Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-05 / 40. szám
XU. éofolgam. 40. szám. Szekszárd, 1913. október 5. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető ! minden közlemények intézendők. Felelős szerkesztő Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. BODA VILMOS Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkűldemények Intézendők. Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Főmunkalárs Előfizetési ár: Egész évre 12 K, ’/a évre 6 K, 1« évre 3 K Számonként 24 fillér c lap nyomdájában. HORVÁTH IONÁCZ Hirdetési árak: Árverési hi rdetések: 33 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. Az ősi vármegye. Elborul a hazája alkotmányához hűségesen ragaszkodó magyar ember lelke, ha arra gondol, hogy a magyar kormány, a Szent István által megalakított vármegyét, hatalmi célokból, eredeti mivoltából kiforgatni s jogaitól, legalább jó részben, megfosztani akarja. Az ezeréves vármegyei intézmény, a legutóbbi négyszáz év alatt, egész a mai politikai erkölcstelenségben sinlődő korszakig, a nemzetnek nagy szolgálatot tett. Az alkotmány sértetlensége érdekében küzdő hazafiak, ha a folyton beolvasztó politikát követő bécsi hatalom minden egyébb téről leszorította őket, ide menekültek s annak védő szárnyai alatt folytatták nemes küzdelmüket az ősi alkotmányt lerombolni törekvő hatalom ellen. Igaz, hogy idők folytán, ezt a küzdő teret, sikerült a hatalomnak alaposan megrontani s a legtöbb helyen az ellentállást szinte lehetetlenné tenni; de ez nem ok arra, hogy maga az intézmény fölött pálcát törjünk s mind haszontalan, magát túl élt dolgot iparkodjunk a lomtárban el- földeni. Az az intézmény, mely ma sok helyen a bécsi hatalmat szolgáló kormánynak vak eszköze, idővel lerázhatja bilincseit s újra, régi jó hírnevének megfele- lőleg, az alkotmány védbástyájaként szerepelhet ; mig ha, ellenben, a Wientől függő mindenkori kormánynak eszközévé tenni segítünk, akkor nem lesz többé mód és hely, hol az ősi hagyományokat soha fel nem adó, jogfosztó törekvések ellen a küzdelmet felvenni lehessen. Csak egy királyi kézirat szükséges s a nemzetgyűlés elnapolva vagy feloszlatva, teljesen ár- lalinatlanná van téve ; semmisítsük meg a vármegyei intézményt, akkor nem lesz egyetlenegy köztér, hol alkotmányvédő munkát lehet végezni s a hazája jövőjéért | aggódó magyar ember visszavonulhat a I kúriájára s ott elmélkedhetik az emberek I gyengesége és érdekhajhászása lölött. Azok, kik a vármegyét, mint elavult intézményt, eddigi jogköréből kiforgatni akarják, a legtöbb esetben két érvre hivatkoznak. Az egyik az, hogy a mai vármegye nem egyébbj mint befolyásos uralkodó családok tagjainak javadalmazására s elhelyezésére szolgáló tér, honnét a hi- j vatott közigazgatási tehetség kiszorul, hogy uraskodó s hivatással nem biró családtagoknak engedje át a megillető helyet. Hát lehet, hogy igy van, de annak nem maga az intézmény, hanem a hatalommal rendelkező törvényhatósági bizottságok az okai, kik az ilyen semmiesetre sem helyeselhető, visszaélések vak eszközévé szegődnek. - Ebből az okból tehát nem a régi vármegyét kell gyakorolt jogaitól megfosztani, hanem a törvényhatósági bizottságot kell demokratikusabb alapokra fektetve, függetlenné s a családi befolyások ellensúlyozására képessé tenni. A másik ok, hogy a nemzetiségi vidékeken, az ott dúló féktelen izgatás miatt szükséges a kormánynak azt a hatalmat megadni, hogy kinevezés utján, az általa alkalmazott tisztviselők betolyásával biztosíthassa az államegység érdekeit. Hát ez talán minden más országban a nemzetiségek megfékezésére alkalmas eszköz lenne, de Magyarországon egy két élű fegyver, melyet könnyen ellene fordíthatnak. Nem szükséges erre egyébb, mint a bécsi hatalom azon törekvésének újra feléledése, hogy hazánkat alkotmányos jogaitól, mely néha neki alkalmatlan s törvényes önállóságától, mely az egységes Ausztria hőn óhajtott eszméje létrehozatalának útjában áll, mint annyiszor a múltban, megfosztani ukarja. Kineveznek Bécsben, a mihez joguk van, egy olyan kormányt, mely a magyarság letörését kapja utasitásul s kezében leven a tisztviselői kinevezési jog, olyun nemzetiségi egyéneket alkalmaz, kik éppen az ellenkezőjét fogják cselekedni annak, mit az elvakult magyarok a választási jog elkobzásával elérni akarnak. Aki nem pillanatnyi benyomások után indul, nem, orvosolható bajok tapasztalata homályositja el látóképességét, űzne álljon azok táborába, kik a régi vármegye ősi jogainak elkobzását tekintik feladatuknak, hanem csatlakozzék azokhoz, kik a vármegyei közigazgatás minden hiányának, minden hibájának megszüntetését óhajtják, de az alkotmány védőbástyáinak lerombolásához semmi körülmények közt nem járulnak. Boda Vilmos. Kivitelünk Amerikába. A magyar behozatali kereskedik tn pasztái - hatták, hogy, mikor arról van hzó, hogy az amerikai üzletember magyar gyárostól vagy kereskedőtől vásároljon, arra az álláNpontra helyezkedik, hogy a hitelre jogos igénye van. A magyar kivitelnek igen szép esélyei volnának, ha a Meddő nyár. Hallgatom a falunkban hallgatag : Hogyan dicsérik az elmúlt nyarat. Hogy bezzeg most jól fizetett a búza, S a mázsát a mag emberül lehúzza Hogy7szénaféle is termett elég, Hogy áldott nyár volt mindenfélekép I Csak én hordom szomorúan a szivemben: Hogy ez a nyár meddő volt véghetetlen. — Óh hisz, az egész elmúlt nyáron át Alig hallhattam a madár dalát. A búzavirágból — virág járt fölöttem, — Egyetlenegy bokrétát se kötöttem I A lombos erdők titkos mélyiben, Hol rejtekén a boldogság pihen. A magánnyal, ki régi hű barátom. Egész nyáron nem volt találkozásom. Dicsérhetik előttem, — hasztalan, Nekem ez a nyár elveszett nyaram: Kegyetlen volt, sivár volt és kietlen ... — Egy nótát sem fakasztott a szivemben I Szabolcska Mihály. Az állam mártírjai. — A «Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. — Irts: zs. Zsemley Oszkár. Itt sétálok a magyar tengerparton. Tőlem pár száz lépésnyire a magyar határ. Azontúl már Ausztriában vagyunk. Csöndes az utca. Ünnep van. A gyárak kéményei nem füstölögnek, nem zakatolnak a gépek — pihen a kalapács. Az osztrák határ felől egy embercsoport közeledik felém. Ünneplőbe öltözött magyarok. Magyarul beszélnek. Egy idősebb ember, az ő korának megfelelő, munkában korán megrokkant, j naptól, széltől cserzett arcú asszony és három I suhanc. Jól megtermett izmos legények. Mögöttük egy egyenruhás marcona, hivatalos komoly ságtól merevített képű határrendőr. 0 is magyar. Itt ott felel az öreg embernek. Hozzájok csatlakozom a érdeklődöm a furcsa menet iránt. Kivándorlók. Nem sikerült szegényeknek átosonni a határon, pedig sem podgyász sem semmi nincs velők. Csak úgy átsétálni akartak. Hejh pedig nagy okuk volt reá. Tuladunai szegény polgár az öreg. Kifacsart, pőrére vet kőztetett adóalanya ennek a züllésbe taszított szerencsétlen országnak, ahol fékétvesztet viflus- táncát járja a panama. Ahogy úgy elsiija naponta szegény'ember keserves életének apró tragédiáit, mintha onnét a Karszt felől az egész ország, szegény Magyar- ország csöndes zokogását hallottam volna. Az állam egész apparátust, drága pénzen zsoldolt aparátust tart mozgásban, hogy a kíván-, dorlást meggátolja. Őrüket állít ,*az országból kifelé vetető utak végeire s a törvény kan csukájával veri vissza a kifelé igyekvőket. Államszociális szempontból érthető, hogy 'az állam igyekszik megtartani polgárait a maga javára, önerejének gyarapítására. Érthető és indokolt, hogy a báránykákra vigyáz a pásztor, nehogy idegen nyájba tévedjenek. Hanem aztán az a pásztor, az az állam tartsa is el az ő báránykáit, az ő polgárait, hogyha olyan nagy szüksége van reá- jak, mert különben éhen pusztulnak halomra ezrével, százezrével. A magyar kivándorló nem azért akasztja üres tarisznyáját koldusbotjára, hogy kéjutazást rendezzen, hogy világlátni menjen, hanem azért, mert az üres gyomor és az észtvesstő a minden nemesebb érzést lefagyasztó nyomor űzi, kergeti. Az államnak kötelessége, hogy polgárainak ha nem is jólétéről, de legalább megélhetéséről gondolkodjék. Ha erre képtelen, hu polgárait a végpusztulás gyilkos örvényébe sodorta, akkor ni des többé joga gyámkodni polgárai fölött. Éppen úgy nincs amint egy családapának megszűnnek a jogai gyermekei fölött, ha nem képes ókét táplálni, nevelni. Távol áll tőlem a kivándorlás megszorítását célzó törvény ellen agitálni. (la a törvényhozás a kivándorlást haza elleni bűnnek bélyegezi én ezt a bűnt, mint bűnt nem fogom feldicsérni. De az emberi jogoknak mindenek felett való, meg nem dönthető és fejlődésében meg nem gátolható hatalmánál fogva igen is követelnünk kell az államtól, hogy polgárairól, fiairól gondoskodjék. Ha már a magyarnak „itt élni és halni kell“ akkor az állam gondja és kötelessége ezt az életet megadni, mert most csak halni, éhen halni lehet ebben a régi mesékben kánaán- nak nevezett szereocsétlen országban. Ha nem szabad kivándorolni, akkor ne engedtessék meg a bevándorlás sem. Tessék csak toloncszekerekre rakni a külföldről ide átnégykézlábalt elemeket, a nem kívánatos elemeket akkor a magyar a saját hazájában élni tnd és nem fog az állam gyámkodása alatt —- talán bizony az állam érdekében — ében halni. Ide jöjjön, itt dolgozzék az a szerencsétlen szent balkéz — a bécsi kéz — a miniszterelnök kétbalkeze.
