Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1913-07-06 / 27. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

2

feltámadt azokban, akik bizonyos aggodalommal nézték és korainak tartották a városi szervezet behozatalát s mely bizalmatlanságot és aggodalmat egyrészt indokolni látszottak a bekövetkezett gyors és aránytalan pótadó emelkedés, az admi- nisztrácionális kiadások természetes és törvény okozta megnövekedése, a város adósságának gyors meg6okszorosodása s a vezetésből hiányzó vagy kellőleg nem alkalmazott olyan irányzat, mely az adózók, különösen a polgárok bizalmának a legmesszebbmenő nyíltsággal való megnyerését, megoyőzését és nem legyőzését tűzte volna ki legfőbb irányelvéül.

Ez adja meg a lelki okát azon elégedetlenségnek, mely most a visszafejlesztés iránt indított mozgalomban nyilvánul meg.

De ha nem vesszük is figyelembe ezen pszychikai okot, megérthetővé teszi a mozgalmat a városi gazdálkodásban felismerhetőleg megnyilvánult azon veszélyessé válható irányzat, mely ily nagyfokú megterhelés állapotában olyan intézményeket akar létesíteni, melyeket a halaszthatatlan szükségesség nem indokol (vízvezeték, csatornázás) másrészt az egyes létesítések körül nem a körömhegyig menő takarékosságot juttatja kifejezésre. (Uj szerv, szabályrendelet.)

A visszafejlesztést kezdeményező kisgazdák tervük szélesebb körben való megtárgyalása céljából a f. évi junius 29-én népgyülést tartottak s ilyen formán tévesen irtuk múlt számunkban, hogy a népgyülés aratásra marad.

A kisgazdák ugyanis, mivel az átalakuláshoz szükséges törvényes adótöbbséget összegyűjtötték, nehogy a gyűlés elhalasztása téves magyarázatokra adjon okot, a népgyülést megtartották. A népgyülésen Főglein Márton kisgazda, egyesületi elnök elnökölt, kitől Steiner József Markvart vette át a gyűlés vezetését. A jegyzőkönyv vezetésére Preymayer József, hitelesítésére pedig Mojsay György és Rótli Sándor kérettek fel. A rendőrhatóságot Molnár Lajos rendőr- kapitány képviselte.

A népgyülés előadója Szulimán György volt, ki a mozgalom első felvetője is volt.

Szulimán kivonatosan körülbelül ezekben ismertette a tárgyat:

„Tisztelt Népgyülés!

Bár ha gyengének érzem magam erre, mert ezt nálam hivatottabb egyénnek kellett volna végezni és akarta is, Boda Vilmos volt ország- gyűlési képviselő, aki az ő nagy tudásával, kiváló szónoki képességével, de meg mint olyan egyén, ki több évtizedek óta szerepel a városi testületben, aki még a nagyközségi életben is ott szerepelt, a leghivatottabb is erre.

0 sokkal jobban tudná vázolni azon nagy különbséget, mely a városi és a nagyközségi szervezet fenntartása között fennáll, de sajnos, hogy még sem teheti ezt, az nem az ő hibája, mert a városnál semmiféle tiszta adathoz nem férhetett hozzá. En is csak a rendelkezésemre állott 1905—6. évi és az 1913. évi költségelőirányzat és a szomorú tapasztalati tények alapján beszélhetek.

Tisztelt Népgyülés!

Az 1886. évi XXII. t. c. 151—157. § ai világosan kimondják, hogy amely rendezett tanácsú város lakosságának az ezzel járó teher nehezére esik, joga van nagyközséggé visszafejlődni, ha az állami adó összegének felénél többet fizetők azt óhajtják.

Mikor az 1912. évi LVIII. t. c. intézkedése nyilvánosságra jutott, igen sok városban megindult a mozgalom a visszafejlődésre, e mozgalom levegője átcsapott hozzánk is, mert ezen uj törvény intézkedései a kisgazdákra nézve sérelmesek. — De nemcsak a kisgazdákra, hanem az összes kereső osztályokra sérelmes ez, mert nem elég, hogy nagy terhet ró a városokra, hanem továbbra is fenntartja az állami, közigazgatási, de még a magántisztviselők pótadómentességét is s igy mivel Szekszárdon igen sok a tisztviselő, városunk lakosságának majdnem 30 százaléka mentes a pótadó fizetéstől.

Ez indított bennünket arra, hogy a nagyközséggé való visszafejlődésre a mozgalmat megindítsuk. Tájékozásul aláírási ivet bocsájtottunk ki, az aláírások beérkeztek s e szerint az összes egyenes állami adónak több mint 70 százaléka íratott alá.

Ezen eredmény buzditóttá a népgyülést rendező bizottságot arra, hogy Szekszárd r. t. város nagyközséggé való visszafejlesztésére vonat kozó intézkedéseket annak rendje és módja szerint, a mai napon megkezdje.

Hogy tisztában legyünk, mi különbség van a községi és városi adminisztráció között, leszek bátor röviden ismertetni. Az 1905. évi költség- vetési előirányzatot, amely szerint ekkor a községi 26,557 koronás adminisztráció 34,572 koronára emelkedett az átalakulás folytán.

Ez tűrhető lett volna, mert csak 8600 korona az emelkedés.

De hol állunk ma, az 1913. évi költség- vetés szerint a városi adminisztráció 110,850 ko róna, vagyis csekély 84,293 koronával több, mint volt a községi, ami még sokkal több lesz a nyug- dijszabályzat folytán pár év múlva tömegesen várható nyugdíjazások következtében.

Ez maga ma felemészt 100% pótadót, hol van még a többi, hol van a többi kiadás, ha egy várost megillető módon akarunk intézkedni, ami szintén felemészt másik 100%-ot.

Az adósság nő csak, meg a pótadó, ma az adósság kamatára fizet a város annyit egy évben, mint a mekkora volt az adóssága azelőtt, — de utcakövezésre és más effélére még annyi sem jut, mint község korunkban.“

Ki kel azután a yáros vezetősége részéről tapasztalt bámásmód ellen, mely miatt kell, hogy bizalmatlanok legyenek az egész szervezet irányában.

Szóvá teszi a tisztviselők küldözgetési rendszerét, amivel a hozzájuk fordulókat elutasítják. Kétségbe vonja, hogy már a várossá alakulás a szabályszerinti többségi akarattal történt volna.

Előterjeszti határozati javaslatát :

„A naggyülés elhatározza, hogy.Szekszárdi. t. várost nagyközséggé fejleszti vissza j a végrehajtásra szükséges munkálatok elvégzésére egy száz tagú bizottságot választ, utasítván ezen bizottságot a legsürgősebb intézkedésekre“.

A határozati javaslatot elfogadták és a százas bizottságba a következőket választottak be: Boda Vilmos, Mosgai Sándor, Adler N. János, dr. Hilbert István, dr. Szászy Endre, Végess János, Mehrwerth Lajos, Schulcz Gusztáv, Ludvig Károly, Fránek -János, Wágner Károly, Haúlc Antal, Salamon Jakab, Borowitz Márkus, Strasz- szer Mór, Singer Viktor, ifj. Müller Ignác, Mart Sándor, Szabó J. Emil, ifj. Müller Bernát, Ferner Mihály, Herczeg Mór, Gály Gyula, Mutsen- bacher Lipót, Untermüller Lajos* Emődi Benő, Eszterbauer Mihály, Lövy Károly, Haudinger Károly, Benkő Mihály, Kapitány Ferenc, Fóris János, Gyüszü Imre, Dömötör Sándor, ifj. Tóth János, Termel Ferenc, Geipl Károly, idb. Barta Ede, Frey János Takler, Neiner József, Simon Takács Ferenc, Takler Vencel,-Koldersz Mihály, Nagy József Takács, Békés Mihály Klézli, Steiner József Markwart, Klézli Ferenc Miszlay, Békés Ferenc Tamer, id. Preymayer József Pollermann, Baka János Steiner, Pöndör Ferenc Prantner, Stoll Alajos, Pollermann József Takler, Szulimán György, Orbán Imre, Czéh István, Stadler Mihály, Piszter József, Vesztergombi Antal, Pollermann Ferenc, Preymayer József Posta, Horváth György, Posta Ferenc, Frey Ferenc Orbán, Bencze János Klakk, Fergel András, Nagy Ferenc Lajo3 Prantner, Nagy György Vesztergombi, Hauszknecht Ferenc Főglein, Steiner Ferenc Vesztergombi, Kelemen József, Volher Mihály, Takler György Taksonyi, Nyéki Mihály, Főglein János Nyéki, Főglein János Cziráky, Fei'gel József Háromházi, Bodri Ferenc, Steiner András Frázonj Steiner György, Pöndör József, Nagy Ádátn Majsai, Majsay József Töttös, Székelyi József, Domonyai Péter, Ranga Antal, Ozswald Pál, Majsai György Andics, Taksonyi János Kardos, Csötönyi István, Csötönyi József, Mészáros Pál, Töttös János, Majsai István Töttös, Török Pál Majsai, Török József, Kovács Ádám, Grüner József, Csepy Sándor, Eszterbauer Mihály Lépőid, Simon István Nyéki.

1913 julius 6.

Munkásnö-otthonok.

Amikor Bezerédj Pálnak, a földmive- lésügyi miniszterhez intézett, előttünk fekvő jelentését lapozgatjuk, meghatottan gondolunk arra a szerény kis selyemhernyóra*, amelyet Rafael, vagy egyik tanítványa rajzolt s amely az urbinói herceg jóvoltából került a vatikáni könyvtárba. Nem foglalt el az országban senkitől semmi földet, sőt nyomában országutjaink a szederíák százezreivel népesedtek be. 1879-ben atenyészfölperzseli a várat, láncra fűzi Etelkát s úgy kényszeríti, hogy a lába elé boruljon. Pokoli tervet eszelt ki. Favárában egy magyar leventét sanyargatott. Portyázás közben fogta el s nagy váltságdijat követelt érte. Az ifjú családja képtelen volt lefizetni a váltságdijat s ezért Uzdrál földalatti nyirkos, penészes tömlöcbe vetette. Az ifjút Fekete Gergelynek hívták. Szép, szálas fiatal férfiú, haja fekete, mint a holló tolla, az arca piros és szabályos, mint egy antik szoboré. A szenvedés halovánnyá tette, de szemének tüzét, izmainak rugékonyságát, hangjának érces csengését el nem veszejthette. Uzdrál erre gondolt. Felhozatta börtönéből, a láncokat levétette róla, -aztán maga elé kisértette.

— Egy feltétel alatt visszanyerheted szabadságodat — mondotta neki.

Az ifjú figyelve nézett rá.

— Egy levelet viszel Baróczy Etelkának, az ozdeni vár úrnőjének.

Az ifjú szeme felcsillant.

— Elviszem, — felelte azzal a mohósággal, amellyel a rab szokott kapni az édes szabadságon.

— De ott is maradsz és szolgálatot vállalsz

nála.

— Ha felfogad, — szívesen.

— Ámde, ezt csak azért teszed, hogy a

j vár kulcsát valamiképpen megszerezd és ezzel kinyissad a kaput, hogy én embereimmel a várba juthassak.

Az ifjú összeráncolta a homlokát és szemében a gyűlölet villámlobogása cikázott.

— Áruló nem leszek !

— Válassz, vagy leüttetem a fejedet, vagy teljesíted parancsomat. Huszonnégy órai gondol- kozási időt adok. Azzal intett az őröknek, hogy az ifjút vigyék vissza a tömlöcébe.

Fekete egész éjjel nem aludt. Feje forró volt, mint a tüzkatlan, a szeme előtt lángsörényü rémek viaskodtak, mély képzeletében a szabadság üde, illatos mezője tűnt föl, amelyen a boldogság fehér lepelben énekelt.

— Rablónak adott becsületszó nem lehet kötelező — ez csengett folyton a fülében.

És mikor másnap Uzdrál előtt állott, — habozás nélkül mondta:

— Vállalkozom arra, hogy a várba bocsássalak.

Rögtön díszes lovagi öltözetet és szilaj pa ripát kapott és a levéllel elindult az ozdoni várba. A hidat lebocsátották és őt beeresztették Etelkához.

A fiatal ember átnyújtotta a levelet. Etelka csak néhány sort olvasott belőle, aztán összetépte és lábbal tiporta. Uzdrál szenvedélyes szerelmi

vallomása volt ez. A lovag zavartan nézett Etelka lángoló arcába, mely oly szép volt, mint egy cherubé.

— Kegyelmed magyar és hitvány rabló szolgálatába szegődik? — csattant föl Etelka.

— Hallgasd meg s tudom, hogy akkor megbocsátasz.

— El a szemem elől!

Az ifjú leborult Etelka előtt.

— Ne légy szívtelen, kérlek hallgass meg.

Hangja esdően csengett, lágyan és bársonyosan, mint egy szerelmes trubadúré. Etelka ránézett s valami csodálatos melegség futott át a szivén. Oly szép feje, arca, termete volt az ifjúnak.

— Keljen föl kigyelmed és beszéljen — mondta szelíden Etelka.

— Uzdrál egy éjjel rablóival megrohant és elfogott engemet. Nyolc hónap óta tart sötét, földalatti tömlöcben.

Etelka szeme kitágult és részvéttel nézett az ifjúra, akinek bőre olyan volt, mintha tojás sárgájával lett volna bekenve. De nagy, fekete szeme csillogott, mint a tengerszem tükre a hold ezüstös fényében.

— Szegény — ez a sóhaj reszketett hangtalanul a szép Etelka ajkán.

— Képzelheted, hogy lelkem mélyéből gyűMAUTNER GYULA ,o«leohniku* szekszárd,

® ■■■■■■ AN ■ ANAhNA Széchenyi-utca 169. szám. Kórház felé.

Műfogak készítése, foghúzás és fogtömés.

Város által igazolt szegényeknek ingyen fogTelefon 107, Telefon 107.

húzás és tisztviselőknek kedvezményes árak.