Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-17 / 20. szám
2 adminisztráció. A szegényügyet az 1886. évi XXII. t.-c. teljesen a helyi közületek, a község, város hatáskörébe utalta, kijelentvén, hogy minden .község vagy város a helyi viszonyokhoz képest gondoskodni tartozik mindazon szegények eltartásáról, akik magukat küz9egély nélkül fentartani nem tudják. További részében kimondja a törvény, hogy a község vagy város a szegények eltartása közül indokolt esetben a vármegye vagy az állam segítségét veheti igénybe, a törvény nyomán kiadott belügyminiszteri végrehajtási rendelet pedig elrendelte, hogy minden község vagy / város szegényalapot tartozik létesíteni, amelynek a szegénysegélyezés a hivatása ; hozzátette még a belügyminiszter e rendelkezéséhez azt is, hogy a szegényalap „gazdaságosan“ kezelendő. A községek és városok tehát országszerte szegényalapokat létesítettek a szegények ellátása céljából és — tekintettel arra, hogy ezek az alapok általában csak alig nehány száz koronás alapok voltak, — már az első években az elé a dilemma elé jutottak, hogy vagy ellátják a köz- segitésre szorultakat, úgy, amint szükséges és akkor egy-kettőre elfogy az alap, vagy „gazdaságosan“ bánnak az alappal és akkor a szegények ellátása szenved hátrányt. A községek többsége a második utat választotta, ami által megmentette szegény alapját és teljesítetlenül hagyta és hagyja szegényeivel szemben fennálló kötelezettségét. A% sok panasz és tapasztalt sok anomália a szegényügy községi ellátása terén arra bírta egyik-másik vármegye hatóságát, hogy éljen azzal a joggal, amelyet a megyék számára a fentebb idézett törvény egy későbbi passzusa biztosit, mely szerint a vármegyék, ha a szegényügyi kiadások könnyebb fedezhetése és a szegényügy megfelelőbbb ellátása azt tanácsolja, több községnek, vagy akár az illető vármegye összes községeinek szegényalapját is egyesíthetik, és központi kezelésbe vezetik. Zemplén vármegyében is valószínűleg ilyenformán állhatták a dolgok, hogy a vármegye a községi szegényalapok egyesítéséhez nyúlt, amely eljárást csak helyeselnünk lehet, hiszen feltétlenül a szegényügyi igazgatás javulását fogja előidézni. De azért, nézetünk szerint, a kérdést lehetett volna még helyesebben is megoldani. Aligha tudunk ugyanis elképzelni olyan hatalmas vármegyei szegényházat, amelyben az összes községek összes szegényei elhelyezést nyerhetnének, már pedig, ha nem az összes szegények helyeztetnek el a létesítendő szegényházakban, mi lesz az el nem helyezetekkel, akiknek eltartására most már a községek sem fognak fedezettel rendelkezni, hiszen szegényalapjuk a megye kezelésébe jutott. Sokkalta helyesebb megoldás lett volna tehát sze műnkben, ha a községi szegényalapok csak járásodként egyesittettek volna és a járások állitot tak volna fel járási szegényházakat, amelyek már — még ha kisebb méretűek lettek volna is — inkább befogadhatták volna a járás mindenesetre csekélyebb számú közsegélyre szorult- jait, mint a vármegyei szegényház az egész vár- megye szegényeit. TOLNAMEGYEi KÖZLÖNY Az akadémia a Rákóczi syalázfis ellen. A kegyeletien, prófán kézzel megbolygatott nagyságos fejedelemnek, Rákóczinak megbántott nagy lelke immár a kegyeletien munkának cégérül szolgált Magyar Tudományos Akadémia ró széről is megkapta a kiengesztelést. A Magyar Tudományos Akadémia II. osztálya Concha Győző elnöklésével az akadémikusok és a nagyközönség rendkívüli érdeklődése mellett ma délután ülést tartott, a melyen Ballagi Aladár rendes tag „A száműzött Rákóczy“ címen Szekfü- nek Rákóczi-könyvéről tartott felolvasást. Előadásában kiemelte Ballagi, hogy hiva tottnak érzi magát már csak külső helyzeténél fogva is a kérdés tisztázására, mint aki több mint harmincz év óta hazánkban egyedül adja elő az újkori történelmet és a történelmi módszertant egyetemi tanszéken. Előadásában azután kimutatta, hogy Szekfü pszichológiai analízist üz, a melyben vezetője és irányitója nem valami történész, hanem Anatole France, a francia materialista és szkeptikus. Ballagi Rákóczi ama magatartásában, hogy inkább lemondott 1,200.000 holdnyi rengeteg birtokáról, semhogy a hüség- esküt letegye a császár iránt, oly etikai maga- rendüséget állapit meg, amely jellemében föltétlenül kizár minden alacsonyságot, mindent,.ami közönséges. Azután elővette a Rákóczi-gyalázás kérdését, amelyet egyetlen pontra szorított össze, ez a kártyabarlang ügye, amelyben Szekfü Rá- .kóczit mint az ifjúság tudatos fosztogatóját bélyegzi meg. Holott borzalmas vádja igazolására „valószínűleg“, „az volt a h;r“, feltehető“ jel- zőjü saját kombináczióinál egyéb bizonyítékot nem tud felmutatni. Ezután igy szólt Ballagi: Es most lépjünk át egy pillanatra a mai való életre, képzeljük, hogy Rákóczy port indít becsületsértés és rágalmazás cimén, vegyük, hogy az akadémia esküdtszék és ítélnie kell a pörben. Annyi itt a jogász, akár egy szakbiróság is kikerülne belőle. íme, itt, hol nemcsak jóakarat, de oly részrehaj'ás is nyilvánul szerzőnk irányában, hogy az további eljárás tárgya leend, teljes bizalommal hozom szóba azt a kérdést, mi történne a szerzővel, ha a törvény előtt felhivatván borzalmas vádja igazolására, „valószínűleg“, „az volt a hir“ és „feltehető“ kombinációnál egyéb bizonyítékot nem tud előterjeszteni. (Zajos taps.) A halottnak is van becsülete, kivált, ha azt Rákóczinak hívják. Ballagi Aladár e szavakkal fejezte be előadását : A szkeptikus és materiálista szerző személyileg soha át nem élt ideák prizmáján keresztül csak a maga lelkét vetítette az ideálista Rákócziba. Az ő élethü arcképe ez az egész munka. Látjuk olvasmányait, egész gondolkodását és legszemélyibb indulatait, látjuk elfogultságát, szemünkbe tűnik pártállása. Csak »Rákócziból nem találunk munkájában a külső vonatkozásokon kívül egyetlen egy igaz vonást sem. Az ily munka történettudományi szempontból értéktelen, mert ellentétben van a történetírás kétezer esztendővel ezelőtt kimondott ama alapelvével : a história célja az igazság és nem tüntetés végett, hanem hűség és igazság okából iratik. Hosszas és zajos tapssal honorálta a közönség az előadást, amely után Concha Győző elnök ismételten kijelentette, hogy az Akadémia Szekfü könyvével nem azonosítja magát. KÜLÖNFÉLÉK. A „Nemzeti Népszövetség“ és a bukaresti magyarok. A Bukarestben élő 60.000 főnyi magyarság közművelődési egyesülete a múlt évben kirándulást tervezett ősi hazájának soha nem látott fővárosába Budapestre. A kirándulásra mintegy 500-an jelentkeztek iparosok, kereskedők, nagyobb részben olyanok, akik Románia fővárosában állandóan letelepedve élnek s voltak közöttük olyan magyar barát román ügyvédek és orvosok is, akik idegenbe szakadt véreinkkel testvéri barátságot tartanak fenn. A múlt nyár folyamán kitört második Balkán háború és az utána bekövetkezett kolerajárvány azonban megakadályozta akkor a bukaresti testvéreink budapesti látogatását. A közművelődési egyesület nem ejtette el a budapesti kirándulás tervét, hanem megvalósítását ezidénre halasztotta s a kirándulás idejét most a pünkösdi ünnepekre állapították meg. A budapesti tartózkodást 4 napra tervezték, ami aLtt meg fogják tekinteni a főváros nevezetességeit és egy napra kirándulnak a festői szépségű Visegrádra is. A kiránduló magyarok a külföldi magyarság érdekeit is védelmező Nemzeti Népszövetséget kérték fel arra, hogy a látogatás programúi- ját előkészítse, részükre különböző helyeken kedvezményeket eszközöljön ki és őket a fővárosban kalauzolja. A Nemzeti Népszövetség készségesen vállalta ezt a programmjának megfelelő feladatot, hiszen főcélja az, hogy az egész magyarságot egy táborba tömörítse társadalmi és valláskülönbség nélkül és a külföldi magyarság és az anyaország között meglazult kapcsolatot visszaállítsa és erősítse. Ennek a céljának a szolgálatában különös súlyt helyez a Nemzeti Népszövetség arra, hogy tagjai között a magyarságot megosztó politikai, társadalmi és vallási különbségek kiküszöböltes- senek oly módon, hogy mindenki a saját vallási meggyőződésének megőrzésével és ápolásával az egységes magyar nemzeti társadalomnak elvég zett munkája értékéhez mérten hasznos és érvényesülő tagja lehessen és hogy a Nemzeti Nép- szövetségbe beszervezett egységes magyar társadalom legyen alapja az egységes magyar nemzeti államnak. A bukaresti magyarság ezeknek a nagy érdekeknek felismerésével fordult a Nemzeti Nép- szövetséghez s megkeresésében kifejezetten arra hivatkozik, hogy a magyar nemzethez való tarhadnagy s ujjai görcsösen tapogatták, szorongatták a mellette levő fénykép albumot. — Ott ültek az alezredesék mellett balról a páholyban, Ulhorszky Ellának hivják. — Igen, igen Ulhorszky, Ulhorszky, ezt a nevet mondta a pincér is, ez itt az asztaluk a hátad mögött . . . látod, Dohóry, jönnek, idejönnek — mondta a hadnagy s közben benső reszketős vett rajta erőt. — Na, ne izgasd magad Lehóczky! — mondta, csitította a főhadnagy — hisz minden epekedésnek, minden bolond nagy szerelemnek egy csalódás, egy élőbb-utóbbi kiábrándulás a vége. A hadnagy a fejét rázta. Az Ulhorszky család pedig elhelyezkedett a hosszú asztal körül, hangjuk, beszédjük, nevetésük át-átcsapódott Lehóczkyék asztalához is. A többi vendégek pár percre összesúgtak. Egyik-másik hölgy szeméhez illesztette lorgnon- ját, hogy jobban szemügyre vegye a leendő vőlegényt. — Elég csinos. Fess ember. Szép szemöldöke van — hangzottak el lassan a különféle vélemények. — Alighanem bányamérnök. Hajógyári tisztviselő -r- találgatták tovább a vendégek. — Biztosan jó párti, tudja Ulhorszkyué, mit csinál! — súgta oda az éles nyelvű Blitzné Fórisnénak. Kisebbrendü pletykák jártak azután szájról- szájra és senki sem vette észre, hogy a cigány milyen szépen huzza : „Miért vagy másé, miért vagy másé?!“ Csak Lehóczky szivébe markolt bele a nóta, amint elővette újból a fénykép- albumot, közelebb húzódott a főhadnagyhoz s titokban kezték összehasonlítani az arcképet — az eredetivel. — Nézd, nézd, Dohóry, ezt a nyakat, amint domborodó vonalban a hátba fut — és ezt a fülnél varkocsba csavart klasszikus frizurát, mellyel olyan, mint egy Vénusz-papnő. — Igazad van, Lehóczky, épen olyan, — de nézd csak meg kissé diszkrétül kidomborodó ajakát, melynek szögletében ott van az a bizonyos vonás, amely az érzékiségnek megmásíthatatlan jele. — Hát a szemöldöke és a mély tüzü . . . j ekkor hirtelen fölszisszent, mert tekintete talál- | kozott a lány szempillantásával. „. . . Egy szép szempárért elpatkolok, Katonadolog, katonadolog!“ hallatszott át közben a szomszédos asztaltól, hol egy ábrándos szőke lányka dudorázta, amint a belépő színészek között meglátta azt a fess, csinos fiút, ki a színpadon a kadettot játszotta.' Dohóry főhadnagy elnevette magát, amint e dal hallatára Lehóczky becsapta a fénykép- albumot. — Persze, most rajtam nevetsz ugy-e, Dohóry ? — kérdezte keserű fájdalommal a hadnagy. A főhadnagy fejét rázta, de tovább is csak nevetett. — Te, Dohóry, nem tudod azt megérteni, nem tudod átérezni, hogy micsoda rettenetes gyötrelem az, ha azt a nőt el kell veszítenünk, kihez a legeszményibb szerelem fűzött. — Ne, ne szavalj hadnagy ur, — vágott közbe Dohóry s a kezével lemondóan legyintett — van idő, mikor minden ember szivét megfogja mégegyszer az a sokat emlegetett, nagy idealizmus . . . A hadnagy a fejével bólintott. — És akkor megsemmisitettnek érzik magu- | kát,^ ha egy olyan nőt kellett elvesziteniök, akit Főzzön ma kapor-levest (5 személy részére) a következőképen: Egy kanálnyi világos rántáshoz némi vagdalt kaprot adunk. Utána 4 Magg -féle húsleveskockát IVa liter forró vízben feloldunk, felöntjük ezzel a rántást és az egészet jól elkeverjük. Azután csipetkét főzünk bele és a levest végül egy tálba öntjük, melyben előbb 2 tojássárgáját és 2 deci tejfölt jól elkevertünk. Meg fog róla győződni, hogy a HIPPI'*" bmlj MAIiul KOCH LaDOlf darabja 5 előállított húsleves a hamis leveseknek erőteljes, jó Ízt ad. 1 kocka 1/t liter húsleves számára. f, fii
