Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-21 / 29. szám

6 domány éhes és szomjas orvos folytonos munká­val van elfoglalva. Komoly szerepébe nagyon jól beleélte magát s minden igyekezetével azon volt, hogy szerepét jól oldhassa meg s ez sikerült is neki. Neje Cecil, kit Gyenei Bözsike személyesí­tett, egy nagyon kedves megjelenésű leányzó. Játéka kifogástalan, rendetlensége a szinpadon költőies, egyebekben pedig a leggondosabb házi­asszony volt. Sok tapsot aratott. Hotter Mariska az orvosék szobalánya nagyon szépen játszott. Véghetetlen keresztényi türelmében folyton duz­zogott és perelt, végül már a felmondással fenye­getőzött, de most is győzött a .... türelem. Csak aztán menyecske korában se hagyja el a keresztényi türelme, ha majd olyan rendetlen férfi oldalához szegődik, mint a milyen rendetlen úrnője volt neki most a színpadon. — Most újra találkozunk a nagyágyúval: Vittenbárt Lászlóval, ki a vén Balancurt magánzót játszotta. Közön­ségünk régen nem kacagott annyit és oly jóízűen, mint ezen a játékon. Annyit már most is meg­jósolhatunk, hogy ez a fiatal ember előbb utóbb nélkülözhetetlen lesz a szinpadunkon. A hölgyek kitűnő játékukért csokrokat is kaptak, végezetül pedig többször zajosan kitapsolták őket. — Az egész dolog ügyes rendezése Antal István érdeme, ki sokoldalú elfoglaltsága mellett sem riadt vissza ezen két nehéz darab betanitásától. Sokat fára­dozott, inig ezt a sikert elérte, azért fogadja ez utón is az egyleti elnökség hálás köszönetét. — A súgó szerepét Inhóf József vállalta magára s hogy a darab fennakadás nélkül ment, abban neki is van érdeme. Köszönet érte. — Az összes bevétel volt 211 kor. 10 fillér Az előadás után tánc következett, mely csak a reggeli órákban ért véget. Felülfizetésekből a következő összegek folytak be: Varga József, Herczog Elemér, Mar­ton Sándor, Stern Árpád, Perge József 1 — 1 K, Szeitz József, Lakos Lajos, ifj. Gyeney Sándor, Fáy Zoltán 60—60 fillér, Maixner Antal, Kákonyi Gyula, Reményi Béla, ifj. Kosztolányi József, özv. Heiliger Ferencné, Buday József őrsvezető, Harnisch János, Molnár István, Róth János és Hering Sándor 40—40 fillér, Gallé Rezső, Korn Gusztáv és Teuerling Adám 20—20 fillér, — Fogadják mindnyájan az egyleti elnökség hálás köszönetét. — Nyári mulatság. A legyeli polgári edvasó- egylet a vidéki ifjúsággal együtt, folyó hó 28 án saját könyvtára javára, a lengyeli Anna fürdőnél nyári mulatságot rendez. Beléptidíj : személyjegy 60 f., családjegy 4 K. Kezdete este 6 óra- .. Feli'dfizetések köszönettel fogadtatnak. — A szekszárdi Önkéntes Tűzoltó Testület nyári mulatsága. Az önkéntes Tűzoltó Testület vigalmi bizottságának folyó hó 18 án tartott ülése, melyen Bocid Vilmos főparancsnok elnökölt, ki mondotta, hogy a Testület pénztára javára augusztus hó 4-én, kedvezőtlen idő esetén 11 én, tombolával egybekötött nyári táncmulatságot ren­dez a Polgáii Olvasókör helyiségében. A talp alá valót Garay Lajos kedvelt zenekara szolgáltatja. Belépő dij személyenként 60 f. Kezdete 8 órakor. — Jótékony müvészestéiy. Bátaszék nagy­község intelligentiája Joó Karoly ottani kántor vezetésével a f. évi augusztus 18-án jótékony célú hangverseny és szavaló estélyt rendez. Az estély műsora a következő: 1. Prónay Antal: Rákóczi zálszlója. Melodráma. Zongora- és énekkarkiséret- tel előadja: Wendl Gyula. 2. Schubert: A vándor. Zongorakisérettel énekli ; Csukly Kálmán. 3. Moszkovszky : Valse brillante. Aus-dur. Zongorán előadja: dr. Vörös Nándor. 4. Chas. H. Gabriel: Secret Prayer. Zongora-, harmonium- és zenekar- kísérettel éneklik: Joó Károly és Joó Miklós. 5. Felix : Fantasie, Verdi Trovatore, Zongorán előadja: dr. Vörös Nándor. 6. . . . Magyar dalok. Zenekarkisérettel énekli : Csukly Kálmán. 7. Jós. E. Howard. I wonder who’s kissing her vow Valse, amerikai operettből. Zongora- és zenekar­kisérettel éneklik : Joó Károly és Joó Miklós 8. . . . Magyar nóták. Zongorán előadja: dr. Vörös Nándor. A mulats got az Iparos olvasókör helyi­ségében tartják meg s a jövedelemből a cigány gyerekeket fogják a télre felruházni. TANÜGY. A késmárki áll. felső keresk. iskola értesítője. A kcsinál ki állami felső kereskedelmi isko­lának hozzánk beküldött értesítője alapján t. olva­sóinkkal a következőket közöljük: Kz iskolába felvétetnek oly tanulók, kik a felső nép skola lll-ik, a polgári- és reáliskola vagy a gimnázium IV. osztályát (a latin nyelv­ből nyeri osztályzat nem jő tekintetbe) sikerrel elvégeztek. A Ili ik évfolyam befejezése után a tanulók érettségi vizsgálatot tesznek. Kzen bizo*­TOLNAMEGY El KOZ N v nyitvány alapján elnyerik az egyévi önkéntességi jogot és alkalmazást nyernek üzletekben gyárak­ban, biztositó- és pénzintézeteknél és mindazon hivatalokban, melyeket az 1883. évi I. t c előt­tük megnyitott. Beléphetnek a kereskedelmi és gazdasági akadémiákba, a vasúti, posia- és táv irda tiszteket képző vagy a közigazgatási (jegyzői) tanfolyamokba, esethg kiképezhetik magukat felső kereskedelmi iskolai tanárokká. Felvételi dij 10 korona, tandíj éppen u«y, mint az összes hazai állami f« íső k-resk. isko Iákban 100 korona, amely összeg részletekben is fizethető. Az összes tandíjaknak egynegyed részét az érdemeseknek elengedik. Ez iskola konviktussa] van összeköive-, amelyben a tanulók havi 24 koronáért ebédet i s vacsorát kapnak. A tanulók privat házakban I ik- nak, ahol szállást reggelivel, uzsonnával stb. vei havi 16—28 koronáért kapnak. A Uonviktusban évenként 150 tanuló étkezik. A német nyelv tanítására igen nagy gon dot fordítanak. Minden osztály tanítványai m g osztva, a kezdők és haladók csoportjában t.-lát­tatnak s azonfelül díjmentesen nemet nyelvi tár­salgási gyakorlatokban is részesülnek s murán a város lakosságának egy része nem -t anyanye . ü, a tanulóknak elég alkalma nyi ik e vdng ' <4v elsajátítására. Az iskolával kapcsolatos egy női !<•' sk tanfolyam, polgári fiú- és kereskedő tanonciskola A felső keresk. iskolákban a felvétel és beiratás ugyan julius 1-től 5 ig tart, de levelbeb jelentkezéseket — tudtunkkal — a vakációban is elfogadnak és az elkésetteket most is felvesz k. Ez intézet iránt érdeklődő olvasóink bővebb felvilágosításért forduljanak az iskola igazgaió ságához Késmárkon KÖZGAZDASÁG. Késő őszi zöldtakarmányok. Minden gazdának törekedni kell arra, hogy kora tavasztól késő őszig zöldtakarmány álljon rendelkezésére, mert ha ősszel korán kezdi a száraz takarmány etetését, hamar elfogy szénája s tavasszal nem lesz mit etetni állataival. Oda kell tehát törekedni, hogy erre alkalmas mag­vaknak julius, augusztus, szeptember elején tör­ténő elvetésével a fagy beálltáig mindig zöld- takarmányféléket, ajánljuk mint olyanokat, melyek késő ősszel kitűnő zöfil takarmány ok at szolgál­tatnak. A köles az, amely rendkívül gyorsan fejlő­dik s az elvetéstől számított 60—6Ó nap múlva kaszálható. Elvetendő tehát augusztus hó folya­mán vagy esetleg szeptember első napjaiban is. Bármely növény után vethető, de különösen jól sikerül bíbor here, csalámádé után, kevésbé őszi kalászos után. Tekintettel azonban arra a küiül- ményre, hogy arról a talajról, melybe a kölest vetjük, már egy aratást, —- lett légyen az lóhere, csalamádé stb. — már levettük s igy talajunk nem igen van olyan erő állapotban, hogy egy másik növényt is fejleszthessen, nagyon célszerű vetés előtt 100—150 kg. szuperfoszfátot kiszórni és elszántani. Magját sorba kell vetni 15—20 cm. sortávolságra, amely esetben 18—20 liter magra van szükségünk, szórva vetésnél pedig 20—30 literre A mag alátakarása kötött talajon 1 és fél, laza talajon pedig 2 és fél cm mélyre történjen. Kaszálni bugájának kihányása kozd,-tón kell ; zsombolyázásra alkalmas, szénáivá is szál látható. 1912 julius 21. A fehér mustár is kitűnő zöldtakarmányy szintén rövid tenyészidővel bir s augusztus végén* szeptember elején Vethető. Kaszálni virágzása kezdetén kell, szénává nem tszántható, zsombo­lyázásra nem alkalmás, ezért is csak kisebb terü­letre vetendő ; kát. holdanként 12—14 kg. magra van szükség. A tavaszi takarmány borsó és őszi árpa keveréke is kitűnő késő őszi zöldtakarmányt ad. E keverék 100 liter borsó és 50 liter őszi árpa keverékéből létesítendő. Valamennyi közül ez igényel legkevesebb meleget, tehát mindaddig kaszálható, amig fagy be nem áll. Kedvező idő­járás esetén a borsó 40—55 nap múltával virá­gozni kezd s ilyenkor kaszálandó. Télen a borsó kifagy, az árpa azonban kora tavasszal kaszálható. A gazdáknak oda kellene tehát töreked­niük, hogy ezen most említett késői takarmány­félék egyik-másikának elvetésével késő őszi zöld­takarmány szükségletét fedezze. — A szőlők álla; óta. A szőlészeti és borá­szati felügyelők a következő minket is közelebb­ről érdeklő jelentéseket tették a szőlők állapotáról. Soproni kerület. A szőlők legnagyobb része el- virágzott. A viragzfisi időszakban sok csapadék, helyenként jégverés is volt. A szőlőmoly érzékeny kárt okoz a Fertő mentén, fé'ő, hogy a sok me­leg eső után. a peronospora is elszaporodik, a fürtökön máris konstatáltatott. Gyenge középter­més várh; ó. Pápai kerület. A szőlők legnagyobb része elvirágzott. Molykár sikfekvésű szőlőkben eddig mintegy 15—20 százalékra, hegyi szőlők­ben pedig 5—6 százalékra tehető. Peronospora az elmúlt esős időszakban nemcsak a levélen, de a fürtön is rohamosan jelentkezik s különösen sikfekvésü szőlőkben eddig is nagyon jelentős kárt tett. Lazább talajú szőlőkben szokatlan mér­tékben tünilc fel a firkáló bogár álcájának kár­tétele is. Sik fekvésű szőlőkben rossz, közepes, hegyi szőlőkben közepes termés járható. Tapolcai felügyelőség kerülete. Kedvező időjárás mellett a szőlők virágzása befejeződött; a moly szórvá­nyosan fellépett ugyan, de nagyobb károkat -meg nem okozott. Peronospora az egész Zala vármegyében fellépett, ez ideig azonban nem nagy kártétel észlelhető. A harmadszori permetezés és rézkénporuzás folyamatban van ; a szőlők fejlő­dése kielégítő. A muukásviszonyok igen rosszak. Középtermés .várható. Óbor készlet nincs. Ujbor­készlet csekély, hektoliterje 60 — 64 K. Szekszárdi kerület. Az időjárás a szőlő fejlődésére kedvező, a peronospora és a szőlőmoly szórványosan 1 el­lepett, de .nagyobb kárt még nem tett. Tekin­tettel azonban a téli és tavaszi fagykárra, csak gyenge középtermés várható. Ujborkész'et hekto­literenként 52—60 K. Pécsi kerület. A virágzás — kedvező időjárás mellett — legnagyobb vészt befejeződött s a szőlő jól kötött. A peronospora a lombozaton már fellépett, a fürtön ezidőszerint még nem konstatáltatott Szőlőmoly eddig gyéren mutatkozott. Általában közepes, heiyenkint jó ter­més várható. Borárak 44—60 korona közt vál­takoznak. Általában gyenge, közepes termés vár­ható mindenütt s a borárakban a múlt évihez képest nagyobb emelkedés. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. — Sz kszárdi Kisgazda Egyesületnek. Szuliman György, a szekrzárdi kisgazdapárt ügyvezető igaz­gatója a T. és a K. legutóbbi száraábau a közvélemény fel­világosítása céljából lapunkat támadja. Mi, akik a közérdek nézőpontjából és szempontjából a közzel vonatkozásban levő dolgokat és eseményeket figyelemmel kisérjük és szükség szerint kritizáljuk, természetesnek találjuk, hogy bennünket is kr itjzálnnk. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy az álta­lunk ügytuzgóságáért és tevékenységéért nagyra becsült »Kisgazdapárt«: ügyvezető igazgatója egy-két közleményünk célját félreértbe te, mert lapunk egész iránya ellene szól arnak, mintha mi őt, vagy a kisgazdapártot üldözni vagy gúnyolni akarnánk. Egyes egyén, vagy szőkébb egyesületi, vagy osztály érdek mellt tt nem exponáltuk se ha magunkat, de minden jogos érdéiet megvédtünk mindig A magasabb köz- érdet domináló határain helül szolgálhatjuk csak a sző­kébb osztály vagy egyéni érdeket. Azonban a szabad kritizál jogát meg kell óvnunk mindig, mindenkivel szemben s 'gy nem veheti rossz néven a kisgazdák egyesülete, ha neki sem helyeseljük minden eszmé­jét, mert pl. a városi tisztviselőiének sem az o érd a kük- bem állottunk csupán a nyugdíj kérdésben a pártjukra, ha­nem a köz, a város érdekében. Egyébként örömmel látjuk, hogy a k’sgazda egyesület városi segélypénz nélkül is boldogul, mert ez is igazolja állás­pontunkat. Un a kisgazdák egyesületének tagjai, amit remélni merünk, és Szuliman György olyan becsüléssel és jó indulat­tal van és lesz irányunkban, mint mi velük szemben, úgy . egymásra nem lehet panaszunk. Még csak egyet Lapunk szerkesztője egyátalán nem helyesli, ha valakit közügyben s a szóban forgó is az volt, szóllási és szavazati joga gyakorlásában korlátozzák. A mint közügy volt a polgári iskola ügye is, melyben lapunk szerkesztője, mint városunk kulturális' fejlődésének barátja, egyénileg érdekelve pláne anyagilag egyáltalán néni volt. Egyéb iránt szolgálják urak és kisgazdák városunk ügyelt közösen és önzetlenül és ne törekedjünk a két osztály között ellenséges állapotokat teremteni. Ezt kívánja merj a foözé rdek.

Next

/
Thumbnails
Contents