Tolnamegyei Közlöny, 1917 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-23 / 51. szám
51. szám. löLéufolgam. Szehszdrd, 1911 december Z3. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség: . Fürdőház-utca 1129. szám, hová a lap I szellemi részét illető minden közlemények intézendők. ] Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények fntézendők. Felelős szerkesztő : HORVÁTH 1GNÁCZ Megjelenik hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 24 K, Vs évre 12 K, V« évre 6*— K Számonként 48 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 16 korona, további sor 60 fillér. —Nyilttér: garmond sodronként 100 fillér. Remények reménye teszi a világháború negyedik véres kará- j csonyát élviselhetöbbé a szenvedő millióknak. Amióta lelkiismeretlen népbolonditók lángba borították a világot, a Megváltó megszületésének, az egész emberiséget átfogó szeretetnek megcsúfolása volt, a sárral- vérrel, emberi jajokkal beszennyezett karácsony ünnepe már három éven át. Három karácsony ünnepet szenvedett az emberiség gyászban, szenvedésben, elszakítva szeretteitől, sokan kikergetve feldúlt házi tűzhelyeik üszkös romjai közül is, hontalanul a hideg szeretettelenségben. Ma, a negyedik háborús karácsony estén is sötétek és hidegek sok helyen a szobák, nem gyultak ki a karácsonyi örömlángocskák, messze . . . idegenbe van még, a lövészárok mélyén, vagy hontalan hadifogságban az, akinek jelenléte fényt és meleget, szeretetet adna a karácsony estnek... Mert ma sem karácsony még a karácsony ünnepe... De ma már látjuk a betlehemi csiU lagot. Oroszország felől, a sok kilométeres front vértócsái kiszáradóban vannak és a békeremények fehér hópihéit havazza felénk az idő, hogy elkövetkezzék az ifjak és gyermekek öröme, a béke fehér karácsonya. Még hidegen reszket a horizonton a betlehemi csillag fénye a napkeleten, — de már a szeretet belső melegének lázas pirossága játszik az emberiség ványnyadt, fakó orcáján. Oroszország terein szerteszórt magyar hadifoglyok ezrei talán már számlálják a viszontlátás napjának eljövetelét, ma e reménységgel teljes karácsony estén I összebújva emlékeznek az otthoniakról, mint az itthoniak őróluk, kérdezgetvén, vájjon megismernek-e az otthoniak? Vájjon ráismerek-e sokat szenvedett hitvesemre, megismer-e nagyra nőtt csecsemő gyermekem?! . Óh! Ez a karácsonyest már reménységeinek képzelt színeivel is melegít! . . . Nemcsak önálltatás ma már,',ha reménykedik az emberiség, hanem a ma születettben való erős keresztyéni hit, amely az előző három vérbefult karácsonyon a türelmet adta a reménytelenségek elviseléséhez is. Ma már hihetünk is! Hihetjük, hogy a karácsonyi symbo- lum csakugyan az ige betöltését fogja meghozni. Hogy a sokat hányódott magyar nép megmaradott része újra ráléphet a békés nemzeti fejlődés útjára. Hogy a megméretlenül hozott áldozatok kamatait az elpusztult hősök árván hagyott fiai csakugyan elnyerik. Hogy békés szomszédnépek vérrel szerzett megbecsülése biztosítja a fiáknak apáik hagyatékának zavartalan birtokát! Hogy itt benn is a politika átkos széthúzását az erős magyar nemzeti érzés összetartó érzete váltja fel, hogy a majd leszerelési érő néphadsereg Jovábbra is fegyver nélkül is, az alkotmányos élet jogállományában is erőssége és ható tényezője lesz ennek az országnak. Erre biztos reményt nyújt nekünk a kormány választójogi törvényjavaslata, me- Jyet a Wekerle-kormány mintegy a karácsonyi reménységek teljessé tételére adott a nemzet elé. Nem kételkedünk, hogy künn és benn nemsokára a béke szereteiének melege fogja felvá’tani szenvedéseinket. Jelek vannak erre nézve —és mi hittel követjük a reményt sugárzó betlehemi csillag útmutatását! . . . e. 1. Vármegyénk üdvözlő felirata. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága IV. Károly Királyunkat az Isonzó menti dicsősé ges előnyomulásunkkor ért baleset szerencsés kimenetele alkalmából legutóbbi közgyűlésén dr. Bernátb Béla II. főjegyző referádája alapján az alábbi hódoló felirattal üdvözölte: „Apostoli Királyi Felség LegkegyelmeseDb Urunk! Szövetséges társból hitszegő ellenséggé lett olasz hadsereg felett, csapataink által aratott dicsőséges győzelem lelkesítő örömünnepét király- hűségben tántoríthatatlan magyar nemzetünknek, a Felséged fenkölt személyét érintő és bennünket meglepetésszerűen sújtó, de az Isteni gondviselés kegyéből, szerencsés kimenetelű baleset hirer fájdalmasan zavarta meg. Az Isonzó folyó örvénylő rohanása, mely annyi magyar vér hullásának volt tanúja, átkos vággyal gyilkos módra tört Királyi Felséged életére, hogy nemzetünknek a világháború során ért szenvedéseit egy az egész nemzetet ériDtŐ csapással súlyosbítsa. E csapás bekövetkezését Istennek óvó keze elhárította. Midőn tehát Felséged életveszélyben forgó fenkölt személyét érintő baleset szerencsés kimenetele felett érzett osztatlan örömünknek hódo latteljes kifejezését juttatjuk a Trón zsámolyához, király hűségünk teljes odaadásával kívánjuk, bogy a magyarok Istene óvja, áldja és vezá relje Felségedet, az uralkodás és a hadvezetés gondterhes utjain. Fogadja Ap. Kir. Felséged alattvalói hódolatunk mélységes nyilvánítását. Kelt Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának Szekszárdon 1917., évi november hó 21-án tartott rendes közgyűlésében. A törvényhatóság nevében: dr. Ery Márton vm. főjegyző, b. alispán.“ TÁRCA. RAGYOG A CSILLAG... Te áldott este, itt vagy újra. Dalol a szivem víg imát. S ahogy a lelkem száll az égbe, A légen csillag villan át. A csillag fénye, tüze éget. Olvad a lelkem. Nevetek. Szivemben érzék valami égit. Valami édes meleget. * Te tőled loptam ezt az érzést Örökké égő Szeretet. Karácsony este Betlehembe, Ugy-e, hogy én is mehetek? Ugy-e, hogy dalra gyújthat lelkem, Ha látom rózsás mosolyod? Fölötted villog, ragyog a csillag, M:‘g a ahő se gomolyog. , ■V* -fi Pedig az élet felhős égbolt, BujkáH csillag jár vele. '»Karácsony este felhő, nincsen, ^des a csillag melege. HORTOBÁGYI JÓZSEF. Visszaemlékezés. — A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárcája. — Irta: H. J. hadnagy. A szeretet ünnepének e havában, fehér decemberben, jóknak kellene, lenni az embereknek ; legalább azon az estén le kellene tenni a fegyvereket és azt mondani, egymás nyakába borulva : „Testvér!“ Jgy lenne szép ez az ünnep és ebből lehetne csak látni, hogy mily nemesen érző az emberi lélek . . . A múlt hónap az elmúlás hava. Szép a hervadó nyár, az ősz, mikor léhullanak az eisár- gult levelek, mint halott fiatal lány sápadt tenyere, de oly elszomorító, ugy-e, miért is kell annak az üde levélnek elfonnyadni, miért kell fiataloknak meghalni ? Miért, ugy-e ? És mégis ... a háború ... • Szeretem, mikor novemberben, a halottak hús napján tnl, könnyű kis ködök ereszkednek a párás földre. A köd meghizsergeti a koránkelő, edzett emberek vérét, mint a hideg viz; ellent- állásra készteti, ösztönzi az élet vágyára, az életörömre ; azután az Arany Hőforrás tüzes nyilakat lövel a fehér ködfátyolba, átszakitja és egyszerre mosolyogni kezdenek a sárga hátak, barna földek, kék patakok és a sápadt emberek. Ez a hónap a fehér krizanténum ideje. Megszerettem lassan ezt a nagy, szomorú, szelíd virágot, megszoktam már, hogy nincs illata, de olyan bánatosan fehér, oly könyörgően alázatos, olyan egyszerűn szép ; nagyon szeretem. És most — itt a tél, a karácsony; a negyedik már ebben a vérzivatarhan; nekem a második idekint, a jégprizmás fenyők birodalmában ; ahol a hideg acélossá edzi a katonát, ha ez kibírja; ahol ködpárává fagy ajkunkon a lehellet a téllel való dacos viaskodásban. Ilyenkor, otthon,, csengős lovak finom vasszánokat repite nek a városi tóhoz, ahol a jég sima parkettjén kék, meg szürkeprémes, karcsú nők siklanak tova lovagjaik biztos karján, a terras&on pedig a házi ezred zenekara muzsikál; és oly jól lehet a zene ütemére táncolni a jégparketten ... — Ilyenkor gyűlnek össze az urak a vidéki városokban ésr vadászatra indulnak gyenge, gyáva állatok ellen, hogy zsákmányukat hazavigyék asszonyaiknak, kik bizonyára télen születtek, magasak, szőkék és a szemük mélynézésü és kék, mint a hegyitavak tiszta tükre. Ilyenkor megtelnek a városok nagy kőszinházai, exotikns parfümök illata kering a langyosan zsúfolt levegőben, fiatal fehérruhás lányok drága arany hajkoronával, rózsaszínű porcellán arccal ülnek a páholyok sötétpiros bársonyén, izgatottan várva a függöny halkan suhogó fellebbenését; a páholyok bordó hátterében fekete ruhás urak, kiknek fején csillog a fényesre fésült haj, vagy annak a helye. Ilyenkor már érzi minden ember az ünnep közeledését, még az a koldus leginkább, aki pénteken rendesen megjelenik az ajtó előtt, már évek óta, pontosan és reazkető- kezét n yujíja alamizsna után. Féllábát elvesztette valahol, nrég fiatal korában, talán valami gyárban dolgozott, vagy talán ő is háborúban volt. . „ akkor .. . És erről megint csak a háború jut eszembe. Oly régóta tart, nem is emlékszem már jól, hogy mikor kezdődött. Forró nyári nap volt, tudom,
