Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-11 / 41. szám

2 TOLNAMEGYEI KGZLOm 1914 október 11. Az oroszok vesztesége nyolcszázezer ember. Az Utro Rossiji cimü pétervári újság hiva talos adatok alapján közli, hogy az orosz had sereg vesztesége ezideig nyo'cszázezer ember ke­rek számban. Ebben a számban benne vannak a foglyok, a halottak, a sebesültek és a harckáp telenek közül azok is, akik legalább 8 — 10 na pon át a hiboru alatt akcióképtelenek voltak. Háború alatt is készül a választói névjegyzék. Tolnavármegye központi választmánya közhírré tette, hogy az országgyűlési kép­viselők választására az 1913. évi XIV. tör­vénycikk alapján jogosított választóknak a központi választmány által egybeállitott névjegyzékei és pedig az egyes választó- kerületek összes választóinak névjegyzékei a választókerületek székhelyén Szekszárd r. t városházánál, illetve az illető községek házánál; a r. t. városnak és az egyes köz­ségek névjegyzékei pedig art. városban, minden nagyközségben, a kisközségeké pe­dig a körjegyzőség székhelyén lesznek az 1893. évi XIV. törvénycikk 154. §-a s a .magyar királyi belügyminisztérium folyó évi 159,000. számú rendelele értelmében folyó évi október hó 10-től kezdődőleg no­vember hó 10-ig bezárólag közszemlére kitétettek. Ezen névjegyzéket mindennap reggel 8 órától déli 12 óráig a r. t. városban, a nagyközségekben, a körjegyzőségek szék­helyén a községházánál, a polgármester, községi (kör) jegyzők hivatalos helyiségé­ben egy elöljáró jelenlétében mindenki meg­tekintheti és köznapokon délutáni 2 órától 6 óráig lemásolhatja. A névjegyzékek ellen folyó évi októ­ber hó 10-től 25-éig bárki saját személ/ét illetőleg felszólalással élhet, ugyszinte min­denkinek bármely jogtalan felvétel vagy ki­hagyás miatt azon választókerületben, mely­nek választójaként felvétetett, jogában áll felszólalni. A felszólalás Írásban nyújtandó be az ■ illetékes elöljáróságnál (polgármesternél). Felszólaló köteles felszólalását indokolni, mellékelni, illetőleg bemutatni azokat az okirati bizonyítékokat, amelyeknek meg­szerzése egyeseknek módjában áll ; azokra a bizonyítékokra pedig, melyeknek meg­szerzése az egyeseknek nem állhat mód­jában, akként köteles felszólalásában utalni, hogy azok feltalálhatok legyenek. A felszólalás olyan változásokra is alapítható, amelyek az összeírás óta ál­lottak elő. A felszólalásban uj bizonyítékok is felhozhatók. Minden felszólalás csak egy-egy sze­mélyre vonatkozhatik. A lelszólalások benyújtásuktól kezdve a törvény 60. §-a értelmében a fentebb megszabott órákban és helyeken naponkint közszemlére tétetnek és azokat ugyancsak fentebb említett módozatok mellett be lehet tekinteni és le lehet másolni. A törvény 61. §-a értelmében, a fel­szólalásokra mindazok, akiket a III. pont­ban említett felszólalás joga megillet, — folvó évi október hó 10-tól, folyó évi no­vember hó 10-ig bezárólag Írásban észre­vételeket nyújthatnak be. Az észrevételt minden felszólalásra külön kell benyújtani. Részünkről is annak idején kifejezést adtunk már azon több előkelő fővárosi és vidéki laptársunk által is váltott nézetnek, hogy a háború alatt a választói névjegy­zék összeállítása szüneteljen, mert a hadba vonultak ezen fontos állampolgári joguk kellő biztosítása körül el nem járhatnak 1 igy méltánytalan volna a harctéren küzdők előtt a választói jog sorompóját lezárni. Ezt a nézetet azonban a kormány nem honorálta. Ezzel szemben most már leg­alább annyit kellene kivinni a kormánynál, hogy a hadbavonuliakra a fenti határidők ne vonatkozzanak. Vagyis, aki a háború után hazatérve értesül arról, hogy kima­radt a névjegyzékből, választói jogát utó­lag elismertethesse, ha hitelt érdemlően igazolja, hogy a jogorvoslati határidőben hadban volt Ennyit megérdemelne minden magyar katona. KÜLÖNFÉLÉK. Aranyat-vasért. Kifopyhatutlan lapunknak ez a rovata, mert kifogyhatatlan vnimegyénk nemes gondolkodású lakosságának s-ztvj sága, honuan e rovatunk tár­gyát meríti. Már eddig több mint hatszáz vas- gyürüt adott ki- a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank azok részére, kik aranyaikat, éksze­reiket, pénzadományaikat a hazáért való min­dent áldozás kifejtzéseképen a haza oltárára felajánlották. Mert csak kifejezése az áldozat- készségnek egy felajánlott aranygyűrű, egy kar- csatt, egy ékszer, csak szerény jelképe a haza iránt bennünk élő ragaszkodásnak, de szép és nemes szivjóság tükrözik a felajánlott szerény aranydarabban is. Es ugyanaz a nemes szív és léleklángolás aranyozza be hölgyeink ujján az aranyért cserébe kapott vasgyürüt, melynek vi­selése ma igazán a legnemesebb érzéssel való ékeskedés s ha hölgyeink Éva természete divattá avatná is a vasgyürü viseletét, úgy minden divat legnemesebbje volna az. Németországban a höl­gyek jelvényt viselnek annak jeléül, hogy egy katonát ők is küldtek a haza védelmére. És e jelvény nélkül német nő meg nem jelenik sehol. Nálunk a vasgyürü. lett 1 hon­szeretet, a nemes szív, az áldozatkészség szim­bóluma. A magyar hölgyek vasgyürüt viselnek, mert a magyar hölgyek szive arany, mint a vas­ért adott arany és szivükben a honszerelem e gyémánt, mint a vasért adott aranyba foglalt drága kő, csillogása fényes és melegítő. A haza pedig adja viszonzásai a vas erejét és az erő biztonságát. Ezért kifogyhatatlan az alábbi név­sor. Múlt számunkban közölt névsor folytatása: Hrubán Mathild (Várdomb) 1 arany keresztet, Holcz Edéné 1 aranykeresztet, Romeisz Katalin aranygyűrűt és ezüst zsuzsu-t, Mohai Sándorné 2 koronát gyürümegváltásra, Dr. Pártos Gyuláné 1 aranyláncot, özv. Dömök Petemé 10 koronát gyürümegváltásra, Kunczer Ilonka aranygyűrűt és fülbevalót, N. N. (Bátaszék) 2 aranyfülbevalót, Kardos Istvánné 10 koronát gyürümegváltásra, Járos Béláné- 1 aranygyűrűt, fülbevalót, ezüstpénzt és ezüst törmeléket, N. N. 1 ezüst kulcstartót, Müller Anna 2 koronát gyürümegváltásra, Hartl Annus 3 gyűrűt. Finta Örzse 1 ezüstgyürüt, Fodor Rozi 1 ezüstgyürüt, Várkonyi Imre (Gyönk) 1 arangyürüt, Várkonyi- Imréné (Gyönk) 2 arany zsuzsut, N. N. arany melltűt és ezüst kanalat, Jilk Ilonka 1 ezüst láncot, Gerstl Berta 1 aranygyűrűt, lilk Sáli 1 ezüst keresztet és gyűrűt, Végh Kata 2 arany fülbevalót, N. N. 2 aranyfülbevalót, Tóth Jánosné ezüst és áranyfülbevalókat, Meiszel Károly 3 koronát gyürümegváltásra, Meiszel Károlyné 3 koronát gyürümegváltásra, Wolf Henrikné (Sióagárd) 1 ezüst órát, Wolf Rózsi (Sióagárd) 1 aranygyűrűt, Wolf Sári (Sióagárd) 1 ezüst karkötőt, Wolf Sámuelné 2 koronát gyürümegváltásra, Kardos Teri 2 aranyfülbevalót, Kenézy fiuk arany és ezüst karperecét, 2 arany zsuzsut és 3 ékszerdarabot, Vorkó Ferenc 5 koronát gyürümegváltásra, Neu Janka 2 aranyfülbevalót, Kusztus Lajosné 1 arany keresztet, Kiss Sándorné 1 aranygyűrűt, Strasser László ezüstgyürüt és arany ékszerdárabot, Ágoston Istvánné 1 aranygyűrűt, Ágoston Erzsiké 1 aranygyűrűt, Székeiyi Rozi 1 ezüstgyürüt, Kardos Mariska 1 aranygyűrűt, Lippert Maris 1 ezüstgyürüt, Szászi Mátyás 1 ezüst óraláncot, László Anna ezüstgyürüt és fülbevalót, Orbán Teréz- 1 aranygyűrűt, Szabó Maris 1 ezüst fülbevalót, Ferger Anna 1 ezüstfülbevalót, Ugrósdy Aladár 1 aranygyűrűt, Ugrósdy Aladárrá 1 aranygyűrűt, Rácz Pál 1 ezüst órát és óraláncot, Rácz Ilonka 1 arany keresztet, Rácz Pálné, 1 arany óraláncot, Stier Ferenczné 1 ezüst gyűrűt, Rapp Tihamér 1 arany melltűt, Papp Zoltán 3 fülbevalót, 1 ezüst melltüt és zsuzsut, Özv. Kusztus Józsefné 1 ezüst gyűrűt, Kusztus Mariska 1 arany gyűrűt, Fögelli Istvánné 1 ezüst láncot, Schwarcz Etelka 2 ezüst fülbevalót, Schwarcz Janka ezüst gyűrűt és fülbevalókat, özv. Korbonics Dezsőné 1 ezüst kanalat, Korbonics Andor 1 ezüst kanalat, Korbonics Dezső 1 ezüst kanalat, Korbonics Margit 1 ezüst kanalat, Eszterbauer Lajos 1 ezüst gyűrűt, Futó János 1 ezüst gyűrűt, Futó Ferenc l ezüst gyűrűt és botfejet. Simon Erzse 1 ezüst gyűrűt, Zucker Margit 1 ezüst fülbevalót, Zucker Rózsika 1 ezüst kulcstartót, Hahn Beatrix (Katalin-puszta) 1 arany gyűrűt és raelltüt, ; Báró Schell Mária, (Katalin-puszta) 1 arany kar­perecét, 1 arany láncot és 10 koronát, Ifj. báró Schell József (Katalin-puszta) 10 koronát. gyűrűm egváltás ért, Báró Schell lózsefné (Katalin-puszta) 1 arany kar­perecét. arany nyakláncot 2 gyűrűt, 1 amulettet és 100- koronát, Báró Schell József (Katalin-puszta) 1 ezüst láncot, 6 arany amulettet, zsuzsukat és 100 koronát, Gróf Széchenyi Domonkos (Nagydorog) 10 koronát' gyürümegváltásért, Fusz Ferencz Fusz Ferenczné | 10 koronát gyürümegváltásért. j • Fusz Károly Fusz Margit J N. N. 1 aranykeresztet 2 törött fülbevalót, Fischhof Sándorné 1 arany gyűrűt, Éber Géza 1 drb. 5 koronást, Kopetsnik Gyuláné 1 arany gyűrűt és 1 arany láncot,. Kopetsnik Belluska 1 arany fülbevalót, Orbán Közi 1 ezüstfülbevalót, Rudnyánszky Ferencné (Bátaszék) 1 arany melltűt,, föggőt és aranygyűrűt, N. N. 1 drb 2 koronást, N. N. 1 drb. 2 koronást, Müller Etel 1 aranyfülbevalót, özv. Lichtenberg Miksáné 2 drb. a anyfülbevalót,. Hoffman Sándorné 1 aranygyűrűt, Gokler Györgyné 1 aianygyürüt, Tauszig Blanka 1 aranyfülbevaló darabot, Tauszig Klári 4 ezüst darabot,. Róth Elemér 1 ezüstgyürüt,-Nemes Géza 1 Mária Terézia tallért, Hahn Anna 1 aranygyűrűt, Steig Józsefné 1 arany keresztet, Gosztonyi Róza 1 függőt, Taffner Flóra 2 ezüst darabot. Revnyák iánosné 1 aranyfülbevalót, Krecsmarik Tériké 1 aranyláncot, Böhm Aranka 3 aranygyűrűt, Horvát Jánosné 1 aranyíülbevalót, Honát lános 1 ezüstgyürüt, Pénzes László 1 aranygyűrűt, Bittér Ferenc 2 arany fülbevalót, Boross Ferenc 3 drb, régi pénzt,' Csepke Gáborné 1 aranygyűrűt, Csepke Margit 1 ezüst melltüt, Cziráky Gyula 1 ezüst láncot, Pogány Lujza 1 ezüst karperecét, Tokaji Rozi 1 ezüstgyürüt, Vesztergombi Juliska 1 ezüstgyürüt, Glancz Erzsiké 1 aranygyűrűt, Reiter Rózsi 1 ezüstgyürüt, Búzás Erzsi 1 ezüst díszt és pénzt, Vozler Mari 1 aranyfülbevalót, Kovács Rozi 1 aranyfülbevalót, Wigand Eci 2 koronát gyürümegváltásért, Wigand Janka 2 koronát gyürümegváltásért, Wigand Hedvig 2 koronát gyürümegváltásért, Kajári István 1 régi ezüst pénzt,' Búzás Teréz 1 ezüst kanalat, Reiter Anna 2 ezüst fülbevalót, Moizes Bözsi 2 pár ezüst fülbevalót, Gyulai Juli f pár ezüst fü bevalót, Gersa On 1 ezüst karperecét, Pénzes Margit 1 ezüst karperecét. Gróf Apponyi Géza 2 arany gombgarniturát, 2 arany- nyakkendőtűt és 100 koronát, N. N. 2 arany fülbevalót, N. N. 1 arany nyakkendőtűt, Kristofek Gizella 10 koronát, Haizer Margit 1 ezüst karkötőt, Haizer Mariska 1 ezüst melltüt és 1 arany függőt, Taksonyi M. 1 arany fülbevalót, N. N. 1 arany zsuzsut, Diósy Endréné aranyfüggőt, gyűrűt és amulettet, Morvay Julia 1 ezüst kanalat, Mátray Kálmán 2 koronát gyürümegváltásért, N. N. 2 koronát gyürümegváltásért, N. N. 2 koronát gyürümegváltásért, Szelter Ferencné 1 arany karperecét, N. N. 1 ezüst gyűrűt, . Bencze Györgyné 2 koronát, 1 arany és 1 ezüst fülbevalót, Gaál Gyula 4 ezüst darabot, Gaál Erzsébet 5 ezüst darabot, N. N. 2 koronát gyürümegváltásért, Németh Mariska I ezüst láncot, N. N. 1 ezüst gyűrűt, melltüt és zsuzsut, Babay Béláné (Sárpilis) 1 arany karperecét, Babay Olga (Sárpilis) 1 arany karperecét, Babay Gilice (Sárpilis) 1 arany karperecét, Deutsch Ilonka 8 ezüst darabot, Kadernoska Leonlin (Hőgyész) 3 arany fülbevalót és 3 ezüst pénzt, Fekete Ferenc le-, ' Fekete Ferencné / 5 koronat gyürümegváltásért, Varga Imre 1 ezüst óraláncot, .Körmendy Anna 1 ezüst kanalat, Spitzer Rózsi 1 aranygyűrűt, Ziegler Mario 1 ezüst ceruzatokot, Angyal Irén 1 ezüst keresztet, Jánosházy Mária 1 arany fülbevalót, Szegedi Anna 1 ezüst gyűrűt, Szíjártó Teréz 1 arany fülbevalót, • Íj H (Sióagárd) ezüst karperecét és amulettet, H. N. (Sióagárd) két arany gyűrűt és 2 p. fülbevalót^ Kayos Béla 1 ezüst láncot, Kovács Juliska 1 ezüst fülbevalót, Ferger Juli 1 ezüst gyűrűt, N. N. 1 ezüst melltűt, Fóris Ilona 1 ezüst láncot, Fóris Anna 1 ezüst melltűt és gyűrűt Imberl Mária, 1 ezüst fülbevalót. Imberl Cecilia 2 ezüst gyűrűt, Imberl Erzsébet 4 arany fülbevalót Imberl Ilona 1 arany gyűrűt, Groszbauer Béla 1 arany gyűrűt N. N. 2 koronát gyürümegváltásért, ulantz Armin 8 ezüst pénzt • ÍÍ'-iíí' 2 ko^°nat gyürümegváltásért, Miklós Aladár (Sárbogárd) 1 arany keresztet,.

Next

/
Thumbnails
Contents