Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-29 / 35. szám

4 TANÖGY. . — A Bajóné Vargha Sára-féle nyilvános- sági joggal felruházott magán elemi iskolában az 1915—16. tanévre szóló beiratások szeptember hó 3-án és 4 én d. e. 10—12 ig tartatnak. — A tandíj az I. és II. osztályban évi 70, a III. és IV. osztályban évi 80 korona, mely összeg havi egyenlő részletekben havonként előre iizetendő. A beiratás alkalmával fizetendő a 2 K behatási és 4 K hitoktatási dij. A tanítás szeptember 9-én kezdődik. — 4 szekszárdi állami főgimnázium 1915—1916. tanévre vonatkozó értesítése. A magánvizsgálatok, valamint a javitó, pótló és felvételi vizsgálatok folyó évi augusztus hó 30-án reggel 8 órakor kezdődnek.- A tanulók felvétele és beírása szeptember három első napján történik. Ezentúl egy hétig csakis a késedelmüket szigo­rúan igazoló tanulókat veheti fel az igazgató. A gimnázium első osztályába csak oly növendé­kek vétetnek fel, kik életük kilencedik évét már betöltötték. 12 évesnél idősebb tanuló felvétele iránt a tanári testület határoz. Mindazon tanulók, kik első Ízben iratkoznak az intézetbe, behatás­kor iskolai bizonyítványukon kivül születési, valamint ujraoltási bizonyítványukat is bemutatni tartoznak. A felvételre minden tanuló személye sen atyja, anyja, vagy gyámja kíséretében tarto­zik az intézet igazgatójánál jelentkezni. Azon tanulók, kik nyilvános reál- vagy polgári iskolá­ból akarnak a gimnáziumba átlépni, felvételi vizs­gálatot tartoznak tenni. E vizsgálat az elhagyott iskola és a gimnázium tantervei közt mutatkozó lényeges különbözeire terjed ki. A felvételi vizs­gálat dija 20 korona. Akik az V ik osztályba kívánnak felvétetni, a beiratás alkalmával szüleik, illetve gyámjaik által nyilatkozni tartoznak az iránt: vájjon a görög nyelvet, vagy az ezt he­lyettesítő tantárgyakat ógörög remekirók ismerte­tése magyar fordításban és szabadkézi rajzolás) fogják e tanulni ? A felvétel (beiratás) alkalmával minden tanuló fizet: felvételi dij cimén 10 koro nát, az ifj. könyvtárra és az évi értesítőre 2—2 koronát, összesen 14 koronát. — Ezen dijak fize­tése alól senki sem menthető fel. Az évi tandíj 60 korona, mely négy részletben fizetendő, u. m.: az első részlet október 15-ig, a második decem­ber 3-ig, a harmadik március 15-ig és a negye­dik május 3-ig. Akik ezen határnapokig nem tesznek eleget kötelezettségüknek, az iskolát többé nem látogathatják. A tandijrészletek fize­tése kizárólag postatakarékpénztári „befizetési la­pok“ segélyével eszközlendő, amelyeket a tanulók az intézetben kézhez kapnak. Bővebb utasítást az intézetben kifüggesztett tájékoztató nyújt. — A vidéki szülők igen helyesen cselekszenek, ha gyermekeik szálláshelyének megválasztásában az igazgató Útmutatását veszik igénybe, aki szívesen ajánl megfelelő szállást nyújtó családokat.— Az igazgatóság. — A szekszárdi izr. népiskolában a be­hatások szeptember hó 1., 2. és 3. napjain d. e. 9—12 óráig eszközöltetnek. Az I. osztályba csák azok vétetnek fel, kik anyakönyvi kivonattal igazolják, hogy a hatodik életévüket betöltötték. A növendékek a behatásoknál csak szüleik kísé­retében jelenhetnek meg. A rendes tanítás szept. hó 5-én kezdődik. — A pécsi kereskedelmi iskola. A pécsi városi felsőkereskedelmi fiú és női iskolában, va­lamint az utóbbival kapcsolatos egy évfolyamú női kereskedelmi szaktanfolyamon az 1915—16. tanévi beiratások szeptember hó első három nap ján tartatnak a kereskedelmi iskola épületében. Az alsó osztályba felvehetők a középiskola, .pol­gári illetve felsőbb leányiskola negyedik osztá­lyát sikerrel végzett tanulói. Az egy évfolyamú női kereskedelmi szaktanfolyamra a fenti előkép­zettséggel nem biró, de tizenhatodik életévüket i betöltött nők felvételi vizsga alapján vehetők fel. — A paksi m. kir. állami polgári fiú­iskolában a beiratások szeptember 3., 4., 6. és 7-én történnek. Az előadások szeptember hó 9-én veszik kezdetüket. — Beiratások a pécsi püspöki jogaka­démián. A Pécsi Püspöki Jogakadémiában, a Dunántúl és a Délmagyarország ezen egyetlen jogi főiskolában az 1915—16. tanév első felére szóló beiratások 1915. évi szeptember hó 1-től szeptember hó 15 ig bezárólag, naponkint dél­előtt 10 órától 12 óráig, az intézet igazgatói he­lyiségében (Pécs, Király-utca 42. szám alatt) eszközöltetnek. — .A késedelem igazolása esetén szeptember hó 16 tói október hó 19-ig bezárólag utólagos felvételnek van helye. A rendes, illető­leg pót vagy ismétlő vizsgálatok folyó évi szep­tember hó 9—14-ike között fognak megtartatni. A „Veni Sancte“-val egybekötött tanév megnyi­tása folyó év szeptember 15-én lesz. Az előadá­sok 1915. évi szeptember hó 16 án kezdődnek. Rendes hallgatónak azok vétetnek fel, akik vagy teljes főgimnáziumi érettségi vizsgálat, vagy fő- i TüLNAMEGY if KÖZoOiNY reáliskolai teljes érettségi és ezenfelül főgimná­zium i latin nyelvű és irodalmi, pót.óérettségi vizs• gálatok sikeres letételéről bizonyítványokat tud­nak felmutatni. Ily bizonyítványok hiányában csak rendkívüli hallgatóként va!ó felvételnek van helye. Tandíjul annyiszor két korona fizetendő, a hány beti órára a hallgató beiratkozik. Szegény- sorsú, de szorgalmas és jó előmenetelü hallgató kát a tanári kar teljes vagy féltandijmentesség- ben részesít Ezen kivül fizet a joghallgató az első félévben 6 korona könyvtári d'jat és minden félévben 10 koronát ■■>/. országos tanári nyugdíj javára. Lapkiadó : Molnár Mór. NYILT-TER. E rovat alatt közűitekért nem vállal felelősséget • szerk. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik felejthetetlen jó nővé­rem temetésén megjelentek és ezáltal részvétükkel fájdalmamat enyhítettek; fo­gadják hálás köszönetemet. MIHÄLYFY LAJOS. 99 VILÁG 99 MOZGÓKÉP-SZÍNHÁZ. SZEKSZARD. iH Szombat—vasárnap augusztus 28 és 29-én A „Malfresse“ 4 felvonásos nagy dráma. Egy altiszt és két közlegény. Katonai vígjáték 2 felvonásban. Turin látképe léghajóról. Természetes. A zenét a szekszárdi cigányzenekar szolgáltatja. Előadások kezdete: szombaton 6 és 9 órakor, vasárnap délután pont fél 3 órától folyta­tólagosan; utolsó előadás este 9 órakor. Szerda- -csütörtök szeptember I és 2-án. A nyomorultak. Bérletszelvények érvényesek. Bendes helyárak. Katonák* nak kedvezményes helyárak. Bongnia Ede utóda Szv. Borgula A.-né, Uzletv. Borgula F. V. fényképészeti és nagyítási műterme Szekszárd. Elvállalok mindennemű külső munkát egy­leti, iskolai, gyári-csoportok, lakodalmi és családi felvételeket művészi kivitelben. ® Fénykép nagyítások bármily régi kép után is 10 koronától feljebb. Kitüntetve a pécsi és berlini szakkiállításon. Eladó húz is Űztelek. A Kossuth Lajos-utcában, közel a főpöstához az 1024. számú házhely és 1025 sz. ház együtt vagy külön jutányos áron szabad kézből eladó. Bővebbet szem­ben Hődliné úrnőnél, avagy Dőry tulaj- donosnénál Nagyvárad Diana gyógytár. i TOLNii snu készítményei eredeti gyári áron beszerezhetők SEINER LIPÓT cégnél Szekszárdim. MOLI*ÁR-féle RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖNYV- ÉS PAPIRKERESKEDÉSE Szekszárd Kaszinó Bazár. Ajánlja a közelgő iskolaidény alkal­mával I m. t. tanító urak, szülők és tanulók szives figyelmébe dúsan íelszereit Könyv- és pnplrKereskedéJét hol a Tolnavármegyében használt összes tankönyvek állandóan raktáron vannak. Középiskolái tankönyvek u] és használt állapotban! Elemi iskolai tankönyvek, Írószerek. Levélbeli megkereséseket még aznap elintézünk. Tolnnvnrmegyz legnagyobb könyv- és panirkeres- kedése.— Nagy raktár iskolafelszerelésekben! Horváth Ignác- és Kálmán János féle l földrajz III—VI. osztályok számára,, különös tekintettel Tol na vármegyére. Ára 60 I lér. Csakis nálunk kaphatók. Tanítóknak mutatványpóldány ingyen. Pontos és gyors kiszolsólós! Cuprin szőlő permetezésére! MentöjzekréíiyeR teljes felszereléssel. 2150/1014. sz. m. kir. belügyminiszteri rendelet sze­rint minden gazdának kötelessége gőzcséplőjét, járgá- j nyát mentöszekrénnyel ellátni; ez indított arra, hogy | mentőszekrényekben és azok kiegészítésére szolgáló cikkekben óriási raktárt létesítsek. Tolna vármegye központján lévén, igy ezeknek beszerzését a t. gazda­közönségnek megkönnyitem. Fertőtlenítő gazdaságok részére: Lysoform, cárból, bacillot, lysol. Házi szükségleti cikkek : Görög és kocsimosó szivacs, flotir kendő, kezlyü, fürdőkalapok, fésű, hajtü, ruha- és kalapkefék, fog és szájápolási cikkek. Gummiáruk: Sérvkötő, haskötő, gummiharisnya. Illatszerek és szappanok: a legjobb francia, angol, német és hazai gyártmányokban, Czipökrém: Fekete, sárga, fehér és szürke. Fényképészeti cikkek amatőr és fényképészek részére. Garay drogéria Szekszárd. Telefon 64. Telefon 64. Cuprin szőlő permetezésére! Gazdasáli Járművek kaphatók jótállás mellett, hogy a jószág nyakát nem lóri fel, bármikor Hegedűs Mihály szekszárdi lakosnál, Bartina-utca 1373. szám alatt, vásárkor pedig a bognárok sorában. Eladó szüld szépein épült tanyával, szoba, konyhával és- pincével, Szekszárd várostól 15 percnyire.. A szőlő 1600 | |-öl, jól trágyázva és gondozva. Cim a kiadóhivatalban. Szekszárd, 1915. Molnár-féle Nyomdai Műintézet es Szab. Iróalzatgyár Részvénytársaság Q uasa.

Next

/
Thumbnails
Contents