Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-10 / 32. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY de egyébként saját jószándékából tenni nem akarja, legyen az egyén, vagy intézmény, a segitő-akcióba való résztvételre, anyagi erejéhez mért arányban kénysze- rittessék! * * * Nemzeti repüiőverseny Szent Istvárwiapján Budapesten. Nagy napot ül meg a magyar aviatika Szent István napján. A múlt évi kevésbé sikerült látványos mutatványok csak erkölcsi, de kevés anyagi eredméuyt mutattak. Az erkölcsi siker mondhatni minden anyagi támogatás nélkül er- nyedetlen szorgalommal és kitartással dolgozó magyar aviatikusainkban, a kevés eredmény pedig a társadalom nemtörődömségében leli alapját. Hogy az aviatikának, ennek az újabb fegyvernemnek jövője vaD, azt már az is bizonyítja, hogy a modern hadseregek nagy összegeket áldoznak repülőgépek beszerzésére, repülőterek berendezésére. De az aviatika nem csak hadi esz köz, hanem mint a polgári osztály egyik uj keresetforrása és mint uj iparág, végre a távolabbi jövőben mint közlekedési eszköz is nagymérvű támogatást igényel. Ennek a tudománynak, mert már ennek ne vezte pl. egy hazai bírósági ítélet is, támogatására alakult önzetlen férfiakból a „Magyar Aero Szövetség4. A tudomány ezen ágának fejlesztésében, nekünk magyaroknak, okvetlenül ki kell ■ részünket vennünk, mert a szükséges előfeltételek a magyar bátorságban és a magyar lángelmében megtalálhatók. De nem csak az egyéni erények, hanem anyagi támogatás is szükséges, hogy a magyar aviatikának diadalra jutását előmozdítsuk. A hadvezetőség szívesen rendelkezésére bocsátja törekvésünk elérésének előmozdítására katonatiszti'pilótáinkat, akik között sok lelkes magyar embereket találunk. Törekvésünk azonban nem csak a repülés előmozdítására, hanem az ezzel kapcsolatos, fontos ipari és tudományos kérdések helyes megoldására is kiterjed. Előttünk lebeg az, hogy a magyar aviatika ne legyen a külföldi aviatikának uszályhordozója. Az aviatika ipari része eddig hazánkban egyáltalában oly mérvben, hogy azt iparnak lehetne nevezni, nem müveltetett. Törekvésünk oda irányul, hogy pilóta iskolát szervezzünk, hol aviatikusaink az elméleti tudást is elsajátítva magukat a légjárás folytán bekövetkezhető szerencsétlenségektől megóvhassák. A magyar szerkesztők és feltalálók eszméinek megvalósítására az anyagi eszközökön kivül hiányzanak nekünk a szükséges ipartelepek is. Tekintve, hogy az ipartelepek létesítése a gyártmányok biztos piacával szerves összefüggésben van, erre nekünk a szükséges előfeltételeket meg kell teremtenünk. Az ipartelepekkel kapcsolatban, honosíthatnék meg csak az ipari tapasztalat, mely viszont hivatva lenne magyar szerkesztőket' és feltalálókat helyes irányban terelni; ez áltak sok aviatikus, aki elméleti tudás hiányában talán rossz utón halad, idejében még esetleg más iparág művelésére volna szorítható. Mind ezen kérdések láncolatának megoldása pénzt, pénzt és harmadszor is pénzt igényel, a mely csak közadakozásból gyűjthető össze. Miután a nemzeti közszellem folytán minden egyes ember dicsőségét az egész nemzet dicsőségében leli meg, menjünk el mindnyájan a repülőnapra s áldozzunk filléreinkkel a magyar aviatika oltárára, hogy azt dicsőségre vezessük. Tiz-tizenkét repülőgép fog I történelmi ne vezetességü Rákos mezején egy időben keringeni. Ez olyan magasztos látvány lesz, amely meg fogja érni azt az egy vagy két koronás belépődíjat. Feledhetetlen emlékekkel távozhatunk majd Budapestről és mindig megőrizhetjük hazai pilótáink dicsőséges szereplésének emlékét. A Magyar Aero Szövetség egy héten belül elkészül a szervezés munkájával s akkor azután mindenkinek rendelkezésére áll, úgy, hogy a kér- dezősködésekre szívesen ad útbaigazítást (Magyar Aero Szövetség I., Ráday-u. 4.) esetleg csopor tosan felrándulók részére is. A munkásbiztositó közgyűlése. A tárgysorozatban foglalt általánosabb érdekű kérdésekre való tekintettel a munkásbiztositó 1913. augusztus 3-iki közgyűléséről részletesebben kell megemlékeznünk. Az ülésen Stokinger János elnöklésével Szekszárdról és a vármegyéből 37 munkaadó és 46 alkalmazott, összesen 83 közgyűlési kiküldött volt jelen. Az I. számú (házépítés) javaslatnál Ketskés Győző igazgatóhelyettes, előadó ismerteti az ügy évtizedes előzményeit, megállapítván, hogy a pénztárnak sohasem volt az intézmény céljainak megfelelő hivatalos helyisége és noha a mindenkori vezetőség állandóan felszínen tartotta a székházépítés kérdését, kiforrott tervek sohasem voltak, mert nem tudták megtalálni a megoldás helyes módját. Most végre az Országos Pénztár segítségével megoldható a régen vajúdó kéi’dés. Kimutatja számszerűleg, hogy mivel az Országos Pénztárnak 5 275 százalékos amortizációval törleszthető jelzálogkölcsön áll rendelkezésére, 60 000 koronás építkezést véve alapul, (az igazgatói és szolgalakásokat is beleértve) az amorti záció évi 31Ó5 korona lenne (ebből megtérül az igazgató és szolga lakbére címén 1020 korona, tehát a pénztárt csak 2145 korona terhelné), mig ha a jelenben 6 százalékot kamatozó fölszámolt tőke vétetnék igénybe, ugyanoly befektetés mellett 435 koronával több lakbér terhelné a pénztárt anélkül, hogy amortizálna. Abban az esetben is, ha a pénzviszonyok enyhülni fognak és a fölszámolt tőke nem fog 6 százalékot jövedelmezni, kedvezőbb marad az Országos Pénztár amortizációs kölcsöne, mert a pénztárnak megállapodása van a Tolnamegyei Takarék és Hitelbankkal, hogy a fölszámolt tőkéért az általános vannak. De azért már egyes elegánsabb részeken — a sosszé és bulvardon — már villanyos is jár, de ők azért — nem tudom szórakozásból-e vagy mi okból — csak villanyosnak hívják a lóvonatokat is. * A város újabb része — modern. A régi város azonban óriási területen, girbe-görbe kis utcákból áll, legtöbbnyire földszintes házakkal, amelyek egy kis kertben állanak és ollyan villaszerű látszatot keltenek. * Templom azt hiszem több van ott, mint ahány nap van az esztendőben. A legtöbb kicsiny, apró, csak az érseki templom egy dombon emelkedő nagy templom. Persze mind görögkeleti, amely tulajdonképen ott államvallás. Van egy kath. érsekség is, de az érsek valami német szerzetes. Megyek a magyarok templomába, a bará- cia ba. Hát Ur Isten, egy hosszú szakálu pap mondja a „Dominus vobiscuuP'-ot. Ott van a templom mellett a — régente zárda volt — plébánia is. Valami 3 pap van a magyarok részére — mert 30—40 ezer magyar van Bukaresten — mind szakálos, mert ott szégyenszámba megy, akinek nincs szakála. A mi véreink is legtöbbnyire szakáit viselnek. * Szép iskolánk is van: Egy fiú- és leányiskola. Igaz, hogy csak a katholikus iskolában voltam, melyet akkor iskolatestvérek vezettek. De van protestáns iskola is. Az ott élő magyarok egy-két jobbmódu iparos kivételével — legtöbbnyire szegény ipa rosok, cselédek, napszámosok és — kocsisok. Intelligens magyar elem nagyon kevés. van. Vannak ugyan egyletek is, de az óriási pressió folytán a második generatió teljesen elrománosodik. Kidobott pénz az, amit r^uk költenek, pedig szép kis summába kerülnek az iskolák és egyletek, amiket ott fentartunk a szegény székely góbék részére, mert *az ott lévő magyaroknak legalább 8/io része az.- * Rendőrségük gyatrán néz ki. Kard helyett van egy fabunkója rövid nyéllel, amellyel alkalom adtán nagyot lehet ütni. Az lóg az oldalán egy kis bőrhüvelyben. * Katonatisztjeiknek szép cifra uniformisuk van. Teljesen francia szabású ruha és sipka. Legtöbbnyire szép férfiak is, de a legénység ruhája nem valami festői és az úgynevezett „snáj- dig“ ság, ami a magyar bakát annyira jellemzi, teljesen hiányzik. * A városnak egyes részei szépek : pl a piar Regele Carolo I., a strada Carola, callea Viktoria, Elisabeth és Mária boulevard, a sosszé. A strada Lipcsaui, a callea Rahorei és strada Carolo igen forgalmasok és a kereskedelem gócpontjai. A királyi palota szép nagy emeletes palota, amely előtt egy szép térség is van. De mi ez, a budai várpalotához képest? Szép a nemzeti színház, Cassa de deponeri (letétbank), a .Generali Assecurautinak a palotája. CausecuzÍDÓnak szép emlékszobra is van. * Egy napon nyakamba vettem a várost. Vak szerencsémre bíztam a sorsomat. Sem kalauzt, sem mappát nem vettem. Gondoltam: Hires nagy városban vagy, majd csak eligazodom. Fölszállok I kamatlábnál 1 százalékkal a jövőbon is mindig többet fizet. . v A javaslathoz elsőnek Herger Nándor bonyhádi ipartestületi elnök kér szót. — Kifogásolja, hogy a javaslat az építési költségeket nem jelöli meg fix összegben si hogy az igazgatóság nem hozott a közgyűlés elé kész epitesi terveket. Attól tart, hogyha a befektethető tőke maximális ősz- szegét nem határozza meg a közgyűlés, a pénztárra oly terhek nehezülnek, hogy annak súlyát, esetleg járulékemelés alakjában, a munkaadók nagyon meg fogják érezni. Koretzky János kiküldött örömmel üdvözli I javaslatot, mert azt a pénztárra és a kötelékébe tartozó érdekeltekre föltétlenül szükségesnek és üdvösnek tartja. Megleckézteti Hergert, hogy a munkaadóktól több jóakaratot és támogatást érdemel a pénztár, amely az elszerencsétle- nedett és a kenyérharcban megrokkant munkásság egyedüli támasza. Elitéli Herger felszólalását, hogy meg nem értő és szükkeblüsködő felszólalásával ártani akar az ügynek. Salamon Ármin, Stauber János és Szabó János mérnök lényegtelen változtatásokat ajánlanak indítványaikat azonban az előadó fölvilágo- sitása és az elnök, valamint Mirth Gyula igazgató fölszólalása után visszavonják. A közgyűlés a javaslatot minden változtatás nélkül fogadta el, ellene egyedül Herger szavazott. A II. számú (szanatórium) javaslat az, a melyik a nagyobb nyilvánosság érdeklődésére számot tart. Ketskés előadó mindenek előtt megállapítja, hogy az I. számú javaslat elfogadásával a közgyűlés fölszabadította a fölszámolt pénztárnak ma mintegy 60-000 koronát kitevő vagyonát. E tőkét ugyanis egy régebbi (1907-ben hozott) közgyűlési határozat szókházépitésre kötötte le azzal a föltétellel, hogy a tőke jövedelmét a pénztár lakbér fejében biztosítani tartozik és e jövedelmek betegsegélyezési célokra, esetleg egy üdülőhely létesítésére fordítandók. Ez a határozat most tárgytalanná vált, mert a székházépítést a közgyűlés másként oldotta meg. Majd igy folytatja javaslatát: „Amikor az igazgatóságnak az említett vagyon mikénti föl- használására vonatkozó javaslatát szives elfogadás végett tisztelettel előterjesztem, legyen szabad fölhívnom az igen tisztelt Közgyűlés figyelmét arra a kétségbeejtő és magában gzinte nem zeti veszedelmet rejtő valóságra, hogy a pusztító tüdővész mind sűrűbben szedi áldozatait éppen az intézményünk gondozására bizott munkásság soraiból. Magyarországon évenként 70—80 ezer ember pusztul el tüdővészben : csaknem mindannyian fiatalok. És éppen ez az, ami a veszedelem nagyságát megsokszorozza. Mennyi kihasználatlan és talán nagy alkotásokra képes energia pusztul igy el, mennyi család marad kenyérkereső nélkül, mennyi özvegy borul gyászba és mennyi árva siratja vigasztalanul elvesztett szülőit! Mindnyájan meglátjuk és mindnyájan föl tudjuk fogni a társadalmat, a nemzetet fenyegető eme veszedelem nagyságát, nem kötelességünk e tehát, hogy ellene minden erőnkkel küzdelembe tehát „villanyos“-ra. Egy gebe húzta azt. Oda jön a kalauz és kérdi, hogy hová. Nem szólok semmit, csak a markába nyomok 10 bánit. Megint kérdi, hogy hová. — Musti! — mondom, nem tudok románul. Elmosolyogja magát, valamit mond és ad egy jegyet. Megyek egy darabig. Megrántják a kocsi mennyezetén végigfutó szijat, amelynek a kocsis felé lévő részén egy kis csengő van. A gebe megáll. Több úri ember kiszáll. Magam is követem őket, kiszállok. Megyek utcáról utcára, nézem a nép életet, a forgalmat. Talán 2—3 óra hosszat mentem már, El is fáradtam. Megyek tehát haza. No de hát hol is vagyok ? Elmegyek egy rendőrhöz és — németül szólítom meg, mert hát magyarul nem lett volna tanácsos. — Nusti germani — vagy ilyenfélét mondott. No, gondoltam, elmehetsz hát a tengerbe miattam. Megyek tovább. Látok egy urat cilinderben. Ez biztosan tud — németül. Megkérdezem, hogy miféle „villanyosra“ üljek, ha a Rahovciba akarok jutni. — Nusti. Hogy esne le a cilindered a kobakodról ! Hát itt csak románul tud mindenki és más nyelven nem ? Megyek megint tovább, amerre gondoltam, hogy a Rahovci lehet. Látok egy hordárt. Talán ez tud. Megkérdezem, hol a Rahovci. — Nusti! Azt az erre-arra nusti mindenét, hát ezt hallom most már harmadszor. Mit csináljak hát ? Eszembe jutott a már nagyon sokszor használt nemzetközi nyelvmesterem : a pénz. Zsebembe nyúlok és adok neki egy frankot (leit úgy hívják), amit a bitang rögtön elfogadott és még
