Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-16 / 11. szám
XII. tofolynm. _________________ii. szám._______ SzeKsznrd, 1913. márclas 16. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezeréd) István-oica 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon II. Kiadóhivatal Telefon H. Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkflldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, ‘/a évre 6 K, */4 évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Március 15. Hogy milyen nagy, korszakos, nemzeti és emberi célok vívták meg vértelen csatájokat azelőtt 65 esztendővel, csak az időknek messze távlatán, e szép szabadságjogok élvezése közben érezzük. Pedig a haladó, a rohanó idő mindent megkoptat. De e szent jogok nagy jelentőségét, nélkülözhetetlen voltát az idő se el nem koptatta, se fényét el nem homályositotta. Pedig a március 15-én kiküzdött népjogok megszentségtelenitésére sok visszaélés történik. A szabad sajtó, a szabad gondolat ellen legkivált. Mélységes elkeseredéssel olvassuk azt a vakmerő, -cinikus, minden nemzeti tradíciót fitymáló, sokszor meggondolatlan, sokszor elvetemült hangú újságcikkeket, melyek egyre szélesebb területen megsokasodva és egyre merészebben és hangosabban valóságos káromlásai a sajtószabadság szent jogának. Nem, Uraim! A sajtószabadságot Petőfi a népjogok e fanatikus harcosa, nem ilyennek gondolta. Meg ne merd említeni te retograd, te reakciós ember azt, hogy a gondolatszabadság és annak letéteményese, a sajtó ellen akarnál fellépni; — de valóban, nem csodálkozunk azon, ha egy-egy hírlapi epetermék, melynek nyilvánosan kitűnő célja az, hogy az utcákon, rikkancsok által terjesztve, nagy üzletet lásson, néptömeget izgat, a társadalmi rend- ellen támad, megsérti legszentebb eszményeinket, hazug és tendenciózus minden szavában és nincs előtte semmi szent, — ez ellen erélyesen fellépni akarnak. Bármily destruktiv kártevő a sajtónak ez a kinövése, mégis milyen mérhetetlen haszna van a gondolatszabádságnak ! Az a fejlődés, mely a rendi Magyarországból egy Európában bátran megálló, modern kulturországot teremtett, hatvanötéves munkásságának eredménye ez s szívós munkája között bizonnyal nem lehettek el a sajtó irányítása, segítsége,- munkája nélkül.,— Nemzethaladásunk élesztője, aspirációnk terjesztője, a közvélemény megalakitója volt és maradt.; A mai kulturhaladás nem lehet el sajtó nélkül. Rakjál bilincset a szabad gondolatra és meghal minden ami eddig élt. Március Idusán a nemzeti krédóban azt a címet adták ezelőtt hatvanöt évvel : Mit kíván a magyar nemzet ? — és lerakták alapját a mai modern Magyarországnak. A népképviseleti rendszer akkor válik I országos jelszóvá. És| ma a március akár- mily kicsinylően beszéljenek a destruktiv elemek, vagy azok, akik előtt a- római jog jelszava minden közdologban a nemzeti világítótorony : az állam biztonsága a legfőbb törvény, az ez év márciusában megszülető jogkiterjesztés is az 1848. márciusi eszmék hatása. ~-----•x— Mill ió embert eresztünk az alkotmány sáncaiba. Hogy ez a jogkiterjesztés nem nagyobb, azt az okos előrelátás, a római jog princípiuma diktálta. -— A szellemes Rollandné mondotta, mikor vesztőhelyre vitték: „Szabadság! Mennyien visszaélnek veled“, akik az alkotmány sáncain most kint rekedtek, azok között esetleg megtaláltuk volna talán azokat, akiket Rollandné apostrofál. Egygyel több ok arra, hogy óvatosak legyünk. Minél több jelenség mutatkozik, mely a márciusi eszmék kultuszát közömbösíteni szeretné, annál többünknek kell részt venni a márciusi ünnepeken, hogy igyunk a hazafiság kasztáliai forrásából. Üdvözöljük március 15-ének lelkes ünneplőit. Áhitva várunk minden szép meleg szót, mely a keblekből kitör, minden szép gondolatot, melyet hazafias ihlet sugáll. Hiszen nemzeti eszméinket úgy is be akarja borítani az internacionalizmus zavaros iszapja. Fészekrakás. Március hónapnak első napsugarára nemcsak a fővárosban és a vidéki városokban, hanem a falvakban is jelentékeny számú építkezés indul meg. A statisztikai hivatal jelentése szerint átlag negyedmillió ház épül egy-egy tavaszi szezonban. Újabb időben ezt a számot jelentékenyen fokozza a mezőgazdasági munkásoknak emelt házak száma is. Rövidesen néhány év alatt tízezer munkásház épült az országban, különösen azokban a vármegyékben, ahol a belső ingatlanok szerzése nagy nehézségekkel járt. És épen ezeken a helyeken rettenetes helyzetben voltak azok a szerencséidnek, akik többed- magukkal egy szobában laktak. Rettegve gondolunk azokra az etikai tekintetekre, amelyekre sűrű fátyolt kellett borítania az emberiség őrző angyalának. Csak illusztrálására a helyzetnek, jegyezzük meg, hogy egy alföldi összeírás szerint egy munkásházban, egy helyiségben 63 élő ember lakott, 8 család, asszony, ember, lány, legény, újszülött és iskolásgyermek egyaránt. Azért nagyjelentőségű és korszakos az a humánus intézkedés, mely a mezőgazdasági munkásoknak saját hajlékot teremt. És engedje meg a tisztelt helyi hatóság, ha csodálkozásunkat fejezzük ki, hogy Szentes, Hódmezővásárhely, Zenta, Püspökladány, Békés, Orosháza és sok más község és város példáját nem követi és nem kezd a munkásházak építésének jelentős feladatához. Álom az ácsi csatamezőn. Elbeszélés a szabadságharcból. Irta: Knábel Vilmos. Nyitra egyik utcájában hosszú évek óta a legjobb barátságban élt Kalmár József asztalos családjával a szomszédos Peplovics Milán laka- tosékkal. Nem múlott el nap, hogy az asszony nép össze nem járogatott egy kis beszélgetésre. A mesteremberek is ki-ki álltak műhelyeik elé úgy déli munkaszünetkor a napi eseményeket megtárgyalni 5 vasárnap meg együtt mentek el az iparoskörbe. A fiatalok meg éppen értették egymást. Már a Peplovics mester bándor legényfia s a Kalmár Juliska. — Egymáshoz illenének — mondották akárhányszor Peplovicsék. — Józanabb és munkásabb vöt még kívánni sem lehet — mondta Kalmárné nem egyszer urának. S amit az öregek szívesen láttak volna, azt a fiatalok már körülbelül meg is ígérték egymásnak. Történt ugyanis, hogy Peplovics Sándort egészen megigézte a Juliska éjsötét szeme, szerelemre gyulladt szive a kis barna magyar lány iránt. Ahol és ahányszor csak szerét ejthette, el is árulta a lánynak vonzálniát, Juliska nem tit- . kolta, hogy szívesen veszi kedveskedését, olykorolykor incselkedósével tán biztatta is, ug.y, hogy elérkezettnek vélte az időt meggyőződni arról, vájjon viszonzásra talál-e szeretete. Égy szép holdvilágos tavaszi este, melynek • levegőjét nehézzé tette az orgona és jácint illata, a házak mögötti kertekben tartózkodtak,- Juliskának -úgy tetszett, hogy meleg volt a délután, jó lesz a virágokat megöntözni, Sándor meg feltétlenül friss levegő után vágyódott a szénszag helyett. Valami titkos vonzódás vitte őket a virágzó fák alá a kertbe. — Jó estét Juliska ! — szólt Sándor, amint a kerítésen át megpillantja a lányt a virági között. — Adjon Isten Sándor. — De szép virágai vannak Juliska, nem nőtt az én részemre is V — Miért ne — felel a lány s egy piros tulipánt nyújt át a kerítésen.1 Egy pillanatra összeérnek kezeik s egymás szemébe néznek. Juliska fülig pirul és hirtelen visszahúzza kezét. —- Juliskám — ugye nem haragszik, hogy igy szólítom, miért kapta el oly hamar kezét ? Nem felel ? Pedig lássa mást gondoltam, hogy ezt a szép tulipánt adta. Piros. Tudja-e kiknek a színük a piros | — A piros szin ? Az magyar szin, mint a virág maga is az. — Megengedem Juliskám, de én most másra gondoltam. A piros szint a szerelmesek színének mondják. Lássa a maga kedvéért töltöm minden időmet otthon, a maga kedvéért nem megyek már pajtásaim közé. Nem is hiszi, hányszor keresi szemem egész nap csak magát. És ha csak egy pillanatra láthatom is sürögni forogni udvarukban, már boldogabb vagyok. Tudna-e Juliskám maga is csak egy kissé jó lenni hozzám, tudna-e egy kissé szeretni ? Feleljen, tegyen boldoggá egészen. — De Sándor hová gondol? Mit szólna hozzá rokonsága? Hisz eddig nem volt még eset rá, hogy magyar lányt választottak volna feleségül. — Én leszek úgy az első, mert szerétlek Juliskám és szeretem benned a magyart is! — De Sándor hisz nemzetem nyelvét sem tanulta még jól meg. Ha igazán szeret, úgy tanulja meg előbb nyelvemet és majd akkor ... A többit már nem mondta. Szaladt ki a kertből, melynek ajtajából azonban szerelmesen integetett Sándor felé. * Egy év mullott el, mig megint találkoztak a kertben. Most Sándor már merészebb volt. Nem várta be, mig Juliska viszonozta köszönését, egy ugrassál át volt a kerítésen és ott termett előtte. — Juliskám emlékszik-e még mit ígért egy évvel ezelőtt, midőn utoljára találkoztunk s egy piros tulipánt nyújtott át a kerítésen ? — Emlékszem Sándor — szól Juliska s lesüti szemét. — Megtanultam kívánságod szerint lent Komáromban a magyar szót s most visszajöttem, hogy kérjelek ígéretedet beváltani. Ugye enyém leszel már most drága Juliskám ? Hadd öleljelek meg, hadd csókoljam édes ajkadat én mindenem! — Még ne Sándor — mondja Juliska s két kezével távol tartja magától. Még egy kikötésem lesz, mielőtt tied leszek : hogy szívben is magyar légy ezentúl. — Hogy kételkedhetsz hazafiságomban drága Juliskám, mikor érted még a magyar nyelvet is megtanultam ? — Bocsáss meg Sándorom, hogy csak egy pillanatig is kételkedtem. Tudod néped vad ma- gyargyülöletét látom naponta s ez adta ajkamra ezt a kérést. — Gondoltam, de engem ne számíts azok közé ! Bármikor kész leszek magyar voltomat neked be is bizonyítani. — Úgy tied leszek súgja Juliska boldogan ! s Sándor válára borul.
