Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-06 / 14. szám
Szekszúrd, 1913. dprllls 6. XU. értőim 14. szóm. numera Hl! Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj Istváa-etca 6. sl, hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendfik. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkflldemények intézendfik. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapom. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Va évre 6 K, "« évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 fc, 100 200 szóig 9 K. 200— 300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K Ifibb. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. „Német világ Mázsán?“ A „Tolnamegyei Közlöny “ a múlt vasárnapi számában „egy erősen magyar j érzelmű mözsi lakos“-tól egy rövidke, alig I 10 sornyi hirt hozott, mely a mözsi egy- | házpolitikai állapotokat oly vigasztalan szin- 1 ben állítja a nagyközönség elé, hogy alulírott, mint ennek a kath. hitközségnek papja s törvényes képviselője, kötelesség- mulasztást követnék el, ha azt a hjrecskét szó s minden ellenészrevétel nélkül hagynám. Sorra veszem tehát a négy panaszpontot és egyenkint válaszolok reájok a következükben: 1. Igaz, hogy a mözsi kálvária 14 stációképén a vonatkozó szentirási szöveg németül van fölül, de közvetlenül alatta ugyanakkora betűkkel s ugyanakkora helyen, tehát nem szerényen meghúzódva, magyarul. Mióta az uj Mözs áll (a régi, törökvilágbeli, Ittcse-tó tájékán, tiszta magyar volt), a németek túlnyomó számban voltak itt, eredetileg is 800 körüli német és csak 600 körüli tót tclepittcttetvén ide III. Károly és Mária Terézia királyok alatt. Vagyonban pedig a németség ma sokszorosan fölötte áll a tótságnak úgy, hogy itt bizony a németek mindig bizonyos szup- remáciát, fölényt gyakoroltak a tót és cse- kélyszámu magyar elem fölött s mivel a kálvária költségeihez is annak idején a németek járultak hozzá az oroszlánrésszel: csoda-e, ha azt követelték, hogy a fölirás- nál az első hely az ő anyanyelvűket illesse meg? Hogy Magyarországon a honi, az országos nyelv a magyar: azt tudja a mözsi német is és el is ismeri, de hiába, a kisember a maga falujában nem országos politikát (mely neki „magas“ is), hanem falusit szokott csinálni, ami azonban nem zárja ki, hogy amellett jóéraelmü magyar honpolgár ne lehessen. 2. „A templomban a stációképek mind német felirásuak.“ Hát ez egyszerűen nem áll. Mert ezeken is mindkét nyelven olvasható a megfelelő szöveg. Igaz, hogy itt is felül németül, mit azonban az a körülmény magyaráz meg, hogy a templomi állomásképek tisztán német alapítványt képeznek, névszerint egy némi vagyon hátrahagyásával elhunyt német öreg leányét: Hohn Ágnesét. 3. „A r. kath. olvasókör bejáratánál tisztán német jelzés látható.“ Ez az állítás sem fedi a valóságot. Van ugyanis az olvasókörnek egy cimtáblája, de azon első helyen ez áll: „Kath. Olvasókör“ és ezzel egy sorban, pauzával elválasztva: „Kath. Leseverein.“ Az egészet egy mözsi volt osztálytanító, ki ügyes rajzoló vala, már a megalakulás évében — 1897 — készítette ajándékba, gótikus német betűkkel, mert különös kedvteléssel pingálgatta a gót betűket. A kör pedig közmondásként: ajándék lónak a fogát nem nézte. 4. „Csak minden negyedik vasárnap van magyar istentisztelet.“ Ez sem felel meg igazan a tényeknek. Meri u vasár- és l ünnepnapok sora szerint a templomi ének j és evangélium olvasás jgy váltakozik ugyan: német- -magyar, német -tót. De az igehirdetés, az istentiszteletnek ez a jelentékeny része s a magyarosításnak ez az elsőrendű eszköze, felváltva megyen: magyar—német és ismét magyar—német nyelven. S ez a nagy vívmány egyenest a hazafias tót lakosoknak köszönhető, kik már 1853-ban, tehát kerek hatvan évvel ezelőtt önként lemondtak a tót prédikációról s beérik minden negyedik ünnepen tót miseénekkel és evangéliummal és tót helyett magyar szentbeszéddel. Holott az összlakosság számaránya ez: 60 százalék német mellett 40 százalék tót és magyar,' de ebben \ a negyven százalékban legfeljebb 5 százalék a fajmagyar, (a szomszéd magyar községekből idcszármázott vők és menyek) a többi 35 százalék pedig tót anyanyelvű. Ezek szerint minden elfogulatlan szem láthatja, hogy Mözsön a magyar nyelv határozott előnyben van, de megláthatja azt is, hogy itt holmi pángerm«’ n (alldeutsch) tendenciának nyoma sincs. Megfelelvén ezekHer? az „erősen magyar érzelmű mözsi lakos“ négy panaszpontjara, hangsúlyozom még, hogy az itteni r. kath. népiskolában, melyben magyar anyanyelvű gyermek úgyszólván csak fehér hollóként találkozik, a tanítási nyelv végig magyar s éppen csak a kezdőknél használatos a német is — kisegítőül. Nem különben örvendetes jelenség, hogy a 95 százalékában német-tót Mözsön, nemcsak az iskolás gyermekek énekelnek előszeretettel magyarul, de újabban a német legények is lassanként elhagvogatják a német dalt és átpártolnak a magyar nótához. A tót fiatalság pedig oly jóizüen nótázik magyarul, akár a szekszárdi vagy sióagárdi magyar legény! Mindezeket összevéve, nyugodtan merem állítani, hogy Mözsön a német nyelvnek túlságos kultiválásáról szó sem lehet; sőt tekintve azt a folytonos versengést, mellyel a mözsi németek és tótok egymással szemben állanak, mióta csak végzetök .egyazon községbe összeláncolta őket, másfél század óta s tekintve továbbá azt a görcsös ragaszkodást, mellyel mind a két nemzetiség, de főképp a német, ősi hagyományai iránt viseltetik: nézetem szerint még örülhetünk, hogy ebben a községben a magyarosodás ebben a stádiumban van, melyhez napjainkban tényleg eljutott. Végül azt az erősen magyar érzelmű, de ugylátszik — kevésbé erősen igazságszerető mözsi hírközlőt arra kérem, hogy ha a jövőben is kisértésbe esnék kellő alap nélkül egy hitközség legbelsőbb dolgainak kritikájába bocsátkozni: úgy ne feledje, hogy van annak a hitközségnek egy hivatott és illetékes őre s ily esetekben ellenőre, ki az igaztalan panaszokat kellő értékökre szállítja le: a lelkész. Mözsön ez idő szerint: Pártos Zsigmond. plébános érdemesült kér. esperes. Munkásnö-otthonok. lieirriMj Pál min. tanít csőn ni általa Tolnán, Gyűrött és Komáromban létesített munkásnő otthon dolgában jelentőst intézett a m. kir, földmi- velésUjryi rainiatterbeB, melyből közöljük a követ- késő jellegzetes részt. Nairy veszélyt látok azonban as otthonokra Dv w nézve abban, hogy mint fentebb is hangsúlyoztam, számosán szerveznek otthonokat, még a menhelyek segítségével is anélkül, hogy az ilyen otthonokban elhelyezett gyermekek érdekei úgy az otthonnal, mint a gyárral szemben kellőleg képviselve, illetőleg megvédve volnának. Ilyenformán olyan állapotokul fogunk teremteni Magyarországon, mint arninók voltak a mull század végén Franciaországban, ahol az ilyen munkásotthonokban észlelt visszaélések következtében az egész közvélemény felháborodása folytán kénytelen volt a kormány az Összes otthonokat egyszerűen megszüntetni és ujsknzk lél esi lését eltiltani. Tudom én, hogy a legjobb szándék mellett, de szigorú intézkedések és ezeknek ellenőrzése nélkül az ilyen humanisztikus intézmények, mint aminők az otthonok, idővel annyira elzuhanok, hogy áldás helyett valóságos átkot hoznak as illetőkre. Nincs kizárva, hogy a fiatal munkások a szükséges testi és lelki gondozás hiánya folytán elronthumk a a fizikai túlterheléssel tönkre tétetnek. Ilyenformán ezen gyermekekből egy munkás- tömeget nevelünk, amely mindenre kapható, és amely, mint ezt tényleg észleltem, azon követeléssel lép életbe, hogy: ha az állam eltartott eddig, tartson el továbbra is. Magyar iparosoktól távolról sem félteni az ügyet. Tudom, hogy nincs ország, ahol a humanisztikus törekvéseket jobban ápolnák, mint Magyarországon. De igenis féltem az otthonokat az előbb-utóbb hekövetkezni szokott nembánontaág- tól, mely eleinte megenged kisebb visszaéléseket, amelyek azonban később nagyokká fajulnak és végre azt eredményezik, hogy vagy meg kell szüntetni az egész vállalkozást, mert botrányok fenyegetnek, vagy legjobb esetben szemet keli hunyni, hogy az elposványosodjék és lassan magamagától megszűnjék.' Ezen sorstól féltem én az otthonokat és legbenzőbh meggyőződésem, hogy azokat ezen sorstól csak úgy menthetjük meg, ha külön törvény hozatik, mely előírja az otthonok szervezését és biztosit ja a törvényben foglalt intézkedések ellenőrzését az állam által. Tudom, bogy történtek kísérletek az eddig létesített otthonok ellenőrzésére többnyire olyan egyének által, akik a gyermekvédelemben részesek. Tapasztalásból mondhatom, hogy ezen ellenérzés nem tekinthető komolynak. Ilyennek csak az mondható, amely törvényes alapon nyugszik és keresztülvitelét is a törvény biztosítja. Csupán lelkesedéssel hasonló intézményeket nem lehet sem létesíteni, sem fenntartani. Hogy ezek megfeleljenek a célnak, ehhez komoly, következetes munkára van szükség szakemberek részéről, akiknek existentiája ezen intézmények sikeres működésétől függ. Ezen törvény meghozataláig magánvállalatnak bentlakónl gyermekeket a menhelyek át ne engedjenek, sőt otthonok létesítése lehetőleg meggátoltassák, mert hiányzik azon mód és eszköz, mely a mnokáanők érdekeit biztoaitaná az otthonban és a gyárral szemben. E nélkül pedig ieiketlenség volna százakra menő fiatal eletet kiszolgáltatni esetleg önző magánérdeknek. Ezek után egy valóban jó ügy nevében, amelynek fontosságát ma talán nem érzi át min- I denki, fordulok Nagy méltóságodhoz azon igen meleg kérdéssel: méltóztassék a kormánynál odahatni, bogy az otthonok érdekében általam múl
