Tolnamegyei Közlöny, 1917 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-09 / 49. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1917. december 9. 73. számú gyalogezred győzelmesen állott helyt túlerőben levő csapatok több óráig tartó táma­dásának. ' * A vezérkar főnöke. A német nagy főhadiszállás jelentése. SerUn, december 7. Nyugati hadszíntér: IJupprecht trónörökös hadcsoportjánál a flandriai hadszintéren a tüzér­ségi tevékenység tetemesen fokozódott. Noeuvrettől délre és délnyugatra megrohanták csápataink az angol árkokat és mélyen a Bapauneból Cambrayba vezető országúton túli területre törtek be. Az ellenség legutóbbi' támadásunk sikerének hatása és az északról és keletről ható állandó nyomás alatt kiürítette a Noeuvre és Marcoing között levő legelső állásait és Flesnainrestől keletre és északra eső magaslatokra vonult ’vissza. A nyomon köve­tett üldözésben Graincourt, Anneuxp-Cantaung és Noyattes falvakat és a Marcoingtól északra eső erdős magaslatokat elfoglaltak. Vonalunkat tiz kilométernyi szélességben, négy kilométer mély­ségben előretoltuk. Az ellenség visszavonulásában, amehnyire ereje megengedte, a helységeket fel­gyújtotta. Az ezen falvak romjai és az ellenség látóhatárából kikerült Cambray városban célta­lanul megkezdett rombolást hosszú időn keresztül a francia1* földön emlékezés nyomai maradnak annak Cambray-áttörési csatának, amelyet az angolok oly sok reménységgel kezdtek meg s amely rájuk nézve oly veszteségteljes veszteség­gel Végződött. A veszteségek, amelyeket az ellen ség a legutóbbi napokban szenvedett, különösen a Bourbon-erdőben nagyok.. — A német trón­örökös hadcsoportja az Maass mentén, a cham­pagne részeiben időnkint fokozódott tűztevékeny- ség. Tegnap légiharchan a földről lelövés követ-, keztében 18 ellenséges járómüvet lőttek le. Repü­lőink Londont, Streonesu Gravesendet, Hatbomst, Dnwert és Margaretet bombázták. — Ausztriá- Magyarország, Bulgária és Törökország megfelelő hadvezetőségének meghatalmazott képviselői a Ke­leti tengertől a Fe'kete tengerig terjedő frontja, valamint az ázsiai török—orosz harcterekre vonat­kozóan fegyvernyugvást kötöttek, amely 1917. évi december 7-én délben 12 órakor kezdődik. Á fegyverszüneti tárgyalásokat néhány nap múlva folytatják. Macedóniai arcvonal: Nincs semmi cselek­mény.. •Ssí-rf’SJufei j >-■- 'jiVAv-:.-- -#v4sl3 Olasz harctér: A Hétközség ellen kezdett támadás nagy sikereket eredményezett. A küz­delemben német tüzérség is részt vett. Tizenegy- ezer foglyot,, hatvan ágyút zsákmányoltunk. Ludendorf. A VII. lmdlKölcsön Jegyzése még tort. Hazafias közönségünk megérti,. 3fogy most, a béketárgyalások küszöbén és a béke elérhetése érdekében tűinél nagyobb erőt kell mutatnunk ellenségeinknek. Demonstrálni kell a VII. hadi- kölcsön sikerével, hogy ha netalán valamelyik konokságában még mindig árrá számitana. hogy nemsokára kimerülünk anyagilag: hadd lássa a mi növekvő millióinkból, hogy hasztalanul számít meggyöngülésünkre a jövőben is, s hogy nincs más választása, mint az orosz békéhez csatlakoznia. Vármegyénk lakosságának egy része már megtette a kötelességét, meg fogja tenni az a része is, akil$t még várnak a jegyzési helyek Fényes milliókkal dicsekedhetünk el már is. A szekszárdi két nagy pénzintézetünk vezet. A Tolnamegyei Takarék és Hitelbanknál a hete­dik milliót dolgozzák, — a Szekszárdi Takarék- pénztárnál a több mint 4 milliót jegyeztek Vidéki pénzintézeteink is szépen dolgoznak — bár a vidéken sokkal több fölös pénz van, — mint amenynyit- az eddigi eredménynk mu tatnak. Az első ciklusban a dunaföldoári négy pénzintézetnél a jegyzések együttesen 1,466.750 K-t, -a Bonyhádi Takarékpénztárnál 800.000 kor., a Bonyhádvidéki Takarék és Gazdasági Banknál 600.000 K, a Gazdaszövetségi Bank­nál 120.000 kor., a Tolnai Polgári Takarék- pénztárnál 470.000 kor., a Tolnai Népbanknál 520.000 kor., a Ixtlnavidéki Takaréknál,190.000 kor., a Gyönki és Simontornyai Takarékpénz­táraknál 600 000 kor., a Hőgyészi Takarék- pénztárnál 490 000 kor., a Tamási 7 akarék- pénztárnál 456 000 kor., a Tamási Hitelbank­nál 55.000 korona, a Bátaszék-Sárközi Takarék és Hitelbaíiknál 310 000 korona, a Dombóvári Takarékpénztárnál 270 000 kor., a Faddi Ta­karékpénztárnál 180.000 kor., a Pincehely— Görbői Takarékpénztárnál 230.000 kordát tetteké ki a jegyzések. ' A haz-itisag elismeréséül és lelkesítő például álljanak itt a következő jegyzések: A Tolnamegyei Takarék és Hitélbanknál g történt jegyzésekből közöljük — a múlt- * ’V O számunkból tér hiájjy miatt elmaradt névsorral együtt a következőket: Gróf Apponyi Rezső fő­ispán 100,000-—-, gróf Apponyi Gé&a vbtt. I. 100*0001—, gróf Széchenyi Domonkos főrend- 1 millió, az intézet saját jegyzése 500,000—-, az intézet igazgatóságának jegyzése 250,000—, tbáró Schell József kamarás 2QQ,000'—, Ferenczy Sándor Gerjen 200,000—, Horváth József községi bíró Őcsény 110,000'-—, Faddi Takarékpénztár 100,000—, Madi Kovács István 70,000'—, Nyéki József őcsény 70,000*-—, báró Aüguszalap (Szek- szárd r. t. város) 53,000'L-, Bernrieder József id., Leopold Lajos Szilfamajor, báró Riplnyánszky Dezső Zomba, N. R.,- Gy. I., Rosenberg Mátyás Bátaszék,Q'Kovács Benő Őcsény, ifj. bélaházi Bartal Aurél Fadd, ifj. Leopold Lajos, Weisz Sámuel Paks, egyenként 50,000*—, Tuba Pál és neje őcsény 42,000—, GyÖre Pál 40,000'—,* Rassovszky Julián és neje vPaks 30,000'—, Parragh' József' 30,000-7-, Kunffy. Károlyné 25,000-'—, Nagy István, K. D. Kolqszár, Ágota, Vesztergombi István, Schleier Adolf Tolna, Veszter- gombi István Takler,.- Leopold Mihály, Lamm Mór Fürgéd, Fischer Albert Bátaszék,' Gauzer Ádám, egyenként 20,000'—, Halász Ferenc és neje 18,000'—•, Gellis Jakab Fácánkert 16,000'—r, Dőry Frigyes Paradicsom-púszta, özvv Dömök Péterné, dr. Vész Ignác, Weisz Viktor Paks, Molnár-nyomda r. t., Szeghy Sándorné, dr. Herczegh Gyula, Seidenstrücker György, Dömötör Endre, Dömötör Endréné egyenként 15,000'-t-, koronát." Dr. Grosch József Paks 14,000 —, Ben- esik László 12,000.—, Vajda István 1^,000 -—, I Pérezel Lajos Kajdacs, Bajó Pál* dr. Kovács Sebestény Endre Gyapa, Fáik és Zinner Mórágy, Zsigmond Dezsőné, Bonyhádi Segélyegylet, Schle­singer Ignác,^Eichenwald József Ebes, ifj. Steins­dörfer József) Gál Arnold, Müller B. Bernát, Fritsch Teréz, Nagymányoki Önsegélyző-Egylet, SchmiedegjjMór, Lázár István, Glück Salamonná, Neiner József, Pajor Gyula, dr. Fehér Lőrinc, Kohn Téstvórek Bonyhád, Kátay Endre, Reich! Sándor, Bálint Lajos, Braun Mór, Sárkóreszturi Önsegélyző-Egy let, Ferner Mihály, Pirnitzer József és Fiai, Tákler István Budafok, dr. KÍein Antal Biritó, Stockinger János kapitány, P.* Csurgó, id. Stockinger János Tevel, Sági György, egyenként 10,000'—-, Bors József, Freund^Lajos, Freund Nát- hán, Freund Ái'rnin,| Mácsik József, Gál Dezső, dr. Glück Jakab, Kiss' György, Somogyi Oszkár J^aks, László Károly, Steinöf Jenő Fácánkert, Látos József, egyénként 8000"—, Pertes István 7000*—, Haypál Eszter 7000'-—, Deutsch Ábra­hám 6900';—, SzányÓ Lajos, Vági Ferenc, Gulyás Péterné, Drinóczi János egyenként 6000*—■> Szabó Ferenc 5600’—, dr. Tanárky Árpád, Virágh Fe­renc, Telkes Izidor, Lipovszky Ádám, Fleischer József, dr. Spányi Leóné,i Molnár Sándor, dr. Kelemen Andor, Schloss Lajos, Radó Arthur, Killer Gyula, Mohácsi JánoB, Csók István, Fried­mann Béla, Jilling Gyála, Stockinger János, Mol­nár István, Gyalog György, Ribling Józsefné, Acél Marcel, Hivarth Ignác, Weisz Salamon, Wilczek Sándor Tengelic, Gutái Pál, Dömötör Gyula. Schwarcz Szilárd, Müller Testvérek, Rosen baum Adolf, Székelyi István, DMa La^os, egyen­ként 5000*—, Hahn Lajos,. Schneider Géza, Cse- hák János, Frey Jakab, dr. MiháJovics István, Tóth József Szűcs János, Szomódi Sándor, egyen­ként 4000—, Evangélikus, egyházközség Paks 3500*-—, Babay Ferencné, Vajnár Ferenc?, id, Kees- . keméti Dávid, id. Kecskeméti Dávidné, Ponekker Antal, egyenként.3000*—, Szekszárdi Temetkezési- Egyesület 2500*—, Molnár Mór 2300'—, Kalmár János, Závisits Milkosné, Boldog Erzsébet, dr. Pártos Gyula,, Kákái János,- »Kecskeméti László, Kerti József, Vajda Benő, Varga István, Bognár József, egyenként 2000'—, Prehál Rítta Edith 1700—, Hoffmann Sándor Í600'—, Cziráky Ferencné 1500'—:, dr. Bartal Kornél, dr. Miklós Sándor, Major Györgyné, Tóth Antal, Zörrögh Mihály, Zellei Teréz, Frey János, Ullmann Ella, Polgári ^Leányiskola Paks, | Sphnepp János, dr. Káldy Gyula, egyenként 1000'—, Nemes László 1000'—, Kaszás Lajos 1000'—László Lajos 1000'—, Pintér István 900*—, Főgimn. emlék­tábla-alap 700'—, Aczél Boriska, Szüts Zol- tika, 100—100—, Abay-Nemes Erzsiké 50'— koronát. A Szekszárdi Takarékpénztárnál a követ kező nagyobb jegyzések történtek : Hagymássy K. Paks 100.000, Sass L. nagybirtokos Űzd 50 000, özv. dr. Sass Istvánná 20.000, Tóth K. igazgató főmérnök ' 50.000, Szondy örökösök 50.000, ifj. Leopold L. 50.000 (részjegyzés, ősz- szes jegyzése 100.000 K), Konkolyi G. 30 000, Heiszier J. 20.000« Mayer J, 15.000, özv. Föglein J. -né 20.000, Kamarás B. 14.000, dr. Beöthy K. -né, özv. Fördős V,-né, Fördős M., Bencze F., Nagy J, 10.000, Molnár J. Őcsény 10.800, Fei­ger M. 14.000, Pesthy G. 6.000, Pesthy Endre 5 000, Horváth Gy.. 3.000 K. — Dr. Szent- királyi polgármester a hazafias célt előmozdí­tandó, a város részére 60.000 K-át (rószjegyzés) jegyzett -ugyancsak a Szekszárdi Takarékpénz­tárnál, ami igen elismerésre méltó “elhatározása volt a polgármesternek. —’ Ugyancsak ezen inté­zetnél a .héten a következő nagyobb jegyzések történték: Gottlieb Ármin 20.0Ó0 (összjegyzége _ 40 000), báró Jeszenszky Jánosné 20.000, Kunffy Károlysé (részjegyzés) 25.000, Tuba György 20.Ö00, Csanády János 14.000. Klézli József* 16.000, özv. Babits Mihályné 12.000, N.ag-y Pál' Sándor- (Őcsény) 10 000, Blesz Józáef né "10.000, Simon János 10.000*^ Vesztergombi István 10 000, dr. Fent FercTfc 5000, Sárközi Zsuzsa 6000, Bütös Antal (Fadd) 5000, Cairáki ^Ferenc 5000, Hívért Ignác 5000, Fráj János 5000, Ribling Józsefné 5000, Csötönyi Péterné 5000, E. Kara János 5000, Kiss János 5000, Vesztergombi Antal 5000, id. Tóth Pál 4Q00, Ékes István (Fadd) 3000, Babay Géza (Gerjen) 3000, Cseri István 3000, Szűcs József (Sióagárd) 2000 K, stb., stb.-, — A Szekszárdi Népbanknál a hadikölcsön* jegyzések igen szépen haladnak, városunk é vidékünk gazdálkodói fényes tanujelét "adják nemcsak hazafias áldozatkészségüknek, de józan felfogásuknak is, amikor a termények kedvező * értékesítéséből befolyó jövedelmük egy részét a legbiztosabb és legjövedelmezőbb értékpapírban, a hadiköjcsönbe' fektetik. Előljár e tekintetben Nagy Pál Sándor őcsényi gazdálkodó, aki ez^ úttal eszközölt jegyzésével a százezerkoronás jegy­zők sorába került. Sok ily értelmes és hazafiam polgártárs és a békekölcsön olyan fényes ered­ményű lesz, hogy ez lesz az utolsó hadikölcsön. Nagy P. S. 0csény 52 000 (összes jegyzése 100.000 K), Szekszárdi Népbank H., I^ző- gazdásági Kereskedelmi R.-T. H. 50.000, Uj Testvérek H., Felsőireghi önsegélyző ^Egylet Felsőiregh 40.000, Tóth Gy. H. 33.000, ősz J.- H. 25.000, Reichl Sándor (részjegyzés) H., Takler J; H. 20.000, Könczöl J, és neje őcsény 13.000, Jákob K. és neje Alsónána 12.000, Schneider J. H, Ördög Gy.= Gyulaj, dr. Herczegh Gy. H., Nagy J. Prantner H. 10.000, Dora A. gazdál­kodó H. 9 000, Budai J. 8.000, Wolf S. Sió­agárd 6.600, Vitkovit8 J. Gyulaj 6!000, Antal P. H. , Schmiedeg M, H„ Tornóczky I. Sióagárd, Vesztergombi J. Bóvári H. 5.000, B. Széki , 1. Őcsény, Bifz J. H. 4,000, Nagy L: p. ü. szájh- tanácsos H., Lauber P. Alsónána 3.000, Keserű I. -né Őcsény Porheiszer J. Alsónána 2i500, Sá­muelja Tamási, Kvasznai J. Gyulaj, Fabó Gy.. és neje Gyulaj, Róm. Kath. Óvoda H., Fischhof Sárika H'., Steiner J. Márkvárt H;, Fent I.-né H., Magyar P. Őcsény, Márkus S. Őcsény,Prant­ner A. H., Nagy Gy. Hárómházi -H,,. ifj. Nagy J. Bors H., dr. Horvát J. H, Bognár J. Sió­agárd, Tuller J. Sióagárd 2000 K. 40 éu a nemzet szoigálatűban. Nemcsak tetszetős szólásformát talált az ki, aki először a nemzet — napszámosának ne­vezte a magyar néptanítót, de valójában a nem­zet napszámosa a magyar néptanító ma -is. -— Hindenburg ugyancsak szállóigékké vált több nagyjelentőségű mondásai között általában & nép­tanító nemes hivatáÉának a legutolsó háborús értékelése is igaz fog maradni mindvégig, mikor megállapította, hogy a dicsőséges német fegyve­rek diadalát elsősorban a német néptanítóknak köszönhetjük, mert ők tanították meg a győző német katonákat hazaszeretetre, mindent legyűrő kötelességtudásra és erős fegyelemre. Amit Hindenburg a német néptanítókra mondott, — azt joggal mondhatjuk mi el a magyar 'nép­tanítókra. A negyedik éve tomboló mai véres zivatar­ban az Alpeseknél és a Kárpátoknál is kemé­nyebben álló letörhetetlen magyar népgöröngyök, a hazaszeretet, fogalmában a honi rögökkel szinte egybenőtt magyar nép, magyar panaszt, a gerince és törzse nemzeti erőnknek és hogy azzá lett, ami, -az bizony nem az osztrák-magyar diplomácia, a sokféle árnyalatú politika, meg az ezer kibújóval hozott törvények és rendeletek, önmagukat túlélt osztrák katonai szellem ered­ménye, hanem tisztán a magyar néptanítói kar nevelése. Azé a magyar néptanítói karé, amelyik a magyar közoktatásügyet jobban istápolta meg­szervezése óta, mint valamennyi - kultuszkormá- nyuük, s amely tanítóság évtizedeken át szégyen­letesen csekély éhbérért nemcsak tanította, de nevelte a magyar népet olyanná, mint amilye­nek ők maguk — igénytelen, kötelességtudó, tűrni és nélkülözni tudó, de dolgozni akaró kötelességismerő és hazaszerető magyar néppé t Ha közéletünk bármely tényezőjének mű­ködését el kell ismernünk és kell méltányolnunk: a magyar néptanítóságnak még mindig külön köszönettel is tartozunk. Érzen és tudva-tudom, hogy ezek oly té-

Next

/
Thumbnails
Contents