Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-20 / 34. szám
1916. augusztus 20. TOLNAMEGYBI KÖZLÖNY 3 — Harangok hadbaronulása. A nemzeti áldozatkészségnek ismét egy szép példája tárul •elénk. Elmennek tőlünk a harangok, hogy megvédjék legnagyobb kincsünket, hazánkat. Mily azép hivatást teljesítettek békében és milyen szörnyűt és borzasztót, de azért mégis nemeset fognak a háborúban. Egyrészt ontják, szórják a balált, ■ veszedelmesen tombolnak, másrészt megvé* dikdrága szülőföldünket. Idehaza milyen békés, szelíd természetűek voltak, örültünk, ha hallottuk őket, mégis milyen félelmetessé és borzadá- lyossá változtatta át őket az idő viharja. Katonáink oldala mellett fognak majd küzdeni. Már az összes helybeli templomokból leszedték a ha rangokat, egy-kettő kivételével. Innen az olvasztóba kerülnek, majd acél szörnyetegekké változnak és velünk együtt fognak menni a harcok mezejére, hegy diadalt arassunk és mielőbb elérhessük ellenségeink megsemmisítésével az áldásos békét. — Dr, Fent Ferenc apát-plébános Nagyboldogasszony napján meghat'ó szép beszédben búcsúztatta el a harangokat, melyek eddig ércnyelven hívogatták a híveket imára, elsiratták a halottakat; most azután elmennek a csaták mezejére, hogy halált szórjanak az ellenségre. Magasszárnyalásu beszédje alatt a hívek köny- nyeztek és hangos zokogásban siratták el a harangokat, amelyek esteli 8 óra után még egyszer fél óráig siró hangon mondottak fájó szivünknek búcsút. — Sikeres fogás. Rassovszky Julián paksi főszolgabíró a napokban a paksi vadászterületen foglyászott és nem madarat, hanem 6 szökevény •orosz foglyot ejtett hatalmába. — Az 1877—1866 évfolyambeliek pót- szemléje vármegyénkben a következő sorrendben lesz: Szekszárdon augusztus 29 én, a központi Járásbeli községekre augusztus 30—31-én, szeptember 1-én és 2-án; — a dombóvári járásban szeptember A. és 5-én, a tamásii járásban szeptember 14., 15* és 16-án, a völgységi járásban szeptember 18., 19., 20. és 21-én. — Hadifogság. Dörnyei Béla alezredes, Dörnyei Ferenc nyug. igazgató-tanitó fia, sebesülten Volhiniában, — dr. Török Ottó szekszárdi városi ügyész, főhadnagy és Bodnár Jenő had- apródjelölt, színművész, Bodnár István lapszerkesztő, hitelbanki igazgató fia orosz fogságba estek. Ifj. Kramolin Gyula orvosnövendák, dr. Kramolin Gyula tb. vármegyei főorvos fia az olasz fronton került sebesületlenül fogságba. — Nagy Győző, a 17. honvéd gyalogezred zászlósa, Nagy Béla kir. s. tanfelügyelő fia, augusztus hó -9-én Görznél vívott súlyos ütközetekben olasz fogságba került. — Várkonyi István, a 69. cs. és kir. gyalogezred főhadnagya, Várkonyi Iván nyug. jegyző fia, 13 tiszttárBával orosz fogságba esett. — Ugyancsak fogságba esett Kutnyánszky József 17. honvéd gyalogezredbeli kadett, decsi rk. tanító is az olasz harctéren. — Hoffmann Ottó pécsi ügyvéd, volt országgyűlési képviselő orosz fogságba esett. — Koszorús Sándor 17. honvéd gyalogezredbeli tartalékos zászlós orosz fogságba esett. — Áldozatkész úrnő. Dr. Berky Józsefné dunaföldvári úrnőt kellemes névnapi ünneplésben részesítették a Vöröskereszt-kórház szenvedő katonái, aki viszonzásul megvendégelte a 140 tagból álló betegállományt. — Hitközségi és iskolaszéki ülés. A szekszárdi róm. kath. hitközségi tanács és iskolaszék f. hó 13 án dr. Fent Ferenc apát-plébános elnöklásével gyűlést tartott. A vizsgaelnökök jelentései szerint, dacára a háborús viszonyok folytán történt osztályösszevonásoknak,és több tanerő helyettesítésének, a tanulásbeli eredmény általában jó, sőt egyes osztályokban kitűnő volt. A hitközség elhatározta, bogy a katonák által elégetett iskolai padokért a honvédelmi minisztertől kártalanítást kér. Az iskolaszék Kálmán Ferenc tanitónak a II. fizetési osztály III. fokozatába leendő előléptetése iránt intézkedik. — Tudomásul vette a hitközségi tanács, hogy Csukly Kálmán súlyosan megsebesült belvárosi kántor julius 15-én elfoglalhatta újból állását és Bállá Sándor tanitónak elismerésül köszönetét szavazott a kántor helyettesitéseért. — Az elnök jelentette, hogy az iskolaszék és hitközségi tanács 3 éves mandátuma lejárt ugyan, de a kiadott püspöki rendelet szerint a háborús viszonyokra való tekintetből érvényesen tovább működhetik. — Ugyancsak az elnök bejelentette, hogy a templomokból és kápolnákból a harangokat hadicélra elviszik. A belvárosi templomban a nagy- és a lélekharang, az újvárosi templomban pedig csupán a nagyharang marad meg. Mielőtt lekerülnek a harangok a toronyból, még egyszer meghúzzák és elbucsuztatják, hogy azután mint ágyuk pusztítsák ádáz ellenségeinket. — A lelkészek a szószékről felszólítják a szülőket, hogy a régi tankönyveket küldjék a hitközség pénztári hivatalába, a szegény tanulók számára. — Szabadságolások meghosszabbítása. A honvédelmi minisztérium az őszi gazdasági munkálatok elvégezhetése céljából a cs. és kir. hadügyminiszterrel egyetértőleg rendeletet adott ki, amely szerint a járási főszolgabirák és a városi hatóságok felhatalmaztalak, hogy a jelenleg érvényben levő és meghatározott időre szóló azon felmentéseket, amelyeket a honvédelmi vagy a hadügyminiszter engedélyezett, 1916. november 30-ig meghosszabbíthassák.' A szabadság meghosszabbításra csak önálló mezőgazdáknak vagy mezőgazdasági alkalmazottaknak lehet igényük, de csak abban az esetben, ba a korábbi felmentést az említett két minisztériumtól kapták. — A szekszárdi városi katonai ügyosztály fölhívta a szabadságot nyert mezőgazdákat, hogy össze- irásuk végett a főjegyzői irodában folyó hó 21-től kezdődőleg jelentkezzenek. — Élelmiszerek kényszer eladásának elrendelése. Előfordult, hogy egyes katonai egyének élelmiszer bevásárlásaik alkalmával a maximális áron fölül is vásároltak és vásárolnak, mert másképen a termelők áruikat visszatartanák, a katonák élelmének pedig meg kell lenni. A hadügyminiszter utasította a katonai parancsnoksá gokat, hogy a maximális árat túllépni a katonai élelmi beszerzéseknél is tilos, hanem ehelyett a közigazgatási hatósághoz kell ily esetben for- dulniok, hogy a katonai hatóság a 4207/m. e. 1915. sz. kormányrendetet 11 § a alapján a maximális áron fölül tartott élelmiszer kényszer eladásának elrendelése iránt intézkedjék. Mint egy most megjelent belügyminiszteri rendelet rendeli, ily esetekben a helyi hatóság a beszerezni kívánt élelmi szerek nemének, mennyiségének és a készlettulajdonos nevének megjelölésével a megyei alispán utján táviratilag kell a belügyminisztertől a kényszer eladásra engedélyt kérni. — Hősi halál. Pesty László tanité, egyéves önkéntes tizedes, Pesty Ferenc tamásii főraktár- nők fia junius 11-én életének 19-ik évében, a bukovinai harctéren Zürin község mellett, az ellenség golyójától fejbe találva, a dicsőség mezején a hazáért és királyért hősi halált halt. Rivészy Dezső tanító, 19. h. gy. eiredbeli hadnagy, Rivészy Antal szemeli tanító fia, aki a harctéren megsebesült és lábsebét Pécsett gyó- gyittatta, közben meghűlt és tüdőgyuladásban el - hunyt. Múlt hétfőn temették el Pécsett katonai pompával. Az elhunyt hős honvédhadnagy unokaöccse volt Róth Pál szekszárdi máv. főraktár- noknak. Széky Zoltán, Széky Géza geijeni ref. lelkész fia s tiszti vizsgát tett kadét aspirant, katonai kötelessége teljesítése közben srapnell golyótól találva, hősi halált halt. Sok szép remények szálltak alá vele a sírba, koporsóba! ref. pap- növendék, Isten kegyelméből született pap volt, kinek a biblia zsebében, eszében is mindig ott volt. Áldott legyen emlékezete ! Széky Géza ref. lelkész István fia, honvéd hadapród őrmester június 16 án eltűnt Luck alatt, a zviniacei ütközetben s azóta nincsen] róla hir. Augusztus l5-én volt egy éve, hogy bevonult a Mollináryakhos. — Rekvírálja a város a cukrot. Asszonyok szaladgálnak boltról-boltra, sírva könyörögnek beteg gyermekeik számára egy kis cukrot. Lehet, hogy nem minden kereskedő holtjában van cukor, de van nem egy olyan bolt, melynek tulajdonosa visszatartja a cukrot, s csak nagyon megválogatott egyéneknek mér belőle ki pár dekára valót. Kormányrendelet biztosítja a városi hatóságnak a jogot, hogy az elrejtett és visszatartott cukrot felkutassa és a készlet és tulajdonosának bejelentésével a közfogyasztás céljára áruba bocsájthassa kényszer eladás utján. Ha nem talál elegendő készletet, -úgy kérje a pénzügyminisztériumot, Ja Cukorközpont besava- nyitására, mert tűrhetetlen az, amit a cukorral csinálnak. t — Olcsóbb lett a korpa. A kormány a korpa kilogrammját 20 fillérben állapította meg. — A vámörlés dija gabonában fizetendő. A minisztérium elrendelte, hogy a vámőrlést végző malomvállalatok, ideértve a házi és gazdasági szükségletre dolgozó vámőrlő malomvállalatokat is, búzát, rozsot, kétszerest, árpát, kölest, zabot, tengerit kizárólag csak természetben, az illető terményben s nem pénzben vagy lisztben szedett vámért (őrlési díjért) őrölhetnek avagy dolgozhatnak fel bármely egyéb módon. A vámul szedett terményekre továbbra is érvényben maradnak az eddigi intézkedések. — Molnár-fél 8 részvénytársaság könyv- és papirkereskedése Szekszárd, (Kaszinó Bazár). Ajánlja a közelgő iskolaidény alkalmával a m. t. tanító urak, szülők és, tanulók szives figyelmébe dúsan felszerelt könyv- és papirkereskedósél, hol a Tolnavármegyében használt Összes tankönyvek állandóan raktáron vannak. Középiskolai tankönyvek uj és használt állapotban! Elemi iskolai tankönyvek, írószerek. Levél beli megkereséseket még aznap elintézünk. — Eljegyzés. Fazekas Pál bodvaszilasi ref. tanító eljegyezte Parragh János szekszárdi magánzó leányát, Juliskát. — A kirendeltség hivatalos helyisége. A Haditermény tolnamegyei kirendeltségének hivatalos helyisége a Garay-téron levő ítiiller-féle épületben van. — Az nj kenyér. Augusztus 15 ike óta uj kenyeret aszünk. Már t. i. akinek van, mert hogy igen nehezen sült ki az első cipó az uj kenyér- lisztből. Az uj kenyér-idény kezdetén önkénytelenül is ajkunkra tóiul a kívánság, hogy vajha olyan jó és olyan nagy darab legyen az uj kenyér, mint a régi volt, amelyről a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank kezdettől végig a legtökéletesebb mérvben és módon gondoskodott. — Az augusztus első felében mutatkozott liszthiányt sem kellett volna éreznünk, ha a Hitelbank által a szekszárdi fogyasztók részére beraktározott gabonára részben rá nem tette volna kezét a Haditermény, részben pedig nem utalták volna a lisztünket más helységeknek. De hát, ugylátszik, átéltük az átmeneti zavarokat és talán erre számítottak, akik másképen intézkedtek, hogy majd csak lesz vatahogy. Még senki sem halt éhen! Helyes, nagy jó uraink, hát hiszem azt csak kezdje más. De a kenyér és liszthiány jegyében indult uj kampány elején már épen ezért sóhajtjuk mi vissza az előző évit, amikor egész évben biztositva volt zavartalanul liszt és kenyérszükségletünk és nem az volt az elv, hogy majd csak lesz valahogy, hanem állandóan jól volt. — Hiért drága a talpbőr ? A talpbőrről már verset is írnak, s talán a legközelebb a Pénz Őfelsége mintájára a Talpbőr őfelsége is ott fog szerepelni a fővárosi Uránia Színház műsorán. Az tény, hogy ha valamikor méreg drágáról szóltak az emberek, úgy ma talpbőr- drágáról joggal lehet beszélni. Az is tény azonban, hogy a talpbőrrel űzött uzsora üzelmek is a hazai állapotok szegénységi bizonyítványait szaporítjuk. Ugyanis miért drága a bőr ? Mert nem vágnak, nincs marha! ? Dehogy is ! Valóságos marhaközpontok vannak. Miért, hogy olyan drága hát a talpbőr? Némileg választ ad erre a példának ideál litott kolozsvári Renner Testvérek és tsa bőrgyár rt. 1915. évi mérlege, melyből azt látjuk, hogy ez a bőrös rt. 100000 kor. alaptőkével az 1915. évben 551985 kor. nyereséget, tehát az alaptőke 275*/o ának megfelelő nyereséget ért el. Ebből a horribilis nyereségből 300000 koronával dotálja az értékcsökkenési alapját, 62404 koronát leírásokra fordít, s hogy a szegény részvényeseknek is jusson valami, azoknak osztalékul fizet 181531 koronát. Szóval ezért drága a talpbőr. Újból csak azt mondjuk: Hajh régi szép magyar nép, a sok belső ellenség téged miként szaggat és tép! Hanem aztán hadd jöjjön ám az a hadi nyereség adó, de böcsülettel ! — Jó barátunk, a korpaközpont. Nem lehet panaszunk a Korpaközpontra, mert igaz ugyan, hogy a K. k. jóvoltából alig jutunk korpához, s ha állataink beszélni tudnának, aligha mondanának jót a K. k.-ról, dehát máshol is így van. A különbség csak az, hogy itt-ott emberére akad a K. k. így pl. a Makói Újság hozza a hirt, hogy a csanádmegyei alispán, miután hasztalan instanciáztak korpa irányában a makói gazdák, elrendelte a makói gőzmalmokban a Korpaköspont rendelkezésére felhalmozott korpa mennyiségnek karhatalommal való lefoglalását, s a korpát szétosztotta az állattartók között. Különben hasonló radikalizmussal járt el a csanádi alispán a Haditermény rt.-val szemben is, mikor a Haditermény nem utalt lisztet a lakosságnak, s a lakosság pedig nem tudott liszthez jutni. Felelőssége tudatában és a közélelmezés érdekében a malmokban a Haditefmény részére zár alatt levő lisztet karhatalommal elvitette, éa a lakosság részére áruba bocsájtóttá. Eljárásáról pedig a belügyminiszternek jelentést' tett, aki bizonyára meg is dicsérte, mert hogy ott Pesten első lehet a nagy befolyású sok Hadi Központ, de már itt lent a legnagyobb ur mégis csak az alispán, meg a főszolgabíró, akiknek nem csak joguk, de kötelességük is a helyi szükséglet követelményeit kielégíteni a kezükben levő hatalommal még akkor is, ha ez a H. T.-nak, meg a K. k.nak nem is tetszik. Különösen aláhúzzuk ezeket, mert hogy Szekszárdon és Tolnában is az az állapot, ami odaát Csanádme- gyében. Le&nyginm&ziuui. A pécsi Miasszonyunkról nevezett női Rfend az 1916—17. iskolai évben megnyitja a leánygimnáziumot, mely folytatása lesz a felsőbb leányiskolának. Most tehát a gimnázium. V. osztályával kezdődik szeptember 1-én ezen nőnevelő intézet pályafutása. A tandíj évi 300 korona. Felvételt nyerhetnek a leány- gimnázium vagy felsőbb leányiskola IV. osztályát végzett leányok minden további vizsgálat nélkülj a polgári iskola IV. osztályát végzett leányok pedig akkor, ha a francia nyelvből sikeres különbözeti vizsgálatot tesznek.