Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-28 / 13. szám
1915 március 2'8. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 i x Ti ^atonák nyilvános sportjátéka a vak katonák javára. A Szekszárdim állomásozó 34-es gyalogezredben szolgálatot teljesítő kassai, mis- kolci, pozsonyi és budapesti egyéves önkéntesek között kalonai szolgálatuk előtt számosán a sport- nak jeles művelői voltak. Többen vannak köztük különösen hires footballisták. j A 34-eseknél uralkodó kitűnő katouai szellemre és nevelési rendszerre jellemző, hogy Vaskó alezredes szives jóvoltából az ezred sportkedvelő önkénteseinek közreműködésével 28 án vasárnap délután 3 órakor élvezetes football játékban lesz része Szek- szárd sport kedvelő férfiainak és hölgyeinek. Hogy pedig a helyi polgári társadalommal való harmónia még jobban kifejezésre jusson, az ‘önkéntesek csapatának ellenfelei a helybeli állami főgimnázium ma diák, holnap tán már katona növendékeinek válogatott csapatából kerülnek ki. A testet, lelket üdítő sportjáték jövedelme a harctéren megvakult katonák gyámolitására fordit- tatik. Belépti dij ; ülőhely felnőtteknek 1 kor., állóhely 50 fill. Deákok és katonák őrmestertől lefelé 20 fillért fizetnek. Hölgyek nem fizetnek. A mérkőzés a vásártér korcsolyapálya felőli ré; szén lesz és a játék ideje alatt a 3l es gyalogezred kitűnő zenekarának játéka is szórakoztatja a közönséget. A vasárnapi szép sportjáték élvezete a 34 eseket kiváló parancsnokukkal, Vaskó alezredessel meleg és közvetlen oldalról mutatják be városunk lakosságának, mely lakosság nem egyszer mutatta és mutatja ki vitéz katonáink iránti ragaszkodó szeretetét és nagyrabecsülését még áldozatok árán is. — Katonáknak szabadságolása a tavaszi, vetési és szőlömüvelési munkálatokra. A le génységnek a tavaszi, vetési és szőlömüvelési munkálatokra tervbe vett szabadságolása a március hó elején uralkodott téli időjárás miatt bizonytalan időre elhalasztatott. Időközben az időjárás javulása következtében elrendeltetett, hogy a katonai (hadtest) parancsnokságok a vármegye alispánjával egyetértőleg állapítsák meg, hogy az illető vidékről való legénység mely időtől kezdve szabadságoltassék. Az egyes megyék alispánjai pedig utasittattak, hogy a területükön lévő gazdasági egyesületekkel, esetleg a törvényhatósági városok gazdasági egyesületeivel is lépjenek érintkezésbe s ezek kívánságának figyelembevételével tegyék meg javaslataikat. Ily. módon legjobban lesz elérhető, hogy a legénység az illető vidék különleges éghajlati és gazdasági viszonyainak figyelembevételével megállapított időben kapja majd a szabadságot. A szabadságolások kezdetét az illető törvényhatóságok területén közhirré fogják tenni. — Hősi halál. Merényi Ernő dr. a 34. gyalogezred tartalékos főhadnagya, a kárpáti harctéren hősi halált halt. Öccse, aki a 4-ik gyalogezred zászlósa, vele együtt küzdött és bátyja haláláról megható levélben értesítette édesanyját. Kerkápoly Mihály Elemér, a pécsi 19-ik honvédgyalogezred tart. zászlósa, az északi harctéren megbetegedett és február 17-én a volóci hadikórházban meghalt. A hős zászlósban Szabó Mihály nyug. koppányBzántói jegyző unokáját gyászolja. Busz Henrik felsőnánai tanító a harctéren megbetegedett és folyó hó 10 én elhunyt. Hátszegen temették el. Az elhunytat özvegye és négy árvája siratják.. A háborús érettségi. A háborús állapot folytán némi változás történik a középiskolák vizsgaprogrammján. Azok a nyolcadik osztályú ifjak, akiket a sorozó bizottság katonai szolgálatra alkalmasaknak talált, nem tesznek érettségit, hanem évközben tanusitott tanulmányi eredményük alapján jutnak végbizonyítványukhoz. A többi tanuló júniusban tesz vizsgálatot. —- A katonai szolgálatra alkalmasaknak talált ifjak közül azok, akik évközben gyönge előhaladást mutattak, vagy elégtelen osztályzatot kaptak, egy szükebb vizsgát tesznek, amely egyenlő ér tékü az érettségivel és ha ezt sikerrel kiállották, szintén megkapják az érettségi bizonyítványt. — Nem felel meg a valóságnak az a hir, mondják a kultuszminisztériumban, hogy az érettségi vizsgák az idén elmaradnak. — A kultuszminiszter különben rendeletben állapította meg az idei vizsgálatok rendjét, amelyek júniusban lesznek és most folyik a minisztériumban az érettségi biztosok kijelölése is. A miniszteri rendelet kizárólag azokat az ifjakat részesíti kedvezményben, akik az iskola padjairól a hadsereghez kerülnek. —■ A többi diák a szokott időben vizsgázik. — Katonai sebesülés. Kristofek Gyula, a -44. gyalogezred zászlósa, földink. a Kárpátokban megsebesült és jelenleg a székesfőváros egyik hadikórházában ápolják. A megsebesült zászlósnak, aki önként lépett katonai szolgálatba, három bátyja küzd a harctéren: Kristofek Géza százados, Kristofek László főhadnagy és Kristofek Béla erdész, szakaszvezető. — Drágább lett a szódavíz is. Alig van fogyasztási, különösen élelmezési cikk, melynek árát a háború meg nem drágította volna, mert különösen a mesterségesen készített cikkeknél a nyers anyag árának és a fuvarozási, szállítási költségeknek és munkások dijának emelése úgyszólván maga után vonja a készítmény árának emelkedését. Ez hozta létre a szódavíz árának emélkedését is, Úgy, hogy a szekszárdi szikviz- gyárosok április 1 tői 4 fillér helyett 5 fillérért fogják' már ezen kedvelt üditővizet árusítani. Mivel pedig a szódavizivók rendesen bor mellé pótlékul fogyasztják a szódavizet, s akinek borra futja, az egy filléres szódavíz pótlékot is kibírja, a háború okozta úgyszólván naponta elő álló élelmiszer áremelkedések között talán ez az egy fillér az egyetlen, amiért nem kell megijedni. — A Vörös Félhold jelvényei, melyek kétségkívül a legszebbek az Összes most forgalomba hozott jelvények közül, most már elég nagy számban készültek el ahhoz, hogy az egész országban elterjeszthetők legyenek. A Vörös Félhold támogatására alakult Országos Bizottság kéri az érdeklődőket, azokat is, akik csak a maguk róseére akarnak jelvényt vásárolni, de azokat is, akik a hazafias cél szolgálatában ilyeneket eset leg árusítani szándékszanak, forduljanak az Országház épületében elhelyezett budapesti központi irodájához, mely utánvéttel, vagy a darabonként egy korona árnak és csomagonként 25 fillér postadijnak beküldése ellenében a kívánt mennyiségű jelvénnyel szívesen szolgál. — Halálozások. A/tg/ie/ Oktávián főgimnáziumi VII-ik osztályú tanuló 20 éves korában, Szekszárdon folyó hó 24 én hosszas sorvasztó betegségben elhunyt. Holttestét Magyarigenbe szállították és ott helyezték el a családi sírboltban örök nyugalomra. Az elhunytban Anghel György, a szekszárdi pénzügyigazgatóság számvevőségi főnöke fiát gyászolja. Freytag József nyug. adótárnok Duna- földváron elhunyt. László Vilmos nyug. hivatalszolga folyó hó 18-án, életének 69. évében Szekszárdon elhunyt.-— Szakadát község; jótékonysága. A szakadáti plébánián megindított jótékonysági akcióhoz, hogy a háborús viszonyok által leginkább sújtott szegény családok közt liszt, petróleum, só és egyéb legszükségesebb háztartási cikkek osztassanak ki, Zichy Gyula gróf megyéspüspök 30 kor., Wajdits Gyula praelátus 50 kor., N. N. 50 kor., Streicher József apátkanonok 10 kor., a gyönki intelligencia 40 koronát küldött, mely kegyes adományokért ezúton is hálás köszönetét mond szegényei nevében. Szakadát, 19 L5 március 15. Pelz Árpád plébános. — Tilos az utazás Boszniába és Dalmáciába. A balkáni haderő főparancsnoksága rendeletet adott ki, hogy Boszniában, Hercegovinában és Dalmáciában elhelyezett katonákat hozzátartozóik egyáltalában nem látogathatják meg. A tilalom ellenére mégis arra 'utazókat a határról feltétlenül visszaküldik. — Rablógyilkos katonaszökevény. A baranyamegyei csendőrök elfogták Vesempek József katonaszökevényt, akire rábizonyosodott, hogy ő rabolta és gyilkolta meg a lapunk múlt számában közölt csibráki házaspárt. — A háború hiénái ellen. Ghillány Imre báró földmivelésügyi miniszter üdvös rendeletet intézett a megyék alispánjaihoz a háborús hely zeten élősködő föld és áruüzérek ellen. A háború okozta gazdasági zavar sok alkalmat nyújt a lelkiismeretlen üzérkedésnek arra, hogy a tanácstalan kisembereket alaptalan ijesztgetéssel és a magánvanyon biztossága iránt való bizalom meg- renditésével káros ügyeletek kötésére bírják. Nevezetesen egyes közvetítők a kisgazdák állatait és terményeit is potom áron igyekeznek összevásárolni, hogy drágán adhassák tovább. E műveletek érdekében azzal rémitik a kisgazdákat, hogy a hadsereg egyszerűen megfosztja őket terményeiktől és marháiktól, vagy a betörő ellenség veszi azokat el erőszakkal s igy, hogy ezt megelőzzék, tanácsos azokon bármi áron is túladni. Az elesettnek jelentett katonák itthon- maradottjait egyes üzérkedők földbirtokuk olcsó áron való eladására igyekeznek rábírni, hogy a rendes viszonyok beálta után az ekként összeszedett földeket parcellázzák. A házai földet a spekuláció tehát a legszomorubb körülmények közt iparkodik elvonni a termelő falusi péptől, hogy később drágábban adja nekik vissza. Az alispánok a földmivelésügyi miniszter rendelete alapján fölhívták a főszolgabirák és jegyzők figyelmét erre a körülményre és elrendelte, hogy oktassák ki a népet a gonosz hiénák bűnös üzelmeiről. — A szekszárdi országos állal vásáron, mely f. hó 29-én lesz, a szakértői teendőkét Spatz Mór m. kir. járási állatorvos,- Kréth István faddi állatorvos és Leopold Aladár tolnai katonai állatorvos fogják végezni. — Hazafias műsor szombaton és vasárnap, március hó 27-én és 28 án, a „Világ“-mozgóban. „Mindnyájunknak el kell menni“ színmű 3 felvonásban. Ezen aktuális filmjáték úgy az előadás, mint a tartalomra nézve, első helyet foglal . el a filmujdonságok között. Valamint „Lőwy ur, a barátom“, bohózat 2 felvonásban, szintén egyike a legjobb vígjátéknak. Még riportok a harctérről és egy nevettető kép : ,,A bájos ismeretlen“ egészíti ki ezt a nem mindennapi műsort. — Az ujdombóvári tclitötelep. (P. N.) A magyar királyi államvasutak Ujdombóvár állomásán uj, nagyszabású telitőtelepet építtetett, amely most kezdette meg üzemét. A telitőtelep az állomásnak Budapest felőli végénél, a pálya jobb oldalán van és mintegy 35 kát. holdnyi területet foglal el. A telitőberendezés főrészei a két telitőhenger, amelynek hossza 23.50 m. átmérője 2 00 m. A két telitőhengerbe egyszeri megtöltésre 640—900 darab talpfa fér be. Ezenkívül ott vannak a külömböző olajmelegitő-, mérő-, keverő- és készlettartányok, valamint két légszivattyú, két kompresszor é3 az olaj-, tápvíz- és szenyvizszivattyuk, A telitőolaj raktározására négy, egyenkint 500 m- űrtartalom tartány szolgál. A talpfákat a telitőhengerekbe vivő talpfakocsik ki és behúzására és rendezésére két villamosvontató és csörlŐberendezés szolgál. A talpfakocsiknak oldalirányban való szállítását, egy 27.00 m. h. villamos hajtású tolópad végzi. Külön épületben van elhelyezve a két kapcsoló- előfurógép, amelyek a talpfákat a telítés előtt a lemezek számára vájolják és sinszegek, illető leg csavarok számára előfurják és a megmunkált talpfákat a talpfakocsikba berakják. A telitőtelep világítási és erőátviteli áramszükségletét egy 100 Kw. teljesítményű, gőzgéppel hajtott dinamó látja el. Megemlítésre méltó még, hogy a tclitő- telepen a vasúti kocsik tolatását a tűzveszély elkerülése céljából egy tüznélküli melegvizmoz- dony látja el. A telitőberendezés úgy épült, hogy azon bármely modern takarékossági eljárás végrehajtható. Egyelőre az u. n. Ruping-féle telítési eljárást fogják alkalmazni. E mellett az eljárás mellett a telep évi teljesitraénye mintegy 7—800 000 darab talpfa lesz. Ennek a telitőtelepnek létesi - tésével a magyar királyi államvasutaknak immár 5 telitőtelepé van, amelyek kedvező viszonyok mellett a teljes évi talpfaszükségletet telíteni képesek. — Szőlőmoly. Az utóbbi években a szőlőmoly valóságos réme a szőlősgazdáknak, de nem is csoda, mert ahol nagyobb mérvben elszaporodik, képes az egész termést tönkretenni. — Sok mindenféle szert ajánlanak ugyan a szőlőmoly kukaca ellen, de egyikkel sem lehet azt kipusz- titani és dacára a költséges védekezésnek, folyvást-szaporodik és terjed. A szőlőmoly irtásának egyetlen okszerű és sikeres módja van, az, amely- lyel tavasszal az egész évi ivadékot könnyen ki lehet pusztítani Ezt az eljárást, a múlt évi tapasztalatokkal együtt, a „Szőlőszeti és Borászati Lap 1915. évi Naptára“ közli, melyet 1 korona előzetes beküldése után bérmentve megküld Maurer János szerkesztő, Kecskemét. |S Csaló cigányasszony. Sárközi Róza 23 éves decsi születésű cigánynő a napokban Má go- cson sor ajárta a házakat és különféle mesékkel mindenütt pénzt és élelmiszert csalt ki. Egyik helyen azzal keltett maga iránt részvétet, hogy galíciai menekült és gyermekeit az oroszok megölték, másutt viszont azzal a hazugsággal állt elő, hogy sebesült katonáknak gyűjt. Mindenki adott neki pénzt és élelmiszert. A csalót senki sem merte feljelenteni, mert attól féltek, hogy „megátkozza“ őket. Végre is kitudódott a szélhámosság s a csendőrség a cigánynőt letartóztatta s átadta a sásdi járásbíróságnak. — Fűtés papirossal. A „Nyomdaipar“ c. nyomdászati szaklap legutóbbi számában olvassuk az alábbi érdekes hirt: „A berlini háziasz- szonyok az ujságpapirost 36 óráig vízben áztatják, azután gombócformára összenyomják és meg, szárítják. A száradás után ez a papíranyag éppen olyan jó fűtőanyag, mint a szén. A papir- gombócok sem égnek lánggal, hanem mint a szén, izzanak. Különösen jó fűtőanyag az ilyen papiros akkor, ha brikettel keverik. Három papirgombóc és egy darabb sajtolt szén állítólag bőven elégséges arra, hogy egy font húst kitünően megfőzzenek vele.“ Egy métermázsa tüzelőpapír ára 3 kor. 20 fillér bálában csomagolva, mig a készlet tart, átvehető a MOLNÁR-fele rf. gyártelepén Szekszárd.