Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-17 / 46. szám
TOLNÁM EGY El KÖZLÖNY 1912 november 16. Drágasági pótlék. — Felelek B. E. collégának. — A múlt számban hozzám intézett s mind nyájunknak szóló soraid nem lepnek meg. Határozott feleletem készen áll. Valóban idealista vagyok, de élhetünk-e m = „a társadalomból kitagadott“ tanitók másbó', min! ideálismusból ? S habár jobban rámutatsz a m reménytelen jövőnk szomorú realitására, mégis azt mondom — s ezt szeretném minden fórumunknak, kiktől sorsunk javulását kétkedve bar, de mégis remélhetnénk a fülébe dörögni - - de igazán dörögni, hogy végre felébredjenek, hogy igenis, mi küzdünk a minket jogosan meg illető anyagi ellátásunkért szellemi erőnknek _ hogy úgy mondjam — utolsó atomjáig, de kü zdelmünket fel nem adjuk! A számból vetted ki a szót, amikor az Országos Szövetségbe — amelynek már sok vármegye a tagja s amely már sokat tett érdekünkben — való tömörülésről szólasz. Igen, egy testté, egy lélekké kell forrnia az össztanitóságnak, hogy eredményt érhessünk el. (Hisz előttünk a vörös szociálisták példája ) Azt szeretnénk azután látni, mit szólna a miniszter ur, ha a küldöttségünk harminckétezer — a végsőkig elkeseredett — tanító nevében zörgetné meg az ajtaját?!? Mert hiszen szép és szükséges, hogy a kath., a református, az izraelita felekezetüek és elvüek nek külön egyesületük legyen, hanem az még szükségesebb — s ezt most érezzük legjobban — hogy a pozíciónk s ellátásunkért megfeszített erőink egy helyre koncentrálásával üssünk a zöld asztalra. „Nothnagl“ ? Fájdalom, szükséges valamik vagyunk mi, kiket, ha munkát kell végezni, előrántanak, de akiknek munkájukért járó keservesen megkeresett bérét csak könyörüLtből adják meg. A mi „kenyéradónk“ ingyen munkásoknak néz bennünket, a nép — az istenadta nép ! — meg — nekem mondták — csak úgy szerződteti meg a tanítóját, mint a kanászát, azzal a különbséggel, hogy az csak 200 — állj meg e számnál ! — koronával kap kevesebbet, mint mi. S erre Tisza azt mondja, hogy a tanitók meg lehetnek elégedve az állam gondoskodásával. Hej, csak lenne egy hétig tanitó ! S látod, milyen nagy cinizmus van a mi kormányunkban ? Betömi a tanitók 2/zának a panaszos száját 150 korona egyszersmindenkori drágasági pótlék kai a még visszamaradt egy kétezer tanitó, kik még ebből sem kaptak — meg had ordítson tovább — majd elhallgatnak ! Oh de nem oda ám jó uraimT Végén csattan az ostor. Pedig de nagyot szól az akkor ! Nem akarom benned.» haragot szítani, hisz a tetőponton áll már bennünk az elkeseredés, hanem rossz színben látom én a jövőnk képét lefestve. Hej pedig akkor . . . 2 _________________ sa n zihált, majd forró könnyek peregtek végig lázban égő arcán. — Édes kis babám, — susogta — édes kis csöppségem, hát egyedül maradsz . . . A kis leány most is a mesekönyvével játszott, a nagy, havas képekkel, melyeken piros főkötős farkasok, nagy-zaKatoi hegyi manók csillogó l.ouloku tündérliisasszonyok társalogtak egymással. A férj odanézett a lámpa alá és pillantásában undor és gyűlölet szikrázott . . . — Kicsi kis angyalom, ki fog téged sze retni ezután ? — rebegte párnái között a bűnös asszony. De hirtelen elfordította a szemét és forró kezével megragadta a férje kezet. — Hivassa él Soókyt, ha a jó Istent ismeri . . . Látni akarom, csak egyszer akarom még látni, hogy nyugodtan me 'diaihassak . . . A csöndes ember ekkor fölkelt az ágy széléről és a ceruzájával ezt irta egy szelet papi rosra : „A kedvese haldoklik és látni kívánja.“ És a cédulát elküldte a mindenes leánnyal, aki odakünn a konyhában siránkozott . . . * — Eljött Soóky ? — kérdezte valaki az elcsendesült kompánia tagjai közül. Eh, de hagyjuk ezt! Úgy sem érti a mi sorsunkat senki más, mint csak mi. Majd most egyszer megpróbáljuk mi a bot boldogabb végével. A főszolgabiró urunkkal beszélgettem a múltkor, aki azt mondta : „Uram, három tisztviselői karon nyugszik a mi muuzctiitik sorsa. Az orvosin, a. tani tói n és jegyzőt karon. Nemzeti’ létünk első feltétele, hogy a nemzet éptestii, egészséges szervezetit legyen. Ezt tön tartani hivatása az orvosi karnak. Azért minden orvosnak 6000 korona alapfizetést adnék. Amint a fizikum egészségére az orvos van hivatva ügyelni, ép úgy a lelek egészségére, az értelem fejlesztésére és a tudás bővítésére a tanítóság hivatott s miután munkájuk az államra nézve nem kevésbé értékes, mint az orvosé bár alapképzettségünk kevesebb — mégis alap fizetésüket minimális 3000 koronában állapítanám meg. — IIa a nép egészségét az orvos fenntartója, a tudását a tanitó megadta, akkor szükség van a jegyzőre, ki az ő ügyes-bajos dolgát a legjobb lelkiismerettel, szeretettel intézi el. Ez a három tényező egy olyan nemzetet állítana elénk, amely nemzetnek a vállán bátran nézhetnénk a jövő ezredév elé“. Látod, úgy beszél egy főszolgabíró, — ki nagy ur, képzett ember s ami a légién jegesebb •—- ismeri a helyzetünket, mert közöttünk él. S mit gondolsz, nem e beszélnének a mi magas jóakaróink is igy, ha egy kicsit észre akarnának venni ? De lásd, most megint oda lyukadtam, ahol kezdtem, hogy nem akarnak megismerni bennünket addig, áruig őket arra nem kényszerítjük. S ha nem szívesen tennénk is, de félek, hogy belekényszeritenének. Látód, ilyen az én ideálizmusom és ebből egy jottányit sem engedek ! És én ezt — bár csekélység vagyok — de nem annyira maga- mórt, mint mindanyájunkért teszem kevés más sál együtt. Hanem ha mindannyiunk igy tennénk mindannyiunkért, akkor megremegne Bizánc ! Caak az a baj, hogy még ugyan sokan vannak, akik a gesztenyét nem szeretik kikaparni, mert az fáradtságba kerül. Hej, pedig ha mindannyian kapargatnánk azt a gesztenyét, de messze volnánk már! Pedig hidd el, mindannyi érti a módját! Ne küldjük hát még meg az ultimátumot! Forrai István. Jegyzők árvaháza. Jegyző-árvaházi közlöny címen a föl ó év őszén egy havonta megjelenő folyóirat jelent meg, mint a Községi és körjegyzők Erzsébet királynéról nevezett országos árvaháza és segitő egye sületének hivatalos lapja. Felelős szerkesztője Klimes Antal hőgyészi főjegyző, mint az árvaház egyesület ügyvezető aleluöke, főszerkesztő Jászberényi Miklós, egyesületi elnök, mezőtárkányi jegyző. Nem mint — Meghalt az asszony ? — Es a kicsiny leány kire maradt, hogy az édes anyját eltemették ? Az asszony a szeretője karjaiban halt meg, a kicsiny leány pedig a kolostorba került és onnan is ment férjhez egy vidéki földbirtokoshoz. A férj pedig, mikor öt nap múlva hazajött a temetésről, egy ideig bezárkózott a házába, de később úgy eljárt a hivatalába és a kaszinóba, mint annak előtte, mikor még a sárgafényü lámpa alatt töltötte el a lefekvés előtti órákat. .. A holt asszony kedvesétől nem kért elégtételt, sőt nem is bántotta, mikor vasárnap délelőttönként a főutca korzóján összetalálkoztak . . . Úgy rémlett neki, hogy az e ész mesét csak álmodta : a stikkelő asszonyt, a fehér estéket, a kályha tüzét, a sillabizáió kis leányt. Néha úgy tetszett neki, hogy az egész élet csak egy különös regény, melyet valami súlyos betegágyon álmodott végig s a miből egy két édes szív, egy-két drága hang érthetetlenül odatapadt az agya velejéhez... Szép meseasszony, susogta néha, mikor egy-egy téliéjszakán az álmából fölriadt pirosbóbitás sil- labizáló kicsiség, miért hogy szétfoszlottak a semmiségbe ? .... És a sötétben a másik oldalára fordulva a deresszakállu ember gyermek módjára sirni kezdett . . . sajtó eseményt említjük fel ezt a kifejezetten a jegyző árvaház ügyét propagáló folyóiratot, hanem mint érdekes tanujelet annak, hogy Klimes Antal a vármegyei jegyző egyesületnek volt kiváló (és leendő ?) elnöke minő leleményes találékonysággal — hányféle bevált és sikerült eszmével, praktikával szolgálja a jegyző árvaház ügyét — ! melyért már régen az ország minden részében a jegyzői kar előbb az árvák gondviselő atyja nevet kapta. Láttuk ennek a Közlönynek első két számát, beuue a legutóbbi árvaház egyesületi közgyűlésen elmondott elnöki jelentést, mint bizo- nyitékát annak a rendkívüli agitálásnak, melylyel a közérdekű jótékony és humánus célnak az előbbre viteie érdekében felhasználnak minden kínálkozó alkalmat : szakirodalmat, szálloda ipart, nyomda ipart, gyufát, fürdőt, zománc táblát, stb. ajánlanak, favorizálnak az árvaház egyesület javára szállítandó percentekért. De meg is látszik a nagy agilitásnak eredménye. Községek, városok, vármegyék, pénzintézetek, magán személyek lépnek be pártoló-, rendes tagúi, megértve a legfőbb szociális eszmének : a mindenkit felölelő és összetartó emberbaráti szeretetnek önkéntelenül is ható erejét. A 29 évvel előbb alakult egyesület ezen idő alatt 232 ezer korona vagyonra tudott nagy nehezen szert tenni s a folyó év tavasza óta Klimes ügyvezető alelnök egymaga majdnem megkétszerezte ezt az összeget, úgy, hogy ma már nagyon is reális az a remény, hogy nem is nagyon sokára, pár év múlva a fővárosban egy hatalmas Jegyző Otthon — a jegyző-bankkal, nyomdával és árvaházzal fogja mindeneknél ékesebben hirdetni annak az életenergiunak a nagyságát és ható képességét, —- meiy Magyarorszag- nak eddig sem hivatalosan, sem társadalmilag kellőképen nem méltányolt jegyzői karában szuny- nyadozott s a melyet Klimes sok szemű buzgalma kiváltott. Nincs érdekünk Klimes főjegyzőről különös szépeket mondani, de tagadhatatlanul jól esik, hogy épen a mi megyénkbeii jegyző nevéhez fűződik egy ilyen igazán nemes társadalmi eszmének a története, akit az egyesület egyébként a legutóbbi közgyűlésen teljes működési körű ügyvezető igazgatójává választott meg. A vármegye sok községe sietett már az egyesület támogatására s mi ezt az egész riportot azért adtuk közre tulajdonképén, hogy a mi közönségünk előtt is jobban ismertté téve a nemes mozgalmat, ne csak azt mondhassuk el, hogy a mi vármegyebeli jegyzőnk vitte a tervet a megvalósulása elé, hanem azt is, hogy a mi megyénkben nem volt község, város, pénzintézet, mely ezen humánus célt megértve, azzal az évi 10—20 koronával ne lépett volna be az eszme szolgálatába. Képkiállitás Szekszárdon. Folyó hó 19-én érdekesnek ígérkező képkiállitás nyilik meg a polgári fiúiskola tornatermében. Három festőművész ; Sáss Ferenc, Sass Ferencné és Faragó Márton társulva városunk két lelkes festőjével : Vargámé Davida Mariskával és Miklóssy Ödönnel felvonulnak tehetségük legjobb alkotásaival, hogy meghódítsák Szekszárd müértő és müpártoló közönségét. A kiállítók, úgy látszik, tisztában vannak intelligens közönségünk tisziuitabb felfogásával, mely a reprodukciókat és silány másolatokat kezdi száműzni úri hajlékából, mert hiszen ma már mindenki tudja, hogy ugyanazon pénzért eredeti, kedves és értékes olajfestményeket is szerezhet be, amelyeken aztan a család fiatalabb tagjai is fejleszthetik ízlésüket. A kiállítóknak a fővárosi tárlatokon is jó hangzású nevük van s igy mi is bizalommal nézhetünk a kiállítás elé. Vargámé Davida Mariska tehetséges alkotásai olyanok, amelyek közönségünk szivéhez megtalálják az utjokat. Többször volt alkalmunk látni őt műtermében serény munkában, midőn szebbnél-szebb krizantenum, rózsa, gyümölcs csendéleteit festette. Többször láttuk őt a vámerdőben, a Sió mellett, amikor a tavasz vagy ősz hangulatát tette vászonra. Vásznain értékesíti vezető mesterének, Fe- renczy Károlynak, a képzőművészeti főiskola tanárának irányelveit. Az ő vezetése mellett folytatott az idei nyáron is Nagybányán akt- és legyen szükségünk húslevesre (levesekhez, főzelékekhez, mártásokhoz), úgy azt a leggyorsabban, legolcsóbban és legkényelmesebben készítjük a V MAGGI“" húsleveskockából, Csak forró vizezi kell leönteni! darabja
