Tolnamegyei Közlöny, 1917 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-15 / 28. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1917. jülíus\í5. — Előkészületek gróf Batthyány Tivadar fogadtatására. A szekszárdi függetlenségi és 48 as párt mait vasárnap d. e. 11 órakor a városháza nagytermében népes értekezletet tartót t dr. Zsigmondi Ferenc elnöklésével, melyen megbeszélték gróf Batthyány Tivadar ftiniszternek és kíséretének ünnepélyes fogadtatását. Több bizottságot választottak, melyek a legkisebb részletekig megjelölték a szükséges intézkedéseket. A miniszter folyó hó 13-án telefon jelentést kül dőlt Rácz József rendőrkapitánynak, hogy f. hó 15-én reggeli 6 órakor tizenhatan érkeznek külön hajóval a domborii hajóállomásra, ahonnan Tolnán keresztül körülbelül fél 8 vagy 9 órakor érnek Szekszárdra. Gróf Batthyány Tivadar miniszter Adler N. Jánoshoz, országgyűlési képviselők közül: gróf Károlyi Mihály dr. Fent Ferenc apát plébánoshoz, jjróf Esterházy Mihály dr. Mayer Gyula ügyvédhez, Beck Lajos Mirth László vezető járásbiróhoz, dr. Lovászy Márton Fejős■ Imre törv. bíróhoz, dr. Holló Lajos Wolf Arnold birtokoshoz, Meskó Zoltán Szeghy Sándor gyógyszerésztulajdonoshoz, Létay Ernő Wolf Henrik nagybirtokoshoz, Szmrecsányi György Oszoly Károly jogügyi tanácsoshoz, dr. Ormós Ernő Telkes Izidor bornagykereskedőhöz, Ko• váesy Kálmán dr. Herczegh Gyula főorvoshoz, Bulla Aladár Tóth Gyula magánzóhoz, Laehne Hugó Zsigmond Dezső városi tisztviselőhöz fog nak megszállaüi. A hitközségek, a vármegye, a törvényszék, a járásbiróság, a pénzügyigazgatóság, a város, a „Tolnamegyei Közlöny* szerkesztősége, az ált. ipartestület és a többi hivatalok és testületek tisztelgését d. e. 10 órakor fogadja a miniszter a városháza nagytermében. — Esküvő. Klein Kálmán ipari szaktanító folyó hó 12-én vezette oltár elé a szekszárd- belvárosi rk. templomban Mihályffy Erzsikét, özv Mihályffy Józsefné leányát. Tolnavármegye hódoló felirata. IV. Károly királyunk és Zita királyné megkoronáztatása alkalmából Tolnavármegye törvényhatósága hódoló feliratot határozott el küldeni őfelségéhez. A hódoló feliratot nagy album alakban dr. Eri Márton vármegyei főjegyző kitűnő fogalmazásában, a Molnár-féle . nyomdai r. t, nyomdája és könyvkötészete most készítette el. A disz-album sima sötétbordó finom bőrkötésben, fedőlapján. Tolnavármegye ezüst címerével és fél-drága kövekkel készített sarok ezüstveretekkel készült, mik Zutt R. A. neves iparművészeti tanár munkái, mig többi teknikai részében teljesen a Molnár-nyomda és könyvkötészet munkája, velin- karton papíron van nyomva, az egész pedig selyem moiretokban helyezhető el. Az egész munka remeke a mai modern magyar könyvkötészetnek és nyomdászatnak. — Uj kaszinói tagok. A szekszárdi kaszinó választmánya legutóbb tartott ülésében rendes tagokul felvette: dr. Kamarás Géza törvényszéki jegyzőt, ifj. TeDzlinger Lajos földbirtokost, Simon Gyula pénzügyi számtisztet, Kenézy László vm. árvaszékiülnököt, Haragos János p. ü. tanácsos, számvevőségi főnököt, F. Halász Béla takarék- pénztári ügyvezető igazgató helyettest; vidéki tagokul felvette: Szentiványi József szálkai plébánost, Kelemen Imre budapesti törv. tanácselnököt és dr. Grosch Józ3ef paksi ügyvédet. — Változás a felmentések körüli eljárásnál. Eddig az volt a gyakorlat, hogy az illető gyár; üzem, kereskedő, hivatal stb., amely valamely alkalmazottjának felmentése iránt folyamodott, a közigazgatási hatósághoz (polgármesterhez, főszolgabíróhoz) fordult és annak utján kérte az elintézést. A honvédelmi minisztérium most arról értesíti a kereskedelmi és iparkamarát, hogy az olyan vállalatok, üzemek stb., amelyeknél már több vagy egy felmentett van, felmentetni kívánt alkalmazottjáról és a felmentettekről ezentúl saját maga tartozik a névjegyzéket megszerkeszteni és azt a közigazgatási hatóságok mellőzésével egyenesen a kereskedelmi és iparkamarához benyújtani. Amely vállalatnál felmentett egyén nincsen és csak egynek a felmentését kéri, az a községi, illetve a városi névjegyzékbe veendő fel. — Hősi halál. Mélységes ^fájdalom és gyász érte Báter János1’ pécsi tanitóképző-intézeti tanárt •és nejét szül. Bittér Katalin mhölgyet szeretett fiuknak : Bátor Bélának hŐBi halálával.' A bánatos szülők az alábbi gyászjölentést adták ki: „Bátor Béla a cs. és kir. 6. gyalogezred önkéntes hadapródjelöltje, hazája iránt tartozó kötelmeit 1917. évi juliuB 3-án Zlocow véres mezőin '^19 éves ifjú életével rótta le. A hősiség diadalC ivén szállt az örök fényességbe. Kicsapó sugara hint glóriát fájó büszkeségünkre, büszke fájdalmunkra. Pécs, 1917. julius 10. Báter János, Bá- terné Bitter Karolin szülei. Mariska, János, Kálmán testvérei.“ Oslay Márton, tartalékos zászlós, pécsi állami elemi iskolai tanító az orosz harctéren; ellenséges gránáttól találva, folyó hó 1-én hősi halált hah. — Az Egyesült Szakszárd—Tolnamegyei Nőegylet folyó hó 7-én közgyűlést tartott özv. dr. Sass Istvánné elnöklésével, aki bejelentette, hogy gróf Apponyi Gézáné szül. Széchenyi Paula grófnő, elnök gyengélkedődé miatt maradt távol. Wigand János egyesületi titkár jelentését tudomásul vették. Hálás köszönetét szavaztak ügybuzgó- ságukért özv. dr. Sass Istvánnéáb. elnök, Kovács Dávidné, dr. Herceg Gyuláné, Kovács Sebestóny Endréné, Ágoston Istvánné, dr. Leopold Kornélné és Mányoky Kornélné választmányi tagoknak. — Helyben hagyták Holub János pénztáros jelentését és a költségvetést is elfogadták. A humánus egyesület, mely már annyi könnyet törült le a szükölködők arcáról, az elmúlt évben kerek 3463 koronával segítette azon szegényeket, akik nem részesülnek hadisegélyben. A tisztujitást egyhan‘v gulag ejtették meg. Megválasztották a régi tago kát, a megüresedett választmányi helyeket pedig Bajó Pálnét és özv. Kunffy Károlynéval töltötték be. Az egyesület újonnan megválasztott elnökét: gróf Apponyi Gézánét táviratilag üdvözölték. — Batthyány és a Hajószövetség. A Pol. Hír. jelenti: Batthyány Tivadar gróf a király személye körüli miniszter, a következő levelet idtézte az Országos Hajószövetség központi vezetőségéhez : -Az a körülmény, . hogy ő Felsége miniszterévé legkegyelmesebben^ kinevezni méltóztatott, arra kényszerít, hogy közel tízéves, számomra mindenkor becses együttműködés után -ez Országos Hajószövetség elnöki tisztéről lemondjak. Amidőn az elhatározásomat bejelentem, kérem szivesked.- jenek ezt az engem mindenkor megtisztelendő módon támogató választmánnyal .-és a szövetség tagjaival közölni. Az az évtized, amelyet a ma gyár hajózásokért és a velük együtt i folytatott munkában töltöttem .el, mindenkor becses emlékeim közé fog tartozni. Büszkeséggel tölt el, hogy azt a hajóstársadalmat, mely még tiz év előtt teljesen szervezetlen volt és széthulló erők bői állott, egy együttműködésünk alatt erőteljes, virágzó erkölcsi tesiületbe sikerűit tömöríteni, amely testület mindenkor nemes és tiszta fegyverekkel küzdött 'a szociális érvényesülésért és hazafias irányban haladt a maga. utján. Ha végigtekintek azon korszakon, amely a Royal szállóban 1908. január 6.-án elhangzott programm- adó beszédem óta a mai napig eltelt, nyugodt lélekkel bízom a szövetséget : a maga erejére. Az együtt épített utak olyan biztosak és egyenesek, hogy bizton hiszem, hogy a szövet ság azokról letérni sohasem fog, hogy céljait a maguk teljességében eléri és a magyar hajósok jó hírneve együtt fog növekedni anyagi, er kölcsi és kulturális emelkedésükkel. Ezekkel a a felemelő érzésekkel búcsúzom a szövetségtől és a magyar hajósoktól és kérem őket, tartsanak meg emlékezetükbe engem, a régi ^ó barátot, örömük és bánatuk régi osztályosát. Egyben nem mulaszthatom el, hogy nyilvános köszö netet mondjak azoknak a tisztelt munkatársaimnak, legelsősorban Réihy Ferenc ügyvezető al- elnök urnák, akik az irányítás építés munkájá ban, gondjában és türelmében páratlan odaadás sál és a magyar hajósok boldogulásában vetett hit minden erejével állottak és dolgoztak mellettem. Isten vezérelje Ölöket az együtt kezdett utón. Hazafias üdvözlettel: Batthyány Tivadar. — Férjhez ment Fényes Ánnueka. Bihar vármegye nyugalmazott gyámpénztárosa, a művésziéi kü Fényes Endre leánya, Fényes Annuska férjhez ment. Művészi pályáját elég korán kezdte, mint csodagyermek lépett fel Király színházban. Szekszárdon is játszott, Amilyen korán kezdte, olyan korán hagyta ott a .szín padot, amelyen a dicsőséget nagy előkészülettel, tiszta művészi munkával küzdötte ki. A színpadról a házasság szóllitotta el, Fényes Annuoka a kiváló primadonna férjhez ment Uray* János báróri^)^ — A nyomdák betüanyagának lefoglalása. A honvédelmi miniszter redeíetére az összes nyomdák kötelesek nyomdabetü anyaguk 10 százalékát folyó hó 25—31-ig beszolgáltatni. J— Könnyítés az Iskoláztató szülőkön. Érte site.ifN a paksi -állami polgári fiúiskolába iratkozó tanulókat és ezek szülőit, hogy" a nmélt. vallás- éé közoktatásügyi mipiszter 87251—1917. Bzámu rendelete szerint a minden téren megnyilatkozó s nyomasztó hatásukban . mindinkább súlyosbodó megélhetési nehézségek miatt a gyér mekeket iskoláztató szülők terhein azzal is óhajt könnyíteni, hogy a jövő tanévtől kezdve a további intézkedésig a tanulók egyest tankönyveknek megvételére ne köteleztessenek.' Nem kell megvenniük a magyar nyelvtan, -a számtan, a mértan, geometria és az ének tanításnál eddig alkalmazott tankönyvet. A magyar olvasókönyvek az I., II. és III. osztályban, a stilisztika pedig a IV. osztályban okvetlenül beszerzendők. — A múlt tanévben iskolánknál használatos többi tankönyvek a jövő iskolai évben is megmaradnak. Paks, 1917. julius hó 1-én/ Balassa Sándor, igazgató. — Tanítói közgyűlés. A tolna—bar any a— somogyi_,ág. hitv. ev. egyházmegyei tanitóegye sülét folyó hó 24-én d. e. 9 órakor Bonyhádon tartja alakuló közgyűlését Haiszer Henrik -meg- bizott ideigl. elnök vezetése alatt, melynek 4öbb fontos tárgya lesz. — Gyászmise. Az elhunyt ifj. Kálmán Károly szabadkai polg. isk. tanár, ids. "Kálmán Károly szekszárd-bel városi r. .k. tanító fia lelki- üdveért folyó hó 13-án fél. 8 órakor a szekszárd- belvárosi rk. templomban gyászmise volt, melyen a gyászoló családon kivüí számosán jelentek meg. Az elhunyt haláláról a Szabadkai községi polgári fiúiskola tanári kara külön gyászjelentést adott: ki. — Halálozások. A/ocA-er Tivadar, gróf pálffy József hitbizományi birtokainak erdőmestere, hosszas betegség után, folyó hó 7-én életének 75. évében elhunyt. Az elhunytban Wdczek Sándor gazdatiszt apósát gyászolja. özv. Freundhaller Antalné szül. Füstös- Lujza életének 87 ik évében, folyó hp 12-éa Szekszárdon elhunyt. Gyermekei, unokái, ;déd unokái, menye és veje gyászolják. Berger Juliska, a Molnár féle nyomdai műintézet r. t. könyvkötő osztályának munkásnője, életének 16 ik évében, hosszas szenvedés után f. hó 14-én elhunyt. Temetése ma vasárnap-lesz, amelyen a személyzet testületileg vesz részt és koporsójára koszorút helyez. — Hadikölcsön jegyzések. A simontornyai járás területen a VI. hadikölcsönre a következő jegyzések történtek : Belecska 7600, Diósberény 4600, Felsőnána 79700, Görbő 2100, Gyönk 305400 Kesző-Hidegkút 61050,. Hőgyész 433300, Kalaznó 6000, Kéty 19500, ÍJCisszékely 9150» Kistormás 1050, Kölesd 81650, Medina 13300, Miszla 20000, Nagyszékely 10400Ö' K, Némedi 19400, Pál fa 18100, Sárszentlőrinc 64700, Simon, tornya 405700, Szakadát 31450, 'Sáárazd 17350, Üzdborjád 21000, Varsád 50000 K, összesen : 2,176.100 koronát. —§ A város gondosíwdik a sertés beszerzéséről. Szekszárd r. t. város tanácsa elhatározta, hogy gondoskodni fog a lakosságnak sertéshússal való ellátásáról. Ennek céljából szerződésre lép ifj. Tenzlinger Lajos József-puszta bérlőjével, aki 800 drb hízott sertést bocsájt-a-város ren-. delkezósére. A városi, tanács.mindenkor, nyerészkedés nélkül, maximális árban adja el a sertéseket a lakosságnak. —. Élelmiszereket szabad postán szállítani. A közönség még most sincs « tisztában,:; hogy egyes élelmiszerek postán való elküldése nem ütközik-e ‘ fönáiló törvényes rendelkezésbe. Illetékes helyről arról értesülünk, hogy a magyar korona országainak kerületén belül a postai szállításban semmiféle korlátozás nem áll.fönn. Eszerint belföldön minden árut és élelmi szert szabad postán föladni, tehát azokat a cikkeket is, melyeknek vasúton, hajón vagy tangelyen váló szállításához a rendeletben előirt szállitásiuiga zolvány feltétlenül szükséges. — A miniszter tankönyvek beszezóséről. A polgári iskolákra nézve a vállá- és közoktatásügyi minisztérium tekintettel a mindén téren megnyilatkozó megjsljfcetési nehézségekre elrendelte, hogy a nem feltétlenül szükséges ^tankönyvek'beszerzésére a. növendékek ne köteleztessenek. Ilyenek : a magyar nyelvtan, a számtan, a mértan, az ábrázoló geométria és az ének. — Péter ós Pál napi. gyűjtés. Az Országos Vöröskereszt Egylet javára rendezett gyűjtés összesen 483 korona 25 fillért eredményezett. A kitett urnákba befolyt 28 K 56 fillér^ persely- gyűjtés : Kozacsek Erzsébet gyűjtése 32 K 10 jf, Kozacsek Mária gyűjtése 13 68, Bajó Klára gyüj tése 62 20, Hock Bella gyűjtése 28'72, Kovács Lujza gyűjtése 71-96,*Káldi Erna gyűjtése 29 92, Káldi Ilonka gyűjtése 25'86, Mtkul& Hedvig gyűjtése 2443, Leopold Margit gyűjtése 4834, Fusz Margit gyűjtése 548, Pénzintézetek és kereskedők adománya Rácz. József rendőrkapitány gyűjtése 112 K, összesen'483 korona'125 fillér, mely’ nemes adományért az adakozók ós a gyűjtők az Országos Vöröskereszt Egyletzköz- ponti igazgatósága nevében fogadják hálás kö szünetemet. Dr. Szentkirályi Mihály polgármester. — II. oszt. jeggyel csak ráfizetéssel .lehet az I. osztályon utazni. A máv. a következő rendeletet adta ki: „Helyhiány miatt utasokat"magasabb kocsiosztályba osak úgy szabad elhelyezni, hí azok a magasabb kocsiosztályoknak megfelelő utánfizetfist teljesitik, ellenkező esetben az utazást abba hagyni kötelesek. Ily utasoknak beszállását megengedni nem szabad.“ — Igen üdvös, hogy az utazó közönség erről tájékozva legyen* nehogy kellemetlenségei/egyenek utazásainál.: --— Ezentúl tehát ha a második osztályban nincs hely, az első osztályba csak úgy lehet beszál- lani, ha a II. és I. osztály közötti külöúbséget, 1 korona pótiUetókkel együtt megfizeti-az utas.