Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-27 / 30. szám
XLI. Molyom. 30. szóm. Szekszónl. 1913. Julius ZI Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illelő minden közlemények intézendők. Telefon 1U Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár; Egész évre 12 K, Va évre 6 K, */4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. —Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. Az elvesztett játszma. Midőn a balkáni szövetségesek háborúja Törökország ellen megindult, az általános közvélemény az volt, hogy a kipróbált török hadsereg, mely' Plevnánál oly dicsőségesen megállta helyét, hogy a hatalmas Oroszország hadseregének főparancsnoka Románia segítségéért könyör- gött, könnyen el fog bánni a szövetségesek rendezetlen csapataival. Nagy meglepetésre a bolgár vitéz hadsereg a szerbek által támogatva, diadalmasan nyomult előre s már a török fővárost fenyegette. A dicsőség mámora azután fejébe szállt a bolgároknak s Ferdinánd király, kormánya és talán népe is már arról álmodoztak, hogy megalkotják a régi cárságot s az egész Balkán fölött a hatalmat s az elsőséget magukhoz ragadják. Ezen elfogult, meggondolatlan s legkevésbé sem bölcs politika azután hajthatatlanokká tette a bolgárokat s konokul ellenszegülve szövetséges társaik minden kívánságának, ujjat húztak még az európai nagyhatalmakkal is, akik őket engedékenységre akarták bírni. Ez a hajthatatlan állásfoglalás szülte meg a szövetségesek közti második háborút, mert a szerbek és görögök is részesedni akartak az elharácsolt zsákmányból. A ravaszul lesben álló Románia csak azt várta, midőn a korábbi testvérek és szövetséges társak hajba kapnak s a kimerülés jelei mutatkoznak náluk, hogy most, midőn a közös ellenség le van verve s a balkániak komoly ellenállásra alig képesek, minden nagyobb áldozathozatal nélkül elfoglalja a diadalmas bolgárok helyét s a koncból a nagyobbrészt a maga számára biztosítsa. Ily rút manőverek okozták, hogy a bolgárok elvesztették a játszmát s oly helyzetbe kerültek, mely egyenesen kétségbeejtő. De meg lehet állapítani, hogy ezt a veszedelmes alakulást ők maguk idézték elő. A törökök ellen való háború dicsősége, melyben kétségen kívül oroszlán részük volt, annyira fejükbe szállt, hogy a békés kiegyenlítésnek minden alakját meggondolás nélkül visszautasították s igy maguk ellen zúdították a háború iszonyatosságainak megszüntetésére törekvő összes békebarátokat. Ha párhuzamot vonunk a bolgárok kétségkívül elhibázott viselkedése s Tisza István gróf által megteremtett erőszakos rendszer között, a hasonlat önként kínálkozik. Magyarország mostani miniszterelnöke is megittasulva a ke nnyü győzelemtől, melyet akkor aratott, midőn a bécsi körök minden magyar nemzeti ellentállást leverő politikájának végrehajtására vállalkozott, az egész alkotmányos kormányzat hatalmát, sőt magát a törvényalkotást a maga és tábora részére akarta biztosítani. Ebből a célból megtagadott a£* ellenzékkel való mindennemű osztozkodást. Sőt előbb rendőrségi szuronyokkal, később a parlamenti őrség alkalmazásával egyenesen lehetetlenné tette, hogy az alkotmány épsége s nemzeti jogok érvényesítésére egyesült ellenzék, az országgyűlési tárgyalásokon még csak részt is vehessen, mert senkitől sem lehet kívánni, hogy olyan helyre menjen, hol, ha ellenvéleményének még csak szóval is kifejezést ad, a lekaszabolás veszedelmének tegye ki magát. Ez az erőszakos rendszer szüli meg lassanként azt az egyesülést, melyben mindazok helyet foglalnak, kik a nagy áldozatokkal, úgyszólván, kicsikart, .alkotmányos jogokból részesedni akarnak. —' Ez fogja egyesíteni mindazokat, kik még az alkotmányos szabadságnak önzetlen hívei s kik más irányban még lekötve, lekenyerezve nincsenek. Ez a lelkes, nagy tábor azután a leg-' nagyobb valószínűség szerint a bécsi ármányon s a budapesti erőszakon is győzedelmeskedni fog. Tisza István gróf pedig idővel rá fog jönni, hogy egy halhatatlan nemzet igazsága utóvégre is felülkerekedik s győzelmesen fog diadalt ülni a letört erőszak sírja fölött, mert meg van Írva, hogy aki erőt alkalmaz, az erő utján pusztul el. Ezen azután nem segít még a legnagyobb részt lekötelezettek által oly nagy garral megszavazott diszpolgárság sem. Minden elmúlik, csak a megdönthetetlen igazság örökéletü a földön. Boda Vilmos. Meddő nyár. Még nem haladtunk elő ebben a nyárban oly előre, hogy már most felállítsuk a mérleget, de az bizonyos, hogy az óhajtott gazdasági veszedelmet ez a nyár se hárítja le rólunk. Hiszen igaz, helyenként a csodálatos időjárás ellenére elég jó termés van, de még ha e részben nagyobb termés lenne is, amíg a közgazdasági feszültség tart, addig jó napokról, a gondok oszlatásáról nem beszélhetünk. TÁRCA. Kispál Gyuri. Kispálnénak levele jött Boszniából Gyanús levél, német levél: — a fiától! A jegyző ur ötször-hatszor megforgatta, Hol letette, hol felvette Mig valahogy kiolvasta. S aznap éjjel a Kispálné jajszavára, Csakhogy a föld meg nem indul szánalmába — Kispál Gyuri ha ez látná a sírjából: Külön halna meg a szive, Szegény anyja fájdalmától! S aznap éjjel valaki a templom-sorba, Nagy önvádtól majd a lelkét kizokogta. Könnye se maradt, fény is alig a szemében. — Kispál Gyuri ha ezt látná, Feltámadna örömében ! SZABOLCSRA MIHÁLY. Szegény Gerő Sándor. — Elbeszélés. — A „Tolnamegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta. Hattyúit Elemér. — I. Gerő Andrásnak, a rácalmási vargának, két fia volt. Az öregebbik Péter, erős délceg, széles válla ifjú volt; ellenben a fiatalabbik, a szegény Sándor, édesanyjának kedvesebbik gyereke, sántán jött már a világra. — Satnya természet a te Sándorod, anyjuk — szokta mondogatni az öreg, torzonborz, szürke hajú varga, ha úgy esténként kiültek a ház elé a hosszú padra. — Ne bántsd a mi Sándorunkat, különb ember lesz ebből bárki fiánál — mondta szeretően a szelíd, kékszemü édesanya, közelebb vonván magához a mellette ülő Sándort, ki félve nézte az utcaporában verekedő parasztgyerekeket. — Nézd aJ — mutatott a vidám gyerekseregre az öreg, széles, bütykös ujjaival — ojan gyerek köll nekem, mint a Péter, nézd a’, hogy veri a többieket. Nézd a’, hogy csapja fődhő’ azt a Cibere Gyurkát, nézd a’. — Ilyen gyerek köll most a magyarnak anyjuk, mondta büszkén, kitüzesedett arccal, — nem mint a te Sándorod. Nem olyan Sánta, anyámasszony katonája. A szegény Sándor elpirult erre, könnyes szemekkel nézett béna lábára. A jó édesanya szeretettel karolta át nyomorék gyermekét. — Ne bántsd az Istent aptyuk, ne csúfold ezt a szegény gyermeket! Megszokta az olyant jutalmazni az Isten, akit születésekor ver meg, pedig semmit sem vétett a szegény teremtés ellene. II. Enyhe szellő lebegett hazánk fölött. 1849-et írtak. Görgey vitéz seregével egymásután verte el az osztrákokat. Az isaszegi győztes csata után együtt ültek a honvédek este a tábori tűz körül. Beszélgettek a nap eseményeiről. Mindenki felhozakodott vitéz tetteivel. Aki hallgatta beszédjüket, azt képzelhette volna, hogy mindegyikük legalább is 25 oroszlánt vert le puszta kézzel. Csak a szegény, sánta Gerő Sándor hallgatott. Szomorúan mélázott a sötétbe. Felnézett a magas, csillagos égre és ábrándozott. Tábornoknak képzelte magát, aki egy vitéz hadsereg élén elmegy Bécsbe, megfenyegeti a császárt és kényszeríti, hogy ismerje el Magyarország függetlenségét 1 Hirtelen nesz hallatszik. Valami sötét alak suhant el közvetlen Sándor közelében. Meglátja ezt Péter. Felordit: „Fogjátok meg, utánna!“ — Mindenki felugrál és nagy zajjal utánna rohan az osztrák kémnek. Sándor is velük tart, lassan bicegve sánta lábával. Azonban hiába keresték a kémet. Eltűnt az, mintha a föld nyelte volna el. — Csüggedetten, egymást okulva, térnek meg a hadfiak. — Egyszerre elkiáltja a vitézek közül valaki: — Sándor, Gerő Sándor volt a hibás, összejátszott a kémmel. Mellette volt egészen. Készakarva nem fogta meg. Áruló, áruló!! Vigyük a fővezér elébe! Es a pajtások, kik nem valami nagyon szerették a szelíd természetű Sándort, helyeselték az indítványt. Még maga az édes testvér: Gerő Péter sem szólt ellene semmit. Görgey szúrós tekintettel mérte végig Sándort. A hőslelkü, béna fiú merően, minden ijedelem nélkül nézett a vitéz tábornok szeme közé. Végig hallgatta a hires fegyverlerakó a vádat s úgy határozott, hogy Sándort] szuronyos katonákkal kísérteti haza falujába és ott állandó őrizet alatt tartatja. A szabadságharcban pedig tovább részt vennie nem volt szabad. III. Tavaly nyáron a rácalmási szigetbe csónakáztam át. Meleg, napQS nyári délután volt. —
