „megfelelőbbel“ is kitudják tölteni a kiadók. Kettőt állapítsunk tehát [meg a jelen alkalommal s e kettőt szögezzük le következtetés gyanánt ezutáni életünkre: ne kövezzük meg azonnal a sajtó szellemi munkásait, mert azok a legtöbb esetben robotoló napszámosok; hanem vegyük észre, hogy a szellem inferioritásában s az üzleti paroxismusban van a főhiba ; és másodszor ismerjük be már egyszer, hogy az olvasók I előfizetők a hibásak, őket terheli a bűn súlya. A szegény iró nem tehet sokat, a legtöbb eset-- ben semmit, de igen is, nagyon sokat tehet az olvasóközönség. De sajnos, hogy a nagyközönség mindig inkább a lapja után megy, mint az írója után, ha kenyértörésre kerül a sor. A magyarázatát tudjuk : mert nincs ízlése, mert érzéke eltompult I akarata berozsdásodott. Addig ugyan hiába gyülésezünk, hiába dolgozunk, vagy dolgoztatunk ki szebbnél-szebb sajtó-programmokat, eredmény még sem lesz, mig csak- valamennyien, mind egy szív, egy akarat, öntudatos lélekkel bele nem állunk a munkába. M erős, de nagyon erős elhatározást kell tennünk s az elhatározást tettünkkel, cselekedeteinkkel kell megpecsételnünk. Ha a sajtó-problémát sikeresen akarjuk megoldani, a sajtóakciónál fődolog a lelkek megmozgatása, az apostolkodáB. A franeiaországi események fájdalmasan figyelmeztetnek arra. Nagy baj volt, hogy ott katholikus részről a sajtóról megfeledkeztek. „Bgy ország, melynek egy csomó milliós példányszámú újság nap-nap mellett azt szuggerálja, hogy a fehér fekete s a fekete fehér, végtére is képtelen lesz megérteni az Egyház legszentebb intencióit s képes a legderekabb fiai és leányainak száműzetését is némán, tehetelenül tűrni . . . Elég lett volna a fele heroizmus s egy kissé több gyakorlati érzék s akkor ma, az Egyház legidősebb leánya nem zokog üBzkös romhalmazok fölött.“ Addig tegyünk, mig van valamink ; addig álljunk a munkába, mig nem késő. Ne maradjunk mindig a tervezgetésnél, hanem határozzuk el magunkat a cselekedetre s tegyük életté ezt a nagy elhatározást. Ne azzal a lassú, próbálgató, soványan adagolt módszerrel; ne esak lassan lassan, fokozatosan tegyünk egy vagy két lapot versenyképessé, mert ez olyan dolog volna, mintha két, egymással * szemben levő hadsereg közül az egyik mindig csak egy-egy kisebb «8oportot bocsájtana küzdelembe. Ilyen módon az egyik csoportot a másik után tenné ártalmatlanná az ellenség. Mig ellenben, ha az egész sereg-vonal egyszerre támad, nemcsak fényes győzelmet arat, hanem kevesebb emberéletet is kockáztat. „Maga az ujságirodalom fejlődhetik fokozatosan, de egy- egy újságot nem lehet fokozatosan fejleszteni. Azt máról holnapra egyszerre kell és lehet is megcsinálni.“ A tények igazolják ezt az állítást. Próbálja meg ezt a katholikus tábor, amint sikerrel megpróbálták sok évvel ezelőtt „Az Újság* megalapítói. Q (Vége.) Távirataink. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Höfer mai jelentése. Budapest, március 30. Keleti és délkeleti hadszíntér. Nem volt különösebb esemény. Olasz harctér: A Karszt területén a tüzér ségi tevékenység a legutóbbi vállalkozásunk színhelyén igen élénk. — Roveretó és Arco tegnap közép és nehéz lövegek tüze alatt .állott. Arcosán eltalálták a polgári kórházat. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. A német nagy főhadiszállás jelentése. Berlin, március 30. A nagyfőhadiszállás jelenti. Nyugati hadszíntér : Az Artois arcvonalon élénk tüzérségi harc folyt. Nuyille St. Vaastól keletre kanadai ezredek az éj folyamán négyszer támadták meg állásainkat; mindig nagy veszteségükkel vertük vissza őket; néhány fogoly maradt kezünkön. A péroones-^-finsi országút két oldalán biztosító csapataink nagyobb erőkkel vívott harc után a ruyalcourt—soreli vonalba tértek ki. Soissonstól északkeletre francia ezredek eredménytelenül kísérelték meg, hogy Neuvilíenél és Margivalnál tért nyerjenek. Örseink nagy vesztesük mellett verték őkgt vissza. Az aisne—marnei-csatorna két oldalán Sapigneul és La Neuville közötti gyülekezések készülő támadásra vallottak ; ütegeink nem engedték kifejlődni. A Champagne- ban franciák támadásra készen álló csapatait szintén hatáson lőttük. — A Perroy erdőben (a lothariugiai arcvonal mentén) rohamcsoportjaink az ellenség árkaiból 13 foglyot hoztak magukkal. Keleti hadszíntér: Lipót bajor herceg vezértábornagy harcvonala: Dünaburgtól nyugatra több század támadása tüzünkben meghiúsult. József főherceg vezérezredes arcvonalán és Mackensen vezértábornagy hadcsoportjánál nem történt jelentős esemény. Macedón arcvonal: Felderítő osztagaink a franciák árkaiba indított előretörésük alkalmá val az Ochrida.és a Pfespa-tó között több gyorstüzelő fegyvert, és nagy lőszerkészleteket zsákmányoltak. Luáendorf, első főszállás mester. A Himnusz a kath. temlomban. Jeles lírai költőnk, a balladák és románcok kiváló mestere, Kölcsey Ferenc tudvalévőén ev. ref. vallásu volt. Hogy az ő „Isten áldd meg a magyart“ kezdetű himnusza nyilvános istenitiszteletek alkalmával vájjon helyet foglalhat-e katb. templomban vagy sem? ez a kérdés már nem egyszer volt a viszálykodás magvetője kath. papok és templomlátogatók között. Ilyenforma történt legújabban — Tolnán is. A kath. egyház a maga megalkuvást nem ismerő, vaskövelkezetességü szigpra szerint "— mely neki egyik legnagyobb erőssége — nem tűr meg templomaiban semminő oly 'éneket, melyiknek a szövege CBak legtávolabbról is beleütközik a katb. vallás tanaiba. S Kölcsey Himnuszának, melyet pedig a nagy közönség nemzeti imaként tisztel s kegyel, egyik kitételét' egyes aggályosabb lelkiismeretű kath. papok ilyenül inkriminálnak, nevezetesen azt a passzusát, mely szerint megbünhődte már e nép a múltat s jövendőt“. Hogy a magyar nemzet — mondják a rigorózusabb felfogásnak — megbünhődte- e már a múltat, sőt a jövendőt is ? azt reá kell bízni a jó Istenre; s annak határozott kijelentése, bogy „megbünhődte már Btb.“ — mintegy beleavatko- zás a Gondviselés dolgába s azért ez a teksztus a katb. istenitisztelet kereteibe bele nem illeszthető. Hát szerintem bizony ez felfogás dolga, melyről utóvégre vitatkozni lehet már csak azért is, mert „múlta licent poétis“, sok szabad a költőnek.... De minthogy a felsőbb egyházi hatóság a Himnuszt — tudtommal — mindezideig a templomból exprsssis verbis ki nem tiltotta, hanem erre nézve hallgatólag a j,tolerari posse“ („el lehet nézni“) álláspontján van: öreg fejjel úgy találom, bogy, az u. n. prudeucia pasztorális- nak megfelelőbben cselekednék az újonnan Tolnára helyezett káplán' ur, ha a hazafias isteni- tiszteletek végén a Himnusznak eléneklését ő is nyugodtan bevárná, s ilyenkor nem „sietne a templomból kifelé“, miként ezt e b. lapok múlt vasárnapi számának Különféléi, között olvashattuk. Ha megteheti azt káplánkollégája, hogy t. i. ott marad az oltárnál a Himnusz végeztéig, de sőt megteszi a zseniális férfiúnak elismert s -e mellett korrekt kath. elveket valló főnöke, Fekete Ágoston prépost plébános ur is, fűiért ne tehetné meg — nem látom be — ugyanezt 6 is. minden lelkiismeret-furdalás nélkül ? — Hiszen ellentétes akciójával egyenest kompromittálná két hivataltársát s igy higyje meg, kérem — inkább ártana, mintsem használna a jó ügynek. Azonban másrészt az is igaz, hogy a templomi rend egyformaságának megóvására az elé--1 gedetienkedőknek más mód is állott volna rendelkezésükre, mintsem az, hogy fiatal papjokat mindjárt a fórumon kipellengérezzék és ott megpirítsák. Az a tisztelet és szeretet, mellyel ideális felfogás szerint a hívőknek lelkészeik iránt viseltetni illenék (ami azonban sajnos tapasztalatom- szerint nálunk, katholikusoknál általában kevésbbó van meg, mintsem a máshijfcüefenól) azt javasolhatta volna az illetőknek, hogy keresték volna meg az uj káplánt vagy közvetetlenül, vagy okos, kitűnő modorú principálisa utján a felől, hogy az eddigi „lélekemelő és összliangzatos szokást“ legyen szives a jövőben ő is megtartani s azt az ájtatoskodék „ámulatára meg nembontani. Avagy talán tettek is előzetesen^ ily irányú kísérletet ? Egyébiránt meglehet az is, hogy ama bizo nyos isteniszolgálat idején a három tolnai papi közül az egyik véletlenül .távol volt, hazulról, a másik talán temetést végzett, a megvádolt harmadikat pedig sürgősen elhívták egy haláltusáját vívó beteghez a szentségekkel való ellátás végett, már pedig ily körülmények között a halálos beteg províziója sokkal fontosabb s előbbrevaló kötelesség ám bármily templomi ének utols4 akkordjainak bevárásánál. . .. A szóvátett kellemetlen esettel kapcsolatos gondolatok némi megvilágításához hozzájárulni,, tűzte ki magának célul e sorok megírásával egy 70 éves — Nyug. kath. pap. KÜLÖNFÉLÉK. — Katonai kitüntetések. A király dr. Örffy Lajos tartalékos főorvost, a Signum Laudis-sz&l tüntette ki. A nérne^ császár dr. Grosch Károly nóp- fölkelő ezredorvosnak, dr. Grosch József paksi ügyvéd unokatestvérének a vaskeresztet adományozta. A király Pigniczky Ferenc szekszárdi gazdasági igazgató-szaktanítót, aki a román harctéren, mint I-ső osztályú főszámvevő teljesít szolgálatot, a koronás vaskereszttel a vitézségi érem szalagján tüntette ki. — Katonai kinevezések. A király Lendvay Lajos 17. honvédgyalogezredbeli zászlóst hadnaggyá, Kálmán János, Simon Ferenc és Máté József 17. honvédgyalogezredbeli hadapródokat pedig zászlósokká nevezte ki.-- Főigazgatói látogatás. Kárpáti Kelemen, a székesfehérvári tankerület főigazgatója, március hó 22 én Dombóvárra érkezett és megvizsgálta az ottani kir. katb. gimnáziumot, — Batthyány Tivadar gróf és a tisztviselők. Batthyány Tivadar gróf, kerületünk népszerű képviselője, már évek óta nagy tevékenységet fejt ki a legszélesebb körben a tisztviselők érdekében. — A nemes gróf a szociális kérdéseket, melyek a tisztviselők és a nép javát célozzák, mindenkor lelkes ügybuzgósággal karolja fel. Ezért számos egyesület, testület mondott Batthyány grófnak köszönetét. A sok üdvözlő és köszönő távirat közül itt közöljük a legujabbat, melyet az igazságügyi segédhivatali "tisztviselők küldöttek': „Méltóságos gróf ur! A képviselőházban az egész állami tisztviselői kar érdekében mondott, lelkűnkből lelkezett, nagyhatású beszédéért fogadja méltóságod egyesületünk legmélyebb köszönetnyilvánítását. Mi rajongásig menő szeretettel követjük méltóságodat és él bennünk ja remény, hogy oly hatalmas alkotások fognak fűződni méltóságod magas személyéhez, amelyek ércnél maradandóbb emléket biztosítanak még a közel jövőben is minden magyar tisztviselő lelkében. Az Igazságügyi Segédhivatali Tisztviselők Országos Egyesülete nevében, méltóságodnak alázatos szolgái : Wüsztner Henrik elnök, Erdős Elek titkár.“ — Vidéki hirlapirás köréből. Margitai Péter mohácsi ügyvéd, aki pár héttel ezelőtt elhunyt, hosszú éveken át szerkesztette a „Mohács és Vidéke“ cimü lapot. Ez a lap most megszűnt és helyette április 1-én megindítják a „Mohácsi Ujság“-ot. — Miért nem felebbeztek ? Valamint nálunk, úgy a szomszédos Baranyában általános volt a panasz, hogy a rekviráláskor libatömésre egy szem tengerit sem hagytak meg. Az Országos Közélelmezési Hivatal is fölismerte úgy látszik, hogy ebből a közélelmezés szempontjából több a kár, mint a haszon és mint a Póosi Naplóban olvassuk, egy pécsi izraelita családnál a lefoglalt tengeriből libahizlalás céljára 30 kg.-ot feloldott. Akik tehát felebbeztek, -remélhetnek.
