Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-22 / 34. szám
Szehszórd, 1915. augusztus 22. XLIII. évfolyam. 34. szám. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon 11.' Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő BODA VILMOS Főmunkatárs HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V2 évre 6 K, (4 évre 3 K Számonként 24 fillér e láp nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 ko róna, további sor 30 fillér. — Hyilttér: garmond so ronként 40 fillér. A magyar városok védekezése a kiéheztetés ellen * A világháború előtt hazánkat Európa éléstárának tartották a külföldi nemzetgazdák. Azóta nagyot fordult a világ. És most ámulva látjuk, hogy mily nagy hiba volt éléstárunkra oly kevés gondot forditani, mert a szabadkereskedelem hi vei egy rendszeres kiéheztetési folyamatot indi tóttá k ellenünk, külső ellenségeinkkel együtt anélkül, hogy képesek lennének a magyar községek, városok sikeresen védekezni ellenük. Ki hitte volna, hogy kiviteli politikánk is évszázadokon át ezen az utón, ezen a természet ellenes módon halad ? Mert a gazdagabb nyugoti államok piacait a legolcsóbb árakon látta el élei micikkekkel, ellenben a hazai piacokat semmiféle figyelembe sem részesítette. A távol nyűgöt városaiban és Bécsben a magyar föld legizlete- sebb termékeit, legértékesebb termékeit, legértékesebb vágómarháit sokkal olcsóbban árusították, mint a hazai piacokon. De a magyar birodalom közélelmezéséhez tartozott az az elszomorító állapot is, hogy amíg a nagy uradalmak állatállo mányát a távoli külföld városaiba hordták szét, addig a közvetlen közelben fekvő magyar községek, városok csak hírből ismerték az effajta vágni való hizott marhákat. A magyar közönség a se lejtes élelmicikkekre volt utalva drága áron, a legjobbakat ellenben olcsó árban külföldre vitték eddig. Ez olyan tény, olyan szégyenfoltja köz- gazdasági/ életünknek^ amely hazafiatlanságnak is nevezhető. De még elszomorítóbb, hogy bár ennek a hazafiatlan, természetellenes irányzatnak éle főleg a magyar városok ellen irányult, városaink nem voltak abban a helyzetben, hogy vé dekezbettek volna ez ellen. Hiszen úgy állottak kötött kezekkel az idegenből becsempészett olasz és angol jelszavakkal a szabad kereskedelem fegyvereivel szemben, mint a bilincsbe vert rabszolga. A vásárjog legértékesebb fegyvereit elkobozták a szabadkereskedelem hívei a városoktól. A hatósági jogok közül elkobozták az élelmiszerek árának meghatározását azzal a ravasz kifogással, bogy a kereskedelem szabadsága a legfőbb államérdek s a verseny szabadsága pedig a fogyasztók érdekeiben tartandó fel. Ekkor jött a mostani világháború a maga rettenetes, minden hazugságot megcáfoló tanulságaival. És ma már látjuk, hogy az „egészséges verseny szabadsága“ csak egy ravasz álokoskodás —- mert az -élelmiszerkereskedők a versenyt csak a fogyasztók ellen vették fel — egymással pedig kartellbe léptek. Tehát a hatósági ár megállapítását követelnünk kell a kartellek ellen, önvédelmünk céljából. De az a másik álokoskodás is, hogy t. i a kereskedelem szabadsága a legfőbb államérdek volna, valótlannak bizonyult, mert hiszen, amint az állam a kereskedelem támogatására szorult, olyan visszaéléseket engedett meg magának az élelmiszerkereskedelem, hogy eljárását az állam elleni bűncselekmények közé kell sorolnunk. Bizonyosnak tartjuk, hogy ezek a visszaélések a szabad kereskedelem elvét is a szabad uzsora sorsára fogják juttatni, ellenben vissza fogják állitani a városok életére nézve oly fontos piacrendészeti jogokat, köztük a legüdvösebbet, a hatósági árak megállapításának és a hamisítók, csalók elleni megtorlás királyi jogait. Sajátságos, hogy a múlt század államférfiai nem vették észre, mikor a magyar városok történelmi jogait elkobozták, miszerint ezzel az öncsonkítással tág kaput nyitnak a Gácsországból ■ és Lengyelországból kiüldözött idegen elemnek, amely nemcsak kipusztitja innét a hazafias ma gyár zsidóságot, hanem kimozdítja helyéből a magyar munkás népet ifi s kiveszi szájából a kenyeret a magyar középosztálynak is. Ki hitte volna, hogy a múlt század városellencs irányzata és a folyton dédelgetett szabad kereskedelem ide fogja juttatni hazánkat ? Éurópa bámulva látja, mi pedig szégyen- pírral arcunkon és az éhezők panaszaitól ostro molva nézzük, hogy.a szabad kereskedelem tév- tanának áldozataivá lettek városaink, hogy égbekiáltó bűncselekményekkel pusztítják, éheztetik az élelmiszerekkel uzsoráskodók nemzetünket itt Éurópa éléstárában. A magyar városok alig bírják megvédeni magukat e belső ellenségtől. A kormány pedig ahelyett, hogy a városok segélyére sietne s ön védelméről gondoskodnék : kénytelen minden figyelmét a hadviselés érdekeinek szolgalatára fordi 1 tani s igy csak jó tanácsokkal és ígéretekkel vesz részt abban a küzdelemben, amelyet a városok folytatnak a szabadkereskedelemnek kiéheztetési bűncselekményei, ellen. Most a Haditermény r. t. alapítását sem tartjuk megoldásnak, csak megalkuvásnak. Ámde a városok jogosan követelhetik, hogy legalább erkölcsileg jöjjön segítségünkre az állam, illetve a kormány s a városok ármegállapítását hagyja jóvá. mindenütt. Mert csak igy lehet letörni a kartellszerü mesterséges árfelhajtást, ha a magyar birodalom valamennyi piacára nézve egyöntetüleg és egyszerre történnek meg a hatósági árak meg állapításai. Szeretnők látni, hogy kiviteli tilalom lévén, ba a kofák az élelmicikkeket nem tudnák sehol más árakon eladni, (drágább árban, mint ahogy a hatósági árak megállapították egyöntetű leg) vájjon nem szüntetnék e be azonnal az árfelhajtást? A kartellek ellen nincs egy pillanatnyi habozásra sem szükség, hogy belássák a vá rosok, miszerint nekik is kartellbe kell lépniök. Az élelmiszerüzsorát, a kofák kartelijét csak úgy lehet letörni, ha a fogyasztók is kartellbe lépnek, városaik képviseletében, vagyis, ha az összes ma gyár városok együttesen küldik fel kérvényeiket a belügyminiszterhez s egyöntetű árakat állapítván meg a viszontelárusitókra, egyöntetű árakat az összes termelőkre, egyöntetű árakat még pedig a magyar birodalom összes piacaira. Akkor lehetetlen lesz az nzsorásoknak felverni az árakat, mert áruikat sehol magasabb értékben nem hozhatják forgalomba belföldön. Külföldre pedig nem lévén szabad kivinni csak a felesleget s mert a külföldi piac olcsóbb, mint a hazai, a szállítási költségek is nagyok, az élelmiszerekkel nem lehetne háborút folytatni a magyar városok ellen ily módon. Ezzel természetes útjára terel- nők végre a magyar terménykereskedelmet is, a mely a kiéheztetéssel rászolgált arra, hogy leszámoljunk az ő veszedelmes szabadságával. Ámde az egész országban mindenütt egyszerre kellene megállapítani nemcsak az élelmi cikkek és vágómarhák, hanem a munkanapszám és fuvar árait is, mert máskép nem lehet eredményt várni. Itt van például Budapest székesfőváros élelmezés ügye, amelyen addig nem lehet segíteni, mig az egész országban nem rendezik egyöntetüleg a hatósági árakat és a mezei és ipari munkád íjakat. Hiába való dolog akár a főváros, akár a belügyminisztérium vezetőit hibáztatni azokért a mulasztásokért, amiket a múlt évtizedek kormányférfiai elkövettek. Mert a vá rosok közgyűlései és a törvényhozás működése az angol parlamentárizmus elvére, vagyis a fe lelőtlen demagógiára vannak építve. Ezeket oly művészi tökéletességgel tudja a nagytőke a Demosthenes és D. Annunziók által a maga céljaira kihasználni, hogy a XX. század közvéleménye már kiábrándult a felelőtlen demagógiából is, a mely a nagytőke érdekei védelmére mindig talál eszközöket a közérdek ellen. A városok rendőrhatóságai jól tudják, hogy a közgyűlésektől épp oly kevéssé várhatják a vá rosok lakói azt, hogy segélyükre sietnek a befolyásos élelmiszerhamisitók és uzsorások ellen, mint a hogy lehetetlenség volna azt kívánni a kormánytól, hogy most szálljon sikra a legbefolyásosabb választókkal, akik bizony kihasználják most a közönség szorult helyzetét. Az élelmiszerekkel Űzött uzsora, csalás, ha mis mérlegelés és hamisítás eseteiben nálunk is olyan szigorú büntetéseket kellene szabni, mint Németországban, ahol 15.000 márka pénzbüntetéssel és UapcsolatosaD l évig terjedhető fogházzal büntetik az efféle kereskedelmi szabadságot. Nálunk ellenben csak 200 koronáig és 10 napig terjedhető elzárással büntethetik a rendőrhatóságaink a befolyásos élelmiszerhamisitókat És nehogy megnchezteljenek a városra ezek a választók, még azt a csekély büntetést is többnyire leszállítják. így azután egy rendkívüli tanulságos képet mutat a statisztika arról, hogy mily véde lemben I részesül nálunk a közegészségügy a kiéheztetők, clelmiczikkeket meghamisitókkal szemben. Ugyanis 1913. évben 11.000 községben és 126 városban hazánkban a tej hamisítás és forga- lombahozatalért csak 3483 esetben, horhamisi- tásért pedig csak 608 esetben szabtak ki büntetést. Egyéb élelmiszerekkel űzött kihágásért csak 87 esetbeo hoztak marasztaló ítéletet a rendőrhatóságok. Élelmiszerekkel Űzött uzsorával szabadon foglalkozhattak egész 1915. évig. Azonban, ha a közélelmezés terén ilyen gyenge védelembe része sült a közönség, annál lázasabb buzgalommal feküdt neki a magyar igazságszolgáltatás a „becsület“ védelmére. Ugyanis 1913 ban 151.976 esetben hoztak bíróságaink Ítéletet rágalmazás és becsületsértési ügyben. Magánosok becsületének -védelmére óriási munkával terhelte meg az állam jobb sorBra érdemes biráit, a közélelmezés védelmét azonban áthárította magáról a túlterhelt rendőrségre. A magyar városoknak nemcsak joguk, de kötelességük lenne a törvényhozást arra kérni, hogy a közélelmezési, közegészségügyi kihágások elintézésével bízza meg, szóval hasznos munkával tisztelje meg a rendes bíróságokat is, a becsületsértési és rágalmazási ügyeket pedig bízza a községi békebirákra vagy a felek által szabadon választandó bizottságokra. Ez volna a legkedvesebb, amit joggal követelhetnének a magyar birodalom városai, amelyek ellen a szabadkereskedelem hívei a legenyhébb büntetések mellett a kiéheztetés gyilkos fegyvereivel folytatnak háborút. Dr. Hollósy István. . * Ez a jeles cikk igen sok megállapításában fölüláll a vitán, nem is polémia okából, de saját szemléleteink eredményeképen és legkevéBbbé a szabadkereskedelem védelmezéséül hozzá kell fűz nünk, hogy a szabadkereskedelem szabad pórázát, mi az őstermelés tultengetten önző kezében tartva látjuk, mert hisz minden élelmicikk alapára, a honnan kiindul, a termelő, (elsősorban nem a kis, de a nagy mezőgazda) s a kormányzatra való legnagyobb politikai befolyás is ezeké, tehát a szabad pórázra engedett közvetités annál többet adhat a nagy mezőgazdának, minél jobb áron közvetítheti a termel vény t. Mi tehát e cikk súlyos igazságait még a kéz-kezet mos politikájára való utalással véljük kiegészitendőnek, hogy a kép teljes legyen. Ebből következik a mi metho- dusunk, hogy a purifikációt a földön kell kezdeni és szigorúan végig vezetni a piacon is. A háború második évében már a hazafiságról túlságosan is fölismerhető módon olyan gyakorlati tapasztalatok formálódhattak ki, amelyek azt bizonyítják, hogy az önzést és túlzott haszonkeresést a hadviselés érdekében az egész vonalon korlátozni kell. Kétségtelen, hogy halál megvetéssel, vállt- vállhoz vetve küzdő katonáinkhoz méltóbb, nagy ügyünkhöz sokkal inkább illendőbb lett volna, ha a front mögött, itthon is egy ugyanolyan egymást értő és becsülő, egy közös célért, a győzelemért önzetlenül fáradozó polgári lakosság áll, mint ott a fronton. Mert, ugyan Isten, mi lenne, ha a fronton is az a csut haszonlesés, önzés irányítaná az embereket, ami idehaza 1 ? • Városok Lapja 29-ik számából vettfik át a fennti ;yérdekű közleményt. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
