Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-18 / 7. szám
XL. évfolyam ____ 7. szám Szekszárd, 1912 február 18. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bererédi István-utcza 6. sz.. hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendő!: Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Upirár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő Főtnnnkatars BOOK VILMOS HORVÁTH IGIiACZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon ! Előfizetési ár:. Egész évre 12 K, V» evre 6 K. \* évre 3 £ Számonként 24 tillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 ülté*Tolnnunrmeíye pénzintézeteinek kérelme o vármegyei alapok elhelyezése iránt. Tolnavármegye pénzintézetei körében megindult mozgalom, s ennek keretében tartott értekezlet, a vármegyei alispán úrhoz, úgy a legutóbb megtartót törvényhatósági bizottsági ülés elé, azon kérelmet terjesztette elő, hogy a vármegye által kezelt közalapok, melyek eddig az országos központi hitelszövetkezetnél, de meg főként a két szekszárdi pénzintézetnél vannak elhelyezve, arányosan helyeztessenek el a Tolna vármegyei összes pénzintézeteknél, amelyek a maguk hatáskörében fontos gazdasági hivatást teljesítenek. Megszivlelésre méltó nagyfontosságu kérelme ez a vármegyei pénzintézeteknek, melyeknek törekvése és feladata nemcsak oda irányul, hogy részvényeseinek osztalékot juttasson, hanem, hogy kielégítse a vidéke lakosságának igényét, úgy a tőke elhelyezése mint hiteligénye iránt; — s megfelelnek azon erkölcsi iránynak, amellyel a vidék fejlődését és felvirágoztatását elősegítik és megteremtik. Eddig a vármegye által kezelt alapok az országos központi hitelszövetkezetnél, a szekszárdi takarékpénztárnál és a Tolnamegyei Takarék és Hitelbanknál, vannak •elhelyezve, s melyeknek összege mintegy 3—5 millió koronát tesz ki. Ezen intézetek nagyszabása, előkelősége, megbízhatósága és könnyen hozzáférhetősége indította a vármegye törvényhatóságát, hogy az általa kezelt pénzeket, az 1877. évi XX. t.-c. 291. §-a alapján itt helyezze el, s ezzel mintegy kötelesség- szerű feladatot is teljesített a vármegye székhelye és központja iránt, mert a nagybetétek által nagyon megkönnyítette azoknak pénzpiacát, azok nagyobb forgalmával nemcsak a székváros pénzintézeteit maga a város erkölcsi fejlődésére emelték, és virágoztalak ; — hanem a fejlődéssel járó forgalomhoz mérten, erősen hozzájárulnak a •pénzintézetek; a város anyagi részének emeléséhez és terheinek csökkentéséhez a községi pótadóval, mert maga ezen említett két szekszárdi pénzintézet az 1911. évben 16.163 korona 78 fillér községi pótadót fizetett. S ha mindezeket méltányoljuk, el kell ismernünk, hogy Tolnavármegye székhelyének Szekszárdnak mind erre nagy szüksége lévén; — de nem szabad ezáltal megfeledkezni Tolnavármegye törvényhatóságának, Tolnavármegye többi pénzintézeteiről, az azokat magában foglaló, s a virágzás felé törekvő községeiről sem, melyek nemcsak édes gyermekei a vármegyének, hanem hűséges támogatói, s nagyobb vármegyei terhet hordozó tényezői mint maga Szekszárd. Hogy megbizhatók-e ezen vidéki pénzintézetek, a vármegye alapjainak elhelyezésére? —- bátran mondhatjuk, hogy igen, mert mutatják a legnagyobb részben azok évtizedes múltjuk s hogy azok élén is állanak olyan férfiak, akik az intézetük élére állítják becsületüket és vagyonukat. De ha még kell, van még más garantia is, ami teljes és nyugodt biztositéka lehet a vármegyének, ugyanis a nyerendő betétek ellenértékéül, minden vidéki intézet adhatna az általa kiadott, s ingatlanokra elsőhelyre bekebelezett, hosszabb lejáratú törlesztéses kölcsönök kötvényeit biztosítékul. Ezen leteendő biztosíték, i a ugyan kell, nem ad kezelési nehézséget, csak egy kevés munka- többletet, amit szintén jóindulattal honorál a vidék. Ha tényleg, a vidéki pénzintézetekhez helyeztetik ki tőke, ennek kezelése sem okoz kezelési nehézséget, n ert a 3 betéti könyv helyett kezeltetik 17, tehát a tőkekönyv lapja csak 14-el szaporodik, s ha momentán szükséges nagyobb összeg, azt 24 óra alatt a vidéki intézetektől ép úgy be lehet szerezni, mint a központból, mert van távirda és telephon, s átutalás utján már a következő vonat hozza a postát, s 24 óra alatt Budapestről is rendelkezésére állhat a vármegyének a pénz. Hogy mennyire jogos kérelme ez a vidéknek, bizonyítja a belügyi tárca költség- előirányzatának tárgyalása alkalmával felhozott érvelés, mely mind oda irányul, hogy a községi adminisztráció az állam és a vármegye számára sokkal nagyobb szolgálatokat tesz, mint a városi, most hiába építjük ki közigazgatási szervünket felülről, ha nem lesz a községnek kellő anyagi helyzete. Községeink pótadója átlagban véve sokkal nagyobb, mint várakozásainknak, átlagban vett pótadója. A városok csak egy kis területen végzik a közigazgatásnak reájuk utalt feladatait, mig a községek az ország legnagyobb területén, s mégis a városok azon címen, hogy állami, 'megyei és kulturális íunktió- kat végeznek, nagymérvű államsegélyhez jutnak; — se cimen pedig a községek semmi támogatást nem élveznek. Ha tehát az állam részéről a községek semmiféle segélyt nem kapnak, nyújtson segélyt a vármegye olyképen, hogy a kezelése alatt álló mintegy 3—4 millió korona készpénzt, a vármegyei összes pénzintézetek között arányosan felosztva helyezi el betétül ; — s ezáltal a vidéki pénzintézetek nagyobb és könnyebb lendületet kapva, nem csak a hitelt kereső gazdaközönséget szolgálhatja ki előnyösebben, hanem mérlegét növelve, erősebb anyagi hozzájárulással segiti elő községeinek helyzetét, annak anyagi és erkölcsi fejlődésével biztosítja az előre haladását, s a vármegye járási székhelyeinek, nagyobb és fontosabb jelentőségű községeinek, a fejlődéssel járó súlyos terhein, ha csekély részben is, de könnyítve lesz. Veszprém vármegye már belátta, a vármegyebeli pénzintézetek eme jogos kérelmét, s közel múltban meghozta határozatát, hogy a kezelése alatt álló alapokat, arányosan, a vármegyebeli összes pénzintézeteknél helyezi el betétül. Tehát nálunk sem lehetnek nehézségek. Várkonyi Imre. Tanitóink. Irta: Hermann Frigyes Minden újságolvasó ember tudja azt, hogy a legutóbbi időkben a tanítóság és a kormány között differenciák támadtak. Ezek a differenciált abban csúcsosodnak ki, bogy a mi tanítóságunk kér, a kormány pedig nem ad. Tanítóságunk kéri — noha követelni is volna joga — hogy az . állam, a kormány, rendezze a fizetési viszenyo- nyolcat, olyképpen, hogy legalább is, a meg élhetése lehetséges legyen. Az állam, a kormány pedig azt mondta, hogy a tanítóság helyzetének megjavítására nem tehet és nem is tesz semmit, mert nincs erre a célra: pénz I Ezt a bölcs kijelentést gróf Tisza István cselekedte meg és apródjának melléje szegődött a: >líudapesli Hírlap. < Tanítóink megtudva azt a meg nem fellebbezhető „döntvényt“ mit tehettek mást, mint belenyugodtak látszólag a megváltoztathatatlanb* és belehelyezkedtek az állami úgynevezett > pás sitt resilencia«-\)3i. Vagyis, hogy nem dolgoznak, nem tesznek, nem tanítanak többet, mint éppen annyit, amennyit a „forsrift“ diktál. Ez idáig a tény, a való igazság. Erre vonatkozólag volna egynémely megjegyzésem, amelyek talán pro és contra is esetleg »figyelemre méltók« lennének, Mindenekelőtt azonban legyen szabad kije^ lentenem, hogy ezen ténykedésem nem aka „minden lében kanál“-oskodás lenni; ne mondja azt senki se, hogy semmi közöm sincs a tanítósághoz és annak érd-ekeihez, mert igen is van közöm hozzá, éppen annyi mint bárkinek, Mert nekem is van gyermekem, akit ha az Isten megtartja, a, tanítók tanítani fognak és akiből — az Isten ne adja még tanító is lehet. Első sorban is magával a tanítósággal óhajtanék foglalkozni. Ki a tanító ? Ugyebár az, akire szemünk fényét, mindenünket, gyermekünket, saját vérünket, megtestesült énünket rábízzuk, hogy azt tanítsa-, hogy természetadta észtehetségét fejlessze csiszolja annyira, hogy a társadalom tülekedésében helyt állhasson. Legyen egy épület bármilyen szép, bármilyen impozáns, ha az alapja rossz, előbb-utóbb összedől. Mit cselekszik a tanító, amikor tanítja a gyermeket ? Megveti a gyermek műveltségének, tudásának későbbi existenciájá- nak alapját, amelyet ha elront, azt kijavítani, helyrehozni emberi hatalom nem képes. Ez tagadhatatlanul igy van, ezt elismeri még á legsötétebb elméjű analfabéta is. És ha ez igaz, akkor igaznak kell lennie annak is, hogy a társadalomnak a legfontosabb tényezője, legtiszteletreméltóbb faktora a tanító, illetve annak kellene lenni. Más országokban az is, csak nálunk, ebben á un ferde, egyoldalú, magyar társadalmunkban nem az, jobban mondva nem tartják annak, mert hisz nap-nap után látjuk, hogy még az a napidijas Írnok is nagyobb urnák tartja magát egy diplomás tanítónál. Hogy máshol ez nem igy vau, azt bátor leszek bizonyítani. Hivatkozom — saját külön nézetem szerint — a legnagyobb, a íeg- puritánabb, a legbecsületesebb, a leghazaszeretőbb, a legbátrabb, a legbölcsebb és a legszerényebb emberre, a németek dicsőséges hadvezérére gróf Moltke marsallra. Amikor kitűzött életcélját elérte, amikor a franciák által bitorolt német Elzászt és Lotharingiát egy rémséges, véres háború, titáni harcok után visszavette, hogy egyesítve (egyen minden ami német és hogy meg legyen bosszulva az a sérelem amelyet Napoleon ejtett az egész világon, de különösen a németeken, akkor amikor az egész világ bámulata, csodálata, a német népnek az imádásig menő hódolata közepette bevonult a németek büszke császárvárosába, akkor, amikor a német császár sírva, a boldogságtól sírva csókolta meg ezt a kis borotvált arcú szürke emberkét, amikor egy császár, egy német császár, az egész német nemzet nevébe a megköszöni egy egyszerű katonatisztncK,
