Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-22 / 51. szám

2

a régebben szokásban volt fogyasztási adók bérbe-, adásánál előforduló visszaéléseket, melyek épen erkölcsi alapjában támadták es rontották meg sokszor a népet, tönkretevő ezzel a tanítóságnak sokszor évtizedes népnevelői fáradságos munkásságának eredményét. Végül kérte a képviselőt a kérvény elfogadására és arra, hogy a tanítóság érdekeinek előmozdítására minden lehetőt megtenni kegyeskedjék. Egyben kérdést intézett hozzá arra nézve, mi a véleménye,, hogy e mai politikai zűrzavarból mikor és hogyan fogunk kibontakozhatni ? és mi a véleménye, hogy a törvény- hozásunk mai módjának karhatalom és csonka parlament mellett jó vége lehet-e?

A képviselő ur a tanítók küldöttségét tőle megszokott nagy előzékenységgel fogadta A kérvényt átvette ugyan, de kijelentette, hogy mint ellenzéki képviselő társaival szolidaritásban mind addig nem megy a képviselőházba, raig az szuronyok közt tárgyal. így nincs módjában, hogy a kérvényt azonnal rendeltetési helyére juttassa. De i géri, hogy amint a helyzet változik, minden kor teljes erejéből fogja ezután is előmozdítani a tanitóság anyagi érdekeit, mert meggyőződése, hogy a nép, a nemzetnevelés és művelés nagy- fonto.sságu ügyét csak úgy emelhetjük, ha a tanítóságot emeljük. A hozzá intézett kérdésekre úgy nyilatkozik, hogy a jövőbe tekinteni nem lehet, Ú már régóta nem tartotta helyesnek a dolgok folyását, hanem szükségesnek látta volna, hogv az ország két pártjának módot kellett volna keresni és találni annyira való megegyezésre, hogy a törvényhozásnak legalább rendes törve nyes formáit megtartották volna. Hogy mi lesz a törvényhozásunk mai módjának következménye, azt előre tudni nem lehet, de nagyon tart attól, hogy a mai rendkívüli feszült helyzetnek egy általános nagy összeomlás lesz a vége.

A tisztelgés a képviselő ur éltetésével végződött.

POLITIKAI HÍREK.

Nem adózunk. Ez volt a lefolyt hét politikájának is a gerince. Mert tagadhatatlan, hogy szép magyar hazánkban ennél népszerűbb jelszót nem ismernek társadalmi állás és pártpolitikai kiilömbség nélkül. — Ezzel szemben azonban az államtól várnánk és követelünk mindent. Az egész adóháboruból azonban érdekes tanulságot vonhatunk le a mi közmorálunkra vonatkozólag. — Teleszki János pénzügyminiszter egyik beszédében olyan kijelentést tett, hogy: megengedem, nem volt politikus az eljárásom az uj adótörvény ellen megindult mozgalommal szemben, amikor megmondtam már a kezdetekor az igazai, hogy az életbeléptetéstől él nem tekinthetek. Leszögezendő tény, hogy Lukács és társai, a mai politika önkényes urai, ime illetékes beuallás széliül, nyilatkozataikban és tetteikben politikusok, olyan politikusok, akik az igazzal ellenkező fogalom szerint szólnak és tesznek. Köszönjük a beismerést, amit egyébként már tudtunk, mert hisz Tisza és Lukács óta van külön privát, külön társaséleti és külön u. n. politikai becsület és becstelenség. 0 előttük a becsület egy volt, alfája minden egyéni és társadalmi s legfőkép politikai szereplésnek. — Hogy pedig a pénzügy- miniszter nem annyira az igaz mondás kedvéért mondotta ezt is, s hogy nagyon is jó politikus, mutatja nesze semmi, fogd meg jól felelete, — amennyiben nyilatkozata szerint az uj adótörvény életbe lép ugyan, csak az adók kivetését nem rendeli el, csak a mai közgazdasági depresszió megszűnte után, de mint mondja, ő igen nagy optimista s erősen hiszi, hogy ez még 1913. évi julius 1-seje előtt be fog következni. Más szóval biztosra vehető, hogy legalább a pénzügyminiszter konstatálni fogja azt a gazdasági javulást, amely a kivetés elrendelésére feltételül, de a fináncminiszter által konstatálandó feltételül állíttatott be.

Az országgyűlést elnapolták. Tagadhatatlanul sikeres és a munkakpárt szempontjából érdemdús munkálkodását a munkapárti parlament f. hó

18-án befejezte. — A munkába belefáradt (?) munkapártiak és a munkájukból joggal részt követelő csendőrök és rendőrök eltakarodtak haza, pihenni habáraikon. — Kész a költségvetés, készen a kivételes, háborús törvények, kész a közös hadsereg költségvetése, olyan előrelátással végezték törvényhozói dolgukat, hogy még — minden parlamenti elv ellenére -— a külkereskedelmi szerződések kötésére, oldására, módosítására is felhatalmazták Lukacsokat. — így kistafirozva a kormány, most már nyugodtan lehet akár a jövő 1913. évi december 31-ig ne is hívjon össze több országgyűlést. Lukács azonban most egyszerre, szinte szokatlanul szavatartó akar lenni lefelé is. A fenti dolgok t. i. felfelé szólották, s hogy lefelé se legyen panasz, mivel a választói reform- javaslat beterjesztését oz évre ígérte, mint halljuk, ezt az Ígéretét is komolyan be akarja váltani s

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

igy a vakációzó házat összehívja és az általános, titkos választói jogról szóló törvényjavaslatot beterjeszti — akárki meglássa — még ez éo december 32-ikén.

Kovács Gyula orsz. képviselő pőre. Szerte hire ment már az országban, hogy a budapesti esküdtbirőság 2 napi tárgyalás után, kedden este felmentette Kovács Gyula orsz. képviselőt, ki junius 7-én az országgyűlésben gróf Tisza István elnökre, — ki a parlamenti erőszak terén világrekordot ért el ezer éves alkotmányunk dicsőségére, — 3-szor rálőtt s aztán önmagát lőtte fejbe. — Intelligens fővárosi polgárok kimondták Kovács Gyula orsz. képviselőre, hogy »nem bűnös«. A kormány sajtója, — nem tagadhatván ezen esküdtbirósági ítéletnek egy közönséges bírói ítéleten messze túlszárnyaló jelentőségét — igyekszik többféle rabulisztikus kommentárral, sőt az esküdtszéki intézmény elleni ellenszenv keltéssel elvonni a közfigyelmet a verdikt értékéről, mely szerinte csak arra jó, hogy az ellenzék tőkét kovácsoljon belőle magának. Értjük a munkapárti urakat, hogy ilyen nagy érzékük van a tőke iránt és sajnálják, hogy az ítélet nem marasztaló s nem ők szavalhatják teli torokkal, hogy: ime döntött a nemzet, — a mi irányunkat szentesítette a független magyar bíróság verdiktje is. — Szívesen fogadtak volna nem 8 — 10 éves börtönt, mint szolgálatkész prófétiával megjövendölték, de csak ugyanannyi hónapot is, sőt ha az öntudat hiánya címén felmentették volna is a büntetés alól, csak legalább a bűnösséget állapították volna meg. így azonban érzik, hogy ez a verdikt, amely Kovács Gyula képviselőre a nem bűnösséget mondta ki, hallgatólagosan marasztalást tartalmaz Tiszára és politikai irányára.

— Kovács Gyula orsz. képviselő tettét, mint a nemzet kihívott önvédelmi tényét tekintették az esküdtek. Hogy kellemetlen ez a munkapártra,

— értjük, s annál inkább, mert ehez nem is kell kommentár, mert magát értelmezi. Ez bizony az ellenzéki álláspontnak tőke, sőt tőkésített kamat, amivel a közvélemény adózott az ellenzéki álláspontnak s a mit még csak nem is kell kovácsolni ; épugy, mint azok a felmentő verdiktek, amik a kormány ténykedéseit a nemzeti jogos felháborodás hangján bírált újságcikkek (Népszava) miatt indított hasonlólag politikai perekben mutatták meg, hogyan vélekedik a nemzet a mai uralkodó politikáról pénz, szurony és pálinka nélkül.

A kivándorlás okai.

(Folytatás és vége.)

A kisgazda osztály alig képes megélni az ő tiz-husz holdas birtokából. Folytonosan kell küzdenie a nagybirtok szorongatása ellen, valamint a sok minden néven nevezendő közterhek viselésével. Szereti szépen megmunkálni a földjét a maga módja szerint, de bocsánatot kérek, a modern gazdálkodást még nem értik. Aminek az oka szintén abban rejlik, hogy nagyiparunk még mindig a gyermekéveit éli. A modern gazdasági gépek beszerzése otthon nagy költséggel jár, ennélfogva kénytelen a kézi munkát napszámossal végeztetni, ehhez hozzájárul még több afféle fölösleges kiadása is, amely bizony nincsen arányban a jövedelmével.

Bármennyire erejére esik, megtesz minden áldozatot, hogy kisbirtokát karban tarthassa abban a reményben, hogy majd kitermi, aratás után eladja a gabonáját, szüret után a borát és akkor minden költség megtérül és még haszon is marad. Csakhogy ez a számitás nem mindig vál be, amennyiben gyakran megesik, hogy nincs mit aratni, nincs mit szüretelni. Ilyenkor természetesen nem hogy haszna volna, de még a munkáltatás! költsége sem térül meg. Adóját és egyéb kiadásait nem tudja fizetni, kénytelen kölcsönhöz folyamodni, kisbirtokát betábláztatni. Még egy pár ilyen elemi csapásos esztendő és beáll az agónia, bármennyire fáj is neki, kisbirtokától meg kell válni, mert ha ő el nem adja, akkor eladja más. Ilyen esetekben talán nem ártana, a kisgazdának sem egy kis mellékfoglalkozás, egy kis gyári munka, kivált úgy téli időben, amikor üres a kamara, üres a pincze. De hát hol a gyár? Megint hiába keressük, mert nincsen. Tehát mihez fogjon, hogyan segítsen magán, mindig ezen töpreng és a szorongatott helyzetéből kivezető utat keresi folyton, amelyet ő nem tud megtalálni másfelé, mint valamelyik határszél felé, vagyis kivándorol.

A magyar kormány mindent megtesz, hogy a kivándorlást megakadályozza, akinek segítségére van a földbirtokos osztály is, hogy az ő szerencsétlen huszonöt napszámosaikat vissza tart sák, mert jól tudják, hogy mentül nagyobb a kivándorlás, annál kevesebb lesz a huszonöt kraj cáros napszámos.

A kormány hazafias kötelességévé teszi az arra hivatott egyéneknek, hogy a kivándorlásról

1912 december 22.

lebeszéljék a népet Könnyű dolog ez annak, akinek jól megy a dolga, valakinek bebeszélni, hogy ne menjen el, ha eddig megélt, megél ezután is, tűrjön, szenvedjen és koplaljon tovább. Ez azonban nem sokat lendít a hazafiságon, ha ennél egyebet tenni nem tudnak És azután, ha mégis rászánja magát az a magyar iparos vagy tót napszámos, hogy kivándorol, hogy magának és családjának jobb megélhetést keressen, akkor aztán szidják, hazaárulóknak mondják. A hazaküldött dollárokat azonban mindig szívesen látják.

A kasztrendszer alatt a tudós professzor alighanem azt a nagy válaszfalat értette, amely nálunk az ur és szegény között van. Itt megint alighanem igazat kell neki adni, mert nálunk mindenki nagyobb ur akar lenni a másiknál, mindenki a rang és cim után áhítozik. Ha valakinek 10 fillérrel több jövedelme van a másik embertársánál, ő' azt már lenézi, lekicsinyli s szégyel vele egy asztalhoz ülni. Nálunk az emberek többet törődnek a más bajával, mint a magukéval. Mig ellenben a mások érdemeit figyelemre sem méltatják. Mindenki iránt előítélettel vannak, p. o. ha valaki mulat, az akkor lump, ha nem megy társaságba, az elzárkózott, magának való stb., szóval az előítéletek egész sorozatát zúdítják az emberek egymásra.

Van azonban nekünk magyaroknak egy igen kiváló szép szokásunk, ez az előzékenység és tisztelettudás. Ezt a szép szokást olyan tökélyre vittük, hogy ezzel fölötte állunk talán minden más nemzetnek.

Azonban ezt a szép szokást otthon úgy magunk között csak egy oldalról gyakoroljuk, annak a gyakorlása csak fölfelé kötelező, lefelé azonban nem igen osztogatják, amit lefelé adnak, abban nincs köszönet, azt sem az ablakba kitenni, sem itt e helyen leírni nem lehet. Ezek az egyoldalú liszteletnyilvánitások meg vannak a társa1 dalom minden osztályánál, a hivat lókban, üzletekben, műhelyekben, gazdaságokban. A pusztai gazdaságokban meg egyáltalában nem alkalmazzák. Hiába áll tisztes távolságban kalaplevéve az a szegény béres, hiába hunyászkodik meg emberi méltóságán alul az ispán vagy az intéző ur előtt, az csak szidja, hordja le egész a sárga' földig. Ezt az ő neki járó tiszteletet, amely gyakran kijár, ő már ezt megszokta s ez nem is fáj neki annyira, mint mikor az ispán ur mellett elmegy s megemeli tisztességtudóan kalapját és az ispán ur rá sem néz, nem fogadja el á köszönését. Ekkor már azonban megtelik a szive keserűséggel, a szeme könvbe lábad és ajkán keserű kifakadások törnek elő, mert ezt már nem lehet, ezt már nem tudja megszokni.

Mi, akik már régebben ide vándoroltunk, mi már kizökkentünk a hazai viszonyokból és ha néha eszünkbe jutnak ezek és ezekhez hasonló más esetek és jelenetek, hát igazán nem tudjuk, nevessünk-e vagy sírjunk. Mig más téren örvendetesen haladunk előre, addig a föntebbi szomorú állapotokkal ma is ott vagyunk, mint száz év előtt.

A lefelé megnyilvánuló tiszteletadás nagyon ritkán tapasztalható, t. i. csak úgy képviselő választáskor, akkor a parasztnak is köszönnek, paroláznak kérges tenyerükkel, milyen szépen elfér akkor az ur és a szegény egy asztalnál. De sajnos, ez a megható látvány, ez a kölcsönös tisztelet csak átmeneti, pár napig tartó és azután elmúlik, mint a vizen a buborék Ez csak kóstoló, mutató abból a felebaráti tiszteletből és szeretet- ből, amellyel egymásnak tartozunk, amelynek állandóan igy kellene maradni. És ha igy maradna, ha a tiszteletet lefelé is megadnák, azzal csak nyerhetnénk, mert szorosabb lenne ez által az a kapocs, amely a társadalom tagjait összefűzi. A fölfelé járó tisztelet melegebb, igaz szívből törne elő, szóval kamatostul adatnék vissza.

Az utóbb említett, természetesnek látszó dolgok mint egy egy mellékrugói a kivándorlásnak.

Mi magyarok, szeretjük utánozni a más nemzeteket, ami igen helyes dolog. De hát előbb nézzünk jól széjjel és azoknak ne csak a sportjait és rossz tulajdonságait utánozzuk, hanem kövessük azoknak a jó példáit is, t. i. azt, amely a a népnek jólétet és boldogulást hoz.

Ali, a munkásosztály józanabb gondolkodású része, nem akarjuk mi a jogtalan vagyon felosztását, sem pedig az államrend felforgatását, mi békésen akarunk munkálkodni, a magunk emberségéből akarjuk maguukat felküzdeni, mi csak az erre alkalmas módot és annak lehetőségét sürgetjük.

Azért tehát meg kell menteni a még otthon levő beteg munkás osztályt, hogy ne kelljen neki a másik világrészbe menni enyhülést és gyógyulást keresni. Meg kell semmisíteni azokat az ósdi, keserű pirulákat, amelyok esik a gyomrot rontják, a helyett a modern szérumot kell alkalmazni, amely kiöli a bacillusokat, azt a modern szérumot, amely az amerikai magyarság leg agyobb részét már kigyógy itóttá. .