Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-03 / 18. szám
6 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1914 május 3. rését fejezve ki a jelentés összeállítónak, Ketskés Győző helyettes igazgatónak. A közgyűlés fontos és általános közérdekű tárgya volt a szekszárdi kér. munkásbiztositó pénztár által felállítani tervezett munkás tüdőbeteg szanatórium ügye. A szanatórium-alap vagyona — mint a múlt számunkban ismertettük, ma már 67,872 K 63 fillér. A jövő működést illetőleg Ketskés Győző szanatórium bizottsági ügyvivő« szép beszéd kíséretében oly irányú határozati javaslatot terjesztett elő, [mely szerint a társadalom nagy mérvű bevonásával, egyesületi alapon dolgoznak tovább e humápu$ és elsőrendű fontosságú közegészségügyi terv ipegvalósulása érdekében. A javaslat általános és lelkes helyesléssel találkozptt s a közgyűlés egyhangúlag a következő határozati javaslatot fogadta el: „Hogy a közgyűlésnek a múlt évi augusztus 3. napján hozott az a határozata, amely egy pénztári tüdőbeteg-szanatórium létesítését mondotta ki, minél előbb megvalósítható legyen ; továbbá, hogy a tuberkulózis elleni küzdelemnek az egész pénztár területére kiterjedő szervezésével a nemzetpusztitó veszedelem rombolásainak mérséklése és a lehetőséghez képest való megakadályozása tekintetében minél jelentősebb eredmények legyenek elérhetők: a közgyűlés föltétlenül szükségesnek tartja, hogy a további akció egyesületi alapon folytattassék. Ugyanezért meg bízza a pénztár igazgatóságát, illetőleg az ennek kebeléből alakított szanatórium-bizottságot, hogy a tuberkulózis elleni küzdelmet á pénztár területén szervezze és e célból minden erejével törekedjék arra, hogy lehetőleg az összes pénztári tagqk és munkaadók bevonásával, azonképen Szekszárd r. t. város és Tolnavármegye erkölcsi testületéinek, társadalmi egyesületeinek, társulatainak .és nemesszivü magánosainak megnyerésével egyesület alakíttassákA közgyűlés a megalakítás körüli összes teendőkkel és az egyesület alapszabálytervezetének elkészítésével az igazgatóságot, illetőleg szanatórium bizottságot bízza meg azzal, hogy a megalakítandó egyesület legfőbb céljául a már meglevő pénztári szanatórium-alap gyarapítása és a tervezett szanatórium fölállítása jelöltessék meg azzal a hozzáadással, hogyha arra az államtól és a hivatalos hatóságoktól megfelelő és állandó anyagi támogatást jcap, illetőleg h^ azt a tuberkulózis elleni küzdelem érdekében célirányosnak és szűk. ségesnek ítéli, Szekszárdon, esetleg a vármegye több községében is tüdőbeteg-gondozókat (dispep- saire-ket) állít föl és tart fenn.“ ________IRODALOM.________ — Nő“ feminista folyóirat legújabb száma ismét változatos és gazdag tartalommal jelent meg. Vándor Iván : „Rét asszony beszélget“ címmel megértő szellemben if a militáns angol suff- ragettekről. Bédy—Schwimmer Rózsa: A női munka értékéről. Kiss József: Egy uj tudományról értekezik- Hoffmann Géza : „A faj egészségtan és a nő“ címén ir hosszabb cikjcet és polemizál a nőmozgalom eugenikai törekvéseivel. Sylvia Paukhurst budapesti előadásáról. Leonardusnak : A német nők bankjáról irqtt cikkei is feltétlen érdeklődésre számíthatnak. A Közgazdasági rovatban „A nő a magyar fürdőpolitikában^ címen orvosi körökből jött felszólalást közölnek. E számban hozzák a feminista „Rikkancsok“ csoportképeit és a kü|fpldi nőmozgalom eredményeinek szenzációs eseményeit. Chartotte Perkins Gilman: Magda-Margit cimü regényének folytatása és a Hőtisztviselők országos egyesületének közleményei egészítik ki a feminista folyóirat április 20 iki számát. A kéthetenként megjelenő folyóirat előfizetési ára egész évre 5 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Mária Valária-u. 12. VIDÉK. Távozó plébános. Folyó hó 26-án vett búcsút híveitől Nikol its Slavkó bátaszéki gör. kel. szerb plébános és 27 én távozott körükből, hogy a szentendrei szentszéki számvevői és püspöki másodtitkárj állását elfoglalja. A hivők fájó szívvel mondtak búcsút az általános tisztelet és szeretetnek örvendő lelkésznek, aki valóban Krisztus szivq szerinti papja volt egyházának, lelkes harcos^ az okszerű magyarosításnak és tántoríthatatlan hive a magyar állameszmének. Nevezett lelkész 1908. év óta volt plébánosa a bátaszéki gör. kel. szerb egyháznak s mint ilyen, Bátaszéken kívül Alsónána, Rácz- mecske és Péc&váradot is adminisztrálta; hitoktatója volt a szekszárdi, bonyhádi és kaposvári főgimnáziumoknak és a csurgói tanítóképzőnek. Rendkivül agilis lelkészi tevékenységet fej- I tett ki; legelső dolga volt: rendezni egyházközségének lelki és anyagi ügyeit. Fáradhatatlan buzgólkodása meg is teremté áldásos gyümölcseit. Itt működése alatt épült a ráezmecskei, alsónánai és vémépdi szerb népiskola; 1911-ben adakozás utján Ráezmecskén templomot építtetett. Érdemeinek elismeréséül egyházhatósága előbb szentszéki ülnökké nevezte ki, most pedig a fent emlitett diszes állásba helyezte. A társadalmi életben nem igen vett részt, szerénységével visszahúzódott minden szerepléstől, csakhogy papi hivatásának élhessen, annak szentelte életét, minden percét, lelkének minden gondolatát. Távozásakor hívei, hogy szeretjüknek és nagyrabecsülésüknek külső jelét is adják, értékes albummal kedveskedtek neki és kikisér- ték őt és szeretett családját a vasúti állomásra, ahol könnyes szemekkel mondtak még egyszer Isten hozzádot a szerető lelkipásztornak, a gondos és jó lelki atyának. De nemcsak közvetlen hívei, hanem a más vallásuak is őszinte szeretettel mondtak búcsút Nikolits Slavkó plébánosnak jól megérdemelt di szes uj állása elfoglalásakor. TANÜGY. — Meghívó. A Tolnamegyei Általános Tanítói Egyesület f évi május hó 17-én d. e. 9 órakor a szekszárdi polg. fiúiskolában választmányi gyűlést tart Tihanyi Domokos kir. tanácsos elnöklésével. Tárgysorozat: 1. Az alapszabálynak módosítása. 2. Tihanyi szobába tagnak ajánlása. 3. A közgyűlésnek előkészítése. 4- Uj tagoknak felvétele. 5. Indítványok. — Pályázat. A léva i m. kir. állami elemi népiskolai tanjtóképzp-jntézet az I. osztályba a jövő 1914—15. tanévre 40 növendéket vesz fel. De felvesz az intézet a felsőbb osztályokba más iptézetből is jó magnviselqtü és legalább jeles elő.- menetelü növendékeket. Jó magaviseletü és megfelelő előmenetelü növendékek számára a nmélt. vallás és közoktatásügyi miniszter ur a következő kedvezményeket nyujtja, még pedig mind a négy osztályban: 1.'J'eljesen ingyenes helyeket, melyek nz internátusbán való ingyen étkezés, ingyen lakás és mosás kedvezményéből állanak. 2. Féldijas helyeket, melyek az internátusbán való ingyen lakással, mosással és azzal a kedvezménnyel vannak összekötve, hogy havi ljS korona befizetése ellenében a növendék teljes ellátást nyer. 3. Teljes fizető, azaz évi 300 kor. befizetésével összekötött internátusi helyeket. 4- Havi 15 koronás ösztöndíjas helyeket, melyek' internátusi elhelyezéssel nem járnak. 5. Tisztességes elhelyezéséről annak is gondoskodik az igazgatóság, akit a miniszter ur minden kedvezmény nélkül, bejárónak vett fel. A folyamodványok beküldésének határideje május hó 31-ik napja. Az J. osztályba felvesz az intézet oly éptestü és egészséges növendékeket, akik életük 14-ik évét már betöltötték, de 18 évesnél népi idősebbek s a polgári vagy középiskola IV ik osztályát sikeresen bevégezték. Az egykoronás bélyeggel ellátott és sajátkezüleg irt folyamodvány a nagymélt vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz cimzendő, de a tanítóképző intézeti igazgatósághoz küldendő. A folyamodvány mellékletei: a) születési bizonyitvány; b) iskolai bizonyítvány a múlt iskolai évről s ha a tanuló még iskolába jár, az első félévi értesítő a jelen iskolai évről; c) orvosi bizonyítvány ar-. rój, hogy a folyamodó a tanítói pályára alkalmas, ép, egészséges; továbbá d) ujraoltási bizonyitvány ; e) magyar honosságról szóló hatósági bizonyitvány ; f) hiteles községi bizonyitvány a szülők és folyamodó vagyoni állapotáról, a családfő polgári állásának évi jövedelmének és a szülői gondozás alatt álló keresetképtelen kiskorú gyermekek számának, nevének és életkorának feltüntetésével; g) ha a folyamodó már nem jár iskolába: erkölcsi bizonyitvány ; W ha a folyamodó még tanul, akkor az utolsó évi bizonyítványát legkésőbb julius 1-ig pótlólag beküldeni. Elégtelen osztályzattal bármely tárgyból megterhelt bizonyitvány be nem küldhető. .Érvényes évvégi bizonyitvány nélkül a felvétel érvénye is megszűnt A folyamodás eredményéről a tanulók hozzátartozóit augusztus hó második felében hivatalosan értesíti az igazgató, éppen ezért a folyamodó pontos cimet, ahova az értesítést várja, lakóhelyének (vármegye, utolsó posta) megjelölésével Írja a folyamodvány külső lapjára. A felvétel azonban csak akkor válik érvényessé, ha felvett növendéknek zenei hallása s testi állapota megvizsgáltatván, az kifogás alá nem esik. A felvett és beiratkozott növendék-köteles magát 8 nap alatt a szükséges tankönyvekkel és tanszerekkel ellátni. Régi könyvek eladása és vétele egészségi okokból tilos. Léván, 1914. évi március hó. Köueskuli Jenő, igazgató. KÖZGAZDASÁG. Cukorrépa sorba műtrágyázás! eredmények. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 1912 ben sortrágyázó vetőgép bemutatást rende zett a balatoni cukorgyár uradalmában, amely alkalom sorba és szórva mütrágyázási kísérletek megejtésére is felhasználtatott. A kísérleten részt vett 2 gép mindegyike hat 1200 négyszögöles parcellát vetett be, melyek közül az első és negyedik trágyázatlan maradt, a második és ötödik szórva, a harmadik és hatodik pedig sorba mütrágyáztatott. A kísérlet tehát 54 parcellán végeztetett, amelyek közül 18 trágyázatlan maradt, 18—120 kg. szuperfoszfáttal és 30 kg. chilisalétronlmal szórva, 18 parcella pedig 60 kg. szuperfoszfáttal és 15 kg. chilisalétrommal sorba mütrágyáztatott. A kiséf- let eredménye a következő volt: Termett a trágyázatlan parcellákon átlagban 112.93 mm. cukorrépa; a szórva trágyázott parcellákon az átlagtermés 119.38 mm., a terméstöbblet 6 45 mm., a trágyázás! költség kb. 21 korona. A sorba trágyázott parcellákon az átlagtermés 126 55 mm., a terméstöbblet 13 32 mm., a mütrágyázási költség pedig kb. 14 korona. Míg tehát a szórva trágyázás mellett a terméstöbblet alig hogy. fedezte a mütrágyázási költséget, addig a sorba trágyázásnál mintegy 20 korona tiszta haszon mutatkozott. Hogy tehát talajunk foszforsav tarta'mát állandóan fokozzuk s ez által nagyobb utótermést biztosítsunk, a mit egyedül a sorbatrágyázással nem érhetünk el, leghelyesebb a cukorrépának szánt földet 100—150 kg szuperfoszfáttal szórva s 60—100 kg. szuperfoszfáttal sorba trágyázni. Ilyen módon érhettük el a legnagyobb cukorrépa termést s utána a legnagyobb árpa termést. ■- Az Anker Élet- és Járadékbiztosító-Társaság Bécsben 1914 április 25-én tartotta gróf Prokesch Osten Antal éluöklete alatt 55 ik rendes közgyűlését. A lefolyt üzletév számadási jelentése a gazdasági viszonyok ismert kedvezőtlen volta dacára a folytonos fejlődéinek és virágzásnak kedvező képét mutatja. Kiállíttatott 9583 kötvény 70,544.761 46 korona tőkére és 226,540 korona járadékra. A biztosítási állomány 1913. évvégén 92,929 szerződésben 619,946.123-30 korona tőkére és 2,099.915 64 korona járadékra rúgott. A számadási évben a bevételek 37,265.448 21 koronát tettek ki. Az összes vagyon 210,8515 867 08 korona ; ennek elhelyezésénél a társaság a hagyományos szigorú szolidsággal járt el, melyet a felügyelő bizottság elismerőleg hangsúlyozott. A kifizetések 1913. évben biztosítási összegekben visszavásárlásokban, járadékokban és nyereségosztalékokban 22,544.360 81 korona tekintélyes összeget, a társaság fennállása óta teljesített ös?- szea kifizetések kerek összegben 488 millió koronát tesznek ki. Az évi felesleg az egyes osz- talékkategóriák üzemszámlájának eredményével együtt 4,095 291 41 koronát tesz ki; .ebből'a halálesetre nyereséggel biztosítottak javára 2,868.969 88 korona jut. A részvényesek 480,000 koronát kapnak (részvényenkint 240 koronát,, mint a múlt évben). A különféle tartalékok javára 500,000 korona utaltatott át. A nyereségrészesüléssel kötött haláleset és vegyes biztosítások üzemszámlájának feleslegéből a biztosítottak részére nyereségosztalék gyanánt az 1913. évre kifizetésre kerül és pedig - ,,A“ osztalékterv szerint (régi számla) egy évi díjnak 40 százaléka, „A“ .osztalékterv szerint (uj számla) egy évi díjnak 22 Százaléka és „B“ osztalékteyy szennt a biztosítás tartamának mérvéhez képest egy évi díjnak