Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-13 / 24. szám

1915 junius 13. , j* >n^ gyűjtések eredménye. A szek­szárdi állami főgimnázium tanulói 336*5 kiér. a polgári fiú- és leányiskola növendékei külön’ külön ugyanily mennyiségű réz és egyéb fém- gyűjtéseikét beszállították a városi rendőrkapi­tányi hivatalba, hol azokat Rácz József rendőr­főkapitány átvette, a sok igen értékes és szép tárgyakat összetörette és a kir. ügyészség fém- adományaival együtt felküldte a székesfehérvári tüzér laktanya parancsnokságának. . — Hadikölcsönjegyzés a vidéken. Szász­vári plébánián Szabó Géza tb. pápai káplán, szászvári plébános úgy az első, mint a második hadikölcsönjegyzés impozáns sikerét úgy biztosí­totta, hogy híveit lelkes beszédekkel buzdította jegyzésre. Bizony kevés község van olyan, amely nek népe oly nagy megértéssel hozta meg a küzdő nemzet részére az áldozatot, mint Szász­vár magyar lakossága. (Első jegyzéskor volt 186.000 korona.) Suligói András nagybirtokos 21,7000, Szabó, Szabó Géza tb pápai káplán, plébános 5.000, özv. Rőder Jánosné 2.000. id. Tóth Antal 2 000 Máté Katalin 1 400, Köves Kálmán 1.000, özv. Neubauer Ferencné 1.200, Jäger Antal tanitó 500, Jäger Antalné 500, Guly Kovács György pénztáros 500, Guli Kovács Györgyné 500, Puppi János szobrász 500, Puppi Jánosné 500, Hepp István építész 500, özv. Deák Lászlóné 300, Papp Mártonná 200, März Katalin 400, Radocsay László 150, Horváth Julin 200, Bence István 500, Géth Magdolna 500, Schnetz József 1000, Faludy Károlyné 400, Trapp Mária 200, Dóra János 1000, Berkes Ferencué 600, ifj. Bódis Lászlóné 200, Dómján Teréz 400, özv. Bö- röcz Ádámné 800, özv. Fülöp István 1000, Papp Ferenc 500, özv. Horváth Ferencné 300, Géth János és neje 1200, Bence András 1000, Schettl István 100, Jeney János 3000, Postatakarék­pénztár utján 3900, Penka Emma 3000, Bogyai Anna 600, Reiter András 600, Takaréktári beté­tek utján 16500, összesen : 76 650 korona. Az első jegyzéssel együtt: 262.650 korona. Vajha minden községben igy megértenék a harcoló nemzet szózatát. Dunaföldvár közönsége a két ízben ki- bocsájtott nemzeti hadikölcsönre összesen egy millió 140 ezer 600 koronát jegyzett. Úgy véljük ehhez a hazafias cselekedethez nem kell bővebb kommentár. Ertényben a II. hadikölcsönre jegyeztek: Völgy t Mihályné 1300, Cséplő István 2000, Ma­gdái* Istvánné 1000, Krémer Mihály 1000, Kovács J. Márton 3800, Frei Manó 3000 (ebből 1200 a tamásii Hitelbanknál), Gábor József 1600, Lajtos János 3200, Beta Juliánná 700, Papp Ilona 600, Szalai József 1300, Szalai János 1100, Szabó Juliánná .1600, Ékes László 1100, Simon Teréz 700, Balog János 400, Csábli Erzsébet 1100, Ács Ábrahám József 2000, Balog Mihály 2000, Tóth Imre 309, Fetter Gyula plébános 1029, Sebők Mihály 2000, Bognár József 1600, Bertics Pálné 109 (a tamásii hitelbanknál jegyeztetetett), Értény község 3000 (a tamásii hitelbanknál jegyeztetett), Cséplő Péter 8000 (Tolnavármegye gyámpénztá- rápál) Varga Mihály 1000, Cséplő Lajos 3000 korona. Összesen 50.450 korona. — Az olasz hadsereg Az összes olasz véderő, az afrikai csapatokat is beleszámítva, három és félmillió ember. A gyalogság áll 872 zászlóaljból, 5 és 7 különleges zászlóaljból és 43 pótszázadból. Egy század áll 5 tisztből és 250 emberből. A gyalogsági fegyver a hat és feles Manlicher-féle ismétlőpuska. A lovasság 169 szá­zad és 24 pótszázad; a különleges formáció 14 század. A lovasszázad hadállománya 5 tiszt, 134 ember, 137 ló, 2 szekér. A tüzérség körülbelül 2000 ágyúval rendelkezik. Egy üteg hadiállománya 4 tiszt, 162 ember, 116 ló, 6 lőszerkocsi, 6 ágyú. Műszaki csapatok: 103 század árkász és hidász, 8 vasutasszázad, 26 táviró különítmény, 2 külön­leges század, továbbá repülő csapatok és foto- elekrikus keret. Az olasz hadsereg 14 hadtestre és 4 hadseregre oszlik. Egy-egy hadtesben a hadosztályok száma 2 és 3 közt váltakozik. Olaszországban az általános mozgósítás katonai csapatokkal együtt hozzávetőleg 4 millió embert szólított fegyverbe. — Ki csinálja meg a város jégkocsiját? Hogy ki ruházza fel a mezők liliomát, az ma már még a legokosabb emberek előtt sem probléma. De hogy ki csinálja meg a város jégszállitó ko­csiját, ez már több mint fél éve megoldatlan kér­dés. Innen van aztán, mint halljuk, hogy a jég gyár nem képes a közszükséglet igényeihez mér­ten a jéghordást teljesíteni. Azonban a türelmet­lenek, a panaszkodók ne tévesszék szem elől, hogy követelni, igényt támasztani könnyű, de próbálják meg az ilyenek, hogy ők tudnának-e elromlott kocsival jeget aszalni? No, ugy e nem! Na és van a városnak műszaki hivatala, amely kidolgozza a jégkocsi reparálási terveit, költség- vetését ? Úgy e nincs. Hát akkor tessek meg­nyugodni a változhatatlanba. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY * — Eltávoztak a katonák. Még élénken emlékezhetünk azokra a téli napokra, midőn a kassai 34-es gyalogezred bevonult városunkba. Mi szeretettel fogadtuk a vitéz magyar ezred de­rék katonáit, akik most búcsút vettek városunk­tól és visszamentek Kassára. Ezzel ismét csendes lett Szekszárd, mely 4—5000 lakossal megfogyott. Vaskó József alezredes külön búcsút vett dr. Kramolin Gyula kaszinói igazgatótól és hálásan megköszönte a tisztikar nevében a kaszinó ven­dégszeretetét. Kívánjuk, hogy a magyarok Istene védje és tartsa meg a 34 ik gyalogezred minden katonáját! Az utolsó transzportjuk csütörtökön távozott városunkból. A Garay-téren állottak fel s a katonai zenekar játszott eltávozásukig. A vá­ros apraja nagyja, a szép nemhez tartozók tel­jes számban jelen voltak a végbucsunál, hol a jelen voltak közkivánalmának engedve, Rácz Jó­zsef rendőrkapitány mondott utolsó isten hozzádot a városi lakosság nevében a 34-eseknek éltetve a királyt és a hazát! A szép nembeliek közül sokan hányódtak álmatlan álmok között a forró júniusi éjszakán, amikor is a győztes hódítók ki­vonultak városunkból. — Repülőgép Szekszárd felett. Folyó hó 11-én, hajnalban Szekszárd felett egy repülőgép szállt el déli irányban. — Hősi lialál. Müller János szekszárdi kir. törvényszéki jegyző, tartalékos hadnagy, Müller Imre szekszárdi iparos fia, az északi harctéren hősi halált halt. A vitéz hadnagy egy roham alkalmával karján megsebesült s azt be­kötve, tovább vezette hős csapatát, mire Schrap­nell lövedék fején érte, mely kioltotta nemes életét. A kir. törvényszéki palotára a gyász jeléül kitűzték a fekete zászlót. Bárdos Dezső 17-ik honvédgyalogezredbeli zászlós, századparancsnok a városi rendőrfőkapi­tányt értesítette, hogy Simon Ferenc (született 1880-ban) és Orbán Ferenc (született 1876 ban) közhonvédek Galíciában a karlikovi ütközetben május 10-én hősi halált haltak. — A rendőrség megjelent a piacon- Az a végnélküli panasz, mely a piaci uzsora ellen felmerült és betölti a levegőt már jó pár hónapja végre megmozdította nálunk is a rendőrha'óságot. Rácz József rendőrfőkapitány tudósítónk előtt úgy nyilatkozott, hogy a katonaság városunkból kivonulván mindent elkövet az indokolatlan ár­emelések meggátlására, és ha kell, minden heti vásár alkalmával az egész piacot végig bírságolja' A rendőrfőkapitány erélyes intézkedéseit öröm­mel üdvözli Szekszárd város fogyasztó közönsége s bizonnyára.elismeréssel fog adózni az eredmé­nyért. ízelítőül leközö.ünk egy-két eddigi eljárást, Szabó Ádámné sz. Kovács Borbála festett paprikát áruit, mely bűnéért 50 korona pénzbüntetést kapott; azonkívül 14 fillérért árusította a tojás darabját, miért is 20 korona birsággal sújtotta a főkapitány, mivel a városi elöljáróság szerint a tojás legmagasabb ára legfeljebb 10 fillér lehet. Ugyancsak a 14 filléres tojásért kapott Cserdi Jánosné 20 korona bírságot, Puli Ferencné a salátát, melyből Budapesten is 6 fej 20 fillér, nem átalotta fejenként 16 fillérért árusítani. A rendőrfőkapitány 30 korona pénzbüntetéssel tani' tóttá meg arra, hogy nem a muszkáknak, han-m édes honfitársainak a bőrét akarja lehúzni, amit nem szabad. Fux Ferencé polgártársnőnk meg úgy gondolta, hogy ha a marha elég marha ahoz, hogy a mai fűzőid időben úgyszólván ingyen adja neki a tejet, hát miért ne lehessen a fogyasztó is olyan marha, hogy 40 fillért adjon literjéért. A lelkes piaci honleányra 50-et mért a főkapitány koronákban, de másféle fizetési nemben is meg­érdemelné sok pályatársával együtt, kikre majd szintén sor kerül, mert hogy nem lesz ám mindig háború és van még városháza. — A szekszárdi Vörös Kereszt múlt évi forgalma, melyről május 22-iki közgyűlésén számolt be Rácz József pénztárnok, a következő: Az 1914. évben befolyt tagdijakból 418 korona, adományokból 110,738 korona 24 fillér, táppénz a központból 8288 korona, takaréktári kamatokból 127 korona 45 fillér, múlt évi maradvány 2846 korona 95 fillér, s igy összes bevétel volt 28,448 korona 64 fillér, ezzel szemben kiadás volt 14,838 korona 88 fiillér s igy az 1914. év'végén volt fiszta maradvány 7582 korona 76 fiillér. — Az olasz alattvalók internálása. A belügyminiszter valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez és a budapesti államrendőrség főkapitányához körrendelet intézetet, amely sze­rint az olasz állampolgárok összeírásának állam­polgárok összeírásának befejeztével haladéktalanul intézkedések teendők, hogy az összeirt olasz alatt­valók közül tartózkodási vagy lakóhelyükről kik távolitandók el és kik helyezendők őrizet alá. Eltávolitandók és internálandók a 18—50 életév közt levő férfiak, nemkülönben korukra való te­kintet nélkül azok, kit az olasz hadseregben katonai rangot viseltek. Kivételt képeznek azok, akik már hosszabb ideje az országban tartózkod­3 nak, maguknak gazdasági egzisztenciát teremtet tek és akiknek megbízhatósága kétségen kívül áll, illetve akikért megbízható magyar állampol­gárok jótállást vállalnak. Ezek az olasz állam­polgárok lakóhelyükön, amennyiben a hadszín­tértől távolabb esik, megfelelő rendőri felügyelet alatt egyelőre megh^gyatnak, azonban a legkisebb akadály esetén internálandók. A megjelölt osztá­lyozásba nem eső egyéb olasz állampolgárok (nők, gyermekek, idősebb férfiak) közül internálandók azok, kiknek egyénisége vagy magatartása állam­rendőri vagy katonai nézőpontból aggodalomra ad okot. — Halálozások. A magyarországi rkath. tanítók Országos Bizottsága és az Országos Kath. Tanügyi Tanács a kath. tanitók nevében őszinte mély részvéttel tudatják, hogy Dreisziger Ferenc a „Pro Ecclesia et Pontifice“ arany érdemkereszt tulajdonosa, a kalocsai kath. tanitőképző-intézet tanára, Bizottságunknak és a Tanácsnak meg­alakulása óta, a millenium évétől főtitkára, a „Népoktatás“ szerkesztője, a kiváló tanügyi iró folyó hó 3-án Kalocsán elhunyt. Kidőltél soraink­ból, hittel és hazaszeretettel dolgoztál, munkád eredménye a nemeté ! „Akik igazságra oktatnak, tündökleni fognak, mint a csillagok örökön örökké“. Budapest, 1915 junius 3. Az Országos Kath. Tanügyi Tanács. Vass Gyula sióagárdi rk. .tanitó életének 19-ik évében elhunyt. Folyó hó 9-én temették el nagy részvét me'lett Sióadárdon. Schwertl Antal 69. gyalogezredbeli köz­ember, paksi órás mester, özv. Schwertl Antalné paksi kéményseprő-mesternő fia, a harctéren szer­zett betegségében f. hó 7 én Budapesten, életének 26 ik évében meghalt. A boldogult földi marad­ványait folyó hó 10-én helyezték a paksi családi sírboltban örök nyugalomra. Glantz Erzsiké életének virágában, 19 éves korában Szekszárdon elhunyt- A megboldogult­ban Glantz Miksa kereskedő leányát gyászolja — A mészárosok háború előtti és mai nyeresége. Lapunk egyik barátja, ki maga is foglalkozott hentesüzlettel hívta figyelmünkbe: Múlt hétfőn egy asszony egyik hizott sertését a katonai tiszti étkezdének, a másikat az egyik helybeli mészárosnak életsulyban 2 korona 60 fillérjével adta el. A vevőnek átlagosan, a sertés minden része 3 korona, 3 korona 10 fillérbe ke­rül ilyen formán. A háború előtt éppen feléért 1 korona 70 fillérért, 1 korona 80 fillérért lehetett kapni és árusították a mészárosok körülbelül 20 fillér haszonnal ki'ónkint. Ma [azonban a sertés húst adják 4 korona 40 fillérért, a zsírt 5 koro­náért, vagyis 20 fillér haszon helyett 1 koronától 2 koronáig terjedhető haszonnal kilónként, mert hogy ma szabad a vásár, ma háború van. Irodába ajánlkozik helyben olcsón, bár­hová egy VI. osztályú fdgimnáziumi tanuló. Címe megtudható a szerkesztőségben. — Jeltelen sír felé. Bohár László sár- szentlőrinci evang. pap e címen verses könyvet adott ki, melyben a szerb harctéren hősi halált halt öccse emlékének és a hazaszeretetnek kö­tött verses bokrétát. Mint egyik hangulatos ver­sében mondja önmagának: „Réti vadvirágból, szomorú fűz ágból kötöd csak a csokrot, Büszke fenyőt te nem adsz a sírjára, hanem csak egy kis zöld bokrot.“ A verses könyv ára 70 fillér, tiszta jövedelmét a szerző háborús jótékony célra adja. Kapható a szerzőnél. — A közönség nem veszi a drága húst. A hatósági huss'zékben a napokban egy szek­szárdi polgár 2 korona 80 fillérért és 3 korona 20 fillérért akarta kimérni levágott marháját. A hatósági husszékben a kis pénzzel biró hivatal­nok, iparos és munkás osztály szokott vásárolni s jellemző, hogy a fenti árak mellett a husszék rendes vevői a vásárlástól tartózkodtak. Mint halljuk, a városi polgármester nagyobb mennyi­ségű birkát akar vásárolni, hogy a husszükség- letet hozzá férhetővó tegye. — Gabonaforgalmi monopólium Ausz­triában. A kereskedelempolitikai ügyosztály élei mezési bizottsága Bécsben az idei aratás bizto sitására teendő intézkedésekkel, úgyszintén a ke­nyérmagvak helyes elosztásának kérdésével fog­lalkozott. Beható vita után elfogadták a referens indítványát, amely szerint az egész gabonaforgal­mat monopolizálják s a hadi gabonaforgalmi in­tézetet állami intézménnyé alakítják át, amelynek vezetői azonban kereskedők maradnak. Ez in tézmény részére lefoglalják az egész termést s az intézet gondoskodik azután a legitim kereske­delem, a mezőgazdasági szervezetek és a mal­mok bevonásával a gabona és a liszt helyes el­osztásáról. Egy jó karban lévő dívány és egy fe­hér gyermek vaságy jutányosán eladó. Cím a kiadóhivatalban.

Next

/
Thumbnails
Contents