Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-09 / 45. szám
XLl. évfolyam. 45. szóm. SzeKszőrd, 1913. november 9. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utCa 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Vs évre 6 K, */4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. —Nyilttér: garmond so. ronként 40 fillér. A sajtóreform. Irta: Várady András. A sajtószabadság a magyar alkotmánynak egyik legerősebb oszlopa. A sajtónak az újságírók csak közkatonái, azonban a független szabad sajtó a népé, mert nyomról-nyomra a nép érdekeit védi meg, a nép ellenségeit üldözi és annál gazdagabb és hatalmasabb egy ország lakossága, minél függetlenebb és erősebb a sajtója. A munkapárt, rekte „panamapárt“, hogy a létét meghosszabbíthassa, egymásután áldozza fel Magyarország alkotmányának legértékesebb kincseit, hogy ilyen módon és ilyen drága árért vásárolja meg az osztrák kamarilla jóindulatát. — Ezúttal a még 1848-ban olyan liberálisan és az akkori nagy idők szellemét megértő sajtótörvényen van a sor. A képviselőház egyik legutolsó ülésén terjesztette be Balogh Jenő igazságügyi miniszter inkább munkapárti pámfletnek, mint törvényjavaslatnak tekinthető törvény- javaslatát az uj sajtótörvényről. Ez a törvényjavaslat méltóképpen jellemzi azt a sötét korszakot, amelyben jelenleg élünk. Minden sorát a legsötéttebb reakcionárius szellem, a sajtószabadság legfeketébb gyűlölete és a sajtótól való didergő félelem hatja át. Ezen törvényjavaslat olyan, mint a mikor a haramiák éjszaka idején bűzgombákkal fertőzik meg a város levegőjét, hogy abból minden tisztességes elemet menekülésre kényszerítve, ők szabadon garázdálkodhassanak benne. Talán azt akarja a „panamapárt“, hogy ebből az országból minden tisztességes elem kivándoroljon Amerikába, akkor rajta, nyissa meg a határ sorompóit és egy . pár év alatt olyan pusztaság lesz itten, milyen még a nép- vándorlások korában sem volt. Csak fel kell függeszteni a határrendőrség intézményét ! Balogh miniszter törvényjavaslata ellen, alig lett az publikálva, az egész ország felzudult. A napi, sajtó viszhangzik a legkomolyabb közéleti faktorok elitélő nyilatkozataitól és az arra hivatott erkölcsi testületek egymásután tartanak ellene tiltakozó gyűléseket. A Budapesti Újságírók Egyesülete a napokban tartotta meg Márkus Miksa elnöklésével választmányi ülését, a melyen alapos kritika tárgyává tették az uj javaslatot. Purjesz Lajos főtitkár kimütatta mindenekelőtt, hogy hogy hiányzik a javaslatból az egyenlő elbánás elve. A kormány könnyen megteheti, hogy a saját lapjainak ad szállítási kedvezményeket, az ellenzéki újságoknak pedig nem. Nem szól a paragrafus arról, hogyha a kormány a szállítási kedvezmény megvonásával kárt okoz a sajtóvállalatnak, azért rekompenzációt kénytelen adni. A 11. szakasz lehetővé teszi, hogy a miniszter valamely kellemetlen kritika után a lap utcai terjesztését teljesen megszüntesse. A 12. szakasz a bírói cenzúra helyett a közigazgatási cenzúrát hozza.be s ezzel a szolgabiró vexáturájá- nak teszi ki teljesen a lapokat. E paragrafus szerint plakátokat is csak a hatóságok engedélyével lehet kiragasztani, ami különösen a választások alkalmával veszedelmes, mert egyszerűen megtilthatják az ellenpárt plakátjának a kiragasztását. Egyik legsérelmesebb intézkedése azonban a javaslatnak, amelyben a hetenkint legalább ötször megjelenő politikai lapok kaucióját ötvenezer koronára emeli fel, a melyet az eddigi gyakorlattal szemben készpénzben vagy ezzel egyenértékű értékpapírokban kell az államkasszába befizetni. Ugyanekkor a vidéki lapok kaucióját is húszezer koronára emeli a javaslat. A „panamapárt“ ezen intézkedése az ellenzéki sajtót akarja kipusztitani, főleg vidéken, mert a fővárosban éppen a becsületes ellenzéki sajtó anyagilag is elég erős. Ám a fővárosi ellenzéki sajtót meg úgy akarja anyagilag tönkretenni ez a javaslat, hogy kimondta a kártérítés kötelezettségét. Ä lap ugyanis ezután köteles megfizetni azt a kárt, amelyet helytelennek bizonyuló kritikájával okoz valamely vállalatnak, vagy bárkinek, amennyiben természetesen ezen kár kimutatható. Azonban az újságíró gyors munkája mellett szinte lehetetlen, hogy olykor bírálatában ne tévedjen és igy az ebből származó kártérítések rövidesen felehetik a lap kaucióját, úgy, hogy újból és újból annak a pótlásáról kell gondoskodni, ami rövidesen a legerősebb anyagi alapon álló lapnak is a nyakát szegheti. Ilyen lehetetlenek a javaslatnak a sajtójogi felelősségre vonatkozó intézkedései is. A sajtóeljárásra vonatkozó intézkedések között első sorban kimondja, hogy a sértett kívánságára díjmentesen ugyanazon laprészen köteles a lap a kifogásolt közleményt helyreigazítani. Boldog, aki sírni tud. Nincs édesebb viz a könnynél, Jobb a bánat az örömnél. Boldog, aki sírni tud! Mig könnyűd van :• nem vagy árva, Se a szived nincs magára. — Nincs édesebb viz a könnynél, Boldog, aki sírni tud. SF ki nem tud, csak kacagni: Oh siess azt odahagyni: Ahhoz állj te, aki sir! Azt öleld hűn a szivedre ; — Mert se szive nincs, se lelke, Aki nem tud, csak kacagni . . . Alihoz állj te, aki sir. SZABOLCSRA MIHÁLY. A viszontlátás* Lengyel Adorján, a nyájas arcú kanonok, együtt sétált kertjében öt hajdani iskolatársával, akik nem látták egymást huszonöt éve, amióta az érettségi vizsgát letették. A negyedszázados évforduló alkalmával a kanonok hívta össze régi tanulótársait s valamennyit vendégül látta. Öten már meg is érkeztek, négyet pedig most várnak, akiket vár is a kocsi a vasúti állomáson. A jelenlevő földbirtokos, tanár, szerzetes, főszolgabiró és újságszerkesztő kissé vontatottan társalgóit egymással, mintha az elröppent idő zárkózottá tette volna az ifjúkori vidám pajtáso •) Haugh Béla: „Vissza a kereszthez“ c. egyfelvo- násos sorozatából. kát. Eleinte inkább a házigazda kertjét szemlél- gették, amely üde zöldjével, tarka virágaival és hűvös lehelletével kellemes enyhületet nyújtott a rekkenő júliusi forróságban. A kertész csak nem régen öntözte meg a bokrokat, a gyepet, a virágágyakat s a fűszálakon, leveleken, szirmokon még ott csillogtak a gyémántragyogásu vizcsep- pek. S a kert egyik sarkából gyönyörű kilátás nyílt az északi hegyláncra, amelynek távoli csu csai beleolvadtak az ég kékjébe. Alul pedig a méltóságos Duna hömpölygött- oly simán, hogy egy fodrocska sem látszott ezüstösen fénylő tükrén. A csendes szemlélődést a barátságosan mosolygó főpap zavarta meg, mikor szóba hozta az iskolai élményeket.' Az elfogultság hamarosan eltűnt. Egymásután újultak föl a régi kedves emlékek. Mindegyik tudott valami érdekeset mondani, amin aztán együttesen örültek, mulattak. Szinte kezdték magukat beleélni abba az időbe, mikor még az iskola padjait koptatták. De hintózörgés szakította félbe a megélénkült társalgást. Mindnyájan kisiettek az udvarra s vidám zajjal, kitörő örömmel üdvözölték a vasútról érkező mérnököt, orvost, titkárt és gazdatisztet, akik hirül hozták azt is, hogy a képviselő és huszárezredes csak másnap jön meg. A vendéglátó kanonok arca ragyogott a boldogságtól s mielőtt újonnan érkezett barátait fölvezette volna szobáikba, megkérdezte tőlük, hol terittesen vacsorára, ebédlőben-e, vagy a kerti lugasban ? Mind az üvegfalú lugas mellett nyilatkozott; s az inasok a házigazda intésére rögtön hozzáláttak az előkészületekhez. Mire újólag ősz szeverődött a kis társaság, a vacsora is elkészült. Körülállták az asztalt. Ebben a pillanatban kondult meg a székes- egyház búgó nagyharangja. A kanonok és a szerzetes keresztet vetett és csendesen imádkozott. A többiek utánuk szintén. De mindegyik azt gondolta a másikról, hogy csupán a házigazda iránt való udvariasságból színlelte a vallásosságot. Az alakoskodás gyanúja egy kis időre szótlanná tette a régi iskolatársakat s a nyelvek csak akkor kezdtek ismét megoldódni, mikor az első tál étel után összekoccintotfák poharukat. — Mily kevesen maradtunk huszonöt év után, sóhajtott a gimnázium tanár. — Holnap kettővel megszaporodunk, szólt hirtelen a kanonok. — Da többiek, a többiek —- mondogatta a gazdatiszt. És ráterelték a beszédet azokra a társakra, akik hiányoznak ... Az egyiket párbajban ö ték meg, a másiknak elborult az elméje s a kórházban lehelte ki lelkét. A harmadik ivásnak adta magát s egyszer ittas állapotban elgázolta a vonat. Volt olyan is, akit a sorvadás meg a könnyelmű élet vitt a sírba s olyan, aki amerikai párbajban a fekete golyót húzta. Egy mérget ivott, a hetedik fölakasztotta magát, a nyolcadik pedig valami kártya- és váltóügy miatt Amerika felé vitorlázott. Nyolc a húszból. Maradt tizenkettő. Szomorú, szomorú. Ki hitte volna ezt huszonöt év előtt s épen azokról, akik az iskolában a legcsendesebbek és legszorgalmasabbak voltak. Szomorú, szomorú. És az újságszerkesztő a kor romlottságáról kezdett elmélkedni. Azt vitatta, hogy az önzés, az anyagias gondolkodás, a pénz imádása, a testi élvezetek után való őrült hajsza mérgezi meg az emberek lelkét s a divatos áradat szennyes hullámai ezreket sodornak magukkal. És ezrek fulladnak az örvénybe. A többiek helyeselték és bólintgattak.
