Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-19 / 16. szám

2

TOLNAMEGYEi KÖZLŐN*

1914 április 19.

magyar nemzet érdekében, hogy a Nemzeti Népszövetség támogatására álljon sorompóba. Értse meg végre a magyarság, hogy szervezetlenül nem képes saját érdekéit megvédelmezni, boldogulását, megélhetését eló'mózditani, mert erő és siker csak ott van, ahol egy nemzet fiai mindnyájan egyért és egy az összességért dolgozik abban a tudatban, hogy mindnyájan nemzetük, hazájuk javáért dolgoznak.

Batthyány Tivadar gróf levele.

Batthyány Tivadar gráf, a szekszárdi kerület népszerű országgy. képviselője, mint kerü'eté- ben általánosan fájlalják az utóbbi időben állandó betegsége folytán választóival való érintkezésében akadályozva volt, holott választói a ragaszkodó szeretet oly erőteljes kifejezéseiben részesítették népszerű képviselőjüket, valahányszor erre alkalom kínálkozott. Mint általában köztudomású, Batthyány Tivadart súlyos, nem egyszer válságokon keresztül ment állandó betegeskedése tartja évek óta vissza nem csak a kerülete meglátogatásától, de egyáltalán majdnem minden nyilvános működéstől. El sem is lehetne ugyan képzelni, hogy egy ilyen aktiv és tevékeny munkával tele közpályán működött képviselő valamelyes álürügyek miatt hallgatott volna el egyszerre, mégis az ellenpárti nem minden tendentia nélkül való híresztelés egyéb okokat szeretne kitalálni Batthyány passzív magatartásának félremagyarázására Nálunk Szekszárdon is az a bir terjedt el, hogy itt már nem is szándékozik egyáltalán többet megjelenni, sem az uj választáson fellépni. Gróf Batthyáuy a napokban helybeli pártja egyik vezető tagjához leyejet irt, melyből közreadjuk a következőket:

„Nagyon.de nagyon sajnálom, hogy rólam a kerületben helytelen hírek kerültek forgalomba. A tény az, hogy sajnos egészségem még mindig nem jó. Állandóan igen erős főfájásokkal küz- ködök, amelyek gyakran napokon át teljesen munkaképtelenné tesznek, orr- és gégehurutom egyszerűen kizárják, hogy beszédeket mondjak, sőt hogy egyáltalán csak hosszabb beszélgetéseket is folytassak, rossz szívműködésem pedig határozottan kíméletet igényel. Ily körülmények között a legjobb akarat mellett is lehetetlen, hogy mostanában Szekszárdra jöjjek. Minthogy egészségi állapotom a múlt évihez képest tagadhatatlanul javul, én bízom benne, bogy talán a nyár folyamán annyira rendbe jövök, hogy lejöhetek egy-két napra.

Ami azt a hirt illeti, hogy én nem akarok többé Szekszárdon fellépni, úgy mondhatom, hogy ennek alapja nincsen, sőt ellenkezőleg! Álláspontom ugyanis a következő; Hogy milyen lesz egészségi állapotom a választások idején, előre természetesen nem tudom, de ha amint remélem képes leszek magamat egy képviselő választás izgalmainak és fáradalmainak kitenni és a szekszárdi kerület polgársága engem kíván

képviselőjének megválasztani, úgy szándékom, hogy csakis Szekszárdon lépjek fel.

Tudni kell ugyanis/ hogy engem már most — talán egy évvel a választások előtt -— igen sok helyről kapacitálnak, hogy fellépjek, igy pl. néhány budapesti kerületben, Debreczenben, Zalában, Mosonban stb. Minden ilyen alkalommal stereotyp válaszom az, hogy nagyon fogok örülni, ha egészségem annyira rendbe jön, hogy egy kerületben felléphessek ez az egy kerület pedig csakis Szekszárd lehet és lesz, mert rut hálátlanság lenne részemről, ha Szekszárdot, hol annyi szeretettel öveznek, elhagynám.

Hogy leszek-e a jövő tavasszal, amikorra én a választásokat várom, abban a helyzetben, hogy egyáltalán belemehetek egy választás izgalmaiba, azt persze ma lehetetlen megállapítani.

Érdekes különben, hogy amig én itt minduntalan afelett vagyok kénytelen vitatkozni, hogy csak Szekszárdon akarok fellépni és más jelöltséget nem akarok elfogadni, addig Szekszárdon azt hiresztelik rólam, hogy nem akarnék olt újból fellépni ?

őszintén megvallva, teljesen értem, méltány- lom, sőt helyeslem, ha választóim körében türelmetlenek, amiért nincsen munkaképes képviselőjük, ezt annyira méltánylom és igazságosnak tartom, hogy a legkomolyabban megismétlem abbeli kérelmemet, miszerint mondják meg nékem őszintén, ha a mi pártunk körében egy aktiv, munkabíró képviselőt kívánnak, mert ha ezen kivánalom tényleg megnyilvánulna, én azt teljesen méltányosnak tartanám és kérem, higyjék el nékem, a legkisebb megsértődés nélkül azonnal le- tennéin mandátumomat és helyet csinálnék egy akcióképes embernek. Hisz magánleveleimben, melyeket a kerületbe írtam, ezt már nem egyszer meg is mondottam, Hisz reám, a munka emberére, ez a mai félszeg helyzetem, mélt áztassanak elhinni, rendkívül feszélyező.

Még csak azt kívánom felemlíteni, hogy egy Írásbeli képviselői beszámolón dolgozok, amellyel reméllem, rövidesen husvét után fogok elkészülhetni. Ennél is az én rettentő főfájásaim döntik el a kérdést.

Igen szívélyes üdvözlettel vagyok igaz tisztelettel, készséges és igaz hive:

Batthyány Tivadar.

Hisszük és reméljük, hogy Batthyány Tivadar gróf értékes munkáját nem fogja elveszteni politikai közéletünk.

A nemzetközi Svájc.

— Svájci munkatársunktól.- —

Svájc tudvalevőleg a minden rendű és rangú és nemzetiségű politikai és katonai menekültek Eldorádója. Mint ilyenben a nem egészen jelentékeny kiterjedésű határain belül Európa valamennyi államának fiai megtalálhatók. Azonban tévedés volna azt hinni, hogy csupán azok választják jövendő, második hazájukul Svájcot, akiknek odahaza bajuk akadt a katonasággal, vagy a politikai körökkel, mert az idegeneknek

csak igen kicsi, elenyészően csekély százaléka az ilyen, ellenben mindenféle foglalkozása emberek verődnek össze a nagyobb svájci városokban. A külföldi egyének eme hatalmas és napról napra növekedő inváziójának'fogalma alá nagyon tér mészetesen nem tartoznak a világ minden tájékáról egybeséreglő diákok, mert ezek ellen panasz nincs és nem is lehet, lévén belőlük csinos haszna a svájci polgára ignak.

Panasz van ellenben az egyéb idegenek ellen, hogy-hogy már nemcsak a közvéleményt és annak úgynevezett szócsövét: a sajtót foglal koztatja már hosszú idő óta, de most utat talált ez a panasz, amely egyben aggodalom is, a svájciak nemzeti tanácsába is, amely tudvalevőleg a parlament jellegével és hatáskörével bir a kis hegyi országban. A szövetségi tanácsban egy nacionalista képviselő tette interpelláció tárgyává az idegenek beözönlését és interpellációjának Címe is .hangzatos, de találós volt, mint maga az egész beszéd adat és aggódás-halmaza: „Az idegenek inváziója Svájcba.“

Magára az interpellációra bővebben kiterjeszkedni nem fogunk, mert ezt nem tartjuk érdekesnek. De az már érdekes, az a sok pontos adat és statisztika, amit az interpelláló a szövet ségi tanács elé tárt. Mert ezekből a néma, de annál inkább kiabáló szám adatokból ragyogó világossággal tűnik ki az: mennyire igaz, menynyire jogosult a svájci polgárok félelme, aggodalma a jövő iránt!

A kis hegyi ország határain kívül talán nem is tudják, sőt talán még csak nem is sejtik mekkora Svájcban az idegen elemek száma. De itt jól tudják azok, akiket érdekel ez a fontos kérdés. A svájci földet elözönlik a külföldiek — és egy-kettőre vészit erejéből a hires svájci nemzeti érzés és a hazafias szellem, mert az idegen kiélvezi és kihasználja ugyan itt a szabadságot a maga teljes egészében, de azért nem válik szívben és lélekben svájcivá, hazahuz ő, bármilyen jó dolga is legyen Svájcban.

És ebben látják a svájciak a reájuk nézve komoly veszedelmet — és meg kell vallani: nagyon jól látnak!

Az interpellációban fölemlítette a képviselő, hogy évente rohamosan emelkedik a külföldiek százaléka Svájcban. Érdemes ezeket a számadatokat közelebbről is megismerni, annyival is inkább, mert nem azokról van bennük szó, akik mint vendégek fordulnak meg Svájcban, hanem azokról, akik rendes lakosai a köztársaságnak.

Az 1900. évben Svájc összes lakósainak a száma volt 3,315,000 ember. Ebből 388,424 ember volt a külföldi, vagyis az összlakosság 11.6 °/o a. Az 1910. évben a lakosság 3.750.000 fő nyi volt, de ugyanekkor már 565.000 volt a külföldiek száma, vagyis 15.1 °/o. Az elmúlt évben pedig ez a százalékszám 17-re emelkedett, ami három év alatt elég tekintélyes emelkedés. Érthető tehát, ha a svájciak megdöbbennek, ha a fokozatos emelkedés folytán bekövetkező jövendőre gondolnak.

A nagyobb svájci városok hasonlóképen el vannak árasztva külföldiekkel. Az 1900-ik évben

megkérdezzelek: megakarod-e tartani Ígéretedet, enyém akarsz-e lenni? Ugy-e Grosz bácsi — szól a belépőnek — magának nem lesz ellenvetése ?

Lizi csak áll mozdulatlanul s szinte kérő pillantást vet édes apjára.

— Nem szeretném elsiettetni a dolgot. — Meg akarok előbb győződni arról, hogy milyen jövőt tudsz biztosítani leányomnak ? Hogy hogyan viselkedtél a külföldön és takaritottál-e meg valamit ? Aztán tudod olyan időket élünk, hogy már talán holnap fegyverbe szólítanak, mint Wimmer lelkészünk mondja. Én meg olyan vöt szeretnék, ki majd első lenne a harcosok között, kinek ahhoz is lenne bátorsága.

— Grosz bácsi azt hiszi, hogy talán vagyonukra pályázom ? Isten ments! van nekem is egy kis megtakarított pénzecském és azonkívül két munkabíró karom, majd csak meglesz mindennapi kenyerünk. Ami pedig a bátorságot illeti, hát épen azért jöttem haza, hogy felajánljam szeretett hazánknak szolgálatomat.

— Kezet rá — mondja az öreg Grosz.

Ha igazán igy fogsz viselkedni, akkor nem lesz kifogásom egybekelésteknek és ősszel megtartjuk a lakzit. : •

Közben nyár lett s az országon végig- harsant Kossuth szava: «A haza veszélyben van». A felsőlövői papiakban erre még élén- kebb lett a jövés-menés. — Futárok jöttek és mentek utasításokkal, nagy társzekerekről ládákat raktak le, melyekben állítólag bibliák érkeztek Angliából. — A legközelebbi vasárnapon a lelkes pap kardot kötött a Luther kabát fölé s igy jelent meg a szószéken.

— Férfiak! Polgárok! — kezdi beszédét — Kossuh Lajos azt izeni, hogy a haza veszélyben van. Fel tehát jogaink és tűzhelyeink védelmére ! Nektek, kiknek atyái már évszázadok óta e hont s itt uj hazát találtak, nem szabad távolmaradnia szabadságharcától. Úgy lesztek csak őseiteknek, kiknek vére Szent- gothárdnál és Kőszegnél a magyarokéval együtt folyt a pogányok elleni harcokban, méltó utódai, ha most is összefogtok a magyarokkal. — Fel tehát a szent harcra, a hazáért és a szabadságért !

A beszéd tüzként gyújtott. Kossuth Wimmert bízta meg a nemzetőrség szervezésével a határmenti hiencek között, amely megbízást az fényesen meg is oldotta. A nagy ládák felbontásával temérdek puska és fegyver került elő, mely a nép között szét lett osztva. — A nyári mezei munka mellett, szorgalmasan gyakorolták a fegyverforgatást., A falvak piacai gyakorlóterekké változtak át. Ez alatt beköszöntött az ősz s hire jött, hogy Jellasics seregét a honvédek Székesfehérvárnál megverték és hogy a határón át szökik Bécs felé. — Eljött most az idő, hogy a határmenti nemzetőrség is síkra szálljon. — Megszólaltak a harangok az egész határ mentén s kohgatásukra ifjú és öreg egyaránt sietett a kijelölt találkozó helyekre.

Mátyásnak csak néhány percnyi ideje maradt Lizitől elbúcsúzni, mert a nemzetőrök már indulásra készen álltak a főtéren. — Amint belépett az ajtón, Lizi repült feléje, átölelte s mit még eddig soha meg nem tett: megcsókolta. — Sürü könnyhullatás között, szakadozva mondta :

— Légy erős és bátor Mátyás 1 Imádkozni fogok érted. Menj! Isten veled !

— Isten óvjon titeket is — mondta Mátyás. Be fogom bizonyítani Grosz bácsinak, hogy nem leszek méltatlan kezedre ! Isten meg fogja hallgatni kérésedet s bizonyára sértetlenül fogok visszatérni. És ha nem — mondja — mialatt homlokon csókolta Lizit és szinte erőszakosan tolta el magától — legalább emlékemet őrizd hűséggel!

Jellasics hordáit a nemzetőrök hamar átkergették a határon. Sok került fogságba, még több életével lakolt a gaz merényletért. Mátyás roppant vakmerőségével tűnt ki pajtásai közül. Nem egy Ízben három-négy horváttal is felvette a küzdelmet, a horvát táborba is belopódzott egynéhányszor. — Ezen időben szervezték Szombathelyen a 7-ik honvédezredet, melybe Mátyást mindjárt tizedesi rángba vették fel. — A horvátok Schwechatnál AlsóauSztriában kezdték magukat megint rendbehozni. Erre Görgei és Kossuth is kiadták a honvédségnek a parancsot a határ átlépésre. — Időközben azonban Windischgrätz leverte a bécsi forradalmat s Jellasics segítségére sietett. — Kora hajnalban október 30-án kezdődött az ütközet. Az osztrák és horvát tüzérség nyitotta meg, de roppant ügyetlenül lőtt. Egyik golyó a másik után repült a honvédek feje fölött el. — A honvédek minden egyes lövésre éljenzéssel feleltek. — Vitézül is harcoltak, de a 60,000 embert mégsem tudták ellensúlyozni s délután 3 óra tájban kénytelenek voltak a visszavonulást megkezdeni. /

— Vissza! Siess ! Nem látod, hogy felénk tartanak már a nyomorultak ? s— szólnak hozzá Mátyás pajtásai, ki egy rögtönzött gödörből még mindig lövöldözött a horvátokra.

— Minek már most, ráérek még! Ezt a néhány golyót átküldőm még előbb a sógornak, hogy ne legyen annyi cipelni valóm.

Úgy is tett. Csak miután elfogyott muni-