Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-22 / 12. szám
XLI1. évfolyam. 12. színt. Szekszórd. 1914. március 22. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-útca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendőkv Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és .pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, * 1h évre 6 K, ‘M évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési .hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér, —Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. Ulcinűllsok vármegyéje. Nem baj, ha van ; az se baj, há sok .van, de az már baj, ha a sok között a vármegye közepén egy se fővonal. A mi vármegyénk igazán a helyi érdekű vasutak hazája., Eddig volt négy : a sárbogárd— szekszárdi, a szekszárd—bátaszéki, a bátaszék—pécsi és a hőgyész—tamásii. Most van tervbe véve az ötödiknek létesítése,» a bátaszék—mohács—pélmonostorinak a kiépítése. Magyarországon a fővonalak mentén létező lakosság részesül a vasúti forgalom minden előnyében. Gyorsan,, kellő időki- méléssel utazik mindeníelé; postai küldeményt, árut időben megkap. De megverte az Isten azt a vidéket, melynek közlekedési eszközei a vicinálisok. Hogy mi módon kezelik nálunk a helyi érdekű vasutakat, arra a sok közül csak egy jellemző ésetet leszek bátor felemlíteni. A meglehetős nagy személyforgalmit szekszárd— sárbogárdi vonalon évtizedek óta egy fo- lyosós és egy zártkocsi van a mozdony után kapcsolva. Lehet annyi utas, hogy négy kocsit is megtöltene, azért mégis a két kopott kocsi indul útjára. Aki nem kap ülőhelyet, az álldogálhat két órán keresztül, a folyosón. Az érdekeltség, a hivatalok, a vármegye évek óta panaszkodik, küldöttségeket meneszt illetékes helyekre, Írásbeli felterjesztésekben könyörög a bajok orvoslásáért. Mind hiába, minden marad a régiben. A Magyarországon köz- ismeretü . vaskalap intézi továbbra is. a dolgokat. Most a vármegye vezetősége : főispán, alispán állt egy újabb terv létesítése érdekében sorompóba, de sajnos, ismét egy uj vicinálisról van szó : a bátaszék—pélmo- nostoriról, mely valószínűleg sok ideig ismét csak vasúti nyomorúságainkat fogja szaporítani. Igaz, Kovács Sebestény Endre főispánunk az általa összehívott értekezleten ‘kijelentette, hogy illetékes helyekről biztosítást nyert arra nézve, hogy az építendő vasút rövid idő alatt elsőrendű főpályává alakul át, minthogy ez lesz a boszniai összeköttetésnek legrövidebb útja; s ugyanígy nyilatkozott Forster Zoltán alispán a vasút engedélyezésének a kereskedelmi minisztériumban történt tárgyalása alkalmával szerzett tapasztalatairól, de hát, hogy is mondja a példabeszéd : az Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. De hát tiszta szívvel kívánom, hogy csalódjam ,pessimistikus felfogásomban, de hát a vasútépítés terén annyi csalódásban volt már részünk, hogy a sötéten látás némi jogosultsággal bir. Baranyavármegye 150.000 korona támogatást szavazott meg a szóban forgó vasúti vonal létesitésériekr céljaira; ahhoz képest Tolnavármegye 100.000 koronás ajánlata kissé gavallérosnak tűnik fel, mert a vasút legnagyobb részt a szomszédos vármegye területén halad s hivatalos jelentés szerint csak 2, Tóth Henrik szerint 9 kilométer hosszan érinti vármegyénk területét. Hát igaza lehet Tóth Henriknek, csakhogy a 9 kilométer hosszból már hét kilométer ki van építve s a vállalkozóknak csak két kilométer hosszúság építéséről kell gondoskodni. De hát ha vármegyénk közgyűlése az alispán által indítványozott támogatást megszavazza is, ez bennünket szekszárdiakat anyagilag csak annyiban érdekel, hogy vármegyei pótadónk két százalékkal emelkedni fog. De a helyi lapokban, alkalmasint vállalkozói körből eredő cikkelyek erősen reménykednek abban, hogy Szekszárd is tekintélyes összeggel siet támogatásukra. — Ebben a feltevésükben azonban alighanem csalódni fognak. Szekszárd lakossága magas községi pótadóval van megterhelve s a szomorú gazdasági viszonyok nagyobb áldozathozatalra képtelenné teszik. Ha még arról volna szó, hogy hozzunk még egyszer nagyobb áldozatot, hogy egy fővonal létesítésével vasúti bajainkon segíteni megkíséreljük, akkor még lehetne I róla beszélni, de egy újabb vicinálisra, mely a régi állapotokat meg nem változtatja, nagyobb áldozatot hozni se kedvünk, se pénzünk. Boda Vilmos. Dr. Késmárky István ünnepi beszéde. A szekszárdi Polgári Olvasókör régi hazafias tradíciójához hűen, az idén is megünnepelte a magyar szabadság hajnalhasadásának évfordulóját, melyen az ünnepi beszédet • dr. Kés'várkg István, a pécsi jogakadémia nagytudásu igazgatója, a Dunántúl politikai napilap főszerkesztője, városunk- szülötte tartotta, akit erre az egyesület előzőleg felkért. A magas szárnyalásu hazafias beszédet, itt közöljük egész terjedelmében: Mélyen'tisztelt Uraim! A rügyfakasztó március hónap szelétől széttörik ama hatalmas jégbilincs, mellyel a tél lenyűgözve tartotta a szabad természetet, áthatol március szele a tavaszi levegőn, megindul a nagy A régi Fadd története. Irta: Sebestyén Károly rk. káplán. A mindennapi kenyérért folytatott lázas küzdelem közepette jól esik az embernek néha- néha visszapillantani az elmúlt időknek rég letűnt századaiba; hogy megismerve elmúlt elődeink viselt dolgait, életmódját, küzdelmeit, örömét és bánatát, mi is újból erőt és kitartást meritsünk a jövő küzdelmeire. Örömmel tapasztaltam, hogy Padd község népe szívesen forgatja a történelemnek tanulságos lapjait, szívesen elmereng és lelkesedik az ősök dicső tettein, és érdeklődik a múlt eseményei után. Ezen lelkesedésüket, ezen dicséretet ér demlő ismeretszomjuságukat méltánylandó és mintegy ■ megjutalmazandó, akarom én ez alkalommal a történelem nagy könyvét megnyitni, hogy annak lapjairól feltárjam egy részét azon magában véve talán jelentéktelen, de bennünket 'mégis legközelebbről érdeklő soroknak, melyek községünkre vonatkoznak. Egy községnek élete nagyon csekély tényező a történelemben. Hasonlít az őserdőben levő egyetlen falevél életéhez, mely él ugyan, sőt díszéül szolgál a fának, amelyet táplál, éltet is, és mégis egymagában észre sem veszik. Ilyen élő és éltető, de különben csekély jelentőségű a történelemben Fadd községnek sorsa is. Mégis nekünk érdekes igy is, sőt talán másoknak is, már csak azért is, mert eredete jól visszanyulik a régi századokba. Történetét három nagy korszakra oszthatjuk. Az első korszak a legrégibb időtől a honfoglaForrások és segédkönyvek: Wosinsky: Tolnavármegye Története. — Erdélyi László dr.: A tihanyi apátság története I. — Brüstle: Recensio III. — A faddi plébánia évkönyve. lásig, a második a honfoglalástól a török uralomig, a harmadik a törökök kiűzetésétől napjainkig tart. Ezekből a jelen alkalommal csak az első kettőt fogjuk tárgyalni. 1. B. e. Wosinsky Mór, „Tolnavármegye Története“ c. munkájában, mely vármegyénknek őskorát két vaskos kötetben tárgyalja, Fadd községről úgyszólván alig tesz említést. Hogy községünk területén ezen legrégibb korban nem is laktak emberek, az nagyon valószínű A Dunának azon időben különösen sok változáson keresztül ment helyzete, szabályozatlan, széles medre, áradása, • bizonyára nem voltak alkalmas körül mények a közvetlen közelben való állandó letelepülésre ez áradásnak nagyon is kitett alacsony fekvésű területen. Innen van az, hogy az őskori lakóknak itt úgyszólván semmi nyoma sem található, pedig ezt a nagynevű régész bizo'nyára kutatta, annál is inkább, mivel a községben gyakran és huzamosabb ideig is tartózkodott, különösen akkor, midőn három éven keresztül a nem messze fekvő, de már Gerjen községhez tartozó Várad nevű pusztán levő őskori telepen nagy ásatásokat végzett, miért a nép még most is emlegeti „a csontszedő pap“ néven a tudós régészt. Ezen legközelebbi őskori telep Fadd községtől északi irányban mintegy 6 kilométernyire fekszik. Hogy itt csakugyan laktak őskori emberek, ez az ott igen nagy mennyiségben talált leletekből Wosinsky által megállapított kétség- kivüli tény. E helyek pedig szerinte kedvező fekvése tette alkalmassá az őslakóknak a letelepedésre, amennyiben ez az egész vidéknek még most is legmagasabb pontja, s igy a Dunának áradásai ellen is biztos menhelyet nyújtott. Mivel pedig azon időben még csak nagyon elszórtan éltek az egyes népcsoportok, feltehető, hogy Váradtól 6 kilométernyire, a letelepülésre kedvezőtlen Faddon nem volt még egy őskori telep. De csaknem ilyen szegény leletekben községünk a kelták, rómaiak és a népvándorlás korából is, mégis azon hozzáadással, hogy az előbbi két korszakból a község határában már találtak egy-egy emléket, még pedig a kelták idejének végső szakából egy avarisk fibulát, vagyis a mi biztositó tünkhöz hasonló, de 20 cm. hosszú, igen szépen díszített ezüst melltüt, mely azonban szintén csak úgy véletlenül kerülhetett ide, való- szinüleg olyanformán, hogy az erre átvonuló avar törzsek valamelyik tagja útközben elvesztette. Ezen tilt 1881-ben találták Faddon, s Perczel Dezső belügyminiszter a szekszárdi múzeumnak ajándékozta. A rómaiak azonban már nem ilyen véletlenül hagytak ránk itt tartózkodásuk jeléül emléket. E hatalmas hóditó népnek hadászati életében fontos szerepet játszó köves utak közül ugyanis a hazánkban egyik legfontosabb: az eszék—ó-budai a jelenlegi községtől nyugatra vonult el. Ezt kétségtelenül bizonyítja nemcsak az, hogy a jelenlegi Budapest-felé boruló országút mentén szőlőmunkálatok alkalmával még a legutóbbi években is ástak ki ama régi köves útnak maradványaiból, hanem tauusitja az 1877. év február 10-én a községtől nyugatra fekvő legelő délnyugati sarkán talált hengeralaku, négyszögü talapzattal ellátott, 240 cm. magasságú, felirattal ellátott mérföldjelző kő, mely a községi képviselőtestület határozata folytán a Bartal kastéllyal szemben fekvő területen egy talapzatra állítva, vörös márvány táblára vésett következő felírással láttatott el: „Krisztus születése után 238-ik évben uralkodott Maximinus római császár korabeli — Budától Faddig 86 ezer katonai lépést jelző kőoszlop Találtatott a faddi
