Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-02 / 14. szám
XilP. ÉPtoivnm. H. szóm. SzeRszárd, 1916. április 2. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illelő minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a fap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Va évre 6 K, V* évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. —Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. Az idegen hangzású nevek. H. A Tolnameg/ei Közlöny 1916 március 26-ik számában hasonló cim alatt olvasható cikkely indít engen jelen soraim megírására. Már szekszárdi káplán koromban — jó régen: 1878—80-ban — ismételten Írtam e b. lapokban a névmagyarosítás mellett, úgy, hogy jóismerőseim nem ok nélkül elmondhatnák rólam, hogy ez az én megszokott thémám, az én — vessző- paripám. De bárki bármint ítéljen is felőlem : engem hazafias érzületem késztet az e kérdéshez való hozzászólásra, valahányszor alkalmam kínálkozik reá; még azzal a sivár kilátással szemben is, hogy szózatommal — miként eddig, úgy ezúttal is — borsót hányok a falra. A névmagyarosítás ügye oly kényes dolog, hogy annak irányában az emberek egyszer elfoglalt álláspontokról csak nagy- nehezen vagy sehogysem téríthetők el. Nekem ebben a kérdésben az a megingathatatlan felfogásom, hogy Magyar- ország minden polgára, kit magyar anya szült ; kinek, mint kisdednek, magyar anya kulcsolta össze kis kezét az első Miatyánkra; ki serdülő korában magyar-szellemet szi- vott magába a magyar nyelv, a magyar irodalom és magyar történelem tanulása révén; kinek ennek folytán agya minden gondolata s szive minden dobbanása magyar s a kinek igy más nemzetiséghez semmi, de abszolúte semmi köze: az legyen mind —- ha csak nagyon súlyos okok az ellenkezőt nem javal^ák — az legyen mind névre is magyar. Már csak azért is, mert különben Wien, ez a mi régi, jtedves jó barátunk (?!), a nem magyar nevű embert mind nem magyarnak számítván : a magyarok létszámát tiz millióról 6—7 millióra szorítja le, valamint ezt abban a bizonyos német világban, a gyászos emlékű Bach- korszakban tényleg meg is tette . . . A névmagyarosítás tekintetében kell, hogy első sorban a tanárok és tanítók menjenek elől jó példaadással a nemzet virága előtt. És tényleg, nézzük csak hazafias tanitórendeinket: a bencés, cisztercita, piarista és premontrei rend tanárait. Ok csekély kivétellel mindnyájan magyar nevet viselnek, még pedig jelentős százalékukban nem öröklött, de felvett, adoptált magyar neveket. És méltán elvárható ez azoktól az elemi népiskolai tanítóktól is, kik vegyes nemzetiségű iskoláknak állanak az élén, „nehogy azt a gondolatot keltsék fel tanítványaikban, hogy: lám, hiszen a magyarosság nem is oly elemi szükség, mert a tanár, tanító urnák még csak a neve sem magyar.“ Azt, hogy az ősi magyar nemes, de német, vagy egyéb nemzetiségű névvel biró családok, jelesen: a Degeníeldek, Jan- kovichok, Nákók, Szonthaghok, Wenkhei- mok stb. nagy történeti múltú neveiket > uj, magyarral cseréljék fel: méltányosan kívánni nem lehet. De ezek a főurak is megtehetnének legalább annyit, hogy ősi nem magyar családneveikkel kapcsolatosan állandóan használnák többnyire magyar hangzású predikátumaikat is — magyar voltuk nyilvános manifesztálása okából. A magyar értelmi, u.' n. lateiner osztálybeliek éppen intelligenciájoknál lógva szinte kötelezve érezhetnék magokat magyar vezetéknév viselésére, mert hiszen amugysem a név adja meg a becsületet viselőjének, hanem megfordítva, ez igyekezzék becsületet szerezni nevének. Nagyon fontosnak találom továbbá azt, hogy a magyar művészeknek, kik éreznek magokban istenadta tehetséget, mellyel fényt és dicsőséget deríthetnek a magyar művészetre, magyar nevök legyen. Milyen veszteség lenne pl. a magyar művészet hírére nézve, ha Munkácsy Mihály megtartotta volna eredeti német nevét és nem vesz fel oly nevet, melyet a francia kénytelen volt Münkakszusak kiejteni? A németek biztosan a magokénak sajátították volna ki őt. De azt, hogy akár művész, akár más közpolgár — legyen az zsidó vagy keresztény — Hunyadi, Kinizsi, Szécsényi, Zrínyi stbivé avanciroztassa magát: a belügyminiszternek egyszerűen nem kellene megengednie. A tisztes iparos- és kisgazdaosztály is nagyon jól teszi, ha szivében-lelkében s nyelvében egyaránt magyar lévén: magyar nevet is vált. És nem érvel úgy, mint sok szekszárdi német nevű, azonban németül csak halló, de nem beszélő magyar ember, hogy ő — aszondja — igenis magyar ember, de — német fi! No hát köszönöm én az ilyen okoskodást, de nem kérek belőle. Tanulhatnának ezek és sokan mások — a mözsi tót-magyaroktól. (így nevezik magokat a megmagyarosodott mözsi tótok.) A 18. század közepe táján, midőn őket Nyitra, Trencsén s Zólyom megyékből Tolna városa mellé telepítették: mindnyájának tót neve volt. S íme, manapság szebbnél-szebb magyar nevek élnek közöttük, úgymint: Dudás, Fekete, Hegedűs, Szegedi, Varga, Vass, Vigh stb; és ezeket ők — a köztük fennmaradt hagyomány szerint — az idők folyamán mind a magok jószántából (akkor persze belügyminiszteri engedelemnek még hire sem volt) vették fel. Tartsa Isten az én volt mözsi tót-magyar híveimet, hogy soká — még hazánknak a világháború lezajlása nyomában következendő renesszánsza után is — tündökölhessenek tiszta hazafiságuk példájával sok-sok más nemzetiségű, rangú és rendű polgártársaik előtt! Pártos Zsigmond. Utalványt csatoltunk mai számunkhoz. — Kérjük u hátralékos előfizetés beküldését. Távirataink. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Höfer mai jelentése. Budapest, március 31. Olasz hadszíntér. Igen kedvezőtlen időjárás miatt a harcokban szüuet állott be. Qrosz és délkeleti hadszíntér: Nem volt esemény. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. A német nagy főhadiszállás jelentése. Berlin, március 31. A nagytőhadiszállás jelenti. Nyugati hadszíntér: A harcvonal több szakaszán derült időjárás mellett mindkét részről észrevehetően megélénkült a tüzérségi tevékenység. A Maastól nyugatra Malancourt helységet és a mindkét oldalról csatlakozó francia védmüveket rohammal elfoglaltuk. Hat tisztet és 322 főnyi legénységet sebesületlenül elfogtunk. A keleti parton a helyzet változatlan. Douaumont erődtől délre a francia árkoknál rövid közelharcok fejlődtek. Az angolok légi harcokban Arras és Bapaume környékén 3 kétfedelűt vesztettek. Utasaik közül kettő meghalt. Immelmann hadnagy ezúttal immár a 13-ik ellenséges repülőgépet lőtte le. Keleti hadszíntér. Az oroszok tegnap is arra szorítkoztak, hogy az eddig megtámadott harcvonalakon erősen lőtték állásainkat. Balkáni hadszíntér. A helyzet változatlan. A legfelsőbb hadvezetőség. Kérelem hazánk összes tanítónő és tanítóihoz ! Immár harmadszor változott meg az évszám a naptárban, mióta az első harcos felkiáltás végig sivitott drága hazánk határain: „Fegyverre! veszélyben a haza!“ E harcos, szivdobogtató felkiáltás belejajdult az itthon maradt anyák és gyermekek sajgó szivében . . . Húsz hónap telt el immár telve a legragyogóbb hőstettek ezreivel, telve a legkeserübb, legfájóbb drámákkal, tragédiákkal ; apátián árvák ; megszenesedett foltok a tar mezőn : egykori — népi is oly légi — meleg családi fészkek mostani helyei. Ebben a felséges és mijliónyi tanulsággal telitett történelmi időkben, az iskola és annak hős lelkű harcosa, melegszívű tanítója, legyen az férfi, avagy nő, nem végezheti a tanévet most ma is úgy, mint más években, beleszokva, elfásulva, a háború lángostorainak csapásait egykedvűen, kapott hétköznapi lélekkel fogadva. Nem térhetünk, mi tanítók, napirendre többé soha oly értelemben, mint még 1914 ben is. Ezerszer is nem! Azokat a csodával határos, legendás hőstetteket, melyeknek szem- vagy fül— tanúi vagyunk, el kell raktározni, gyümölcsözővé kell tennünk ott, ahol igazán méltó és megillető helye van: az iskolás gyermekek leikébe és meleg szivébe. Közeledik április il-ike, amikor a szabadság és hazaszeretet diktálta tövvenyeinket szentesítették őseink. Most mi is szentesítsünk újból! Szentesítsük azokat a szent törvényeket, melyekről azon hősök sirhantjai regélnek, akiket már hazahoztak övéik a honi földbe. Minden faiu vagy város temetőjében vannak már ily frissenhantelt, beszól des sírok . . . Ide vezessük ki az ünnepi mise után a növendékeket és külön-küiön fiuknak, leányoknak tartsunk megfelelő lelkesítő, buzdító beszédet: az erőslelkü hitvesekről . . . anyákról ... a hős apákról ... az árván maradt gyermekekről ... VetegesBÜnk . . . Csirakeltü, bimbófakaszto szép tavasz van; a hazaszeretet lángoló, verőfényes napjai káprázatos csodái zugnak, villog-
