Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-02 / 1. szám
TOLNAMEGYEI KOZLON* 2 kodjunk azon legszegényebbjeinkről, akik közvetlen körünkben élnek és iparkodjunk ezeknek helyzetén némileg segíteni azáltal, hogy a szekszárdi népkonyha fenntartását nemeslelkü megalapítójának szellemében továbbra is biztosítsuk. Erős bizalmamat azon közönség nagylelkűségébe helyezem, mely egy jó ügytől áldozatkészségét soha meg nem vonta. Szekszárd, 1915. december havában. Hazafiui meleg üdvözlettel : Bezerédj Pál. Szerb hadlfossdíból való kiszabaduló!. B. J. foldink, az 52-ik közös gyalogezred vitéze következőképpen beszélte el nekünk fogságba jutását és abból való kiszabadulását: 1914 évi december 4-én Rezojevác és Kragujevác irányá ban mi többen előőrsi szolgálatot teljesitettünk s a többiek ped’g a magaslaton voltak. Innen tisztán láttuk, bogy erős szerb csapatok nyomulnak a mi hadállásunk felé. Mi, akik előőrsön voltunk, sietve jeleztük Vörös nevű hadnagyunknak a szerbek közeledését. Midőn ezt hadnagyunk telefonon a vezénylő ezredparancsnokunknak leadta, tőle az a parancs érkezett, hogy egy emberig tartani kell állásunkat. Közben oly sürü köd ereszkedett ránk, hogy ennek védelme alatt a szerbek bekerítettek. Erre oly öldöklő golyózáporba futottunk, hogy csak 36-an menekültek meg, a többiek pedig részint elestek, megsebesültek, vagy fogságba kerültek. így jutottam én is bajtársaimmal szomorú fogságba. A szerb parancsnok fenyegetéssel azt követelte tőlünk, hogy áruljuk el csapatainkat. Mi ezt azonban megtagadtuk. Elhajtottak bennünket Kragujevácba, innen pár nap múlva Nisbe, majd Branyára vittek, ahol munkára fogták a foglyokat, Engem a nyomdába alkalmaztak, ahol 9 hónapig Ausztria és Magyar- ország térképét sokszorosítottuk. Mikor a bolgárok is megkezdették diadalmas offenzivájukat, a szerbek a foglyokat és igy engem is, egyik városból a másikba kisértek, mindenütt pár hetet vagy napot töltöttünk. Amint a szerbeket szorították, minket is hajtottak : Raskára, Mitrovicára, Novibazárba, Prisztinába és végre Prizrendbe, ahol azután ütött a szabadulás órája. Éjjel ugyanis felmásztam a várfalára és szerencsésen leugrottam. Példámat többen is követték. A sötétségben egy elhagyott házba menekültünk, ahol azonban nem maradhattunk meg, mert egy jóakaró úri embeF figyelmeztetett bennünket, hogy a szerbek itt könnyen ránk törhetnek. Ekkor a görögkeleti, majd pedig a török templomban rejtőzködtünk, ahol velünk rokon érzésű törökök könyörültek meg rajtunk. Ételt, itat, sőt pár fillért is kaptunk. Különösen kegyes volt hozzánk egy görög keleti plébános, aki nemcsak étellel látott el bennünket, hanem még ruhát, bocskort, nadrágot, sapkát is adott. Áldja meg a jó Isten érte! Három nap múlva már hallottuk a bolgár ágyuk dörgését, ami fokózta lelkűnkben a kiszabadulás reményét. Negyedik napon örömmel láttuk a bolgár előőrsök bevonulását, akiknél rögtön jelentkeztünk. Bajtársi szeretettel öleltek keblükre. Szerb fegyvert adtak kezünkbe és igy részt vettünk a város átkutatásában. Amint a bolgár fősereg is megérkezett, előjöttek a magyar foglyok, mintegy 3—4 százan lehettünk. A bolgár tiszt utasítására visszamentünk Prisztinába, innen Nisbe, ahol a konzulátus gondoskodott rólunk. Azután gyalog és vasúton pár nap alatt Belgrádba érkeztünk, ahol kipihentük egy kissé magunkat. Innen Zimonyba, Zi monyból Újvidékre, Újvidékről Pécsre utaztunk, ahonnét a Halason állomásozó ezredünkhöz vonultunk be, hogy újból küldjünk édes hazánk és szeretett királyunkért. — Adakozzunk a Vöröskereszt Egylet nek! Segítsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit! Újévkor. Az ó-év, ez a vén sírásó, mely oly sok derék magyarnak ásta meg" sírját a vérben duskálódott 1915-ik esztendőben, maga is sirba hullt. Sok könny, sok gyász, tömérdek ifjúi remény vetette meg halottas ágyát és mi megkönnyebbült lélekkel helyeződünk bele reménységeink zsenge rügyfakadásaival az uj esztendőbe, mert hisszük, hogy ez letörli azt a sok könnyet, megenyhiti azt a sok sebet, melyet az elmúlt ó-esztendő okozott. És öntelt örömmel látjuk, hogy bármily súlyos megpróbáltatásokkal teljes volt is az ó-év, — íme, nemzetünk dicsőségben túlélte azt a súlyos 1915-iki esztendőt is. Lapunk is viselve a múlt év minden terhét, a megjelenés nehézségeit, a mindenfelől kiuzsorázott közönség részéről az előfizetések, hirdetések beküldése körül mutatkozott ellanyhulásait, megkönnyebbülten tekint a jövő elé, mert tudjuk, hogy az a közönség, mely 43 éven át fenntartója volt pártfogásával lapunknak, a ránk virradó 44-ik évben sem fog tőlünk eltávolodni. Kérjük hazafias érzelmű közönségünket, hogy a függetlenségi eszméktől soha el nem tántorodott lapunkat az uj évben is tartsa meg eddigi pártfogásában. Lapunk előfizetési ára: Nelybon és vidékre egész évre . . 12 kor. 7j évre 0 kor. V4 évre ... 3 kor. Tanügygyel hivatásosan foglalkozók egész évre a dij egy összegben való előzetes lefizetése mellett 6 korona árban kapják lapunkat. Hazafias üdvözlettel: a Tolnamegyei Közlöny kiadóhivatala. Prikler Károly. 185Z-1915. 1915 december hó 13-án hunyta le örökre jóságos szemét és adta át szelid lelkét végtele nül szeretett teremtőjének. Meghalt! Meghalt váratlanul. Nem hallotta senki utolsó jajszavát, nem látta senki utolsó vívódását alattomos gyilkosával: a halállal. Mire megtalálták, megvívta volt a csatát az élét kérlel- hetlen, legnagyobb és mindig győző ellenségével. Nem voltak sohasem igényei. Halálában sem voltak. Igénytelenül, szerényen halt meg, amint élt is. Senkinek terhére nem volt. Senkire nem szorult. Még egy csepp vizet sem könyör- gött senkitől. Erős lelke annyira uralkodott fegyelmezett fizikumán, hogy utolsó percig tudott neki parancsolni és maga volt képes igényeit kielégiteni. Senkire sem szorult. Megőrizte fél tett függetlenségét az utolsó percig. Bár nagy beteg volt, papi kötelességeit mégis pontos lelkiismeretességgel látta el végig. Csak épp egy napig nem tudott működni: utolsó nap, vasárnap, bár akkor is —- úgyszólván — erőszakkal kellett templomától visszatartani. Határozott elvű, tiszta jellem volt.. Mély, sziklaszilárd és meggyőződéses vallásosság és csillogó tiszta erkölcs képezte sok egyéb fényes tulajdonai mellett fődiszét és erősségét. Nyilvánosság és őszinteség párosult jószívűségével és emberszeretetével. Mások iránt einózó, maga iránt szigorú volt. Senkiről annak hi^aí mögött rosszat nem mondott. De azemtől-szeriibe megmondta véleményét — a maga módja szerint — bárkivel szemben is. Bölcselkedő természete igazi tudomáoy- szomjjal élvezte az élet legtisztább és legneme sebb örömét : az önképzést. Soha tétlenül nem volt. Jobb sorsra, érdemes szorgalommal és buzgalommal magas képzettséget szerzett, de önzetlen, igaz szerénység gél takarta, leplezte tehetségét, képzettségét és sohasem fitogtatta vagy éreztette volna másokkal szemben szellemi fölényét. Életének tartalma és tiszta jellemének súlya bizonyára az ő javára húzta volna a mérleg serpenyőjét, ha másokkal versenyre kelt volna, de szerénysége tiltakozott ellene és azért sohasem bizonyult be a német közmondás — „Die Bescheidenheit ist eine Zier, doch weiter kommt man ohne ihr“ — igazabb nak, mint ő rajta. Onkény.telenül is eszébe juttatta a vele való társalgás alkalmával Lessing mondását: „Die Wage gleicht der grossen Welt: das Leichte steigt, das Schwere fällt.“ Mint szerény ember minden külső csillogásnak és feltűnésnek határozott ellensége volt. Szerepelni sohasem szeretett, de bölcselkedő természeténél fogva szemlélni annál jobban. Jó megjelenésű ember volt. Hatalmas alakjával, mosolygó jóságos arcával és barátságos modorával lebilincselt mindenkit. Mint pap — a szó legnemesebb értelmében — kifogástalan volt Igazi, mély, meggyőződéséé vallásosság, pontos kötelességteljesités, jószívűség és titokbani jótékonyság gyakorlása kedvenc tulajdonságait képezték. Halála előtt való este mondta még e sorok írójának : — Még nem végeztem ma el egészen a breviáriumot. Pedig mióta Tevelen vagyok, még soha egyetlen egyszer sem mulasztottam el. Sohasem kért jobb plébániát. Pedig anyagilag nem a legjobbak közé tartozott plébániája. — Nem tartom illőnek, hogy pap anyagiak miatt minduntalan változtassa helyét. A papnak nem hivatása anyagiakat gyűjteni. Nem is értékelte a pénzt soha. Ha 2 fillérje volt, éppen olyan jól érezte magát, mintha 2 ezer koronája volt. A pénz előtte csak szükséges rossz volt. Ez is papi jellemére vonatkozó, szép vonás, amelyben lelke különben oly gazdag volt. Az egyháznak és az egyházzal élt. Teljesen beleélte magát annak szellemébe. Nagy ünnepek alkalmával, pl. husvétkor, sugárzott az arca az örömtől. — Mindent Isten dicsőségére! — mondotta ilyenkor szt. Pállal. Az egyházmegye egyik diszét, paptársai igaz, jó kartársat és a tanítóság Őszinte, önzetlen barátot veszitett benne. És ha eme tiszteletteljes megemlékezésem nyilvánosságra hozott gondolattöredékemmel vétkeztem volna szerénységed ellen, — akkor a Te megdicsőült, jóságos szellemed meg fogja azt bocsátani annak, aki drága emlékedet a síron túl is mindig szeplőtelenül meg fogja őrizni. Eircs István. KÜLÖNFÉLÉK. Lapunk olvasóinak és barátainak boldog újévet kívánunk. — Katonai kitüntetések. A király Zoller Károly őrnagyot, a 12. dzsidásezredben, Fischer János nyug. tolnai jószágigazgató vejét, a „Signum Laudisszal és a katonai érdemkereszttel tüntette ki. — A király az ellenség előtt elesett Müller János 19. honvédgyalogezredbeli tartalékos hadnagynak a hadidiszitményes katonai érdemkereszt 3. osztályát adományozta. — Veress Miklós, a 2. közös huszárezred tizedese, a szekszárdi Kaszásféle könyvkereskedés üzletvezetője, vitézségi éremmel lett kitüntetve. Hovald Péter és Fia cs. és kir. szab. kelme és fonálfestő, vegytisztító és gőzmosógyár képviselete Szekszárd és vidéke részére Fein Alf rédné Szekszárd Br. au$usz imre-u. 602. A gyár rendes áraiban vállalja az úri, női- és gyermek öltönyök, díszítő- és bútorszövetek, függönyök, kézimunkák, szőnyegek, csipke és végáruk-, szőrmék, fehérnemüek vegytisztitását festését és mosását.
