Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-12 / 2. szám
1913 január 12. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 — A szekszárdi uj hittanár. Zichy Gyula gróf pécsi megyéspüspök, mint már megírtuk, Szabó Gézának szászvári plébánossá történt ki nevezése folytán megüresedett főgimnáziumi és polg. iskolai hittanári állásra Máyer Lajos dombóvári káplánt nevezett ki, aki állását már el is foglalta. Az uj hittanárról a „ÜO'vbóvár és Vidéke“, laptársunk a következőket irja: Azoknak, akik az újévi nagymisén résztvettek, sokáig emlékezetükben fog maradni ez az istentisztelet. Elekor vett búcsút hiveitől Mayec Lajos, helyettes lelkész, akit gróf Zichy Gyula pécsi megyés püspök hittanárrá nevezte ki a szekszárdi főgimnáziumhoz. A nem mindennapi szónoki képességgel rendelkező helyettes lelkész alig talált szavakat gondolatainak és érzéseinek kifejezésére, hatalmas hangja egyre elcsuklott és szeme könybe lábadt, midőn kényszerű távozását bejelentette híveinek. Eugedelmességet fogadtam — úgymond nem tehetek hát egyebet, mint hogy szó nélkül teljesítem egyházi felsőbbségem parancsát. A búcsú szavak annyira meghatották a híveket, hogy alig volt ember a templomban, akinek a szeme szárazon maradt volna, mert Mayer Lajos aránylag rövid ittartózkodása alatt szinte összenőtt kiveivel. Folyó hó 2 án este pedig a Társaskör bucsubankettel tisztelte meg a távozó helyettes lelkészt, ahol a tagoknak szokatlan számban történt megjelenése tett tanúságot arról, hogy Mayer Lajosnak a társaságban is milyen sok tisztelője volt. — Eljegyzés. König Béla, a fiumei kiviteli részvénytársaság tisztviselője eljegyezte Friihvirth Erzsikét, dr. Friihuirth Jenő tamásiügyvéd leányát. — Nyilvános köszönet. A szekszárdi kereskedők gyűjtéséből, a szekszárdi tűzoltó egyletnek küldött 3 koronáért ez utón mond köszönetét a Parancsnokság. — Tisztújító közgyűlés. A szekszárdi polg. olvasókör 1913. évi január hó 5-én, vasárnap délután 2 órakor tartotta meg rendes évi tisztújító közgyűlését. A közgyűlést Boda Vilmos elnök vezeti. Előterjesztést tesz a lefolyt 1912. év anyagi és egyéb helyzetére vonatkozó adatokról. Örömmel konstatálja, hogy a polgári olvasókör egyleti élete rendes, szabályos mederben folyik, megfelel a kivánalmaknak. Az egyesületnek folyó számla tartozása 1912 január 1 én 24125 korona, befizettetett 1912. év folyamán 2200 korona. Pénzkészlet 1126 korona, tagdíj hátralék 866 korona. Taglétszám 1912 január l én 355, ez év folyamán felvétetett 53- Töröltetett e'halálozás, lemondás és eltávozás folytán 29, szaporodás 24. Az egylet ügyei 5 választmányi és 3 rendes közgyűlésen intézteitek el. Elnöki előterjesztés után az elnök az egész tisztikar nevében lemond. A közgyűlés az alapszabályok értelmében korelnököt Scheleznik Károly személyében s két szavazat szedő bizottságot Mihályffy Lajos, Rahm Ferenc, Szűcs Ferenc, Uglár János, Egry Béla s Zsigmond Ferenc személyében megválasztja. Megválasztattak : Elnökké Boda Vilmos. Alelnökké André István. Ügyésznek dr. Török Ottó. Igazgatónak Horváth József. Pénztárnoknak Haja Béla. Könyvtárnoknak Tamaska Ferenc. Jegyzőnek Kogel- bauer Lajos. Számvizsgálóknak Tauszig Ignác és Nikitits Imre. Választmányi tagokká: Horváth Ignác, Janosits Károly, Debulay Imre, Vatzek László, Stann István, Fusz Ferenc, Tarlós János, Hahn Ferenc, Pekar^ János, Grószbauer Ferenc, Uglár János és Sipos Márton. Póttagokká dr. Zsigmond Ferenc és Bukoivinszky József. Ezzel a közgyűlés véget ért. — Adakozás a népkonyhára. A népkonyhára adakoztak : Gróf Széchenyi Domonkos Nagy- dorog 10 K., báró Schell József Katalin p. 20 K., Garay Drogéria Szekszárd 6 K., Moudry Hugó Szekszárd 5 K., dr Komáromi Gyula Szekszárd 10 K. és Wolf Henrik Szekszárd 10 zsák búr gonya és 20 klg. bab, mely kegyes adományokért számos szegényeink nevében ezúton is hálás köszönetem fejezem ki. Bezerédj Pá). — A faddi Keresztény Munkásegylet évi rendes közgyűlése. Ezen több mint 500 tagot számláló s igy a vármegyének egyik legnépesebb és legvirágzóbb egyesülete, mely tagjainak anyagi érdekeit földbérletek szerzése és munkaközvetítés által nagyban előmozdítja, folyó évi január hó 1-én tartotta évi rendes közgyűlését Sebestyén Kálmán rkath. káplán elnöklete alatt, kinek kimerítő és az egylet folytonosan növekvő haladásáról beszámoló évi jelentése s az évi zárszámadás és költségvetés elfogadása után, a közgyűlés köszönetét mondott a lemondott tisztikarnak, különösen Pálinkás Mihály első aletnöknek buzgó működéséért s egyben megejtette a tisztujitást, a következő eredménnyel: I. alelnök lett: Bütös Mihály, II. alelnök: Heronyányi János, jegyző : Samai János kántortanitó, I. pénztárnok: Petróczi István, II. pénztárnok: Horváth József, I. ház-- nagy : Matér Antal, II. háznagy : Vida István, I. könyvtáros : Ponekker Antal, II. könyvtáros : Miskolczy József. A közgyűlés gróf Zichy Nándor szobrára 5 koronát szavazott meg. — BuCSU-bankett. A szekszárdi Kath. Olva sókör nagyszabású, fényesen sikerült bucsu-ban- kettet rendezett folyó hó 9-én saját dísztermében Szabó Géza ügyvezető elnök tiszteletére, akit — mint már megírtuk — gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök kiváló érdemeinek elismeréséül a szép jövedelmű szászvári plébániára neve zett ki. Szabó Géza közel tizenhat évet töltött Szekszárdon, mely idő alatt hittanári fontos hivatalának példás betöltése mellett rendkivül nagy és sikeres szociális társadalmi tevékenységet fejtett ki különösen a Kath. Olvasókör életében, melyet szerencsés kezével nem remélt magasságra emelt úgy, hogy nemcsak városunknak, hanem vármegyénknek is a szekszárdi Kath. Olvasókör a legnépesebb és legvirágzóbb egyesülete, mely az ő bölcs és tapintatos vezetésével a legnagyobb mértékben szolgálta a. szó legnemesebb értelmében véve az igazi vallásos és hazafias népkultu- rát. Az ifjúság nevelése és oktatása, nemkülönben a másirányu hasznos és önzetlen tevékenysége eredményezte azt a ritka ragaszkodást és szere- tetet, mily őt Szekszárdon minden rendű és rangú néposztály részéről körülvette. Nagyrabecsült kiváló egyéniségének szólt az a sikerében páratlan bucsulakoma, melyen városunk színe java megjelent. A Kath. Olvasókör dísztermét ez alkalomra a lakomát rendező bizottság drapériákkal és virágokkal ékesítette fel, Szabó Géza arcképét pedig feldíszítve, emelvényre állította. Varga Ferenc főgimnáziumi tanár, világi alelnök vezetésével egy bizottság hívta meg a lakomára az ünnepeltet, akit az egybegyűltek a terembe lépésekor lelkes éljenzéssel fogadtak és felállással tiszteltek meg. — A virágokkal feldíszített hosszú fehér asztaloknál 186 an ültek. Az asztalién Szabó Géza tb. pápai káplán, szászvári plébános mellett Vesztet gombi István világi elnök és Varga Ferenc v. alelnök foglaltak helyet. Az első fogás elköltése után dr. Zsigmond Ferenc ügyvéd, az Olvasókör ügyésze emelkedett fel és elmondotta remek ünnepi búcsúbeszédjét, melyet viharos éljenzés követett. Ezután megindult a felkö- szöntők árja. Szebbnél szebb beszédeket hallottunk kiváló -szónokok ajkairól, amelyekben különböző szempontból emelték ki a szónokok Szabó G. kiváló érdemeit, aki az est folyamán többször felelve a felköszöntőkre, ragyogtatta ékesszólását. A közönség ajándékát, egy értékes aranyláncot Wendl Istváu lelkes beszéd kíséretében nyújtotta át ’az ünnepeknek, aki ezért meghatva mondott köszönetét. A*, említetteken kívül felköszöntőt mondottak még:’ Mikula Dezső polg. isk. tanár, Szentioáuyb József káplán, Frei János tekintélyes polgár, Horváth Ignác igazgató tanító, Mayer Lajos hittanár, Szulimán György, Lefler István és Taksonyi János polgárok, Molnár József gazdasági titkár, Padányi Andor kir. tanfelügyelő, Boross István uradalmi Inspektor és még mások. Lakoma alatt Garay Lajos zenekara játszott. — Tiltakozás az uj adótöt vény ellen. A fővárosi iparos és kereskedő-egyesületek, valamint a polgári társaskörök, a vidéki hasonló testületek és körök bevonásával múlt vasárnap d. u. 3 órakor a „Fővárosi Vigadó“ nagytermében országos nagygyűlést tartottak, hogy felemeljék tiltakozó szavukat az uj adótörvényeknek az 1913. évben való életbeléptetése, valamint a betegápolási pótadó felemelése ellen, továbbá, hogy állást foglaljanak az uj adótörvények összes sérelmes rendelkezéseinek megváltoztatása mellett. Az Országos Iparos Szövetség is csatlakozott a moz: galomhoz és vezetőségéhez. Gelléri Mór királyi tanácsos, elnök vezetésével, ki is felszólította az ország összes ipartestületeit csatlakozásra. A szekszárdi ipartestület is készséggel tett eleget a felhívásnak és a következő sürgönynyel fejezte ki csatlakozását: „Az adótörvények elhalasztása és revíziója tárgyában megindított mozgalmat helyeseljük, az akcióhoz egész lelkesedéssel hozzájárulunk. A szekszárdi ipartestület nevében : André István elnök. — Betétszerkesztök kirendelése. Az igaz ságügyminiszter Doniján Miklós - mezőkászonyi kir. járásbirósági betétszerkesztő telekkönyvvezetőt a paksi, Verb János paksi kir. járásbirósági, önálló működési körrel felruházott betétszerkesztő írnokot a mezőkászonyi járásbírósághoz, mint telekkönyvi hatósághoz rendelte ki. — BuCSU-estély. A volt tolnai káplánnak, Marion Sándornak tengelici plébánossá történt kinevezése és Tolnáról leendő, eltávozása folytán bucsulakoma volt, melyen az uj plébános barátai nagy számmal vettek részt. — Népmozgalmi adatok Szekszárdon. Az elmúlt évben születés 388 volt, ebből 202 fiú, 186 leány, házasságot kötött, 167 pár. Meghalt szekszárdi lakos 302, Vidéki a kórházban 179 összesen 481. — Helypénzszedési jog bérbeadása. Bonyhád nagyközség a hdlypénzszedési jogot bérbe adta Krausz Salamonnak évi 5050 korona bérösz- szegért. — Felolvasás a múzeumban. Dr. Szalay László belügyminiszteri fogalmazó, főispánt titkár folyó hó 12-én vasárnap este fél 9 órakor az intelligens közönség részére felolvasást fog tartani a balkáni eseményekről. — Dr. Szalay a katonai dolgokban kiváló szakférfiú és állandóan foglalkozik ezekkel, minélfogva hivatott magyarázója lesz a mostani balkáni eseményeknek s igy intelligens közönségünk nemcsak élvezetes, hanem tanulságos előadásban fog részesülni. Belépti-dij. nincs. — Kéretik a közönség, hogy 15 éven aluli gyermekeket ne hozzon magával. — A debreceni titokzatos merénylet. Ezen a címen sokat írtak arról a valóban titokzatos merényletről, mely állítólag özv. Gyomlan Kál- mánnéval történt meg. Bennünket annyiban érdekel a titokzatos eset, mivel annak szereplője özv. Gyomlay Kálmánné szül. Halász Erzsébet szekszárdi születésű, kinek édesatyja Halász József vármegyei főszámvevő, 48-as honvédőrnagy , férje pedig a bátaszéki közalapítványi uradalomban írnok volt. — Ner.eslelkü adomány. Grünwald Lajos nagybérlő, jelenleg budapesti lakos, a faddi sze- génysorsu iskolásgyermekek felruházására a karácsonyi ünnepek alkalmából 60 koronát adományozott, mely nemes tett annál is inkább elismerésre méltó, mert nevezett bőkezű adakozó Fadd községből végleg eltávozott, s ennek dacára a szeretet ünnepén nem feledkezett meg szülőföldjének még más vallásu szegényeiről sem. Itt említjük meg, hogy a Faddi Takarékpénztár 1911. évi tiszta nyereségéből ugyancsak a fenti jótékony célra 5 koronát szavazott meg, mely adományokért ez utón is hálás köszönetét fejezi ki a faddi plébánia hivatal. — Tisztujiitás a bonyhádi Protestáns Körűen. Három évi működés után a bonyhádi Prot. Kör most ujitotta meg először tisztikarát. Bony- hádon ez a kör a legnépesebb, ennek van egy - szersmind ott legnagyobb táncterme, játékterme, kuglizója 8tb. — Elnök újból Gyalog István főgimnáziumi igazgató, alelnökök : Wikkert Lajos tanító, Feill Henrik tanár, főjegyző : Demiány Ervin tanár, aljegyzők: Kiss Sándor és Rhorer János tanítók, pénztáros: Knábel Vilmos tanító, ellenőr: Löb János, vigalmi bizottsági elnök: März Konrád tanár, gazda: Lehmann János, könyvtáros: Löber János. — Jogászok mulatsága. A pécsi püspöki j dg akadémia polgársága a, „Jogász Segély ző Egylet“ javára január 22 én báró Biedermann Re- zsőné védnöksége alatt zártkörű táncestélyt rendez. — A döbröközi polgári olvasókör közgyűlése. A döblöközi polgári olvasókör folyó hó 5-én tartotta rendes évi közgyűlését, melyen a következőket tárgyalták: Vincze Ferenc pénztáros évi jelentését tudomásul véve, részére a szokásos fel - inentvényt megadták. Azután következett a tiszt- ujitás, melyen elnökké újból Vicze János gazdálkodót, a körnek 20 éven át buzgó és közszeretetben álló elnökét, választották elnökké, — ki bár a megtiszteltetéstől egyéb elfoglaltságai miatt is szabadkozni próbált, — a köri tagok részéről megnyilvánult általános óhajra az elnökséget újból el is vállalta, amit a közgyűlés lelkesedéssel vett tudomásul. Alelnök lett: Nova- kovszky Mátyás, ellenőrök: Gilik Sebestyén és Ár József, jegyzővé Márton János nyug. mozdonyvezető választatott meg. Választmányi tagokká az eddigiek lettek újból megválasztva, újnak Törő József választatott be. |—Szabó Károly tett még indítványt s az után Vicze János elnöknek 20 éves elnökségében, Gilik Sebestyén, Ár Mihály ellenőröknek és Novakovszky Mátyás alelnüknek pedig 15 éves tisztükben teljesített odaadó szolgálatukért jegyzőkönyvi köszönetét mondva, lelkes hangulatban ért véget a közgyűlés. — KÖZÖS Címer. Magyarország közös címerének használatát a m. kir. belügyminiszter a Lloyd Hitelvédő Egyesületnek, Bpest, Andrássy-nt 24., engedélyezte. — Felújított kath. kör és népszövetség. Tolnamegye egyik szépen magyarosodó községé - ben a róm. kath. kör a pangás szélén állott, a kath. népszövetséggel együtt. A kör választmánya már a feloszlató gyűlést hirdette ki. Az ott megjelenő uj plébános lelkes szavaira azonban oly szervezkedés történt, hogy a kör tagjai jóval megszaporodtak. Világi elnök lett Rieger Nándor kántortanitó, jégyző : Oberritter Aladár osztálytanító. — A kör a biró házában csinos és tágas lakást rendezett be s megkezdette kulturmissió- ját. — Az uj plébános, Éber Géza a kath. nép- szövetségi tagok számát épen tízszeresére fokozta s újra szervezte. Hívei lelki restaurációja céljából folyó hó 13-án 7 napra terjedő missiót rendez, két redemptorista atya közreműködésével. — Bezárt iskolák. Tolnán a gyermekek között elterjedt járványos betegségek (kanyaró, vörheny) miatt az iskolák még mindig zárva vannak.