Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-02 / 5. szám
XH. épfolynm. ____________________________________5. adni. Szekszárd. 1913. feürudr 2. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Még egyszer a bátaszéki uradalom bérbeadásáról. Levél a szerkesztőhöz. — Tekintetes Szerkesztő ur! Rég ismerve íenkölt hazafias gondolkodását s a magyar nemzet jóvoltáért lángoló érzelmeit: biztosra vettem,' hogy a bátaszéki teréziánumi uradalom bérbeadásának mérsékelten hazafias, mert a köz szociális érdekét élénken sértő módozatát tekintetes Szerkesztő ur nem fogja lapjában szó nélkül hagyni. Úgy történt, miként reménylettem. Szóvá tette s a megérdemlett meg, illetve elítélésben részesítette azt ... Tehát az a nagy garral hiresztelt altruista érdeklődés a földéhes kisemberek kánt —- csakhamar elhamvadó szalmatűz volt mindössze ? Tehát nem Bátaszék és vidékének kisgazdái kapták bérbe apróbb .parcellákban a teréziánumi alapítványi uradalom Kánaánszerü földjeit — amint ezt minden becsületesen érző magyar ember őszinte örömére kilátásba helyezték volt - de megkapták az egykori bátai apátsági birtokot a legtöbbet ‘ Ígérő — Rosenberg Mátyás és »Özv.' Schleicher Jánosné ! Tehát a szegény várdombi volt híveim s a többiek csak menjenek ki szépen ezentúl is Németországba napszámosnak vagy — ha jobban tetszik — Amerikába bányásznak; avagy, mi egyszerűbb, szegődjenek béreseivé annak a legtöbbet fizető — Rosenberg Mátyásnak és özv. Schleicher János- nénak; mert hol van az megírva, hogy ők önálló kisgazdák legyenek és nem — nagybérlők szolga-népe ? mikor egyszer Felelős szerkesztő j Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ nem tudnak unnyit s oty pontosan fizetni,1 mintsem Rosenberg és özv. Schleicherné ! De kérdem az ügyet intéző urakat, hazaszeretetökre appellólva: vájjon az, ha nehány száz kisember megmaradhat a maga gazdájának s e honi rögöt művelve, biztosíthatja magának és családjának a haza határain belül a sztrény bár, de tisztességes megélhetést: eltekintve a dolog filan- tropikus oldalától, nemzetgazdasági szempontból is, nem ér-e M azzal a nehány ezer koronával, amennyivel Rosenberg és Schleicherné a bérletért többet Ígértek, mintsem a falusi kisgazdák? Ám, rajta ti intéző urak, ha rá visz benneteket a lélek, csak fújjátok tovább is a régi nótát: gazdagítsátok fel a százezrek tulajdonosait milliomosokká; ellenben a falu szegény népét engedjétek lerongyolódni, szítsátok fel a benne már rég lappangó sociálde- mokrata, sőt anarkista zsarátnokot; avagy küldjétek el hozzá az ..altruista“ kivándorlási ügynököket! . . J Magát gróf Zichy j|iös kultuszminiszter urat, a teréziánummiradalom patro- nátusának személyesitőjé£( 'mindezek fölött állónak kell tartanunk; mert őneki, roppant munkaköre mellett, természetesen nincs érkezése, egyes bérbeadások részleteivel foglalkozni. De az ily .ügyek intézésével megbízott közegek? ... A világért sem merem állítani (talán bizony hogy sajtópert zúdítsanak árva fejemre!), hogy ők provizóriumért dolgoztak; hanem ki tehet róla, ha az ő magyar szivök jobban húz Rosenberg és Schleichernéhez, mintsem a szegény magyar földnépéhez ?! .. . Egyebekben fogadja, kérem, tekintetes Szerkesztő ur e kérdésben tanúsított hazafias magatartásáért kiváló elismerésem nyilvánítását. Hazafiui üdvözlettel: Pártos Zsigmond müzsi plébános, érd.' kér. esperes. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A „Tolnamegyei Közlöny“ legutóbbi számában Tamási János aláírással egy maliciózus közlemény jelent meg Tamási községről. Nem akarok e célját tévesztett közlemény egéáz tartalmával foglalkozni, de igenis nem mulaszthatom el, hogy foglalkozzam azokról a kitételekről amelyek a „Felnőttek Vasárnapi Iskolájáról“ szólanák. A cikkező ur ezeket írja: „Az emberi művelődés terjesztésével lelkesülő urhölgyek és urak elhatározták, bogy a téli idényben, 1 vasárnaponként ismeretterjesztő és szórakoztató felolvasásokat tartanak. Hál ez az kérem. Akinek 0 éves korában egyese volt a: olvasásból, az előadó, a silányabb olvasók pedig hallgatók:1* Erre a válaszom a következő: Igenis Tamásiban az Orsz. Közművelődési Egyesület felhívására a nép nemesebb érzéseinek fejlesztése céljából tartatnak felolvasások és e felolvasások megtartására a tantestület tagjain kivül álló' intelligens úri emberek is vállalkoztak szívesen és önzetlenül azzal a célzattal, hogy ezzel csak a jó ügynek tesznek szolgálatot és nem feltűnés vágyból tartják meg a felolvasásaikat és éppen ezért a vezetőség nem akarván a közművelődés ezen önzetlen apostolait a nyilvánosság terén dicséretekkel zavarba hozni hallgatott, de teljes rossz akarattal lekicsinyelni e gárda önzetlen munkásságát szó nélkül hagyni nem lehet és ép, en ezért nyilvánosság terére hozom a teljes valóságot, hogy a felolvasásokra nemcsak felolvasók egész tábora megy el, hanem ott van a népünk értelmisége, különösen a fiatalság és általában azok, kik ily előadásokban szellemi élvezetet találnak. Az előadások alatt a fiatalság illedelmesen viseli magát és figyelmével a legkényesebb igényű váLevél. Édes anyám, ottkünn süvít a szül S a zuzmóra a kertünket belepte, Borong, sötétlik, szálldogál az este. Itt a szobában duruzsol a kályha, Szelíd homályban nézem a tüzét És ölelem az édes melegét. A szivembe, a telkembe simul A csönd, a meleg, a boldogság, az álom S a szememet könnyesen lezárom Most írok, írok neked levelet ... A régi ködös, boröngós telek, Keserves napok, ádáz viharok, Hideg szobácskák, könnyes bánatok Ugy-e tán nem is voltak igazak? Vagy most álmodom én, megtépett madár ? Hogy a homályos, meleg kis szobában Valaki karja lágyan átölel, Aztán egy pici függönyt fölemel . . . És ráborulunk kacagva, sira A kis fiunkra ... K0VÁCSNÉ HUSZÁR JOLÁN. A „Menza.“ Irta: Kovács Ferenc. (Folytatás.) Közös tanáccsá alakultak át hárman, az időközben visszatért Miskával s János ajánlatára megegyeztek rongyos levesben és lencse főzelékben marhahús feltéttel. Főzött is a szakácsnő másfélliter lencsét; annyi lett, hogy jóllakhatott volna belőle tiz részes arató. Persze maradt belőle vacsorára, másnapra. Szerencse, bogy a lencsének több belátása volt, mint a „Menzá“-nak s harmadnapra elromlott, mert talán még most is azt ennék. Viszont az is igaz, hogy a „Menza“ fennállása alatt nem volt több lencse semilyen alakban. A menza egyébként kitünően szuperált. Voty bőven mit enni. Naponként bárom tál étel ebben a drága világban, nem kis dolog. Kezdtek is gömbölyödni az arcok. De étvágy is volt ám hatalmas! Mintha négy éhes farkast szabadítottak volna a birkákra, úgy ettek a tagok. Valóságos látványosság számba ment a kosztolásuk. Miskának volt is egy életrevaló indítványa: — Gyerekek, mutogassuk magunkat pénzért, hogy tudunk enni 1 Egy alkalommal az öreg jegyző végignézte az ebédelésüket s a látottak annyira elbájolták, hogy rögtön meghívta a „Menzá“-t ozsonnára. Lágy kenyér, szajmóka s egyéb hideg felvágott keserű hagymával 11 ínycsiklandó étkek. Már előre is fenték a fogakat. S a vendéglátó gazda nem is csalódott bennük, a „Menza“ megfelelt hírnevének. Egy egész kenyér, másfél kiló szajmóka, illendő mennyiségű egyéb jókkal és kellő pohár alkoholtartalma folyadékkal — temettetett el a tagok által. A tatárjárás, török dalás jutott az ember eszébe. A fegyelem szigorú volt. Aki nem segített amiben tudott, az nem evett. Még Miska is törte a cukrot, szemezte a szamócát, mert első alkalommal mikor nem engedelmeskedett, nem adtak belőle neki a többiek. Mindennap volt gyümölcs, még pedig nem az asztalra tálalva, hanem a fákon szervírozva, mindenki maga tartozott szedni magának, Kitűnő látvány volt, mikor a négy virágszál a gyümölcsfákon kosztolt. És ami a leghihetetlenebb, Miska is ügyesen kereste az élelmet, meg akarván felelni ünneplő lajhári mivoltának. Egyszóval gyöngy éietük volt egy hónapig a „Menza“ kifogástalan működése következtében. A második hónapban azonban János már unni kezdte a szellemi vezetést. Nem csoda, hisz neki kellett minden napra összeállítani a menüt. Hiába kérte a többieket, hogy segítsenek neki az ebédek kitalálásában, azok sietve ettek tovább s mélyen hallgattak. —r- Elég az, ha eszünk, minek erőltessük még egyébbel is az eszünket, moodá Miska, miközben azt is megbánta, hogy ennyit fáradott az eBzével és szájával. Egy szép napoD — meleg, perzselő nyári nap volt — János egyszerűén, de bizonyos nemes fenköltséggel kijelentette, hogy megbizóinak (Talán megbizóinak ? Szedőffyerek.) tisztelettel visszaadja a díszes hivatalt. O már eleget sütkérezett annak fényében, eleget fürdőit annak aranyos melegében, ő nem irigy kutya, élvezze más is a dicsőséget, de ő a szentnek sem talál ki többször ebédet s nem kezeli tovább a kasszát. Ha még volna benne valamelyes pénz, hogy az ember legalább ünnepnapon simogathatná meg a gyönyörű szinnyomatu bankókat! De a kassza állandóan üres és csak azért nem kong az ürességtől, mert a papirskatulyák általában nem szoktak kongani. Lett erre óriási rémület. Térdre hullva könyörögtek Jánosnak, hogy ne hagyja őket el, inkább megfizetik a hátralékos kosztpénzt hónap közepén, inkább Miska is segít kitalálni ebédet, inkább kevesebbet esznek — szóval oly rettenetes volt az elkeseredés, az áldozatra készség, amilyenre példát a világtörténelem is csak keveset mutat.
