Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-29 / 39. szám
6 hogy ez esetben tisztelet példánnyal a legkészségesebben szolgálok. Miután krétáim minőségére vonatkozólag egyelőre egyéb garanciát nem nyújthatok, bátor vagyok idejegyezni azon igen t. Kartársak névsorát, akik krétáimat kipróbálták és a drezdeni kongresszus alkalmával buzdítottak azoknak közreadására: Zsitvay János, Lencsó János, Holló Károly, Gáspár János, Vízhányó Károly, Bokor László, Philipp István, Háber János, Csink Ilona, Bokor Irma, Hidegh Béla, Tscheik Érnő, Hosszú Lajos, Lányik János, Lőw Gyula. Hivatkozom még Major Jenő és Raksányi D. festőművész urakra, akiknek krétáimat bemutattam. Háromféle sorozatot készítek: 1 Középisko lai- (gymn.-, reál- és polgári isk.), tanitóképezdei-, ipari- és művészeti iskolák használatára a legfinomabb anyagból, tartós, puhán iró, jól tapadó krétákat 14 színben, hengeres alakban. Ára nagy alakú dobozban használati utasítással együtt, kereskedői utón 1 korona. 2. Táblai magyarázó rajzokhoz és az illusztrativ oktatás céljaira 9 színben 18 mm. Q alappal hasábkrétát. Ára nagy alakú dobozban 1 korona. 3. Népiskolai rajztani- táshoz kis dobozban igen finom iró, methodikailag csoportosított 8 szinü krétát. Ára kis dobozban utasítással együtt —-25 fillér. Amennyiben Igen tisztelt kartárs Urnák tanításához ily krétákra szüksége volna és bizalommal van hozzám szíveskedjék jóindulattal megindult tisztán magyar vállalatom kifejlesztéséhez becses érdeklődésével és megrendelésével mielőbb hozzájárulni, hogy október közepére forgalomba kerülő krétáimat szállíthassam. Az elárusító Cég vagy vállalkozó 20 százalék kedvezményt kap, (100 dobozon felüli rendelésnél a szállítási költségeket viselem.) tisztelettel kérem a melléket levelezőlapon becses szándékáról értesíteni. Midőn ezeket szives tudomására juttattam, maradok — Baja, 1912. szeptember 16. — hazafias és kollegiális üdvözlettel : Éber Sándor, áll. t.-képző int. rajztanár. TÖRVÉNYSZÉK. — 1912 október 21-én kezdődő esküdtszéki ülésszakra kisorsolt esküdtszéki tagok. Rendes esküdtek : Székely Pál Székely földmives Szek- szárd, Wigand János főgimn. igazgató Szekszárd, Széki István földmives Decs, báró Jeszenszky István földbirtokos Alsóhidvég, Gockler György gimn. tanár Szekszárd, Gáli Gyula szikvizgyáros Szekszárd, dr. Frühvirth Jenő ügyvéd Tamási, André István férfi szabó Szekszárd, Óváry Ferenc nagybérlő Gyönk, Kycska Gyula tptári hiv. Bonyhád, ifj. Bernrieder József nagybirtokos Hid- vég, Güncz Gábor tanár Paks, Szauter József kereskedő Tolna. Fischer Albert borkereskedő Bátaszék, dr. Fischer János ügyvéd Tolna, dr. Tüske Béla tanár Gyönk, Schultz Gusztáv ékszerész Szekszárd, Holub János polg. isk. ig. Szekszárd, id. Glantz Miksa kereskedő Szekszárd, Nagy István vizmester Sióagárd, Gangl Ádám magánzó Györköny, Rátkay László ügyvéd Dunaföldvár, ifj. Véber János földbirtokos Farkasvölgy, Pongrácz Lajos gyógyszerész Bátaszék, Baumgarten József ügyvéd Hőgyész, Hor- váth Vince bognár Szekszárd, Knefély Ödön földbirtokos Tolna, Kramer Arnold kereskedő Paks, Schneider János nyomdaigazgató Szekszárd, Auth Menyhért földbérlő Szekszárd. Helyettesesküdtek : Leicht Lajos gabonakereskedő Szekszárd, Babay Géza adóhiv. tisztviselő Szekszárd, Simon Takács István Szőke Szekszárd, Tóth Antal sütő Szekszárd, Salamon Jakab kereskedő Szekszárd, Schaffer Sándor vendéglős Szekszárd, TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY Szomju Mihály lakatos Szekszárd, Rábelhoffer Antal esztergályos Szekszárd, Ferger Mátyás földmives Szekszárd, dr. Pirnitzer Béla ügyvéd Szekszárd. KÖZGAZDASÁG. Itt az őszi búza vetésének ideje. Az őszi búza vetésének ideje szeptember 1 és október 30.-a között van, bár Erdélyben némely vidéken aug. 25-én megkezdik vetését, s az Alföldön néha november 1 után is vetnek. Sem a nagyon korai, sem a nagyon késői vetés nem célszerű. A nagyon korai vetés azért nem, mert a csikós hátú búza légy, s egyéb rovarok kárt (tehetnek benne, a nagyon késői azért nem, mert a búza bár tavasszal is bokro- sodik, de késői vetése esetén hiányos marad bok- rosodása. Legjobb tehát vetési idejét szeptember 20 és október 1 közöttre tenni, s ezen időszakban való vetéstől várhatunk legjobb eredményt. A búza termésének nagyságára azonban nemcsak a vetési idő, hanem sok egyéb körülmény is befolyással van ; igy nevezetesen a talaj megművelése, trágyázottsága, a vetőmag megválasztása, csávázása, s az elvetés módja. A talaj megművelésénél legfontosabb dolog az, hogy a talajt vetés előtt apróra műveljük el. A régiek azon hite, bogy a göröngyös talaj jó az őszi vetésnek, régen meg van döntve, s bebizonyosodott már, hogy mennél apróbra van a talaj elporhanyitva, annál biztosabban számitha tunk nagy termésre. A porhanyó talaj egyrészt mindig több nedvességet tartalmaz mint a gö rongyos, a nedvesség pedig igen nagy befolyással van a csírázásra és a növény fejlődésére, másrészt a göröngyös talajban könnyen kifagy a búza, mert a göi öngyök között sok levegő marad, amely a külső hideg hőmérsékletet felveszi, s ennek következtében a növény kifagy. A talaj elaprózásánál fontos szerepet játszik a borona, esetleg a henger is, tehát addig kell boronálnunk, hengereznünk és ismét boronálnunk, mig a talaj felülete kellőleg elaprózódott. A henger munkája azonban soha sem maradjon utóljára, mert a hengerrel tömített talaj sok vizet párologtat el, hamar kiszárad, tehát legutolsó munkának mindig a boronálásnak kell lennie. A talaj trágya erejét illetőleg tudjuk azt, hogy búza alá nem szabad és nem is szokás istálló trág} át adni, mert attól megdől, megrothad. De igenis szokás műtrágyát és pedig szuperfoszfátot alkalmazni, mert immár bebizonyított dolog, hogy a szuperfoszfát után 2—3 q-val nagyobb terméseket kapunk. A szuperfosztatot a vetőszántás előtt kell kiszórni, kézzeli vetésnél pedig a vetőmaggal egyidejűleg. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy legjobb hat. holdanként 150 kg. 18 °/0-os szuperfoszfátot kihinteni. Különös gondot kell azután a vetőmag megválasztására fordítani. Csak tiszta, nagy szemű magot használjunk vetésre, melyet 1 V2 °/0os kék gálic oldattal kell megcséváznunk, azután megszáritanunk, s csak ezután vetésre használnunk. Géppel vetni mindig célszerűbb mint kézzel, mert a gép nemcsak sok magot megtakarít, de a magot egyenlő mélyen rakja le, s annak egyenlő kelését és fejlődését biztosítja. A gép után sehol sem szabad hengerezni, hanem mindig csak boronálni. Ha az elmondottakat szem előtt tartja a gazda és végrehajtja, úgy megtett mindent arra nézve, hogy a jövőre nagy termés átlaga lehessen. NYILT-TÉR.* Búcsúszó. Petrozsénybe sürgősen áthelyeztetvén, mindazon jóakaróinknak és barátainknak, kiktől az idő rövidsége miatt elbúcsúzni nem tudtunk, ez utón mondunk „Isten hozzád“-ot. Nagymányok, 1912 szeptember 24-én. Danko család. * E rovat alatt közöltekért nem vállal felelősséget a Szerk. Házeladás. Dunaszentgyörgy főutcáján egy ház eladó. Üzletnek, vendéglőnek igen alkalmas. Felvilágosítást a tulajdonos, Somogyi István :------------- nyújt. ----1912 s zeptember 29. TESTVEREK varrógép, kerékpár, gazdasági gépek, műszaki cikkek raktára, motorhajtásra berendezett gépjavító műhelye és Autogén hegesztő vállalata SZEKSZÁRD Hofherr és Schrantz, Clayton ésShuttlewarth gazdasági gépgyárak, Mc. Cormick chikagói aratógépgyár tolnamegyei kizárólagos képviselete és raktára. Állandó nagyválasztéku raktárt tartunk: Varrógépek, varrógépalkatrészek és kellékek. Kerékpárok, kerékpáralkatrészek és kellékek. Vetögépek, szecskavágók répa- vágók, darálók, morzsolok, konkolyozók, bor sajtók, szőlő zúz ók, permetezők, szénkénegezó'k, Sack ekék, boronák, kapáló ekék. Mc. Cormick arafógépek, fűkaszálók, lógereblyék, Mc. Cormick tárcsás boronák, tengeri ültetők, Mc. Cormick lókapák és kultivá- torok, egyet, darálógépek, Mc. Cormick kévekötőzsinegek, szártépőgépek Benzinmotorok, benzincséplő- készletek, benzinmotoros szántógépek, gőzcséplő- készletek, Dieselmotorok nyersolajüzemre, malomberendezések, hengerszé- kek, transmissiók, famegmunkáló gépek, villany- motorok, villanyvilágitási berendezések, kastélyok és uradalmaknak, teljes vízvezetéki berendezések, tejgazdasági gépek. Az összes technikai cikkek, u m : Legkiválóbb gépolajok, gépszijak, olajozó készülékek, tömitő anyagok, viz- mutató üvegek és gyűrűk, zsákok, ponyvák és az összes műszaki cikkek. Varrógép, kerékpár és gazdasági gépjavítások, esztergályozási es gyalulási munkák, autogén hegesztési munkák. Szakszerű, olcsó és lelkiismeretes kiszolgálás : Szakszerű és díjtalan felvilágosítások a gépszakma bármely ágában. — Árajánlatok Ingyen